ŰrDongó filmkritika A lány és az ő kis bogárkája Mi lett volna, ha a Transformers-filmek rendes történetet kapnak, infantilis karakterek helyett legalább egy épkézlábat, és a forma helyett nagyobb teret a tartalom? Az Űrdongó a “mi-lett-volna-ha” filmje, ami korántsem váltja meg a világot, pláne nem forradalmasítja a transzformációt, de korrekt popcorn élményt nyújt, ami az agyunkat – szokás szerint – kevésbé, de a szívünket annál inkább megdolgoztatja. Ha Michael Bay nem a Hasbro-babákkal a homokozóban egymást vadul püfölő kissrácoktól merített volna ihletet a Transformers Sagához, talán egy új Star Wars is születhetett volna. De miért is ne tette volna, amikor a színvonaleséssel fordított arányban egyre több és több bevételt realizált? Bay ügyesen meglovagolt egy divathullámot, miközben azt csinálta, amire a legjobban vágyott: százmilliókból saját homokozót épített. Épp ezért a magam részéről egy cseppet sem haragszom az akciómágusra, aki anno addig-addig csiszolgatott egy-egy akciószekvenciát, amíg a valóságtól tökéletesen elrugaszkodott, érzelmileg steril, butácska, de kibeb@szottul tündöklően csilli-villi CGI-orgiát rittyentett (vagy inkább rottyantott?!) a vászonra. A kereslet meg ugye nyelvet lógatva előzte be a kínálatot. A renderelt lovagregény után szerencsére Bay-nél is betelt a pohár – vagy kiborult a bili, ez ugyebár nézőpont kérdése! Letéve a lantot azért esze ágában sem volt elengedni az aranytojást tojó tyúkot. Inkább átengedte a kormányrudat az egyik… nos, hát… szóval, babákkal játszadozó fiúnak. Méghozzá szó szerint! Én egy Oscar-díjra jelölt színésznő és Billboard-listás énekesnő vagyok. De TE mégis mi vagy, Dudu? Travis Knight rendező a stop motion eljárással készült Kubo és a varázshúrok zajos sikerével nyerte el a bársonyszéket, és rögtön két lehetetlen feladattal is szembesült: egyrészt rázzon gatyába és tereljen új mederbe egy levitézlett franchise-t, másrészt Christina Hodson középszerű young adult-szkriptjéből fabrikáljon a vászonra egy istenverte csodát. Ki kell ábrándítsalak: az Űrdongó lehetett volna – ó, de még mennyire! – a Transformers Logan-je, de sajnos nem lett. Inkább “csak” olyan, amilyennek egy Transformers-filmet annak idején elképzeltünk. És Bay agymenései után, hidd el, ez nagy szó! Jön Michael Bay, mindenki fusson, amerre lát! És hogy mennyire az (mármint Transformers-film), rögtön a nyitóképpel be is bizonyítja: az alakváltó robotok bolygóján, Cybertronon egy lendületes CGI-csata közepén találjuk magunkat, ahol a címszereplőnk Optimusz fővezér oldalán aprítja az ellent, nem is akármilyen hatásfokkal. Persze hamarosan a földi utakat szeli sárga bogárhátúként, de hogy hogyan és miért kerül oda, miként érdemli ki a nevét és veszti el a hangját, azt meghagyjuk a szélesvászonnak. Bár az Űrdongó előzmény-, és eredetfilm, egyben remake is. Bizony, akár tetszik, akár nem, a Transformers ébredő Ereje pereg a vásznon, a gender trendnek megfelelően női főszereplővel persze, és sokkal, de sokkal érzelmesebben… ahogy azt egy felnövéstörténettől megszokhattuk. Túl nyálasnak találtad a borítóképet? És még nem láttál mindent! Knight ráadásul még csak fel sem találja a spanyolviaszt. Sablonokból építkezik – kösz, Hodson! -, még a ’80-as évek is csak sallang, megmarad a díszlet szintjén (na jó, a filmes és a zenés kikacsintások megdobogtatják a magamfajta szőrös szívet). A produkció igazi motorja a főszereplő Hailee Steinfeld, aki A félszemű talpraesett – és Oscar-díjra jelölt – Mattie Ross-a óta nem csupán felnőtt, de a hangját is kieresztette. Új kifejezésre tanít meg az aktuális Transformers-film: CUKI! Steinfield megigéz, ő a mai tinédzser korszak “tökéletesen” esendő leképezése. A film gyújtópontja pedig kettőjük kapcsolata Dongóval, ÉS NEM a százmillió apró fitty-f@sz és fitymacsattogás közepette autóból robottá (vagy vice versa) átalakuló masina, na meg a körülöttük álmosító lassítással atomjaira hulló világ. Ezzel már lehet azonosulni, cseppfolyósodjon bármennyire is el a szentimentalizmustól vagy húzódjon szűkölve a koponyánk csontbörtönének mélyére az agyunk a történet egy-egy logikai bakugrása közepette. Az Űrdongó végre szívet növeszt az ide-oda csittegő-csattogó fémlapok közé. Mindenki nyugodjon le a pics@ba: lesz itt zúzda is! A látványra most sincs panasz: a több mint 38 milliárd forintnak megfelelő dollárt most is beleölték a produkcióba, ami látszik is minden képkockáján. Transformers és Steinfield-fanoknak kötelező az IMAX, mert a mozik sötétjében igenis a méret a lényeg! Randifilmnek sem utolsó, mert ahogy a filmbéli “Rómeó”, Memo eltöketlenkedik helyzeteket, annál lejjebb már nincs, így a csaj BÁRKIT főnyereménynek érezhet maga mellett. A csaj nem jár egyedül. A “szánalmas” új szinonimája: Cavinton! Ja, nem! MEMO! Szóval nincs új a nap alatt, de a Transformers moziverzuma esetében már az is menőnek számít, ha valamit tisztességesen összeraksz. Mondjuk a kert végi budiból egy autót. Abból meg egy robotot. Még ha a bélsárnak használt tapasztások oda is vonzanak legyet, dongót.
