Hangos Versek

A témát ebben részben 'Kultúra' Dark Angel hozta létre. Ekkor: 2014. február 13..

  1. rambo / Guest

    ARANY JÁNOS, CSALÁDI KÖR

    [video=youtube;U6LsaMXG66M]
    ]View: http://www.youtube.com/watch?v=U6LsaMXG66M[/video]


    Este van, este van: kiki nyúgalomba!
    Feketén bólingat az eperfa lombja,
    Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
    Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.
    Mintha lába kelne valamennyi rögnek,
    Lomha földi békák szanaszét görögnek,
    Csapong a denevér az ereszt sodorván,
    Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.

    Udvaron fehérlik szőre egy tehénnek:
    A gazdasszony épen az imént fejé meg;
    Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta,
    Pedig éhes borja nagyokat döf rajta.
    Ballag egy cica is - bogarászni restel -
    Óvakodva lépked hosszan elnyult testtel,
    Meg-megáll, körűlnéz: most kapja, hirtelen
    Egy iramodással a pitvarba terem.

    Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye
    Oly hivogatólag süt ki a sövényre.
    Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya,
    Küszöbre a lábát, erre állát nyujtja.
    Benn a háziasszony elszűri a tejet,
    Kérő kis fiának enged inni egyet;
    Aztán elvegyűl a gyermektársaságba,
    Mint csillagok közé nyájas hold világa.

    Egy eladó lyány a tűzre venyigét rak:
    Ő a legnagyobb s szebb... a hajnali csillag.
    Vasalót tüzesít: új ruhája készen,
    Csak vasalás híja,... s reggel ünnep lészen.
    Körűl az apróság, vidám mese mellett,
    Zörgős héju borsót, vagy babot szemelget,
    Héjából időnként tűzre tesznek sokat:
    Az világítja meg gömbölyű arcukat.

    A legkisebb fiú kenyeret kér s majszol;
    Üszköt csóvál néha: tűzkigyókat rajzol.
    Olvas a nagyobbik nem ügyelve másra:
    E fiúból pap lesz, akárki meglássa!
    Legalább így szokta mondani az apjok,
    Noha a fiú nem imádságon kapkod:
    Jobban kedveli a verseket, nótákat,
    Effélét csinálni maga is próbálgat.

    Pendül a kapa most, letevé a gazda;
    Csíkos tarisznyáját egy szegre akasztja;
    Kutat az apró nép, örülne, ha benne
    Madárlátta kenyér-darabocskát lelne.
    Rettenve sikolt fel, amelyik belényul:
    Jaj! valami ördög... vagy ha nem, hát... kis nyúl!
    Lesz öröm: alunni se tudnak az éjjel;
    Kinálják erősen káposzta-levéllel.

    A gazda pedig mond egy szives jó estét,
    Leül, hogy nyugassza eltörődött testét,
    Homlokát letörli porlepett ingével:
    Mélyre van az szántva az élet-ekével.
    De amint körülnéz a víg csemetéken,
    Sötét arcredői elsimulnak szépen;
    Gondüző pipáját a tűzbe meríti;
    Nyájas szavu nője mosolyra deríti.

    Nem késik azonban a jó háziasszony,
    Illő, hogy urának ennivalót hozzon,
    Kiteszi középre a nagy asztalszéket,
    Arra tálalja fel az egyszerü étket.
    Maga evett ő már, a gyerek sem éhes,
    De a férj unszolja: „Gyer közelebb, édes!”
    Jobb izű a falat, ha mindnyájan esznek, -
    Egy-egy szárnyat, combot nyujt a kicsinyeknek.

    De vajon ki zörget? „Nézz ki, fiam Sára:
    Valami szegény kér helyet éjtszakára:
    Mért ne fogadnók be, ha tanyája nincsen,
    Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen!”
    Visszajő a lyánka, az utast behíván.
    Béna harcfi lép be, sok jó estét kíván:
    „Isten áldja meg a kendtek ételét is,
    (Így végezi a szót), meg az emberét is.”

    Köszöni a gazda: „Része legyen benne:
    Tölts a tálba anyjok, ha elég nem lenne.”
    Akkor híja szépen, hogy üljön közelébb -
    Rá is áll az könnyen, bár szabódik elébb.
    Éhöket a nagy tál kívánatos ízzel,
    Szomjukat a korsó csillapítja vízzel;
    Szavuk sem igen van azalatt, míg esznek,
    Természete már ez magyar embereknek.

    De mikor aztán a vacsorának vége,
    Nem nehéz helyen áll a koldus beszéde;
    Megered lassanként s valamint a patak,
    Mennél messzebbre foly, annál inkább dagad.
    (1)Beszél a szabadság véres napjairul,
    S keble áttüzesül és arca felpirul,
    Beszél azokról is - szemei könnyben úsznak -
    Kikkel más hazába bujdosott... koldusnak.

    Elbeszéli vágyát hona szent földére,
    Hosszu terhes útját amíg hazaére.
    (2)Az idősb fiú is leteszi a könyvet,
    Figyelmes arcával elébb-elébb görnyed;
    És mihelyt a koldús megáll a beszédben:
    „Meséljen még egyet” - rimánkodik szépen.

    „Nem mese az gyermek,” - így feddi az apja,
    Rátekint a vándor és tovább folytatja:
    Néma kegyelettel függenek a szaván
    Mind az egész háznép, de kivált a leány:
    Ez, mikor nem hallják, és mikor nem látják,
    Pirulva kérdezi tőle... testvérbátyját:
    Három éve múlik, hogy utána kérdez,
    Még egy esztendőt vár, nem megy addig férjhez.

    Este van, este van... a tűz sem világit,
    Kezdi hunyorgatni hamvas szempilláit;
    A gyermek is álmos, - egy már alszik épen,
    Félrebillent fejjel, az anyja ölében.
    Gyéren szól a vendég s rá nagyokat gondol;
    Közbe-közbe csupán a macska dorombol.
    Majd a földre hintik a zizegő szalmát...
    S átveszi egy tücsök csendes birodalmát.

    (1851. ápr. 10.)
     
    Utoljára szerkesztve: 2015. május 23.
  2. klarensz / Moderator Vezetőség

    Csatlakozott:
    2012. június 27.
    Hozzászólások:
    16,239
    Kapott lájkok:
    2,394
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    [video=youtube;-iNMHgNNtEk]
    ]View: http://www.youtube.com/watch?v=-iNMHgNNtEk[/video]


    József Attila -
    [h=1]Szöveggyűjtemény[/h][h=2]NAGYON FÁJ[/h]Kivül-belől
    leselkedő halál elől
    (mint lukba megriadt egérke)
    amíg hevülsz,
    az asszonyhoz ugy menekülsz,
    hogy óvjon karja, öle, térde.
    Nemcsak a lágy,
    meleg öl csal, nemcsak a vágy,
    de odataszit a muszáj is -
    ezért ölel
    minden, ami asszonyra lel,
    mig el nem fehérül a száj is.
    Kettős teher
    s kettős kincs, hogy szeretni kell.
    Ki szeret s párra nem találhat,
    oly hontalan,
    mint amilyen gyámoltalan
    a szükségét végző vadállat.
    Nincsen egyéb
    menedékünk; a kés hegyét
    bár anyádnak szegezd, te bátor!
    És lásd, akadt
    nő, ki érti e szavakat,
    de mégis ellökött magától.
    Nincsen helyem
    így, élők közt. Zúg a fejem,
    gondom s fájdalmam kicifrázva;
    mint a gyerek
    kezében a csörgő csereg,
    ha magára hagyottan rázza.
    Mit kellene
    tenni érte és ellene?
    Nem szégyenlem, ha kitalálom,
    hisz kitaszit
    a világ így is olyat, akit
    kábít a nap, rettent az álom.
    A kultura
    ugy hull le rólam, mint ruha
    másról a boldog szerelemben -
    de az hol áll,
    hogy nézze, mint dobál halál
    s még egyedül kelljen szenvednem?
    A csecsemő
    is szenvedi, ha szül a nő.
    Páros kínt enyhíthet alázat.
    De énnekem
    pénzt hoz fájdalmas énekem
    s hozzám szegődik a gyalázat.
    Segítsetek!
    Ti kisfiuk, a szemetek
    pattanjon meg ott, ő ahol jár.
    Ártatlanok,
    csizmák alatt sikongjatok
    és mondjátok neki: Nagyon fáj.
    Ti hű ebek,
    kerék alá kerüljetek
    s ugassátok neki: Nagyon fáj.
    Nők, terhetek
    viselők, elvetéljetek
    és sirjátok neki: Nagyon fáj.
    Ép emberek,
    bukjatok, összetörjetek
    s motyogjátok neki: Nagyon fáj.
    Ti férfiak,
    egymást megtépve nő miatt,
    ne hallgassátok el: Nagyon fáj.
    Lovak, bikák,
    kiket, hogy húzzatok igát,
    herélnek, rijjátok: Nagyon fáj.
    Néma halak,
    horgot kapjatok jég alatt
    és tátogjatok rá: Nagyon fáj.
    Elevenek,
    minden, mi kíntól megremeg,
    égjen, hol laktok, kert, vadon táj -
    s ágya körül,
    üszkösen, ha elszenderül,
    vakogjatok velem: Nagyon fáj.
    Hallja, mig él.
    Azt tagadta meg, amit ér.
    Elvonta puszta kénye végett
    kivül-belől
    menekülő élő elől
    a legutolsó menedéket.
    1936. október-november
     
    Utoljára szerkesztve moderátor által: 2015. május 23.
  3. Dark Angel / Guest

    [video=youtube;pGstQJiaVMY]
    ]View: https://www.youtube.com/watch?v=pGstQJiaVMY[/video]


    Talpra magyar, hí a haza!
    Itt az idő, most vagy soha!
    Rabok legyünk vagy szabadok?
    Ez a kérdés, válasszatok! –
    A magyarok istenére
    Esküszünk,
    Esküszünk, hogy rabok tovább
    Nem leszünk!
    Rabok voltunk mostanáig,
    Kárhozottak ősapáink,
    Kik szabadon éltek-haltak,
    Szolgaföldben nem nyughatnak.
    A magyarok istenére
    Esküszünk,
    Esküszünk, hogy rabok tovább
    Nem leszünk!
    Sehonnai bitang ember,
    Ki most, ha kell, halni nem mer,
    Kinek drágább rongy élete,
    Mint a haza becsülete.
    A magyarok istenére
    Esküszünk,
    Esküszünk, hogy rabok tovább
    Nem leszünk!
    Fényesebb a láncnál a kard,
    Jobban ékesíti a kart,
    És mi mégis láncot hordtunk!
    Ide veled, régi kardunk!
    A magyarok istenére
    Esküszünk,
    Esküszünk, hogy rabok tovább
    Nem leszünk!
    A magyar név megint szép lesz,
    Méltó régi nagy hiréhez;
    Mit rákentek a századok,
    Lemossuk a gyalázatot!
    A magyarok istenére
    Esküszünk,
    Esküszünk, hogy rabok tovább
    Nem leszünk!
    Hol sírjaink domborulnak,
    Unokáink leborulnak,
    És áldó imádság mellett
    Mondják el szent neveinket.
    A magyarok istenére
    Esküszünk,
    Esküszünk, hogy rabok tovább
    Nem leszünk!
     
    Utoljára szerkesztve: 2015. május 23.
  4. klarensz / Moderator Vezetőség

    Csatlakozott:
    2012. június 27.
    Hozzászólások:
    16,239
    Kapott lájkok:
    2,394
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    [video=youtube;Np0DxoDkz14]
    ]View: http://www.youtube.com/watch?v=Np0DxoDkz14[/video]


    [h=1]A szabadsághoz[/h]Oh szabadság, hadd nézzünk szemedbe!
    Oly sokáig vártunk rád epedve,
    Annyi éjen által, mint kisértet,
    Bolygott lelkünk a világban érted.
    Kerestünk mi égen-földön téged
    Egyetlenegy igaz istenséget,
    Te vagy örök, a többi mind bálvány,
    Mely leroskad, egy ideig állván.
    S mégis, mégis számkivetve voltál,
    Mint a gyilkos Kain bujdokoltál,
    Szent nevedet bitora szögezték,
    Érkezésedet hóhérok lesték.
    Megszünt végre hosszu bujdosásod,
    Sírba esett, ki neked sírt ásott,
    Bevezettünk, s uralkodás végett
    Elfoglaltad a királyi széket.
    Te vagy a mi törvényes királyunk,
    Trónusodnál ünnepelve állunk,
    Körülötted miljom s miljom fáklya,
    Meggyúlt szíveink lobogó lángja.
    Oh tekints ránk, fönséges szabadság!
    Vess reánk egy éltető pillantást,
    Hogy erőnk, mely fogy az örömláztól,
    Szaporodjék szemed sugarától.
    De, szabadság, mért halvány az orcád?
    Szenvedésid emléke szállt hozzád?
    Vagy nem tettünk még eleget érted?
    Koronádat a jövőtől félted?
    Ne félj semmit, megvédünk… csak egy szót,
    Csak emeld föl, csak mozdítsd meg zászlód,
    S lesz sereged ezer és ezernyi,
    Kész meghalni vagy diadalt nyerni!
    S ha elesnénk egy szálig mindnyájan,
    Feljövünk a sírbul éjféltájban,
    S győztes ellenségednek megint kell
    Küzdeni… kisértő lelkeinkkel!

    Petőfi Sándor
     
    Utoljára szerkesztve moderátor által: 2015. május 23.
  5. rambo / Guest

    Harmath József: Te elmentél
    [video=youtube;4WDvUM8H5n4]
    ]View: https://www.youtube.com/watch?v=4WDvUM8H5n4[/video]


    Te elmentél,
    Én maradtam,
    Millió szerelmesek közt egyedül.
    Fáradt szívemet elsirattam,
    Teli szerelemmel, neked tartogattam.
    Utcákat járom egyedül
    Kimondhatatlan bánattal.
    Csókod száraz cserepei számon,
    S lelkem csillagát nem találom.
    Téged várlak, ha leszáll az éj,
    Alvó szemem téged kér.
    De én csak virrasztok, nyitott szemmel,
    Mert Te, az álmom nem jöttél el.
    Téged várlak, mióta e két szív összeért,
    Mióta homlokunk izzadtsága
    Esőként zúdult a világra.
    Téged várlak, ha sóhajtok,
    Ha verseimen végignyargalok,
    Látom napsugárral betakart tested,
    Szikrázó, tündöklő szemed,
    S látom, lehajtod fejed.
    S körülöttünk, mint az örvények,
    Köddé válnak a szép emlékek,
    De hangodban zeng a szép szó,
    S lelkemben még vár Rád egy gyönyörű arany tó,
    S ha e tóban újra fürdesz,
    Szíved, lelked újra boldog lesz.
     
    Utoljára szerkesztve: 2015. május 23.
  6. klarensz / Moderator Vezetőség

    Csatlakozott:
    2012. június 27.
    Hozzászólások:
    16,239
    Kapott lájkok:
    2,394
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    [video=youtube;tBoQEMIu8Ms]
    ]View: http://www.youtube.com/watch?v=tBoQEMIu8Ms[/video]


    [h=1]Ady Endre: Én, szegény magam[/h]
    Szeretlek halálos szerelemmel,[​IMG]
    Te hű, te jó, te boldogtalan,
    Te elhagyott, te szép, béna ember,
    Te: Én, szegény Magam.
    Senkid sincs e bús, pucér világon.
    Sorvasztó, álmatlan éjjelek
    Holdfényénél fölujjongva látom:
    Csak én szerettelek.
    Te: Én, aki királynőket vártál
    S bölcs királyok hódolásait,
    Nézd, szívekben hogyan be nem váltál:
    Csak én vagyok ma itt.
    Szeretlek, mert a keserűségnek
    Ártatlan és áldott fia vagy,
    Mert minden egynek, búsnak és szépnek
    Tömjénezni szabad.
    Téged elhagyott már minden, minden,
    Durván, meg-nem- értőn és gazul.
    Nincs szépség, melynek hívője nincsen:
    Most én vagyok az úr.
    Az egész világ helyett imádlak,
    Te hű, te jó, te boldogtalan,
    Te szép, kit a buták meg nem láttak:
    Te: Én, szegény Magam.
     
    Utoljára szerkesztve moderátor által: 2015. május 23.
  7. klarensz / Moderator Vezetőség

    Csatlakozott:
    2012. június 27.
    Hozzászólások:
    16,239
    Kapott lájkok:
    2,394
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Utoljára szerkesztve moderátor által: 2015. május 23.
  8. klarensz / Moderator Vezetőség

    Csatlakozott:
    2012. június 27.
    Hozzászólások:
    16,239
    Kapott lájkok:
    2,394
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    [video=youtube;7ZEsP8_EwiE]https://www.youtube.com/watch?v=7ZEsP8_EwiE[/video][DOUBLEPOST=1411064077,1401463871][/DOUBLEPOST]
    SZEPTEMBER VÉGÉN
    Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
    Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
    De látod amottan a téli világot?
    Már hó takará el a bérci tetőt.
    Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
    S még benne virít az egész kikelet,
    De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
    A tél dere már megüté fejemet.
    Elhull a virág, eliramlik az élet...
    Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
    Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
    Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
    Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
    Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
    S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
    Hogy elhagyod érte az én nevemet?

    Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
    Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
    Én feljövök érte a síri világból
    Az éj közepén, s oda leviszem azt,
    Letörleni véle könyűimet érted,
    Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
    S e szív sebeit bekötözni, ki téged
    Még akkor is, ott is, örökre szeret!

    (Koltó, 1847. szeptember.)
     
  9. rambo / Guest


    Latinovits Zoltán előadásában -

    Lassan, tünõdve
    Az ember végül homokos,
    szomorú, vizes síkra ér,
    szétnéz merengve és okos
    fejével biccent, nem remél.

    Én is így próbálok csalás
    nélkül szétnézni könnyedén.
    Ezüstös fejszesuhanás
    játszik a nyárfa levelén.

    A semmi ágán ül szivem,
    kis teste hangtalan vacog,
    köréje gyûlnek szeliden
    s nézik, nézik a csillagok.

    Vas-színû égboltban...

    Vas-színû égboltban forog
    a lakkos, hûvös dinamó.
    Óh, zajtalan csillagzatok!
    Szikrát vet fogam közt a szó - -

    Bennem a mult hull, mint a kõ
    az ûrön által hangtalan.
    Elleng a néma, kék idõ.
    Kard éle csillan: a hajam - -

    Bajszom mint telt hernyó terül
    elillant ízû számra szét.
    Fáj a szívem, a szó kihül.
    Dehát kinek is szólanék - -

    1933. március
    0 megjegyzés.
    Címkék: József Attila, Latinovits Zoltán
     
    • Like Like x 2
  10. klarensz / Moderator Vezetőség

    Csatlakozott:
    2012. június 27.
    Hozzászólások:
    16,239
    Kapott lájkok:
    2,394
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:

    József Attila - Talán eltűnök hirtelen

    Talán eltűnök hirtelen,
    akár az erdőben a vadnyom.
    Elpazaroltam mindenem,
    amiről számot kéne adnom.

    Már bimbós gyermek-testemet
    szem-maró füstön száritottam.
    Bánat szedi szét eszemet,
    ha megtudom, mire jutottam.

    Korán vájta belém fogát
    a vágy, mely idegenbe tévedt.
    Most rezge megbánás fog át:
    várhattam volna még tiz évet.

    Dacból se fogtam föl soha
    értelmét az anyai szónak.
    Majd árva lettem, mostoha
    s kiröhögtem az oktatómat.

    Ifjúságom, e zöld vadont
    szabadnak hittem és öröknek
    és most könnyezve hallgatom,
    a száraz ágak hogy zörögnek.

    1937. november
     
    • Like Like x 2
  11. rambo / Guest

    Radnóti Miklós: Tétova óda



    Mióta készülök, hogy elmondjam neked
    szerelmem rejtett csillagrendszerét;
    egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
    De nyüzsgő s áradó vagy bennem mint a lét,
    és néha meg olyan, oly biztos és örök,
    mint kőben a megkövesült csigaház.
    A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
    s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
    S még mindig nem tudom elmondani neked,
    mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom,
    óvó tekinteted érzem kezem felett.
    Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
    És holnap az egészet ujra kezdem,
    mert annyit érek én, amennyit ér a szó
    versemben s mert ez addig izgat engem,
    míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
    Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, –
    mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
    s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
    az asztalon és csöppje hull a méznek
    s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
    s magától csendül egy üres vizespohár.
    Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
    hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
    Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
    elszáll, majd visszatér a homlokodra,
    álmos szemed búcsúzva még felémint,
    hajad kibomlik, szétterül lobogva,
    s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
    Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
    de benned alszom én is, nem vagy más világ.
    S idáig hallom én, hogy változik a sok
    rejtelmes, vékony, bölcs vonal
    hűs tenyeredben.



    1943. május 26.
     
    • Like Like x 2
  12. klarensz / Moderator Vezetőség

    Csatlakozott:
    2012. június 27.
    Hozzászólások:
    16,239
    Kapott lájkok:
    2,394
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:

    - Ady Endre -
    Elbocsátó, szép üzenet
    Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
    Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
    Ha hitted, hogy még mindig tartalak
    S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
    Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd
    Feledésemnek gazdag úr-palástját.
    Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,
    Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,
    Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért,
    Alázásodért, nem tudom, miért,
    Szóval már téged, csak téged sajnállak.
    Milyen régen és titkosan így volt már:
    Sorsod szépítni hányszor adatott
    Ámító kegyből, szépek szépiért
    Forrott és küldött, ékes Léda-zsoltár.
    Sohase kaptam, el hát sohse vettem:
    Átadtam néked szépen ál-hitét
    Csókoknak, kik mással csattantanak
    S szerelmeket, kiket mással szerettem:
    És köszönök ma annyi ölelést,
    Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát,
    Amennyit férfi megköszönni tud,
    Mikor egy unott, régi csókon lép át.

    És milyen régen nem kutattalak
    Fövényes multban, zavaros jelenben
    S már jövőd kicsiny s asszonyos rab-útján
    Milyen régen elbúcsuztattalak.
    Milyen régen csupán azt keresem,
    Hogy szép énemből valamid maradjon,
    Én csodás, verses rádfogásaimból
    S biztasd magad árván, szerelmesen,
    Hogy te is voltál, nemcsak az, aki
    Nem bírt magának mindent vallani
    S ráaggatott díszeiből egy nőre.

    Büszke mellemről, ki nagy, telhetetlen,
    Akartam látni szép hullásodat
    S nem elhagyott némber kis bosszuját,
    Ki áll dühödten bosszu-hímmel lesben,
    Nem kevés, szegény magad csúfolását,
    Hisz rajtad van krőzusságom nyoma
    S hozzám tartozni lehetett hited,
    Kinek mulását nem szabad, hogy lássák,
    Kinek én úgy adtam az ölelést,
    Hogy neki is öröme teljék benne,
    Ki előttem kis kérdőjel vala
    S csak a jöttömmel lett beteljesedve.

    Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág
    Rég-pihenő imakönyvből kihullva,
    Vagy futkározva rongyig-cipeled
    Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát
    S, mely végre méltó nőjéért rebeg,
    Magamimádó önmagam imáját?
    Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
    Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
    S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:
    Általam vagy, mert meg én láttalak
    S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.
     
    • Like Like x 2
  13. rambo / Guest

    Kosztolányi Dezső - Hajnali részegség

    elmondja Latinovits Zoltán -

    Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád.
    Múlt éjszaka – háromkor – abbahagytam
    a munkát.
    Le is feküdtem. Ám a gép az agyban
    zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban,
    csak forgolódtam dühösen az ágyon,
    nem jött az álom.
    Hívtam pedig, így és úgy, balga szókkal,
    százig olvasva s mérges altatókkal.
    Az, amit írtam, lázasan meredt rám.
    Izgatta szívem negyven cigarettám.
    Meg más egyéb is. A fekete. Minden.
    Hát fölkelek, nem bánom az egészet,
    sétálgatok szobámba le-föl, ingben,
    köröttem a családi fészek,
    a szájakon lágy, álombeli mézek,
    s amint botorkálok itt, mint a részeg,
    az ablakon kinézek.

    Várj csak, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam?
    Te ismered a házam,
    s ha emlékezni tudsz a
    hálószobámra, azt is tudhatod,
    milyen szegényes, elhagyott
    ilyenkor innen a Logodi-utca,
    ahol lakom.
    Tárt otthonokba látsz az ablakon.

    Az emberek feldöntve és vakon,
    vízszintesen feküsznek,
    s megforduló szemük kacsintva néz szét
    ködébe csalfán csillogó eszüknek,
    mert a mindennapos agyvérszegénység
    borult reájuk.
    Mellettük a cipőjük, a ruhájuk,
    s ők a szobába zárva, mint dobozba,
    melyet ébren szépítnek álmodozva,
    de – mondhatom – ha így reá meredhetsz,
    minden lakás olyan, akár a ketrec.
    Egy keltőóra átketyeg a csendből,
    sántítva baktat, nyomban felcsörömpöl,
    és az alvóra szól a
    harsány riasztó: „ébredj a valóra.”

    A ház is alszik, holtan és bután,
    mint majd száz év után,
    ha összeomlik, gyom virít alóla,
    s nem sejti senki róla,
    hogy otthonunk volt-e vagy állat óla.

    De fönn, barátom, ott fönn a derűs ég,
    valami tiszta, fényes nagyszerűség,
    reszketve és szilárdul, mint a hűség.
    Az égbolt,
    egészen úgy, mint hajdanába rég volt,
    mint az anyám paplanja, az a kék folt,
    mint a vízfesték, mely irkámra szétfolyt,
    s a csillagok
    lélekző lelke csöndesen ragyog
    a langyos őszi
    éjjelbe, mely a hideget előzi,
    kimondhatatlan messze s odaát,
    ők, akik nézték Hannibál hadát
    s most néznek engem, aki ide estem
    és állok egy ablakba, Budapesten.

    Én nem tudom, mi történt vélem akkor,
    de úgy rémlett, egy szárny suhant felettem,
    s felém hajolt az, amit eltemettem
    rég, a gyerekkor.

    Olyan sokáig
    bámultam az égbolt gazdag csodáit,
    hogy már pirkadt is keleten, s a szélben
    a csillagok szikrázva, észrevétlen
    meg-meglibegtek, és távolba roppant
    fénycsóva lobbant,
    egy mennyei kastély kapuja tárult,
    körötte láng gyúlt,
    valami rebbent,
    oszolni kezdett a vendégsereg fent,
    a hajnali homály mély
    árnyékai közé lengett a báléj,
    künn az előcsarnok fényárban úszott,
    a házigazda a lépcsőn bucsúzott,
    előkelő úr, az ég óriása,
    a bálterem hatalmas glóriása,
    s mozgás, riadt csilingelés, csodás
    halk női suttogás,
    mint amikor már vége van a bálnak
    s a kapusok kocsikért kiabálnak.

    Egy csipkefátyol
    látszott, amint a távol
    homályból
    gyémántosan aláfoly,
    egy messze kéklő,
    pazar belépő,
    melyet magára ölt egy drága, szép nő,
    és rajt egy ékkő,
    behintve fénnyel ezt a tiszta békét,
    a halovány ég túlvilági kékét,
    vagy tán egy angyal, aki szűzi
    szép mozdulattal csillogó fejékét
    hajába tűzi,
    és az álomnál csendesebben
    egy arra ringó
    könnyűcske hintó
    mélyébe lebben,
    s tovább robog kacér mosollyal ebben,
    aztán amíg vad paripái futnak
    a farsangosan lángoló Tejutnak,
    arany konfetti-záporába sok száz
    batár között, patkójuk fölsziporkáz.

    Szájtátva álltam,
    s a boldogságtól föl-fölkiabáltam,
    az égbe bál van, minden este bál van,
    és most világolt föl értelme ennek
    a régi, nagy titoknak, hogy a mennynek
    tündérei hajnalba hazamennek
    fényes körútjain a végtelennek.

    Virradatig
    maradtam így és csak bámultam addig.
    Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél
    ezen a földön, mily kopott regéket,
    miféle ringyók rabságába estél,
    mily kézirat volt fontosabb tenéked,
    hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél
    és annyi rest éj,
    s csak most tűnik szemedbe ez az estély?

    Ötven,
    jaj, ötven éve – szívem visszadöbben –
    halottjaim is itt-ott, egyre többen –
    már ötven éve tündököl fölöttem
    ez a sok élő, fényes égi szomszéd,
    ki látja, hogy könnyem mint morzsolom szét.
    Szóval bevallom néked, megtörötten
    földig hajoltam, s mindezt megköszöntem.

    Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem,
    s azt is tudom, hogy el kell mennem innen,
    de pattanó szívem feszítve húrnak
    dalolni kezdtem ekkor az azúrnak,
    annak, kiről nem tudja senki, hol van,
    annak, kit nem lelek se most, se holtan.
    Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,
    úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
    hol lelkek és göröngyök közt botoltam,
    mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak
    vendége voltam.

     
    Utoljára szerkesztve: 2015. március 14.
    • Like Like x 2
  14. klarensz / Moderator Vezetőség

    Csatlakozott:
    2012. június 27.
    Hozzászólások:
    16,239
    Kapott lájkok:
    2,394
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:

    Radnóti Miklós: Tajtékos ég


    Tajtékos égen ring a hold,

    csodálkozom, hogy élek.

    Szorgos halál kutatja ezt a kort,

    s akikre rálel, mind olyan fehérek.



    Körülnéz néha s felsikolt az év,

    körülnéz, aztán elalél.

    Micsoda ősz lapul mögöttem újra

    s micsoda fájdalomtól tompa tél!



    Vérzett az erdő és a forgó

    időben vérzett minden óra.

    Nagy és sötétlő számokat

    irkált a szél a hóra.



    Megértem azt is, ezt is,

    súlyosnak érzem a levegőt,

    neszekkel teljes, langyos csönd ölel,

    mint születésem előtt.



    Megállok itt a fa tövében,

    lombját zúgatja mérgesen.

    Lenyúl egy ág. Nyakon ragad?

    nem vagyok gyáva, gyönge sem,



    csak fáradt. Hallgatok. S az ág is

    némán motoz hajamban és ijedten.

    Feledni kellene, de én

    soha még semmit sem feledtem.



    A holdra tajték zúdul, az égen

    sötétzöld sávot von a méreg.

    Cigarettát sodrok magamnak,

    lassan, gondosan. Élek.
     
  15. rambo / Guest

    Arany János - Epilógus

    elmondja Mensáros László -
    Az életet már megjártam.
    Többnyire csak gyalog jártam,
    Gyalog bizon’...
    Legfölebb ha omnibuszon.

    Láttam sok kevély fogatot,
    Fényes tengelyt, cifra bakot:
    S egy a lelkem!
    Soha meg se’ irigyeltem.

    Nem törődtem bennülővel,
    Hetyke úrral, cifra nővel:
    Hogy’ áll orra
    Az út szélin baktatóra.

    Ha egy úri lócsiszárral
    Találkoztam s bevert sárral:
    Nem pöröltem, -
    Félreálltam, letöröltem.

    Hiszen az útfélen itt-ott
    Egy kis virág nekem nyitott:
    Azt leszedve,
    Megvolt szívem minden kedve.

    Az életet, ím, megjártam;
    Nem azt adott, amit vártam:
    Néha többet,
    Kérve, kellve, kevesebbet.

    Ada címet, bár nem kértem,
    S több a hír-név, mint az érdem:
    Nagyravágyva,
    Bételt volna keblem vágya.

    Kik hiúnak és kevélynek -
    Tudom, boldognak is vélnek:
    S boldogságot
    Irígy nélkül még ki látott?

    Bárha engem titkos métely
    Fölemészt: az örök kétely;
    S pályám bére
    Égető, mint Nessus vére.

    Mily temérdek munka várt még!...
    Mily kevés, amit beválték
    Félbe’-szerbe’,
    S hány reményem hagyott cserbe’!...

    Az életet már megjártam;
    Mit szivembe vágyva zártam,
    Azt nem hozta,
    Attól makacsul megfoszta.

    Egy kis független nyugalmat,
    Melyben a dal megfoganhat,
    Kértem kérve:
    S ő halasztá évrül-évre.

    Csöndes fészket zöld lomb árnyán,
    Hova múzsám el-elvárnám,
    Mely sajátom;
    Benne én és kis családom.

    Munkás, vídám öregséget,
    Hol, mit kezdtem, abban véget...
    Ennyi volt csak;
    S hogy megint ültessek, oltsak.

    Most, ha adná is már, késő:
    Egy nyugalom vár, a végső:
    Mert hogy’ szálljon,
    Bár kalitja már kinyitva,
    Rab madár is, szegett szárnyon?

    (1877. július 6.)
     
    • Like Like x 2
  16. klarensz / Moderator Vezetőség

    Csatlakozott:
    2012. június 27.
    Hozzászólások:
    16,239
    Kapott lájkok:
    2,394
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:

    - Petőfi Sándor -
    HA FÉRFI VAGY, LÉGY FÉRFI...
    Ha férfi vagy, légy férfi,
    S ne hitvány gyönge báb,
    Mit kény és kedv szerint lök
    A sors idébb-odább.
    Félénk eb a sors, csak csahol;
    A bátraktól szalad,
    Kik szembeszállanak vele...
    Azért ne hagyd magad!
    Ha férfi vagy, légy férfi,
    S ne szád hirdesse ezt,
    Minden Demosthenesnél
    Szebben beszél a tett.
    Építs vagy ronts, mint a vihar,
    S hallgass, ha műved kész,
    Mint a vihar, ha megtevé
    Munkáját, elenyész.

    Ha férfi vagy, légy férfi,
    Legyen elved, hited,
    És ezt kimondd, ha mindjárt
    Véreddel fizeted.
    Százszorta inkább éltedet
    Tagadd meg, mint magad;
    Hadd vesszen el az élet, ha
    A becsület marad.

    Ha férfi vagy, légy férfi,
    Függetlenségedet
    A nagyvilág kincséért
    Árúba ne ereszd.
    Vesd meg, kik egy jobb falatért
    Eladják magokat.
    „Koldúsbot és függetlenség!”
    Ez légyen jelszavad.

    Ha férfi vagy, légy férfi,
    Erős, bátor, szilárd,
    Akkor, hidd, hogy sem ember
    Sem sors könnyen nem árt.
    Légy tölgyfa, mit a fergeteg
    Ki képes dönteni,
    De méltóságos derekát
    Meg nem görbítheti.

    (Pest, 1847. január.)
     
  17. Adanisz / Dark Angel kis kedvence :)

    Csatlakozott:
    2011. november 05.
    Hozzászólások:
    5,075
    Kapott lájkok:
    343
    Beküldött adatlapok:
    0
     
    • Like Like x 2
  18. klarensz / Moderator Vezetőség

    Csatlakozott:
    2012. június 27.
    Hozzászólások:
    16,239
    Kapott lájkok:
    2,394
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
  19. szepaj /

    Csatlakozott:
    2014. január 02.
    Hozzászólások:
    3,306
    Kapott lájkok:
    3,103
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Férfi
  20. klarensz / Moderator Vezetőség

    Csatlakozott:
    2012. június 27.
    Hozzászólások:
    16,239
    Kapott lájkok:
    2,394
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:

Ajánlj minket