Egy kis romantika

Mióta ismerlek boldog lett az életem,
Sokat segítettél az én megfáradt lelkemen,
Ha kelett meghalgattál s támaszt nyújtottál,
Ha kelett mellettem voltál s segítettél,
Majd egy gyönyör? nap megcsókoltál,
Forgott velem az egész világ,
Tudom, hogy véletlenek nincsenek,
A sors rendelte így, hogy én téged szeretlek,
Szívem csak érted dobban minden pillanatban,
Lelkem érted táncol nap mint nap,
Köszönöm, hogy szerethetlek téged,
Köszönöm, hogy engem szeret a te szíved!

 

Mélyponton


Hogyan mondjam el, hogy
Nincs mit mondanom
Hogyan mondjam el
Ha nem is akarom

Megfagyott k?szívem
Szorítja fájdalom
Csonkított testemben
Már nem is én lakom

Hogyan mondjam el, már
Nincs az a hatalom
Mely beszédre bírna
Hogy elmondjam bánatom

Kiürült életem
Megadón vállalom
Fénytelen sorsomat
Fáradtan hordozom.

Hogyan mondjam el, ó
Nem kell a szánalom
Meghalt a boldogság
Nincs már, csak rágalom

Ne jöjjön senki se
Ne hívjon senki se
Ne szóljon szentbeszéd
Nem kell a nagymise!

Szeretni nem tudok
A gy?lölet megkopott
Ilyen egy hálátlan
Aki "mindent" megkapott-

Selejt és rossz vagyok
Asszonyként cs?dhalom
Anyának éretlen
Gyereknek siralom

Hogyan mondjam el, hogy
Soha ne bántsatok
Higgyétek kicsit még
Jó vagyok. Jó vagyok.

Elmondom, elmondom
Csak hagyjatok, hagyjatok
Elmondom, elmondom
De ID?T még adjatok

 

Csak ?lni és várni


Csak ?lni és várni
mint a fényes napsugár
hagy lengje be életünket
egy fényes napsugár.

Hagy hozzon a fény
szerelmeset csodaszépet
csilingeljen kisharang
egy szerelmes nevetésben.

Majd ez a nevetés
váljon szerelemmé
Ringasson egy hajnal
szerlmes karjai közé.

Öleljen majd át
az a nagy szerelem
Mely szívünkben lobog
ott tüzesen odabenn.


Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
s tavaszi zápor f?szere a földnek;
lelkem miattad örök harcban él,
mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;
csupa fény és boldogság büszke elmém,
majd fél: az id? ellop, eltemet;
csak az enyém légy, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lássa kincsemet;
arcod varázsa csordultig betölt,
s egy pillantásodért is sorvadok;
nincs más, nem is akarok más gyönyört,
csak amit t?led kaptam s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon,
részeg vagyok és mindig szomjazom


Két karodban ringatózom csöndesen.
Két karomban ringatózol csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te hallgatlak.
Két karodban átölelsz te ha félek.
Két karommal átölellek s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd a halál nagy csöndje sem.
Két karodban a halálon, mint egy álmon átesem.


Szeretlek
Ez a szó melyet,
A füledbe súgnám,
Ha itt lennél velem,
Még ez a szó sem fejezi ki, amit én érzek,
Ez annál fényévekkel több,
Ilyet még nem éreztem,
Csak hittem, hogy tudom mi az igazi szerelem,
De megtévesztett,
Most már tudom mi a szerelem,
Ez az.
Pedig még nem is találkoztunk,
De a beszélgetések hangulata és mélysége,
Meggy?zött hogy beléd estem,
Gyönyör? arcodat nézem a képeken,
Folyamatosan,
Nem is hiszem el, hogy van ilyen csoda a világon,
Annyira szép vagy,
Örülnék, ha karjaidba zárnál,
És te is azt súgnád a fülembe, hogy
SZERETLEK!!!


Rád gondolok, ha nap fényét füröszti a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi a holdsugár.
Téged látlak, ha szél porozza távol az utakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor lába alatt.
Téged hallak, ha tompán zúg a hullám és partra döng;
a ligetben, ha néma csend borul rám, téged köszönt.
Lelkünk egymástól bármily messze válva összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
Oh, jössz-e már?!


Már vénül? kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénül? szememmel
?rizem a szemedet.
Világok pusztulásán
?si vad, kit rettenet
?z, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.
Már vénül? kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénül? szememmel
?rizem a szemedet.
Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S ?rizem a szemedet.


Forrás folyóba ömlik,
folyó az óceánba;
az egeknek folyton özönlik
vegyül? suhogása;
magány sehol; isteni jel
s rend, hogy minden tünemény
keveredjék valamivel -
Mért ne veled én?
A hegy csókolva tör égbe,
habot hab ölel, szorit, átfog;
egymást ringatva, becézve
hajlonganak a virágok;
a földet a nap sugara,
a hold a tengereket:
minden csókol... - S te soha
engemet?


Rád gondolok! - Úgy indázlak közül
gondolattal, mint vadsz?l? a fát:
nagy levelek, s a szem semmit se lát
a zöldön túl, amely a törzsre ül.
De értsd meg, pálmám: vágyam nem hevül
gondolatért - a szebb valót magát
kívánom: Téged! Jössze-, jössze-hát
hozzám, de tüstént?! Mezítelenül
álljon derekad, s minden ágadat
zúgasd, er?s fa, s lombos köteled
szaggasd el s dobd a földre, mert e vad
örömben: - látlak, hallak s új leget
kortyol tüd?m friss árnyékod alatt! -
nem gondolok Rád - itt vagyok veled.


Szeretlek, szeretlek, szeretlek,
egész nap kutatlak, kereslek,
egész nap sírok a testedért,
szomorú kedves a kedvesért,
egész nap csókolom testedet,
csókolom minden percedet.
Minden percedet csókolom,
nem múlik ízed az ajkamon,
csókolom a földet, ahol jársz,
csókolom a percet, mikor vársz,
messzir?l kutatlak, kereslek,
szeretlek, szeretlek, szeretlek.



Minek nevezzelek,
Ha a merengés alkonyában
Szép szemeidnek esti-csillagát
Bámulva nézik szemeim,
Mikéntha most látnálak el?ször…
E csillagot,
Amelynek mindenik sugára
A szerelemnek egy patakja,
Mely lelkem tengerébe foly –
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek,
Ha rám röpíted
Tekintetedet,
Azt a szelíd galambot,
Amelynek minden tolla
A békesség egy olajága,
S amelynek érintése oly jó!
Mert lágyabb a selyemnél
S a bölcs? vánkosánál –
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek,
Ha megzendülnek hangjaid,
E hangok, melyeket ha hallanának,
A száraz téli fák,
Zöld lombokat bocsátanának
Azt gondolván,
Hogy itt a tavasz,
Az ? régen várt megváltójok,
Mert énekel a csalogány –
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek,
Ha ajkaimhoz ér
Ajkaidnak lángoló rubintköve,
S a csók tüzében összeolvad lelkünk,
Mint hajnaltól a nappal és az éj,
S elt?n el?lem a világ,
Elt?n el?lem az id?,
S minden rejtélyes üdvességeit
Árasztja rám az örökkévalóság –
Minek nevezzelek?
Minek nevezzelek?
Boldogságom édesanyja,
Egy égberontott képzelet
Tündérleánya,
Legvakmer?bb reményimet
Megszégyenít? ragyogó valóság,
Lelkemnek egyedüli
De egy világnál többet ér? kincse,
Édes szép ifjú hitvesem,
Minek nevezzelek?

 

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy leány és egy fiú. A leány iskolába járt, a fiú pedig festett, zenét szerzett, verseket írt, szobrokat gyúrt, mindenféle szép dolgot alkotott.
Egyszer azt kérdezte a leány a fiútól:
- Miért szeretsz engem?
A fiú így válaszolt:
- Nem szeretlek semmiért. Nincsen semmi konkrét dolog, ami miatt szeretnélek. Vannak dolgok, amelyeket különösen szeretek benned, de egyik sem olyan dolog, ami kifejezetten az a dolog lenne, amiért szeretlek. Egyszer?en csak szeretlek, függetlenül bármilyen dologtól.
A leány elgondolkozott magában, és egy kicsit talán meg is bántódott azért, mert a fiú nem tudta megmondani, hogy miért szereti. "Akkor hogyan szerethet engem?" - kérdezte magában. "Akkor talán nem is szeret igazán!"
Törte a fejét a lány, morfondírozott, hogy hogyan is nyerhetne bizonyosságot. Végül kigondolta, hogy próbára teszi a fiút!
Azt mondta neki:
- Itt ez a festményed. Ez förtelmes, nem tetszik nekem! - és leöntötte vízzel. A festmény elázott. - Még mindig szeretsz engem?
- Igen, kedvesem - mondta a fiú. - Szerettem ezt a festményt, sokat dolgoztam rajta, nagyon sok szép emlékem kapcsolódik hozzá, de ha ezt a veszteséget mérlegre teszem, amelynek a másik tálcáján te vagy, a mérleg meg se rezdül.
Meglep?dött ezen a leány, de nem fogadta el a választ. "Biztosan nem szerethet ennyire" - gondolta magában. "Na majd most megmutatkozik!"
- Itt ez a kottafüzeted - mondta a lány. - Nem tetszenek a zenék, amelyeket beleírtál - és a t?zbe dobta a füzetet. - Szeretsz-e még engem?
- Igen, kedvesem. Szerettem ezt a zenem?vet, sokat dolgoztam rajta, nagyon boldogan hallgattam minden alkalommal, de ha ezt a veszteséget mérlegre teszem, amelynek a másik tálcáján te vagy, a mérleg meg se rezdül.
A leány most sem hitte el a fiú szavait.
- Itt ez a verskéziratod. Nem tetszenek a verseid, ne is add ki ?ket! - és a kéziratot is a t?zbe dobta. - Szeretsz-e még engem?
- Igen, kedvesem. Szerettem ezeket a verseket, sokat dolgoztam rajtuk, és soha többé nem fogom tudni ugyanígy megírni ?ket, de ha ezt a veszteséget mérlegre teszem, amelynek a másik tálcáján te vagy, a mérleg meg se rezdül.
A leány rettent? haragra gerjedt. Hogyan is hazudhat a szemébe a fiú, hogyan is mondhatja, hogy szereti, amikor már annyi kárt okozott neki? Éktelen dühében felkapta a porcelánszobrot, magasba emelte, s földhöz akarta vágni, de ekkor meglátta a fiú tekintetét. A fiú oly rezzenéstelen arccal, kedvesen, szerelmetesen nézett rá, mintha ? éppen csak nyújtózkodna. Megremegett a lány, a szobrot hirtelen visszarakta a helyére, s térdre rogyott a fiú mellett.
- Bocsáss meg nekem, bocsásd meg, hogy kételkedtem benned! - könyörgött sírva, s azt várta, hogy a fiú ellöki és a földön hagyja, és ? nem látja többé a fiút.
A fiú csak nézett rá, majd kezébe vette a porcelánszobrot, és azt mondta:
- Nincsenek dolgok, amelyek miatt szeretnélek, ezért nincsen dolgok, amelyek miatt kevésbé szeretnélek. Látod, egyetlen szavad, egyetlen gondolatod, egyetlen pillantásod milliószor többet ér bármilyen tárgynál - és a szobrot a földre dobta, szilánkjai szerterohantak a padlón.
Így folytatta a fiú:
- Ne bánd, hogy ilyen veszteség árán tudtad csak elhinni, hogy mennyire szeretlek. Nincsen a te elvesztésedhez mérhet? veszteség. Minden javunkat elveszíthetjük, mégsem veszítettem el semmit, ha Te megmaradtál. Az egész ház leéghet, mégsem
veszítettem semmit, ha te megmaradtál. Árvíz pusztíthatja el a falut, mégsem veszítettem semmit; ha te megmaradtál. Mert ha nem így lenne, akkor az azt jelentené, hogy hazudtam akkor, amikor azt mondtam: szeretlek. Márpedig nem volt soha egyetlen szó sem, amit ennél komolyabban mondtam volna ki. Így hát ha ez hazugságnak bizonyulna, az egyben az én halálomat jelentené. Testemben tovább élnék ugyan, de lélekben, annak megvalósításában, AKI VAGYOK, meghalnék abban a percben. Soha többé nem kell hát félned attól, hogy akár egyetlen pillanatra is összehasonlítanálak, összemérnélek bármilyen mulandó dologgal. Így hát a válasz, akárhányszor is kérdezed, változatlan: MÉG MINDIG SZERETLEK, KEDVESEM!



[center:2xfng989][/center:2xfng989]

 

MESE AZ IGAZ SZERELEMR?L

Élt egyszer egy hatalmas, bátor harcos, aki az erd?t járva védelmezte a gyengéket és segítette a rászorultakat. Szívének egyetlen kívánsága volt csupán, mindenek felett szerette volna megtalálni igaz szerelmét. Sokat csalódott már, és igen régóta kutatott, mikor hírét vette egy helynek, ahol egy öregasszony kívánságokat teljesít. Bár nem hitt az ilyen mesékben, mégis úgy érezte, hogy el kell mennie oda, és szerencsét kell próbálnia.
Meg is találta a csodálatos képességekkel rendelkez? asszonyt egy mély, sötét barlang gyomrában. ?sz haja alól bölcsességet sugárzó, világoskék szemei el?-el? villantak. Sejtelmes mosolya alig észlelhet? volt ráncai között. A férfi mégis magabiztosan lépett be a félhomályba. Lassan magába szívta a leveg?t, és ajkait szóra nyitotta, ám az öregasszony felemelte jobb kezét, s így szólt:
- Várj, édes fiam! Valamit tudnod kell, még miel?tt kívánsz! Jól gondold meg mit kérsz, és hogyan, mert én csak a kérésedet tudom teljesíteni, nem a szíved mélyén rejl? kívánságot! Nem látok a fejedbe, csak a szavaid alapján ítélhetek. Csak egy kívánságot teljesítek! Egyet, s visszafordíthatatlant!
A férfi elmosolyodott, hisz már jó pár éve ugyanaz a gondolat jár a fejében, s ezt a gondolatot többször megfogalmazta magában.
- Meg akarom találni az igaz szerelmemet! - jelentette ki magabiztosan, s kérd?en nézett az asszonyra.
- Jól van hát! - nevetett amaz, s a férfihez lépett. - Add a véred, s kérésed hamarosan teljesül!
Egy ütött-kopott ócska t?rrel megvágta a férfi tenyerét, s a kicsorduló vért egy maréknyi k?re csöpögtette.
A férfi egy holdtöltével kés?bb visszatért az öregasszonyhoz. Szemei zokogtak, öklei görcsösen választ követelve rángatóztak teste mellett. Az asszony nem t?nt meglepettnek, mikor meglátta ?t.
- Mi bánt, édes fiam? Mondd!
- Megtaláltam ?t! Az én szerelmemet, az egyetlenemet, de elveszítettem! A karjaim közt halt meg, egy vadászbalesetben!
- Hmm... - gondolkozott mélyen az öregasszony, majd mint aki megvilágosodott felkapta a fejét, és így szólt: - Ha valóban így történt, akkor nem az igaz szerelmedet találtad meg, s a szíved becsapott!
- Hogy lehet ez? - kérdezte csodálkozva, és reménnyel telve a férfi.
- Amikor a szíved becsap, úgy érzed szerelmes vagy, de csak elvesztegeted az érzést egy olyan emberre, akit valójában, egészen mélyen nem szerelemb?l szeretsz! Ebben az esetben egy holdtöltén belül meghal a kedvesed! S ha ez megtörténik, tudhatod, hogy nem ? volt, akit kerestél!
A férfi mérhetetlenül boldog lett. Új életre kelve siet?s léptekkel távozott a barlangból. Ám egy hónap múlva visszatért. Szemei kérd?en csillogtak, kezei reménytvesztve, fáradtan remegtek a teste mellett.
- Mi bánt, édes fiam? Mondd! - kezdte az öregasszony, bár már jól tudta a választ kérdésére.
- Megtaláltam ?t, biztosan érzem! ? volt az, kit szívemb?l szerettem, s mégis elragadta t?lem a halál! Megbetegedett, és meghalt, de ? volt az, te is tudod, igaz?
- Meghalt? - nevetett fel az asszony. - Ha meghalt, nem ? volt az, kit keresel. Majd megérted, ha megtalálod ?t!
A férfi szomorúan távozott a barlangból. Napokon keresztül sétált az erd?ben gondolkodva. Úgy érezte, a két kedvese halála az ? lelkén szárad. Miatta haltak meg, s már bánta azt is, hogy kívánt az öregasszonytól.
Nem sokkal kés?bb újra találkozott egy n?vel, akibe beleszeretett. Boldog volt, és reménnyel teli. Mégis állandóan eszébe jutott, az el?z? két kedvese. Érezte ugyan, hogy ez most más, ennél hatalmasabb, er?sebb érzést elképzelni sem tudott. Mégis rettegett attól, hogy ?t is elveszíti, s a holdtölte el?tt egy nappal arra kérte kedvesét, hogy soha többé ne találkozzanak. A lány zokogott, a férfi szíve megszakadt, de így érezte helyesnek.
Ismét elment az öregasszonyhoz a harcos. Szemei könnyben úsztak, kezei remegtek a düht?l.
- Tudod, miért jöttem! - mondta az asszonynak, aki elégedetten mosolygott, s így válaszolt:
- Tudom, édes fiam! De még mindig nem érted! Nincsen már dolgom veled, menj! A kérésed teljesült!
A férfi otthagyta az öregasszonyt. Tudta. Már tudta, hogy megtalálta azt, akit keresett. Az igaz szerelmét, akit ellökött magától, csak azért, hogy ? élhessen. S haragja lassan elhült, szívébe béke költözött. Napjait ezekután úgy élte, hogy tudta: igaz szerelme él, s ennél nagyobb boldogságot már el sem tudott képzelni.

 

"Egy id? után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeláldozás között ... És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel, és a társaság a biztonsággal ... És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét, és a bók nem esküszó ... És hozzászoksz, hogy emelt f?vel és nyitott szemmel fogadd a vereséget: a feln?tt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével ... És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez ... Egy id? után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér ... M?veld hát saját kertecskédet, magad ékesítsd fel lelkedet, ne mástól várd, hogy virágot hozzon neked ...

 

Ady Endre: Vallomás

Te, akinek annyi szived van,
Ahányat lelked megteremt,
Aki színes kaméleonként
Varázsolsz multat és jelent,
Kinek a szín fényes világod,
Melyet lánglelked áthevít --
Ki tudnád-e vajon nevetni
Egy bús poéta könnyeit?...

Ki tudnád-e vajon nevetni,
Mert úgy imád, mert úgy szeret,
Ahogy nem a színpadon szoktak,
Vagy az életben -- emberek;
Hogy szép lelked teremtő lángját
Úgy nem áhítja senki más;
Hogy szerelmét el nem rabolná
Sem távolság, sem megszokás.

Te, aki már ezer élet közt
Osztottad szét a lelkedet,
Elképzeled, hogy egy egész szív
Mást nem, csak tégedet szeret.
Hogy azt, ki a festett világban
Elvesztette önnönmagát --
Egy bús poéta úgy imádja,
Mint az igazság angyalát...

Elhiszed-e egy ismeretlen,
Álmot szövő költő szavát?
Elolvasod szívéből vérző,
Szerelmes, bánatos dalát?
Meg fogod-e szíved kérdezni,
Vajon szeretni tud-e még,
Vagy trubadurod megsajnálni
Lelkednek kegy gyanánt elég?...

Szívem szorul a félelemtől
S megrendül a kétség alatt,
Hogy szeretni csak színpadon tudsz
S magadnak élned nem szabad.
Hogy szíved e rajongó álmon
Csak gúnyolódik, csak nevet...
-- Még nem érzéd szivem szerelmét,
Már itt a vég... Isten veled!...




Szerelmesek tengerpartja

Csak ?lni a habokban
egy szerelmes pillangóval
ki szerelembe ejti szívemet
majd elrabolja testemet.
Szeretni mindíg a végtelenig
szeremesen minden percben
ha rámtalál a végtelen
akkor leszek boldog s szerelmes.


Találja rám te végtelen hajnal
te vidám szerelmes tengerpart
hagy fürödjek a végtelen habokban
a sejtelmes szerelmes mámorban.

Várj rám te fényes hajnal
Lobogjon fényed a habokban
Szerelmesen jöj hozzám
Rabolja el szívemet már.


Álmodom én, nem aluszom,
Gyönyör?ség minden gondom;
Rózsám keze fejem alja,
Szíve szívem nyúgodalma.

Micsoda fény az a csillag?
Talán a hajnali csillag,
Szeret?ket összehozó,
Szeret?ket elválasztó.

Kelj fel, rózsám, ne aludjál
A szép hajnali csillagnál,
Majd ha feljön esthajnalra,
J?j el vígaztalásomra.



Sajnálom sajnálok mindet amit tettem,
De ?ezt jóvá tudom nem tehetem!
De mégis szeretném bocsánatom kifejezni,
E versikébe mindent elmondani!
Szeretném ezzel is szeretettem kimutatni,
E pár sorral egy fejezettet lezárni!
Egy új életet kell kezdenem,
De tudom ezt nélküled kell megtennem!
Bár most összetört a szívem,
De darabjait újra összeszedem!
Majd megfogod látni,
Hogy nélküled nehezen de tudok élni!
Ha majd egyszer rám fogsz gondolni,
Tudd azt hogy én túl fogom élni!
Néha viharokba ütközöm,
De hidd el majd ezt is kikerülöm!
Már nem fogod fogni a kezem,
És rám szólni ezt ne tegyem!
Nehéz kimondani,
De most búcsút kell venni!

Sokszor gondoltam rád mosollyal az arcomon.
Sokszor sétáltam melletted mázsákkal a vállamon.
Éreztem, ahogyan alakod alhalványodik, semmi lesz.
Akkor gondoltam, hasonlítassz a lámpafényhez.

Arcodat elmosták a könnyeim, már homályos a kép.
A tekinteteddel eltünt minden, ami szép.
Ajkaidat már nem érzem, mintha nem is éreztem volna.
Mintha minden, amit együtt hittünk, lassan elpusztulna.

A mázsák súlya elviselhetetlen lett, összeroppantam.
Az eltünésed után én itt maradtam.
Nem tudom, hogyan szakadtunk szét, de nem is érdekel.
Én vártalak téged az es?ben, reményben. Te tüntél el.

A kapcsolat megszakadt és csak a képek maradtak.
A fényképek, amik ár régiek. Amik már kopottak.
Már nem hallom a hangodat, kár lenne hívnod.
Nem figyelek rád, kár lenne kiabálnod.

Annyit vártam, hogy már semmi sem él a lelkemben.
Annyit sírtam, hogy könnyek már nincsenek a szememben.
Hihetetlen mikre képes az ember egy másik ellen.
Hogy kopárrá tudja tenni a lelket. Kopár és kietlen.

Sziorosan lehunytam a szemem és vártam az álmot.
Az az álom, ami mindent olyan közel hozott.
Mellém hozta az elfelejtett ajkakat...
Körémfonatta az áthevült karokat.

Az arcot mégsem mutatta, talán félt, hogy felkelnék,
Félt, hogy az édesen fájdalmas álomból kilépnék.
A karok még szorítottak és hallottam egy halk hangot.
Ám a hang, karokkal együtt, lassan távolodott...

Az álom mosolyogva ringatott és megsimította az arcom.
A mázsák eltntek. És már nem kell magammal hurcolnom.

A kietlen lelkemben egy halvány virág bomlott szét.
Illatát felkapta és játszva széthordta a szél.~




Barátságból szerelem ...

Volt egy lány és egy fiú. Már az óvodában nagyon jó barátok voltak. Elkerültek iskolába és egy osztályba került a srác és a lány. A lány egyik nap nagyon szerelmes lett a fiúba, de a fiúnak volt barátn?je és szegény lánynak minden nap végig kellet néznie, hogy megy az id? és a srác meg az a lány még midig együtt vannak és ölelkeznek, csókolóznak. Egyik nap aztán vette az er?t és elmondta neki hogy ? tet?t?l talpig szerelmes belé. a Srác nagyot nézett és gonosz nézéssel a lány szemébe nézett és csak ennyit mondott ?ennyit ér egy barátság, mert te csak mindenkibe a szerelmet keresed, soha többé ne szólj hozzám.? A lány sírva futott el, átsírta miatta az éjszakákat és nagyon összetört a szíve. Telt múlt az id? a lány nem mozdult a szobájából, és csak sírt. Egyik este fogott egy papírt és egy tollat és levelet írt.

?szia. te ismertél a legjobban, te tudtad minden titkom, te voltál az, aki segített a bajban. De most végre kimondom érzéseimet és letámadsz, mert te mást szeretsz. Bocsáss meg, ha megbántottalak, de már nem bírtam tovább hisz oly szép vagy és imádlak. Inkább választod azt a lányt, aki minden nap a mozi melletti parkolóba megcsal, mint engem, akit már 4 éves korod óta ismersz, és csak téged szeret. De felejts is el, ne is gondolj rám többé. Mikor ezt a levelet megkapod én már föntr?l foglak figyelni és még mindig SZERETNI.?

A lány ragadott egy kést és a vérével írta alá a levelet. Reggel útnak indult els? megállója a posta volt. De a posta bejárata el?tt összeesett. Egy öreg bácsi megtalálta a lányt és a zsebébe a levelet. Rögtön hívta a ment?ket, de a lány már nem élt. A Bácsi a levelet föladta a postán és másnap a fiú kezébe került. Ahogy elolvasta a levelet rögtön futott a lányhoz, de már csak a szülei voltak otthon, akik épp indultak a temetésre. A fiú megkérdezte, hogy hol a lány, de az anya csak ezt tudta mondani ?te vagy a hibás? a fiú egyb?l rájött, hogy mi a helyzet és ? nem ment a temetésre, hanem este éjfélkor kiment és a lány sírja elé borult és ezt mondta:

?Téged mindennél jobban szerettelek. A lánnyal már szakítottam, mert igazad volt és a legjobba barátommal csalt meg. Bocsáss meg nekem, hogy akkor olyan gonosz voltam. Nagyon szeretlek s szeretni is foglak. ?

Erre visszaszól egy lágy hang:

? Nézz az égre, a legszebb fényre. Láss egy álmot, s harcolj érte?

 

Barát A barát egy mosoly,
mely bátorít, ha félsz;
a barát taps,
mely ujjong, ha célba érsz.
A barát egy kéz,
mely felhúz, ha elestél;
a barát az álom,
mit éberen kerestél.
A barát egy könnycsepp,
mely értes hull, ha baj van;
a barát gyémántpáncél,
óv téged a harcban.
A barát egy nevetés,
mely felharsan, ha meglát;
a barát egy rózsakert,
mely Neked nyitja bokrát.
A barát egy csillag,
mit az éj varázsol;
a barát egy dallam,
mit meghallasz bárhol.
A barát a láng,
mely kitáncol a t?zb?l,
a barát az emlék,
mit szívedben örzöl.
A barát is csak ember,
s néha tán hibázik;
de szeret,s ha nincs veled,
érzed, hogy hiányzik...

 

Ki tudja,hány perc,hány óra, hány nap az élet?
Öszintén remélem,miel?tt életem végére ér,
Lesz még szerencsém ölelni, szeretni téged.
Eljössz e egy nap szerelmemért?
Semmit nem várok, csak remélek.
És mint az óramutató az órán, mendegélek,
Ha már nem lesz holnap, én attól sem félek,
Nem fáj a szív,ha nem dobog,és nincs benne élet.
De ma még itt vagyok, és még élek,
Szeretlek,mig a nap ragyog az égen



Kérlek-dala

Kérlek…
Másként hajolj át a lelkemen,
Másként ?rizd a szívem.

Hisz’ másként lép a hajnal rózsasugara
A halványuló éj árnyékába,
És másként köszönti az ég? fénycsillag
Szikrázó kedvesét az égbolt palástjára lépve,
Amikor így szól szelíden:

Kérlek…
Másként hajolj át a lelkemen,
Másként ?rizd a szívem
.




Csak egymáshoz


Ha most, mikor oly érthetetlenül nehéz a szívem:
Valaki jönne és karonfogna szépen, szelíden -

Nem is karon, csak kézenfogna, mint árva gyermeket a másik
És sétálnánk napnyugtától a legels? csillagsugárig!

Valaki, akinek most nem volna gondja semmi másra,
Csak arra, hogy én szomjazom csendes-szavú vigasztalásra -

Aki jönne mellettem f?lehajtva egy órácskát hallgatagon
S a hallgatása azt mondaná: panaszkodjék, én hallgatom.

Újat nem mondanék, tán inkább ezerszer elmondottakat,
De új volna így, ily zavartalan-ketten az esti ég alatt -

Egy óráig, amíg a csillag felragyog és reánksugároz:
Nem volna köze semmi máshoz, nem volna közöm semmi máshoz.




Maradj velem


Maradj velem - hisz nem kívánok semmit
Tet?led, csak hogy néha lássalak.
Maradj velem, csak hogy mint illat lengd be
Néhanapján nagy árvaságomat!
Maradj velem, szólj hozzám néha-néha,
S ha én is szólok: rossznéven ne vedd -
Szeresd versem rendetlen ritmusát
S számláld rendetlen szívverésemet!
Különben maradj hites uradé -
Különben maradj Krisztus uradé -

Az egyikt?l is ennyit kértem én.
A másiktól is ennyit kértem én.
Te tudod Isten: b?n volt-e vajjon
Ez a könyörgés és ez a remény -?
Elvitted egyikét a föld alá,
És más tájékra most a másikat.
Itt hagytál engem tehetetlenül
Könyörtelen csillagaid alatt.

Hisz néha fényes híd a messzeség,
De máskor mégis nagyon-nagyon kell
A biztonság, hogy kéznyujtásnyira
Itt van valaki - kell egy kis "közel" -
A néhanapos drága lehet?ség:
Az egy-város, a szomszéd-utca kell.
S egy hozzámhajló röpke pillanat,
Mely megsimítson, mint virágos ág.
Elmúlhat t?lem különben örökre:
Mit szerelemnek szólít a világ.

Maradj velem! Leszáll az én napom.
Bagoly huhog szálló napom felett.
Maradj velem! E jajra ki felel:
A világ végezetéig veled?!
Maradj velem! Oly örök ez a kérés!
És tiszta, mint a hó kristályai.
Maradj velünk: Jézust is erre kérték
Alkonyba-hulló tanítványai.

 

"Miel?tt elítélsz, vedd fel a cip?met és járd végig az utamat. Járd végig a múltamat, érezd a könnyeimet, éld át a fájdalmaimat, az örömömet. ... Tedd meg a lépéseket, amelyeket én megtettem és botladozz meg minden kövön, amelyen én megbotlottam. ... S mindegyik botlás után állj fel és menj tovább, ...tovább ť úgy ahogy én tettem. Csakis ezután ítélkezhetsz rólam, felettem. Akkor mondhatod, hogy ismersz!"

 

"a szerelem olyan, mint a fa: magától növekszik, mély gyökeret ereszt egész valónkba és gyakran tovább zöldül a szív romjain"



"A szerelem a legrosszabb dolog a világon. Az ember meg?rül, nem is tör?dik magával. A dolgok értelme megváltozik, az ember a legnagyobb ?rültségekre is képes, és egy perc alatt elintézi magát egy életre"



"Ne sírj kedves,
ne nézz hátra,
ölelj engem utoljára!
Ölelj engem két karodba,
úgy, mint régen.
Minden könnycsepp
egy-egy csillag fenn az égen"


"Tudod mi az szeretni valakit? S ha kérdezik,
Büszkén letagadni? Minden percben ?t keresni, várni,
S ha jön közömbös? Durva arcot vágni? S azt mutatni, sose
Gondolsz rá? Becsülni, érzékelni, gondolatban
Lekicsinyelve megítélni? Szóban elmondani?
Fájó könnyekkel mosolyogni? Tudod mi ez? A N?I BÜSZKESÉG!"

"Az vagy nekem, mi testnek a

kenyér s tavaszi zápor f?szere a földnek;
lelkem miattad örök harcban él,
mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;
csupa fény és boldogság büszke elmém,
majd fél: az id? ellop, eltemet;
csak az enyém légy, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lássa kincsemet;
arcod varázsa csordultig betölt,
s egy pillantásodért is sorvadok;
nincs más, nem is akarok más gyönyört,
csak amit t?led kaptam s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon,
részeg vagyok és mindig szomjazom."

(William Shakespeare)





"Két karodban ringatózom csöndesen.
Két karomban ringatózol csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te hallgatlak.
Két karodban átölelsz te ha félek.
Két karommal átölellek s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd a halál nagy csöndje sem.
Két karodban a halálon, mint egy álmon átesem."

(Radnóti Miklós)



"Szeretlek
Ez a szó melyet,
A füledbe súgnám,
Ha itt lennél velem,
Még ez a szó sem fejezi ki, amit én érzek,
Ez annál fényévekkel több,
Ilyet még nem éreztem,
Csak hittem, hogy tudom mi az igazi szerelem,
De megtévesztett,
Most már tudom mi a szerelem,
Ez az.
Pedig még nem is találkoztunk,
De a beszélgetések hangulata és mélysége,
Meggy?zött hogy beléd estem,
Gyönyör? arcodat nézem a képeken,
Folyamatosan,
Nem is hiszem el, hogy van ilyen csoda a világon,
Annyira szép vagy,
Örülnék, ha karjaidba zárnál,
És te is azt súgnád a fülembe, hogy
SZERETLEK!!!"

(Juhász László)



"Rád gondolok, ha nap fényét füröszti a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi a holdsugár.

Téged látlak, ha szél porozza távol az utakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor lába alatt.

Téged hallak, ha tompán zúg a hullám és partra döng;
a ligetben, ha néma csend borul rám, téged köszönt.

Lelkünk egymástól bármily messze válva összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
Oh, jössz-e már?!"

(Goethe)



József Attila
Áldalak búval, vigalommal

Áldalak búval, vigalommal,
féltelek szeretnivalómmal,
?rízlek kér? tenyerekkel:
búzaföldekkel, fellegekkel.
Topogásod muzsikás romlás,
falam ellened örök omlás,
düledék árnyán ringatózom,
leheletedbe burkolózom.
Mindegy, szeretsz-e, nem szeretsz-e,
szívemhez szívvel keveredsz-e,
látlak, hallak és énekellek,
Istenek téged felellek.
Hajnalban nyujtózik az erd?,
ezer ölel? karja megn?,
az égr?l a fényt leszakítja,
szerelmes szívére borítja.



Ady Endre
Mert engem szeretsz


Áldott csodáknak
Tükre a szemed,
Mert engem nézett.
Te vagy bölcse,
Mesterasszonya
Az ölelésnek.
Áldott ezerszer
Az asszonyságod,
Mert engem nézett,
Mert engem látott.
S mert nagyon szeretsz:
Nagyon szeretlek
S mert engem szeretsz:
Te vagy az Asszony,
Te vagy a legszebb!



József Attila
Amit szívedbe rejtesz


Amit szívedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
szíveddel várd ki azt.
A szerelembe - mondják -
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.
S aki él, mind-mind gyermek
és anyaölbe vágy.
Ölnek, ha nem ölelnek -
a harctér nászi ágy.
Légy, mint a Nyolcvan Éves,
akit pusztítanak
a növekv?k s míg vérez,
nemz millió fiat.
Már nincs benned a régen
talpadba tört tövis.
És most szívedb?l szépen
kihull halálod is.
Amit szemeddel sejtesz,
kezeddel fogd meg azt.
Akit szívedbe rejtesz,
öld, vagy csókold meg azt!



Váci Mihály
Ha elhagynál...


Ha elhagynál engemet, - jobban
mi fájna?
hiányod, vagy a szív megdobbant
magánya?
A csalódás kínjától félek,
vagy féltlek?
Szerelmünket szeretem jobban,
vagy Téged?



Szabó L?rinc
Szeretlek


Szeretlek, szeretlek, szeretlek,
egész nap kutatlak, kereslek,
egész nap sírok a testedért,
szomorú kedves a kedvesért,
egész nap csókolom testedet,
csókolom minden percedet.
Minden percedet csókolom,
nem múlik ízed az ajkamon,
csókolom a földet, ahol jársz,
csókolom a percet, mikor vársz,
messzir?l kutatlak, kereslek,
szeretlek, szeretlek, szeretlek.




József Attila
Szerelmes vers


Hegyes fogakkal mard az ajkam,
Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam,
Szörny? gyönyört a nagy vágyaknak.
Harapj, harapj, vagy én haraplak.
Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek,
Csak szép játék vagy, összetörlek,
Fényét veszem nagy, szép szemednek.
- Ó nem tudom. Nagyon szeretlek.
Úgy kéne sírni s zúg a vérem,
Hiába minden álszemérem,
Hiába minden. Ölbe kaplak:
Harapj, harapj, vagy én haraplak!



Radnóti Miklós
Két karodban


Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te
hallgatlak.
Két karodban átölelsz te
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.




Juhász Gyula
Szerelem?


Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
mint alkonyég felh?jén, mely ragyog,
És rajta túl dereng? csillagok.
Én nem tudom mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
mint napsugár, ha villan a tet?n,
holott borongón már az este jön.
Én nem tudom mi ez, de érezem,
hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven simogat,
Mint márciusi szél a sírokat.
Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen
Ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem!




Pet?fi Sándor
Szeptember végén


Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak el?tt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tet?t.
Még ifjú szívemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme, sötét hajam ?szbe vegyül már,
A tél dere már megüté fejemet.
Elhull a virág, eliramlik az élet...
Ülj, hitvesem, ülj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sírom fölibe?
Ó mondd: ha el?bb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifjú szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?
Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörölni véle könny?imet érted,
Ki könnyedén elfeledéd hívedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!

 

"Barátod vagyok,
nevetésed vidámmá tesz, bánatod megkönnyeztet,
haragodat csitítanám, fájdalmadat simítanám.
Ha akarod, meghallgatlak.
Ha szeretnéd békén, hagylak.
De ha már kevés vagyok, s nem kellek,
add tudtomra, s én szó nélkül elmegyek,
...mert a barátod vagyok!"

 

Rólad álmodom...

Rólad álmodom, ha lecsukódik szemem,
azt álmodom, hogy megfogod a kezem.
Szelíden rám nevetsz,
s azt súgod: Örökké szeretsz.

Rólunk álmodtam most is, mikor aludni tértem,
egy álom, melyet nem akarom, hogy valamikor is véget érjen.
Ott ültünk a padon ketten,
semmi nem számított, csak az együtt töltött percek.

Rólad álmodom, és most mindjárt véget ér,
felébredek és jön az ?rült felismerés.
Hogy te másé vagy s enyém nem lehetsz,
olyan kegyetlen néha ez a szerelem.

Rólunk álmodtam, de hamar felébredtem,
most jönnek az ?rült, kegyetlen percek.
Amikor látom, hogy te ?t öleled át,
és nekem nem adsz esélyt, hogy vigyázhassak rád.

Rólad álmodom, mert csak érted vagyok,
nélküled csak szenvedek, ezt te is tudod már, nagyon.
Rólad álmodom, mert kegyetlenül beléd estem,
de nem tudom, mikor jössz rá, hogy én vagyok az a lány, kit a sors melléd teremtett.

Rólad álmodom, de érzem, csak hiába,
pedig úgy lennék melletted, hogy mindenki meglássa.
Azt, hogy én érted nagyon odavagyok,
és hogy én nélküled hamarosan meghalok!





Szállj be csónakomba,jöjj velem
Evezzünk más tájra kedvesem
Hol a nyugalom és béke vár
Kékebb az ég, szebb a nyár
Hol, ha némán néz szemed
Szavak nélkül is megértelek

Ha viharos szél mégis elsodorna
Ha nyugalmas tájra nem lelek
Ölelj szorosan,adj er?t nekem
Átjutunk együtt majd mindenen
Bízzunk egymásba kedvesem
Csak szállj be csónakomba,jöjj velem!

 

Nem az az igazi fájdalom, mit?l könnyes lesz a szem, hanem amit magunkban hordozunk, titokban, csendesen...



,,A lány szerette, A fiú nem.
A lány felnézett rá, A fiú nem.
A lány szerelmet vallott, A fiú megalázta.
A lány sírt végette, A fiú kinevette.
A fiú csak akkor jött rá mit tett,
Amikor a lány sírjára virágot tett."



,,Van aki könnyen kapja meg azt, akit szeret, van aki sír és szenved. Van aki
könnyek nélkül tud feledni, és van aki meghal, mert igazán tud szeretni."



,,Hiába ültetünk sírodra virágot,
eltemettünk ide egy egész világot."





"A magányosság idején látjuk, hogy nem vagyunk fontosak a nagy mozgalmas világ számára, és hogy az sem fontos a mi számunkra."



,,Furcsa, hogy valaki mennyire össze tudja törni a szivedet, de te még mindig szereted azokkal az apró darabokkal."

"Ha porba írunk egy szót, elfújja a szél! Ha a szívünkbe véssük, az örökké bennünk él! Én a szívembe véstem egy szót, s egy nevet. A szó: SZERETLEK. A név: a Te neved."

,,Ha majd sírom mellett állsz
S engem többé nem látsz
Írd a homokba csendesen
?t valaha szerettem..."

Amelyik szerelem elmúlt, sosem volt igaz!



Próbáltalak leveg?nek nézni, de rájöttem, hogy leveg? nélkül nem tudok élni!



Akárhány szívet megdobogtathatsz, az enyém érted dobog örökké!



Elt?n?döm, mennyit vártam Rád... hosszú évek, több mint gondolnád, elt?n?döm, mennyit álmodoztam én, smi eddig álom volt, most mind enyém!



Fáj az emlék, mégis öröm, álmaimban minden percem veled töltöm. Nem tudlak, és nem is foglak elfeledni, kár, hogy így kellett megtanulnom szeretni.



Te vagy az els?, kinek hinni tudtam, Te vagy az els?, kinek nem hazudtam. Te vagy az els? kit szívb?l szeretek, Te vagy az els?, kit soha nem feledek!



Szép volt a sorstól, hogy utamba, ejtett, hogy minden csókod a számon felejtett. Még csak akkor tenne szépet, ha egyszer mindörökre nekem adna téged!



Ki azt mondja: imád, sose hidd el szavát. Ki azt mondja szeret, talán igaz lehet. De az, ki rád néz, hallgat, nem beszél, és nem szavalgat annak add egész szívedet, mert az forrón és hün szeret!



... Én nem tudom, mi ez de jó nagyon, fájása édes, had fájjon hagyom, ha balgaság ha tévedés, legyen, ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!



Amit szívedbe rejtesz, szemednek tárd ki, amit szemeddel sejtesz, szíveddel várd ki!



Nem elhatározás kérdése, kibe zúgsz bele, és ez így van rendjén. Ha szeretsz valakit, hát szeressd!



Azzal, hogy szeretünk valakit a kezébe adjuk a lehet?séget, hogy fájdalmat okozzon nekünk!

Fáj olyant szeretni, Kit nem érhetsz el, Aki szinte azt se tudja, hogy létezel, Tudni, hogy nem kellettél Neki, Érezni, hogy más is szereti, Olyan aki el is érheti!



Hazudj már valami szépet
Elhiszem majd az egészet
Legyen kert és benne virágok
Törpe is kell meg óriások
És te is legyél ott kérlek
Ha hívlak hazudni szépet
Csak igazat ne! Az fájna
Csak egyszer...utoljára





? nem tudta elfogadni, hogy vége

Kést ragadott és tett valamit végre.

Lassan végighúzta csuklóján a kést,

S várta míg el?bugyog a vér.



Leült és nézte ahogy csorog

S elgondolkozott...

Vajon miért ragadott kést,

És vágta fel ereit?



Lassan elkezdett szédülni

Már-már alig tudott ülni.

Led?lt a székr?l kínjában

Forgott a világ minden irányban.



Körülötte már minden véres,

Könnyezett, s elszállt bel?le az élet...

Suttogott valamit miel?tt elment:

?Drágám, én téged nagyon szeretlek!?





Könnyes a szemem,

Remeg az ajkam

Nem fájdalmat okozni,

Szeretni akartam...

Bocsáss meg nekem

Szépen kérlek...

Meghalok érted,

Nem érzed?





Eljön majd a nap, mikor tovább kell lépned

Mikor megsúgja szíved, nincs miért visszalépned

Minden egyértelm? lesz...

Bevillan egy kép...

?Kit idáig szerettél, elhagyott már rég!?

?Így jártál...!!!?

Ez ellen nincs mit tenni, tovább kell lépni

Mást kell szeretni!





"Figyeljetek!!! Létezem, fogja már valaki a két kezem!!!"

"Nézz nyugodtan gyengének, csak er?sebbé teszel. Nevess csak rajtam a szánalmas úgyis Te leszel! "

"Valahol létezel, valahol én is. Valamit kérdezel, valamit én is. Néha vagy van benne, néha remény is... "

"Hiszek a sárkányokban, a tündérekben, a jó emberekben, és egyéb más kitalált lényben..."

"Az nem a véletlen m?ve, ha a szakadék szélén ülve, semmibe lógó lábbal haragban állsz az egész világgal."

"Azért a remény hal meg utoljára, mert ? a gyilkos! "

"Amikor úgy néz rád valaki, mintha te lennél az utolsó csoda a Földön, az a szerelem..."

"A magány az, amikor belenézel a tükörbe és nem néz rád vissza semmi..."

"Csalódhatsz eleget, a lelked végtelen... elnyel mindent, mi fáj... a hegek rengeteg emléket rejtenek..."

"Azt gondolják rólam, hogy ijeszt? ember vagyok. De ez nem igaz! Gyerekszívem van. Az éjjeliszekrényen ?rzöm egy üvegpohárban..."

"Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, s közben elfelejt élni. "

"Semmi sem biztos, csak a változás... "

"Sose magyarázkodj: a barátodnak nem kell, az ellenséged pedig nem hinné el."

"Ha rosszat teszel barátoddal, mit cselekedsz ellenségeddel ??? "

"Néha úgy érzem, az egész világ ellenem van. De tudom, hogy nincs igazam... néhány kisebb ország semleges..."

"Nem vagyok tökéletes ember, sok dolog van, amit bár ne tettem volna meg... "

"Ha valaki nem emlékszik a múltjára, akkor nincs jöv?je sem..."

"Az emlékek olyan régieknek t?nnek... az id? megöli a fájdalmat..."

"Hinned kell nekem, mikor azt mondom, elveszett vagyok nélküled...!"

"Eldobhatnám az életem egy álomért, ami nem fog valóra válni.."

"Fáj, hogy ennyire szeretlek.. mert amikor rád nézek, látom, hogy ez téged mennyire nem érdekel... "

"Miel?tt csak újabb ígéreteket teszel, tanuld meg, mit jelent az az "ÖRÖKKÉ" szó..."

"Most hogy itt vagy, úgy érzem, mintha folyamatosan álmodnék.. <3 "

"Mosolyogj! Soha sem tudhatod, talán ez lesz az utolsó mosolyod!"

"Megrebegtetem a szárnyaimat és repülni tanulok. Ez a dolgom addig, amíg el nem érem az eget... "

"A mennyország kapui nem fognak megnyílni el?ttem ilyen törött szárnyakkal..."

"Ne utálj azért, mert szép vagyok. Utáld a pasidat, mert ? így gondolja!"

"Nem hiszem, hogy van valaki, aki most ugyanúgy érez irántad, mint én..."

"Szerelem, mikor könnyeket hullajtasz, mégis úgyanúgy szereted ?t. Szerelem, mikor ? egy másik lányt szeret, de te csak mosolyogsz, és azt mondod: Jól vagyok. Pedig csak sírni és sírni szeretnél... "

"24 sör egy ládában, 24 óra egy napban. Véletlen ??? Szerintem nem... "

"A jó barát garantálja, hogy kihoz a börtönb?l, de az igaz barát ott fog ülni melletted... "

"? több, mint egy fiú. És ez több, mint egy szerelem... <3 "

"Barbie akarok lenni!! Annak a ribancnak mindene megvan! "

"Mosolyogj! Ez össze zavarja az embereket "

"Túl fúrcsa vagyok, hogy éljek, de túl kiváló vagyok a halálhoz... "

"Az egyetlen ok, hogy valaki valamiért gy?löljön, az az, hogy olyan akar lenni, mint te!"

"Nem szenvedek elmebajban! Én élvezem minden pillanatát..."

"Tudnod kell, hogy a szerelem soha nem hal meg, de egy pillanat alatt képes megölni."

"Nevetnek rajtam, mert más vagyok mint ?k... de én is nevetek rajtuk, mert ?k mind egyformák!"

"Néha, mikor azt mondom: Jól vagyok, valójában csak arra vágyom, hogy valaki a szemembe nézzen, és azt mondja: Mondd az igazat!"

"Nem az az Igazi, akivel le tudnád élni az életed... hanem az, aki nélkül nem!"

"A vég nem olyan vidám, mint a kezdet..."

"Hibáztam. De ? volt a legszebb tévedés az életemben."

"Jöttem, láttam, összezavarodtam..."

"Mosolyogj mindig. Ez arra készteti az embereket, hogy azon töprengjenek, ki is vagy valójában."

"Nos, tudod, valakinek veszíteni is kell. Nem gy?zhetünk mindig, majd legközelebb..."

"Ne sikeres ember próbálj lenni, inkább értékes!"

"Ne nézz hátra! Lehet, hogy éppen utolérnek..."

"Megpróbálom megtalálni az okot a búcsúzásra..."

"Végignéztem, ahogy a falak összeomlottak körülöttem. De nem hiszem, hogy újra tudnám ?ket építeni..."

"Szeretek az es?ben sétálni, mert ilyenkor senki nem látja, hogy sírok..."

"A mosoly egy olyan görbe vonal, ami képes egyenesbe hozni mindent "

"Vicces, hogy valaki mennyire össze tudja törni a szíved, de te még mindig szereted ?t azokkal a darabokkal... "

"Körbeutazhatod a Földet, de nem tudsz attól elszaladni, aki a szivedben van."

"Nekem van egy tollam, neked egy telefonszámod. Gonolj a lehet?ségekre... =) "

"Hülye Cupido... ne pikkelj rám! "

"Szerelem, mikor nem akarsz elaludni, mert a valóság szebb, mint egy álom!"

"A szerelem vak.... tudom, mert nem látsz engem "

"Nem csókolóztam veled. Csak a szádba suttogtam "

"Én nem egy olyan lány vagyok, akivel lehet játszani! Ha olyan kell, vegyél magadnak egy barbit!"

"Ha a szavak cs?döt mondanak, a zene beszél."

"A szív nem játékszer. Ha azt akarod, hogy összetörjön, add oda egy fiúnak!"

"Nem eshet örökké, az ég nem szakadhat le! Bár az éjszaka hosszúnak t?nik, a könnyeid nem hullhatnak örökké..."

"Találd meg magad, miel?tt sajnálkoznál, mert az élet túl rövid ahhoz, hogy elfecséreljük!"

"Azt mond, amit mondani akarsz, ne azt, amit kellene!"

"Ha az összes barátom leugrik egy hídról, én nem ugrom velük. Lent várok, hogy elkaphassam ?ket..."

"Életed legjobb napja egy reggellel fog kezd?dni.... "

"Megkérdezted, hogy mi a baj. Mosolyogtam, és azt mondtam, hogy semmi. Azután megfordultam, és azt suttogtam, hogy minden..."

"Inkább utáljanak azért, aki vagyok, mint hogy szeressenek azért, aki nem én vagyok!"

"Féltem találkozni veled, féltelek megcsókolni, féltem szeretni téged, félek, hogy elveszítelek..."

"A szerelem olyan, mint a háború: könny? elkezdeni, nehéz abbahagyni, és lehetetlen elfelejteni..."

"Senki sem tökéletes - kivéve engem xD egoizmus rulzz "

"Tudom, hogy titok, mindenütt ezt suttogják."
A szív szeret az ész tudja nem lehet. Így ketten örök ellenfelek. Az ész már lemond a szív még remél ám hiába az okos ész, az érz? szív ezerszer többet ér!




Élj úgy, hogy soha ne szégyelld, ha a világ megtudja, mit teszel, mit mondasz, még akkor is, ha nem igaz, amit a világ megtudott.



Két kéz adatott nekünk hogy szorítsunk. Két láb hogy járjunk. Két szem hogy lássunk és két fül hogy halljunk. De miért csak egy szív? Azért, mert a másikat egy másik embernek adták - nekünk csak meg kell találnunk ezt a másik embert .





Az élet olyan mint egy doboz bonbon, sosem tudhatod, mit veszel ki bel?le.





Mindig a tiltott gyümölcs a legédesebb.





Néha hajlamosak vagyunk kétségbeesni mikor a személy, akivel tör?dünk, elhagy.. de az az igazság hogy ez nem a mi veszteségünk, hanem az övé, mert ? veszti el azt az embert aki soha nem mondott volna le róla..





Néha nagyon nyomasztó az élet. Olyan érzés, mint amikor beleszeretsz valakibe, de az nem viszonozza, vagy mint amikor a legjobb barátod magadra hagy.. Ahogy már mondtam, a szabály így hangzik: Pörgesd fel magad!





Egy olyan apróság, mint a pillangó szárnyának a rezdülése képes akár tájfunt is okozni a világ másik felén.





Mindenki keres valamit. Valamit, ami mindent teljessé tesz. Ezt a legkülönösebb helyeken találod meg; a szerelmed szemében, a legmélyebb barátságokban, mások szavaiban.. egy egyszer? szó képes megnevettetni vagy megríkatni. Mikor megtalálod ezt a különleges dolgot, repülni fogsz-szárnyak nélkül.



A legnagyobb hiba amit életed során elkövetsz az, ha állandóan attól félsz, hogy elkövetsz egyet.





Nem fogok bocsánatot kérni azért, hogy nem az vagyok, akit te akarsz.. mert tudom, hogy valaki valahol vár rám, aki önmagamért fog szeretni.



Egész életedben egy dolog lesz, ami mindig kitart melletted: az árnyékod.



Azért hívják ezt szerelembe esésnek, mert nem kell kényszerítened magad az esésre, csak megtörténik.





Bárki is mondta, hogy lehetetlen azt dolgot hiányolni, amid még nem volt, nyilvánvalóan sosem volt még szerelmes.





A szerelem olyan, mint a víz. Beleeshetsz, akár bele is fulladhatsz.. mégsem tudsz élni nélküle!



Amit érzel, az csak neked fontos. De az, amit teszel azokkal az emberekkel, akiket szeretsz-ez az egyetlen dolog, ami számít..



Becsukhatod a szemed azok el?tt a dolgok el?tt, amiket nem akarsz látni; de a szívedet nem csukhatod be, hogy ne érezz.



Szeress mikor a legkevésbé érdemlem meg, hiszen épp akkor van a legnagyobb szükségem rá.



Mikor id?sebb leszek és a kislányom majd azt kérdi,
" anyuci, ki volt az els? szerelmed? " nem akarok régi fényképeket el?szedni,
csak a szoba másik végére mutatni & azt mondani " odaát ül ".



A szerelem olyan, mint egy földrengés: kiszámíthatatlan, kissé ijeszt?, de mikor már túl vagy a nehezén, rájössz hogy mennyire szerencsés is vagy.





Mondd meg neki hogy szereted, hiszen nincs mit veszítened, de mindig bánni fogod, ha nem teszed meg..



A fiú 14 szál rózsát adott a lánynak - 13 igazit és 1 m?t
azt mondta: szeretni foglak addig, míg az utolsó el nem hervad..



Te a világnak csak egy ember vagy, de valakinek te jelentheted az egész világot!



A szerelem annyi, mint odaadni a szíved valakinek, és közben azt remélni, hogy nem fogja összetörni.





A lányok olyanok, mint az almák a fán.
A legjobb csajok a fa tetején vannak.
A fiúk viszont nem akarnak nyújtózkodni utánuk, mert attól félnek h közben leesnének & megsebeznék magukat.
Ehelyett beérik az alsóbb almákkal, akik ugyan nem annyira jók, de könny? ?ket megszerezni.
A legfels? almáknak csak várni kell a megfelel? fiúra, aki elég bátor lesz ahhoz hogy felmásszon a fa tetejére értük.



Ha azt akarod, hogy szeressenek, csak szeress és légy szeretetre méltó .



A szíveddel érzel,az eszeddel tudsz!



Olyan vagy, mint a nap. Akárhányszor felt?nsz boldoggá teszel.



Akkor nevetünk, amikor valami a legjobban fáj. Nevetünk, amikor mást nem tudunk tenni. A nevetés az egyetlen stratégia, ha kezd széthullani körülöttem a világ... Csak az olcsó pillanatok provokálnak könnyeket.







Soha ne zárd be az ajtót ha újra kopog a múlt! Bárhol is élsz el ne felejtsd, hogy az út hol indult!






„ Jegyezd meg az élet kemény
Egy tart minket álva, a remény,
S ha bár a legtöbb ember gyáva
A remény hal meg utoljára”






Mindegy, hol vagy és mikor látlak. Ha életemben csak egyszer, akkor is szeretlek. Nem kell veled élnem, nem kell naponta látni, érinteni, ölelni, simogatni téged. Elég, ha megpillantlak a vonatablakban. Vagy még annyi se kell. Csak tudni, hogy vagy.





Tudod mit jelent szeretni valakit?
S mikor kérdi büszkén letagadni?
Minden utcán ?t keresni várni,
s mikor jön közömbös arcot vágni.
Belefoglalni az esti imádba,
majd azt mondani sosem gondolsz rá.
Értékelni becsülni magadban,
majd lekicsinyl?n megítélni szavakban.
Mosolyogni bár szíved ég.
Tudod mi ez? : DACOS N?I BÜSZKESÉG





Nem akarom látni, mert gy?lölöm látni,
Nem akarom látni, mert szenvedek látni,
Nem akarom látni, mert fáj, ha látom.
Nem akarom látni, de mégis várom.

Nem akarom látni, mert gy?lölöm látni,
Nem akarom látni, mert reszketek látni,
Nem akarom látni, mert fáj, ha látom.
Nem akarom azt, hogy újra fájjon.

Nem akarom nézni az arcát, ha kérdez,
Nem akarom tudni, azt, hogy mit érez,
Nem, nem, nem, nem!
De igen! Szeretem!

Nem akarom látni, mert nincs er?m látni,
Nem akarom látni, mert nincs id?m várni,
Nem akarom látni, mert megsebez újra,
Nem akarom látni, ezt ? is tudja.

Nem akarom látni, mert gy?lölöm látni,
Nem akarom látni, mert nem bírom látni,
Nem akarom látni, mert bánt, ha látom,
Nem akarom látni, mert kín, ha várom.

Nem akarom látni, mert gy?lölöm látni,
Nem akarom látni, mert elég volt látni,
Nem akarom látni, mert elég, ha érzem,
Nem akarom látni, mert elégek, érzem.

Nem akarom hagyni azt, hogy elérjen,
Nem akarok állni a tekintetében.
Nem, nem, nem, nem!
De igen! Szeretem!



Nem az a fájdalom,sírni,zokogni
Hanem:A fájdalmat kacajba folytani.
Az ember er?s,de a szíve megszakad,
Ha azt akit igazán szeret
Szeretnie nem szabad!



Nem az az igazi fájdalom amit?l könnyes lesz a szem, hanem az mit magunkban hordunk, titokban csendesen!





Álmomban végre láttalak

S mellettem ültél

Néztem kék szemedet

S ismét közel kerültél.

Éreztem finom illatod

hallottam édes hangod

Suttogtad fülembe

A kedves szavakat.



Nevemet becézve

Hallhattam hangodat

S Szavaid jelentéssé alakultak

S végre megértettem mondandódat.

Aztán halk zörej ért fülemhez

S álmom elérkezett ahhoz a perchez

Amikor vége mindennek

Itt az ideje az ébredésnek


Vége a szép mesének

Vége az álomképnek

Nem emlékszem már semmire

Szertefoszlott az álom örökre...



Egy b?nöm van nem nagy vétek

Csak két szó: Szeretlek Téged <3





Millió csillag ragyogott az éjben,

Kiszúrtam egyet,láttalak fényében

Rád gondoltam,szívem remegett,

Tudtam,t?led jött a szerelmes üzenet.


Visszaküldtem szívem dobbanását,

Ezernyi érzés hatotta át

Édes csókod ize ajkamon harmatozott

Tudtam te is ezt akarod.


Szemeim csillogása holdfényben táncolt,

Lépteid susogása adta a dallamot

Átöleltél megcsókoltál

S fülembe súgtad, szeretlek egy életen át...

Szép álmokat jó éjszakát...



Valaki titokban rólad álmodik,

Valaki rólad szövi legszebb álmait.

Valaki téged nagyon-nagyon szeret,

Valaki követne bárhová téged.

Valaki szemében miattad könny ragyog,

És ez a valaki hidd el, Én vagyok. : )


Mit ér a nap ,ha nem süt melegen?

Mit ér a szív ,ha nincs benne szerelem?

Mit ér az Éj ,ha nincsenek csillagok?

Mit érek én , ha a tied nem vagyok?



Ha porba írunk valamit,

Elfújja a szél,de a szívünkbe véssük

Örökké él.!

Én a szívembe véstem egy szót

S egy nevet, a szó:

Szeretlek! és a név : a te neved! ( :





Csalódni kell,h boldogok lehessünk

Gyülölni kell,h igazán szeressünk

Kell tudni kacagni,sírni,

Valakit megunni,szívb?l visszahívni

Csalódni kell százszor meg

Csalódni ezerszer.<

 

Rád gondolok, ha alkony tüze vérzik
a tengeren,
Rád gondolok, ha hold ezüstje fénylik
a csermelyen.

Arcod látom, ha szél kavarja messze
Az út porát,
vagy kés? vándor ballag mélán este
fahídon át.

Hangod hallom, ha hullám mossa lágyan
a szirteket,
s léptem neszét hallgatja h?s magányban
a kis berek.

Veled vagyok. Még akkor is, ha lépted
távolba vitt.
Lement a nap. Gyúlnak a csillagfények.
Mért nem vagy itt?

Szeretem a szemed,
Mely rám nézve felcsillan,
Szeretem az ajkad,
Mely ajkamhoz érve szívemet lángra lobbantja,
Szeretlek kedvesem
Tiszta szívemb?l,
S belehalnék ha kikéne tépni téged szerelmes szívemb?l!


Veled örökké! Ó mi szép,
Mily édes lesz az élet!
E nagy világban, kedvesem,
Együtt bolyongni véled!

A vándort csillag vezeti,
Mosolygó szemed engem.
Felh? takarhat csillagot,
De a te szemedet nem!

E tiszta ég el nem borúl,
Meg nem törik sugára,
Csak néha ejt szent harmatot
A mások bánatára.

Pacsirta-hangod dallama
Ébreszt föl kora reggel, -
És éjjel, mint a csalogány,
Elringatsz énekeddel.

Megyünk ki a mez?re és
Apró virágit szedjük...
S mindazt, mi g?g és hiúság,
Szivünkb?l kinevetjük.

De hogyha j? egy védtelen,
Az vendég lesz minálunk.
Enyhítni szomját, üdít?
Forrás-vizet kínálunk.

Járunk-kelünk a földön át
Mint két eltévedt gyermek,
Míg értünk küldött angyalok
Végtére majd föllelnek.

Akkor, szerelmem, elmegyünk
A kedves angyalokkal,
Egy földön kezdett, végtelen,
Örökbe játszó csókkal!


Úgy szeretnék minden éjjel melletted aludni
reggelente csókjaimmal elhalmozni.
Csillogó pillantással rád tekinteni,
s elárulni, mennyire tudlak szeretni.

Veled tölteni a mindennapokat,
naphosszat hallgatni humorodat.
Ha kedved olykor búnak szegnéd
mosolyra csábítani a szádat.

Amíg engem szeretsz,
meg nem halok, élek.
Sarkcsillagként vezetsz,
haláltól nem félek.

Távolság és id?
széjjel nem tördelhet.
Szerelmem egyre n?,
oldja e förtelmet.

Vonszolhat a vihar,
görgeteg forgathat:
vakmer? óhajjal
állom e borzalmat.

Szeretlek oly nagyon,
mint ahogy soha még.
N? a f?. Hallgatom
zizeg? énekét:

tavasz lesz, tavasz van…
Felvonul az élet,
tüzel a tavaszban…

Míg szeretlek – élek!

Hetedhét országban
Nem találtam mását,
Szeretem szép, beteg,
Cseng? kacagását,
De nagyon szeretem.

Szeretem, hogy elbújt.
Er?s, nagy voltomban,
Szeretem hibáit
Jóságánál jobban,
De nagyon szeretem.

Szeretem fölséges
Voltomat e nászban
S fényes biztonságom
Valakiben, másban,
De nagyon szeretem.
Szeretném, ha szeretnél
Mint még senki, ölelnél.
Csókjaiddal becéznél,
S nem lenne számodra más,
Csak is Én!

Szeretném, ha szeretnél,
Cserébe én is szeretnék,
A jöv?t veled képzelném,
Örökre tiéd lehetnék.
Úgy szeretném, ha szeretnél!

 

"... Amíg ?riz a szemed, amíg lehunyt szemmel látsz,
- lehet, elmegyek, de itt leszek, - a lábnyomomban jársz ...
Amíg érez a kezed, - amíg néha még rám vársz, -
egy mozdulatban egyszer majd újra megtalálsz ..."

 

Huncut szavakkal

szemedben a válasszal

dzsin elvarázsol



érintem vállad

kezem combon megpihen

szádon szám üzen



Ha vulkán kitör

forró láva önti el

lelked partjait


Valaki szerelmet hozott az éjben

belopózott lassan félve

Szívemet kereste bátran

de nem kapott félt? vágyat.

még a magány lakik idebenn

Keserves a szó lelkemben.



A magány mennydörög

Lelkem kicsiny kapujában

Valaki csak ledobta

A halk szobában.


Er?m végleg elfogyott, szívem összetört.
Valami húz még feléd, de már nem hagyom.
Elég a fájdalomból, magamat kímélem,
S hazudni fogok innent?l mindenkinek.

Hazudni kell, s rejteni ?szinte mély szerelmem
de mond kérlek van ennél rosszabb dolog az életben?!
Mindenki figyel, lesi a szegény haldoklót
a sok áruló gaz állítólagos barátok.

Mégis ha látlak szívem vadul megremeg,
te nem látod bolond mennyire szeretlek?!?!
Beszéltem hozzád, könyörögtem sírva
de te csak gúnyosan nevetve hagytál ott a francba.

Új lány, vele új élet vár az hiszed?
szeretni fogsz te is tudod bármit is teszel.
Te elnyomod küzdesz, harcolsz ellene
Hát rendben, de te húzod a rövídebbet.

Mélyen többet a szemembe ne nézz
hazudni neked számomra oly nehéz,
Amíg élek t?lem jót ne remélj..
de belül mindig szeretlek én.

Elbúcsúzom, elengedlek, tessék menj hát
de kérlek vissza ne nézz soha már.
Nem akarom h valaha is lásd
az utánnad maradt iszonyatos kárt.


Olyan szép vers

olvasom százszor

mindíg más, szebb

ez vagy TE édes



hadd szorítsam

öleljlek magamhoz

érzem lüktetésed

lelked lobbanát



tétova bolyongást

nem csak álom

nem csak dalol

kegyetlen a világ



összef?z elválasz

szolidan szerelmes

éhes,vadul nemz?

hol vagyunk mi



égre,várom válassz

pirulva hordom

szerelmem rejtett

foltos tarisznyáját.



Sajog mindenem ,tudod-e?

Én sem engedlek,bár ezt

hazudtam kínomban, hisz

buta énemmel, élvezni nem

merlek, birtokolni akarlak a

b?röm alá húzni, ?rizni

irígyen,nem adni senkinek,

eltüntetni, még ha én sem

élveznélek,pedig tudom

míly szabad vagy,megkötni

ne lehet, semmi esküvel.

szabad vagy, én is,és ezt

buta énünk nem akarja érteni.

Hogy legyen,mit tegyek?

Három férfit szeretek,tudod-e?

Három nöt szeretsz, tudom.

szeretni vágyom fesztelen,

de valami esztelen elbuktat,

s kínzom magunk, pedig csak

a démonok félnek szeretni.

Hogy legyen, mit tegyek?

Csábítasz s én boldogan

engedek,hisz oly rég sodor

a lét,megszoktam rég, a

keserédes kínok örömét.

 

Kicsim betakarhatlak,
csillogó szemed elvarázsol,
légy az enyém.

 

Lopva nézlek,
Ha elmész mellettem,
Féltve ?rzöm szép SMS-e-idet,
Neked csak egy SMS,
Mint mindenki másnak
Viszont nekem életem legnagyobb boldogsága.
Nem merem kimondani
azt amit mindenki lát;
Remélve egyszer te is rátalálsz
Titokban szeretni;
A legnehezebb;
De nagyon jól tudod: egyszer úgyis megkeres!

Elmúltak a szép napok, elszálltak az évek,
Csak régi sebeim fájdalmát látom, ha a szemedbe nézek.
Nincs már benne jókedv, öröm, kacagás,
Nincs már meg az a tüzes, vad lázadás.
Elt?nt a fénye, s az a különleges csillogás,
Melyet oly sokszor láttam, de rajtam kívül senki más.
S ha magamba tekintek csak összed?lt üres romokat látok,
Ha a tükörbe nézek, igaz mosolyt már régóta nem találok.
Helyette arcomat éjenként könnytenger borítja el,
Szívem üvölt, de hangjára csak a sötét csend felel.
S könnyem éget, perzsel amint elhagyja szemem,
Majd a párnámra hull, tanulságot hagyva ott nekem.
Ám nem jó tanár, hisz még mindig nem tudom,
Egyedül, nélküled, hogy menjek az úton.
Igyekv?n szedném lábaim, hogy messzire érjek,
De minden lépésemben a régi emlékek mesélnek.
Mindenkiben azt látom, mi egykor bennem égett,
Míg én üres vagyok, s már rég nem látlak téged.
Ám ha mégis látlak, t?lem messze vagy,
Messzebb, mint a Hold, a csillagok, s a fényl? Nap.
S karom feléd nyújtani már nem tudom,
S te már nem hallod, amikor a nevedet suttogom.
Már csak magamban ?rizhetem a múltat, halkan, titokban,
Már nem én hallhatom, szíved mily’ ritmusra dobban.
S tudom, az én szívem úgy dobogni nem fog már,
Mert ez az érzés az életben csak egyszer jár.
Így lehunyom a szemem, s utat adok az újabb könnyeknek,
S csak remélem, hogy sose feledi el, ha valakit egyszer igazán szerettek.


Régi székben ülök.
sok papír el?ttem
gyerek vagyok most, de
tudom rég feln?ttem.

Idézem az arcod
Idézem a szádat
Idézem a szemed
s elt?nik a bánat

szívemr?l, csak az a
Nagy távolság nyomja
ami kett?nk közé
beállt, s oly mogorva.

Az új nap feljöv? fényének
bársonyos virradatában
idézem azt az arcot
melyen megsz?nik
a nappal sötétl? képének
örökre elt?n?
keser? homálya.

Még nem tudom, mi a neved
de szemed csillogó tükrében
magamat látni
a legh?bb vágyam.


Még egyszer sem mondtam:
hiányzik csókjaid
tengere
mikben elt?nt mindig
a szürke napoknak
hazugságtól zsúfolt
rendszere.

Sötétl? éjjelek
mik vesznek most kárba
nélküled.
Várok rád hiába
és csöppet sem nyugszik
a kitörni vágyó
kéjüket.

Mi bennem izzva forr.
Már nem érdekel ha
hibázol.
Létem árva egén
illatod idézem
egy meleg nyári nap.
Hiányzol.