Release Date: 2014. december 18. Genre: dráma, thriller, vígjáték Director: Damián Szifrón Screenwriter: Damián Szifrón Studio: Mozinet Starring: Darío Grandinetti, Erica Rivas, Leonardo Sbaraglia, Nancy Dupláa, Ricardo Darín 2014.12.18. (Relatos salvajes) Az év legőrültebb, fergeteges vígjátékának főszereplői eljutnak arra a pontra, amikor betelik a pohár. Amikor nincs visszaút. Amikor elszakad valami és olyat tesznek, ami visszafordíthatatlan események láncolatát indítja el. Egy súlytalan flört a repülőgépen éppúgy váratlan fordulathoz vezet, mint amikor a pincérnő felismeri vendégében azt az uzsorást, aki tönkretette a családját. Két autós összekülönbözése a kanyargós hegyi úton könnyen vezethet halálos ámokfutásba, és egy bombaszakértőnél is elszakad a cérna, amikor autója lefoglalása után szembesül a végeláthatatlan bürokráciával. Aztán ott van az apa is, aki fiát szeretné megmenteni a börtöntől, de belefárad abba, hogy mindenki csak a pénzét akarja. És persze a menyasszony, aki az esküvőn döbben rá, hogy férje nemcsak megcsalta, de a szeretőjét meg is hívta a lagzira. OSCAR-JELÖLÉS 2015 (Legjobb idegen nyelvű film) KRITIKA Ha elfelejtettük volna, miért járunk moziba. Vörös Adél Mert néha bizony elfelejtjük. Vannak pillanatok, amikor eszünkbe jut, mit is jelent igazán a filmnézés élménye. Damián Szifrón filmje ilyen 122 perccel ajándékozza meg a nézőt. Lehet, hogy minden valaha elmondott történet pár archetipikus alapsztori végtelen számú variációja, de bizonyos variációk eredetibbek a többinél, például az Eszeveszett mesék is. Szkeccsfilmről van szó, melynek ugyanaz a rendezője, s a történetek valamiképp kötődnek egymáshoz, nem témájuk vagy a történet tekintetében, hanem a dramaturgia és az emberi természet itt ábrázolt sajátos aspektusa miatt. Egy ponton ugyanis valamennyi főszereplővel elszalad a ló. Ha elfogadjuk azt a premisszát, hogy a filmekben látott események mindig egy végletes állapotot mutatnak be, akkor azEszeveszett mesék ennek sokszorosát produkálja: fokozás mesterfokon és suspense-re építő dramaturgia jellemzi. Mindez azonban a tiszta technika szintjén maradna, ha a történetei nem lennének ilyen furmányosan kitaláltak és összehasonlíthatatlanul eredetiek. A repülőgépen egy férfi és egy csinos nő beszédbe elegyednek, amikor kiderül, hogy van egy közös ismerősük: a nő exbarátja. Mindkettejük – és a harmadik – meglepetésére még egy fickó áll fel mögöttük, hogy ő is ismeri az illetőt – így kezdődik azEszeveszett mesék. Egyébként tipikusan az a film, amiről beszélve legszívesebben elspoilereznénk az egészet, mert jólesne olyan megdöbbent arcokat látni, mint egy velünk megesett döbbenetes történet mesélése közben. Mert, ahogy a film címe – eredetileg „Vad történetek” – is jelzi, a film a történetmesélés varázsáról is szól. Egy menyasszony a saját lakodalmán döbben rá, hogy újdonsült férje megcsalja, és azonnal kicsúszik a lába alól a talaj. A gazdag apa halálos balesetet okozó fiának alibit biztosítana. Egy fiatal pincérnő azt az embert kénytelen kiszolgálni, aki miatt apja egykor öngyilkos lett, a helyzet gyors megoldását pedig a konyhán dolgozó szakácsnő szolgáltatná neki. Egy öltönyös férfi méregdrága autójában hajt az úton, amikor egy másik kocsi feltűnően akadályozza, s a dolgok egyre inkább elfajulnak. Egy másik történetben egy férfi – egyébként robbantásszakértő, khm – véletlenül tilos helyen parkol, majd a hatóságok elleni harc egyre jobban felhergeli. Az egyes epizódok rövidfilmek, s önmagában ebből következik, hogy csak rövidfilmes mélységekbe nyúlhatnak. Egytől egyig valamennyi sztorit el tudnám képzelni nagyjátékfilmként, részletgazdagabban, kibontva. Érdekelne, mit tett a milliomos fia a gázolást megelőző napon, hogy milyen volt a repülőgépen ülő nő kapcsolata az exbarátjával, hogy pontosan mi és hogyan vezetett a pincérnő apjának öngyilkosságához s hogy a szakácsnő sötét múltja mit rejt, vagy hogy miért pont ez a két agressziókezelési problémákkal küszködő férfi találkozott láthatóan karmikusan egymással az országúton, és mi vezette el őket idáig. De így, egymás mellé rendezve is különlegesek és nagyon lebilincselőek a filmek, nem beszélve arról, hogy olyan váratlan fordulatok követik folyamatosan egymást, amire nehéz felkészülni. Ráadásul a rendező pontosan ráérzett arra is, hogy keménységben-hangvételben ügyesen váltakozzanak a történetek. Épp megkönnyebbülnénk, máris érkezik egy pofon. Épp telítődtünk az emberi aljassággal, máris csapkodjuk a térdünket a röhögéstől. A minőségek váltakoztatása és keverése mikrodramaturgiai szinten is tetten érhető: nincsenek csak fehér vagy fekete pillanatok, olyan, mint az élet. Ilyen értelemben is folyamatosan elbizonytalanítja a nézőt, aki nem tudja, most akkor mire számíthat legközelebb. Van-e még lejjebb, létezik-e még meglepőbb? Miközben valamennyi történetnek megvan a saját univerzuma, a közös pontok teszik organikusan egységes szkeccsfilmmé a mozit. Egyfelől a legelriasztóbb figurákat, a történetek legsötétebb odvait is átható fekete humora. Ami az író-rendező komoly emberismeretéből táplálkozik: Damián Szifrón karakterei ugyanis elkeserítően kicsinyesek, egoisták és bosszúállók, és közben kétségbeesetten, nevetségesen kapaszkodnak az életbe. Az egyetlen visszatérő motívum a bosszúé, ami szintén nézőbarát dolog, hiszen a közönséget ösztönös igazságérzete azonosulásra csábítja. Vajon mit tennénk, ha minket ejtett volna át a fél világ? Előznénk és koccannánk csak úgy, a másik bosszantására, ha nincs is rá okunk? Ellopnánk egy másik, ártatlan ember életét, hogy a bűnös gyermekünket mentsük? Innen nézve azért elég pesszimista a mozi, még szerencse, hogy Szifrón okos arányérzékkel feloldja ezt a hangulatot. A egymás után hatszor feltett kérdésre a film repetitíven sugallja a választ: lehet, hogy így tennénk, mert ilyen az emberi természet. 122 perc, argentin-spanyol Eszeveszett mesék « VOX.hu
