Hírek Itthon Szétosztja pénzét a dolgozói között egy magyar cég leköszönő igazgatója

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' nonoka hozta létre. Ekkor: 2018. augusztus 25..

  1. nonoka /

    Csatlakozott:
    2011. január 02.
    Hozzászólások:
    27,115
    Kapott lájkok:
    2,448
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    [​IMG]

    Nem mindennapi gesztussal hálálja meg nekik, amit a vállalat sikeréért tettek.


    420 millió forintot oszt szét dolgozói között egy leköszönő magyar cég igazgatója. Magyar József eladta szentesi húsfeldolgozó üzemét, és így szeretné megköszönni a dolgozóknak a munkát. Akik több mint 20 éve dolgoznak neki, 2,5 havi fizetésüket kapják majd meg.

    Magyar József a Tényeknek elmondta, 74 évesen már nem akar milliárdos fejlesztésekbe fogni, inkább megválik cégétől, amit 30 éve alapított. Azt sem felejtette el, hogy a sikereket nem egyedül érte el, ezért úgy tartja korrektnek, hogy a dolgozóknak nem csak szóban, hanem pénzjutalommal is megköszönje az eddigi hálás munkájukat.
    http://propeller.hu/itthon/3370757-nem-vicc-szetosztja-penzet-dolgozoi-kozott-egy-magyar