[TD="width: 50%"]Emily Bronte(1818 - 1848)[/TD] [TD="width: 50%"][/TD] Vannak az irodalomtörténetnek nagy talányai, Emily Bronte esete is ezek közé tartozik. Hogyan egyeztethető össze egy teljes mértékben átlagos és "unalmas" élet azzal az irodalmi alkotással mely mindmáig emberek millióira fejti ki lenyűgöző hatását?! Az ír lelkész gyermeke szinte egész életét Haworthben, a yorkshire-i lápvidéken élte le. Anyja halála után nagynénje nevelte Charlotte nővérével és Anne hugával, valamint fivérükkel Branwellel együtt. Rendszeres iskolai oktatásban csak rövid ideig részesült. 1836-ban hat hónapig nevelőnő volt, majd Charlotte nővérével Brüsszelbe ment, hogy tapasztalatokat gyűjtsenek tervezett nevelőintézetük vezetéséhez. Nagynénjük halála miatt hazatértek és Emily soha többé nem hagyta el otthonát. Tüdőbajban halt meg, végig lábon viselve betegségét és utolsó percéig sem fordult orvoshoz. Kötöttséget nem tűrő, heves természetű, szárnyaló képzeletű, befelé forduló egyéniség volt. Charlotte 1845-ben találta meg húga kéziratos verseit, melynek egy része egy képzeletbeli országról, Gondalról, Emily és Anne gyermekkori fantáziavilágáról szól. Emily Bronte egyetlen regényt írt, az Üvöltő szeleket (Wuthering Heights, 1848), világirodalmi jelentősége mégis páratlan. Sőtér István „eszményi regényének nevezi, mert „az ábrázolás olyan szerencsés, majdnemhogy véletlen teljességét nyújtja, mint Dosztojevszkij-en kívül alig valaki". S felveti ő is a kérdést, amit szinte valamennyi Emily Bronte-kutató, az Üvöltő szelek minden értékelője és értelmezője felvetett: „Ki gondolná, hogy Emily Bronte . . . aki az életből csak az álmokat ismerte . . . olyan könyörtelen élességgel tudta megrajzolni a téboly és a szenvedélyek képét? . . . Milyen hatalmakat kellett megidéznie ahhoz, hogy megírhassa a legdémonibb művet, melyhez hasonlót nem ismer a XIX. század angol regényirodalma?" Mitől válik egy könyv, mitől válik ez a könyv remekművé? [TD="width: 50%"]Akkor vagyok legboldogabbAkkor vagyok legboldogabb, ha lelkem test-börtöntől elszakadt szeles, holdfényes éjszakán, ha fenn a fény világban bolyong a szem -mikor nem vagyok - s nincs se föld, se tenger, se felhőtlen ég - csak vándor szellem odafönt, hol végtelen a messzeség.Tapfer Klára fordítása[/TD] [TD="width: 50%"]Pusztulj virág, hullj levélPusztulj virág, hullj levél, kurtulj nappal, nyúlj meg éj! Minden levél, mely lehull, beszél hozzám boldogul.Mosolygok, ha jégvirág néz majd rám, s nem rózsaág. Éji romlás zord napot hozzon - akkor dalolok!Szegő György fordítása[/TD] Mindenekelőtt az emberben élő szenvedély olyan elementáris erejű ábrázolásától, amely a regény rendelkezésére álló összes új és hagyományos művészi kifejező eszközöket a maga szolgálatába állítja. Az új itt voltaképpen a hagyomány más jellegű felhasználása: az Üvöltő szelek is átveszi a romantikus regény kellékeit, megidézi a szellcmvilágot, és a titok atmoszférája lengi be hősei életét, de itt a szellcmck a halálon túl is élő-lobogó érzés képviselői, a szerelem és a gyűlölet generációs változásának hordozói, akik a változás ritmikájával a természeti erők állandóságát jelképezik, s ezzel a szenvedélyek dúlta belső világ képét egységbe hozzák a külső, biológiailag élő világgal. Ezt a benyomást megerősíti a természeti háttér, az „üvöltő szelek" világának állandó bekapcsolása a regény menetébe, ami különös, időtlen hangulatot áraszt — nem a koruktól elszakadt, hanem ellenkezőleg, a lét teljességével telített műalkotások hangulatát. Valahol mélyen ehhez a regényhez az egész keresztény civilizációnak nincs köze, pogány, de úgy, hogy a kereszténységet meg is előzi, túl is haladja. Ez a pogányság egyúttal lázadás is, lázadás a puritán szigor ellen, amely megmételyezi az élet örömét, s mert a jó felé nem tud kiteljesedni, a harag és gyűlölet irányában hatol előre, elpusztítva a gyengéket, s olyan animálissá téve az erőseket, hogy időnként habzik a szájuk, fogukat csikorgatják, szerelmük pedig a gyűlölet határán jár és néha át is lépi ezt a határt. A megbékítő szeretet elérhetetlen itt, csak a vágya kísért, de az is szenvedést okoz. A vérségi kapcsolat (apa-fiú) aligha számít ebben a világban, az emberek egymáshoz való viszonyát természetes adottságaik, affinitásuk határozza meg. [TD="width: 33%"][/TD] [TD="width: 34%"][/TD] [TD="width: 33%"][/TD] Sorscsapások itt senkit sem szelídítenek, az itt élők szoros, zárt világukban maguk teremtik meg poklukat is, mennyországukat is. Van valami elképesztő abban, milyen magától értetődően mozognak Emily Bronte alakjai ebben a világban, mintha a hatalmas szenvedélyek légköre volna az egyetlen, amelyben élniök lehet. A valósághoz a szó vulgáris értelmében alig van köze az Üvöltő szeleknek — hőseit reggeltől estig lefoglalja, teljes mértékben igénybe veszi az, hogy élnek, voltaképpeni munkája, jövedelmet adó foglalkozása egyedül az elbeszélő Mrs. Dean-nek van, amellett elszigetelt helyzetükben falu vagy város közösségi rendje se köti őket —, de ha a valóság a szeretet és gyűlölet szenvedélyes erejét, halálon túl is megmaradó hatását jelenti, úgy Emily Bronte regénye páratlan alkotása a valóságot legmélyebb lényegében ábrázoló irodalomnak.
