Savanyúságok

A témát ebben részben 'Gasztronómia' klarensz hozta létre. Ekkor: 2014. január 10..

  1. klarensz / Moderator Vezetőségi tag

    Csatlakozott:
    2012. június 27.
    Hozzászólások:
    16,928
    Kapott lájkok:
    2,488
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Csalamádé

    Ebből az adagból 8 üveg lesz. És hónapokig így simán eláll

    Hozzávalók:

    2 kg fejes káposzta (amit mire lereszelünk, megfosztunk a felső levelektől, torzsájától és kb. 1 ½ kg lesz), 1 kg paprika (vegyünk színeset bele pl. kápia paprikát, vagy csak ami kissé pirosas), 1 kg uborka, 40 dkg répa, ½ kg hagyma. 2 dl 10%.os ecet, 3 db babérlevél, 1 evőkanál szemes bors, 7 dkg só, 40 dkg cukor, 1 kávéskanál citromsav (bármelyik üzletben lehet venni), 1 kávéskanál nátrium benzoát.
    Elkészítés:
    A káposztát külső héjától megfosztjuk, negyedekre vágjuk és káposztagyalun vékony szeletekre vágjuk. (Ha nincs, az uborkagyalu is megteszi)

    [​IMG]

    [​IMG]

    Az uborkát, jól megmossuk, és héjastól uborkagyalun leszeleteljük.



    [​IMG]

    A répát meghámozzuk azt is leszeleteljük. (én azt is az uborkagyalun szoktam szeletelni)



    [​IMG]

    A hagymát szintén meghámozzuk, félbe vágjuk és azt is vékony szeletekre vágjuk. (ugyan könnyeket csal, de ez is az uborkagyalun megy, mert így gyorsabb.)



    [​IMG]

    A paprikákat is alaposan megmossuk, és vékony szeletekre vágjuk. Én a magokkal teli csumáját kiszedem)



    [​IMG]

    Az egészet egy nagy tálba tesszük,



    [​IMG]

    hozzáadjuk az ízesítőket, a babérlevelet kisebb darabokra törjük és így tegyük hozzá,



    [​IMG]

    és kezünkkel jól összekeverjük.

    [​IMG]

    Majd így hagyjuk állni 5-6 órán keresztül.



    [​IMG]

    Ha letelt az idő, akkor üvegekbe töltjük, jól lenyomkodjuk és a levet is elosztjuk rajta.
    Jól lezárjuk, és hűvösebb helyre tesszük.





    [​IMG]
     
    • Like Like x 2
  2. GLOP /

    Csatlakozott:
    2014. november 02.
    Hozzászólások:
    511
    Kapott lájkok:
    21
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Férfi
    Valami régi hagyományossan így kell csinálni.
    -.-.,




     
  3. guzu / Pedálozó

    Csatlakozott:
    2011. december 31.
    Hozzászólások:
    2,087
    Kapott lájkok:
    1,061
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Férfi
    Lakhely :
    Budapest
    Ez a répás verzió!
    Ez az amit ki nem állhatók !
     
  4. Termeszet /

    Csatlakozott:
    2018. július 21.
    Hozzászólások:
    45,737
    Kapott lájkok:
    273
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Férfi
    Ecetes paprika

    [​IMG]


    Hozzávalók
    • 2 kg t.v. paprika (húsos, zöld vagy piros vagy sárga)
    • 2 ek só
    • 4 ek cukor
    • 10 egész bors
    • 1 ek mustármag
    • 6 ek ecet (20%-os)


    Elkészítés
    1. A paprikát megmossuk, félbevágjuk, a szárát kiszedjük, és szorosan tiszta üvegekbe rakjuk. A tetején ügyeljünk arra, hogy két paprika összefeszüljön úgy, hogy a paprikák ne tudjanak „felugrani” az üvegben. Segíthetünk, ha fapálcával lenyomjuk a paprikát.
    2. Felforralunk 3 liter vizet a sóval, a cukorral, a borssal, a mustármaggal és az ecettel. Forrón a paprikákra töltjük úgy, hogy 1,5 cm még maradjon az üveg pereméig. Az üvegeket azonnal lezárjuk, és szárazgőzben hagyjuk kihűlni.