Telefon tesztek ! Okostelefon rovat

A témát ebben részben 'Technológiával kapcsolatos beszélgetések' Györgyi91. hozta létre. Ekkor: 2013. június 21..

  1. Györgyi91. /

    Csatlakozott:
    2013. január 16.
    Hozzászólások:
    527
    Kapott lájkok:
    2
    Beküldött adatlapok:
    0
    Huawei Ascend Mate teszt: nagykép?en jó

    Alaposan megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy milyen az ideális okostelefon méret, ami nem is csoda, hiszen más készülék mutat jól egy vékony n?i kacsóban és más egy jól megtermett, munkás férfikézben. Az viszont biztos, hogy az alábbiakban bemutatandó mobiltelefon a legtöbbünk számára egyszer?en már túl nagy, és akkor egyébként még nem is ez a világ legnagyobb okostelefonja. Akinek viszont kell?en nagy a keze és/vagy hajlandó megbarátkozni ezzel a méretkategóriával, nos annak igazi élvezet lesz a Huawei Ascend Mate használata. Következzék hát annak a telefonnak a részletes bemutatója, mely idén év elején jó néhány hónapig a világ legnagyobb kijelz?s mobilja volt!

    Galéria 6,1 colos gigantmobil

    Felszereltség
    A microSD memóriakártyát a baloldalt elhelyezett, kihajtható ajtó mögé rejtett b?vít?slotba lehet becsúsztatni, a bekapcsológomb, illetve a hanger?állító kezel?szervek pedig az ellentétes oldalon landoltak. A kett? közül az egyik mikrofon a fels? élen található és ugyancsak itt keresend? a microSIM slot, valamint a szabványos 3,5 milliméteres audio csatlakozó aljzat. A másik mikrofon értelemszer?en alul található és a fedetlen microUSB port társaságát élvezi. A megfelel? MHL adapter beszerzését követ?en ez utóbbi akár normál HDMI-kimenetként is funkcionálhat. Az el?lapon felül egyrészt egy apró notifikációs LED, másrészt pedig egy 1 megapixeles (720p videó) felbontású frontkamera rejt?zik. Az LCD alatt egyetlen kezel?szerv sincs - a back, home és appváltó funkciós gombok virtuális formában a kijelz? alsó sorában nyomkodhatók. A virtuális QWERTY billenty?zet orientációtól függ?en 7x9, illetve 12x7,5 milliméteres gombokat vonultat fel.

    www.mobilport.hu/tesztek/20130715/huawei_ascend_mate_teszt_nagykepuen_jo/
     
  2. Györgyi91. /

    Csatlakozott:
    2013. január 16.
    Hozzászólások:
    527
    Kapott lájkok:
    2
    Beküldött adatlapok:
    0
    Huawei Ascend P6 teszt: stílusos fémpenge

    A gyártók, no és persze a vásárlók jó része is fokozott érdekl?dést mutat a rendkívül vékony kialakítású mobiltelefonok irányába. Egyrészt rendkívül jó dolog a folyamatos vékonyítás, hiszen ily módon az egyre nagyobb felület? telefonok legalább egyre kisebb mértékben dudorítják ki a zsebünket, másrészt viszont nem túl örvendetes, hogy a milliméterek ?rült farigcsálása miatt az akkumulátorok kapacitása általában elmarad a várttól. A Huawei tavaly januárban rukkolt el? az akkor a világ legvékonyabb okostelefonjának kikiáltott, mindössze 6,7 milliméteres Ascend P1s-sel, aztán az idén februárban érkezett Ascend P2 már jóval vastagabb, egész konkrétan 8,4 milliméteres lett. Júniusban pedig lehullott a lepel az újfent rekordernek titulált és alig 6,2, illetve egész pontosan 6,18 milliméteres Ascend P6-ról, mely néhány napig, vagyis az 5,6 milliméteres Umeox X5 bejelentéséig ülhetett a babérjain. Most pedig akkor következzék a P6 részletes bemutatója!

    Design
    Az alapvet?en teljesen szögletes és csak óvatos lekerekítéseket virító készülékház abszolút tetszet?sre sikeredett, és simán kijelenthet?, hogy a Huawei gyártósorait eddig még soha sem hagyta el ennyire pofás okostelefon. Jól látszik, hogy a kínai tervez?k az iPhone 5 nyomvonalán próbáltak meg elindulni, az Ascend P6-ot azonban ett?l függetlenül nem szabad egyszer? koppintásnak nevezni. A jól eltalált külcsín mellé szerencsére kiváló min?ség társul, így például a fekete hátlapot szálcsiszolt fémb?l készítette a Huawei, és hasonló anyagból készült az oldaléleken található ezüstös díszcsík is. Az alig 120 gramm tömeg? telefon unibody kialakítású, vagyis házilagosan nem lehet megbontani, ennek viszont az az el?nye, hogy a készülék nagyon masszív, semmi sem nyiszeg-nyöszög rajta. Ez bizony már simán a prémium kategória, egyenesen Kínából.

    www.mobilport.hu/tesztek/20130708/huawei_ascend_p6_teszt_stilusos_penge/
     
  3. Györgyi91. /

    Csatlakozott:
    2013. január 16.
    Hozzászólások:
    527
    Kapott lájkok:
    2
    Beküldött adatlapok:
    0
    LG Optimus L7 II teszt: optimális középutas?

    Az LG Optimus okostelefon termékcsaládja immár jó néhány éves múltra tekinthet vissza, viszont az ezen belül létrehozott L-Style sorozat még másfél esztend?s sincs. A dél-koreai gyártó a 2012-es barcelonai Mobil Világkongresszuson leplezte le ezt az igazán széles tömegeknek szánt készülékekkel telet?zdelt sorozatot, melynek idén mutatkozott be a második generációs eresztése. Mi most ezek közül az Optimus L7 II (P710) nevezet? delikvenst fogjuk vallatóra, mely könnyen kikövetkeztethet? módon a tavalyi Optimus L7 (P700) közvetlen utódmodellje. Aki egy korrekt középkategóriás droid készüléket szeretne, az mindenképpen jól teszi, ha végigfutja az alábbiakat!

    Design
    Az LG okostelefonjai sohasem voltak túl egyedi megjelenés?ek, és a tervez?k bizony jelen tesztalanyunk külcsínje tekintetében sem igazán er?ltették meg magukat. Félreértés ne essék, az Optimus L7 II egyáltalán nem csúnya, de hát ugyebár nem is egy szépségdíjas divattermék, hanem sokkal inkább egy amolyan teljesen szürkeegér használati tárgy. A borítás teljes egésze kemény és fényl? m?anyagból készült, a viszonylag könnyen leszedhet? hátlap pedig hajlamos az ujjlenyomatok mágnesként történ? magára gy?jtésére. A készülék némileg zömökebb, mint a Samsung két évvel ezel?tti csúcsmodellje, a Galaxy S II, de nagyjából hasonló méretekkel és tömeggel rendelkezik.
    Galéria Fényl? hátlap

    Fényl? hátlap


    Felszereltség
    Baloldalt felül találunk egy szabadon programozható nyomógombot, mely alaphelyzetben a kés?bb kitárgyalandó QuickMemo funkciót kelti életre, de akár a böngész?, vagy a zenelejátszó is beállítható rá. Alatta ott figyel az elmaradhatatlan hanger?állító gombpár, az ellentétes oldal pedig a dedikált exponálógomb hiányában csak egy magányos on/off készséget vonultat fel. Felülre került a 3,5 milliméteres audió csatlakozó aljzat, a fedetlen microUSB portra pedig az alsó élen lehetünk figyelmesek. A hátlap mögött egy SiO+ akkumulátorra lehetünk figyelmesek, mely igen combos, 2460 mAh kapacitással büszkélkedhet, és ezért bizony simán megbocsátható a készülék 9,7 milliméteres vastagsága. Egy feltöltéssel átlagosan 1,5 napos használat id?re számíthatunk, bekapcsolt energiatakarékos funkció mellett akár a 2 nap is simán hozható. Összehasonlításképp, az el?dben egy 1700-as akksi volt.
    Galéria Jack dugalj legfelül

    www.mobilport.hu/tesztek/20130701/lg_optimus_l7_ii_teszt_optimalis_kozeputas/
     
  4. Györgyi91. /

    Csatlakozott:
    2013. január 16.
    Hozzászólások:
    527
    Kapott lájkok:
    2
    Beküldött adatlapok:
    0
    Galaxy S4 mini

    Galaxy S4 mini
    Míg a Galaxy S4 136,6x69,8x7,9 milliméter méret?, addig a Galaxy S4 mini csak 124,6x61,3x8,94 milliméteres, ezenkívül pedig 130 gramm helyett ez esetben csak 107 grammot kell cipelnünk. Ezzel párhuzamosan az 5 colos érint?kijelz? is kisebb lett: az S4 miniben lév? 4,3 colos display Super AMOLED technológiájú és qHD, vagyis 960x540 pixeles felbontással rendelkezik. Összehasonlításképp, hasonló méret?, de kisebb felbontású kijelz? volt a 2011-ben érkezett akkori csúcsmodellben, a Galaxy S II-ben.

    www.mobilport.hu/tesztek/20130621/invazio_kezunkben_a_samsung_osszes_ujdonsaga/
     
  5. Györgyi91. /

    Csatlakozott:
    2013. január 16.
    Hozzászólások:
    527
    Kapott lájkok:
    2
    Beküldött adatlapok:
    0
    ZTE Grand X In teszt: új lendülettel

    Design
    Ahogy ma már a kínai autóipar sem feltétlenül csak vizuális környezetszennyezésnek tekinthet? négykerek?eket gyárt, úgy a kínai mobiliparágról is elmondható, hogy mostanság egyre pofásabb készülékekkel rukkol el?. A ZTE Grand X In külseje abszolút nem hivalkodó, amolyan letisztult, szolíd eleganciát vonultat fel, és ami talán ennél is fontosabb, mind az anyaghasználat, mind pedig az összeszerelés min?sége példás. A m?anyag alkatrészek sehol sem sorjásak, az illesztések egyenletesen pontosak, semmi sem nyeszeg-nyiszog, ráadásul még a tapintásérzet is teljesen rendben van. Könnyen lehet, hogy ha nem lenne ZTE márkajelzés rajta, simán bekajálnánk, hogy ez egy Samsung, vagy ne adj Isten egy HTC telefon. A 9,9 milliméteres vastagság némileg nagyobb az átlagnál, de még b?ven vállalható, ezenkívül pedig a 140 grammos is tömeg is egy kicsit több a vártnál. Összehasonlításképp, az els? Grand X még csak 110 grammos volt, a Galaxy S II pedig mintegy 116 grammot nyom a mérlegen.

    www.mobilport.hu/tesztek/20121211/zte_grand_x_in_teszt_uj_lendulettel/
     
  6. Györgyi91. /

    Csatlakozott:
    2013. január 16.
    Hozzászólások:
    527
    Kapott lájkok:
    2
    Beküldött adatlapok:
    0
    Samsung Galaxy Mega 6.3 – A sokk!

    Sokáig Note használó voltam. Szerettem, kedveltem, környezetem pedig kritizálta mérete miatt. Nem is igazán értettem ?ket, hisz nem nekik kellett használniuk. Na de mindegy…

    Most viszont a koreai gyártó tényleg egy „sokkoló” méret? eszközzel, a Samsung Galaxy Mega 6.3 névre hallgató alkotással rukkolt el?.

    Ez a szerkezet méretileg maga mögé utasítja a Note családot. Azon túl, hogy nagyobb, kirívóbb, okosabb is?

    Gyors szemrevételezés

    Szerkeszt?ségünkben ez a modell is csak villámlátogatást tett. Alighogy megtapiztam, bekapcsoltam, már jelezték is, hogy „passzoljam tovább”. Megtettem…

    Persze vannak benyomásaim…

    Miszerint: hatalmas méret, Galaxy S4 formavilág, amit persze minden irányban megnyújtottak (167.6 x 88 x 8 mm). Tömege 199 g.

    Vékony, aránylag merev, de nem egy kézbesimuló „jószág”.

    Teste ilyen-olyan m?anyagelemekkel burkolt, amin a koreai gyártó nem tud túllépni. Ezzel nem is lenne gond, ha nem repednének ezek az elemek. Több SII-es, SIII-as modellel is találkoztam, melyek itt-ott repedésnek indultak, és persze innent?l kezdve vitatott a garanciális kérdés.

    A méretes el?lapra applikálták a készülék ékességét, a 6.3 inch méret?, SC-LCD-t, melynek felbontása 720 x 1280 pixel. Itt is 16 millió színárnyalattal találkozunk.

    Az LCD felett találjuk az ismert szenzorokat, és az 1.9 megapixeles másodlagos kamerát. A lábrészhez közelít a home, a visszalépés és az almenü kezel? egysége.

    mobilkor.hu/teszt/samsung-galaxy-mega-63.html
     
  7. Györgyi91. /

    Csatlakozott:
    2013. január 16.
    Hozzászólások:
    527
    Kapott lájkok:
    2
    Beküldött adatlapok:
    0
    Samsung Galaxy Fame – hasonló

    A koreai gyártó teríti a piacot. Szinte ömlenek gyáraiból az újabbnál újabb kütyük, melyek minden kategóriában megjelennek.

    Szemléletváltás nem történt. Nyerni és hatalmon maradni…

    Legújabb alanyunk az alsó kategória fels?, vagy inkább a gyengébb középkategória alsó szegmensét hivatott népszer?síteni. Mit tesz ezért? Megnéztük.

    Lekerekített forma

    120.6 g-os alanyunk egy sikerszéria folytatásának is felfogható. Nevük eltér?, de a célközönség közel azonos. Az el?dnek tekinthet? modell nem más, mint a Galaxy Ace, mely szögletesebb testtel született.

    Jövevényünk 113.2 x 61.6 x 11.6 mm méret?. Tervez?i íves vonalvezetés? testbe álmodták. M?anyag elemekkel bugyolálták, melyek precízen, pontosan illeszkednek a f?darabhoz.

    Alanyunk Metallic Blue színezettel érkezett. Gömbölyded kialakításának köszönhet?en jó kézbe venni. A hátlapot fényes lakkréteg védi. A sötét szín egyhangúságát a kereten végigfutó, szálcsiszolt fémes designelem töri meg.

    Az el?lapra biggyesztették a 3.6 inch méret?, 320 x 480 pixel felbontású, 256 000 színárnyalattal gazdálkodó, TFT technológiás, kapacitív kijelz?t. Felette kapott helyet az el?lapi kamera, mely VGA felbontást birtokol. Emellett szerepeltetik az érzékel? szenzorokat.

    Az el?lap lábrészére tervezték a home gombot (fizikai gomb), a kapacitív kialakítású almenüt és a visszalépést.

    A nem túl kecses test bal oldalán szerepeltetik a hanger?szabályzó gombpárost. A szemközti oldalon láthatjuk a power gombot.

    A test homokrészére került a 3.5-es jack aljzat. A microUSB-s rendszercsatoló a lábrészen szerepel.

    Az 5 megapixeles digi kamerát, a hozzárendelt ledes fényforrást és a polifonikus hangszóró kimeneti nyílását a hátoldalra szám?zték.


    mobilkor.hu/teszt/samsung-galaxy-fame.html
     
  8. Györgyi91. /

    Csatlakozott:
    2013. január 16.
    Hozzászólások:
    527
    Kapott lájkok:
    2
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nokia Asha 203 - vörös ötvözet

    Bevezet?, tartozékok

    Az id? el?rehaladtával a mobiltelefonok is rengeteget fejl?dtek, elég csak összehasonlítani a kétezres évek közepe el?tt piacra dobott Siemens M65-öt, amelyet még a "focipálya nagyságú" kijelz?jével reklámoztak, valamint a mai, ténylegesen óriási megjelenít?vel szerelt készülékeket. Mind az igény, mind a trend változott, ám bizonyos felhasználók a mai napig ragaszkodnak a fizikai gombokhoz, hiszen így lehetnek biztosak abban, hogy ténylegesen lenyomták az adott billenty?ket, így kvázi egy visszajelzési impulzust is kapva err?l.
    Touch & Type, vagyis érints és gépelj! - szól a mostani tesztalanyunkhoz, nevén nevezve a a Nokia Asha 203-hoz tartozó idézet, mely lényegében minden fontos információt el is mond a masináról, hiszen itt már nem csupán a jól megszokott tradicionális billenty?ket kapjuk meg, hanem ráadásként még a kijelz? is reagál a nyomogatásokra. Alapjában véve ez nem egy rossz kialakítás, mivel kimondottan jól ötvözi az érint?kijelz?k és a fizikai gombok közötti átmenetet, habár egy négyirányú gomb nagyon hiányzik a tökéletességhez.

    mobilarena.hu/teszt/nokia_asha_203_voros_otvozet/bevezeto_tartozekok.html
     
  9. SkyHigh /

    Csatlakozott:
    2013. május 24.
    Hozzászólások:
    535
    Kapott lájkok:
    2
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nokia N8-teszt

    Nokia N8-00

    [​IMG]

    Alapfunkciók

    A telefonkönyv els? osztályú, legalábbis ami a mez?k részét illeti, hiszen hihetetlen mennyiség? adat társítható egy-egy névhez és számhoz. Viszont ami ultragáz és más rendszereken m?ködik, a közösségi hálózatok integrálásának módja. Adott ugyanis egy név, hozzá szeretném beállítani a Facbeook, Gizmo, MSN, Yahoo, Ovi, Google, Skype, AIM, MySpace vagy ICQ azonosítót. Eddig oké, ekkor viszont feldob az Ovi-ba, hogy jelentkezzek be, adjam meg a közösségi hálóhoz tartozó logint és jelszót, majd megmutatja. Rendben. De hogy ezt csak egyesével lehet megtenni, valamint a telefonkönyvbe lépve semmit sem lehet látni az aktuális állapotból és egyáltalán semmib?l? Ahhoz, hogy megnézzem egy-egy kontakt például FB aktivitását, kell kattintgatni, belépni az Ovi-ba és utána mutatja. Ez teljes mértékben nevetséges, ezt ugye a Nokiánál sem gondolták komolyan és csak viccelnek? Hol a kandi kamera?

    Az üzenetkezel? nem sokban változott, adott az SMS és az MMS, az üzeneteket csevegésekként is megtekinthetjük, a virtuális billenty?zeten pedig könny? a gépelés. Az e-mail funkció ezúttal az alkalmazások között található.

    Kamera

    A finn gyártó legjobban a 12 megapixeles kamerára büszke, tegyük hozzá, joggal. A Carl Zeiss optikás kamera mondjuk nem kapott lencsevéd?t, sem videózás közbeni mobilfényt, valamint hátrány a kezel?felület divatjamúltsága, ám együtt lehet élni ezzel. A xenon vaku viszont dob a felszereltségen, hiszen teljesen sötétben is képes leny?göz?en világos képeket készíteni. További szimpatikus tudás a 28 mm-es nagy látószög? objektív, plusz mindenképp említést érdemel az 1/1.83 colos szenzor, ez a legjobb, amit eddig telefonban láthattunk!

    A kamera beállításai között számos lehet?ség található, ilyen rögzítési mód (például a makró, automatikus, arckép, tájkép,éjszakai mód), az arcfelismer?, az önkioldó, a színtónus, a fehéregyensúly és ISO állíthatóság. Örültünk volna persze még néhány lehet?ségnek, mint például az érint?fókusz, stb. Videót is tud persze rögzíteni a kamera, naná, a 720p - 1280×720 pixel felbontású - változatot 25 fps-sel lehet felvenni. Ritkaság a dupla mikrofon használata videórögzítéskor, márpedig az N8 tud ilyet, így sz?ri a felvételkor a háttérzajt. Ami a min?séget illeti, az egyik legjobb, amit valaha láttunk telefonban.

    A videólejátszás m?ködik, támogatja a telefon a DivX és Xvid filmeket, ám nem tudja lejátszani a 2 gigabájtnál nagyobb méret? fájlokat és nem lehet beletekerni a másfél gigabájtnál méretesebb darabokba. További negatívum, hogy a gyári videólejátszóval nem lehet a feliratokat kezelni.

    Zeneiség

    A rádió kezel?felülete módosult az eredeti Symbianéhoz képest, ám a lényegi dizájn megmaradt. Látványos, egyszer?en kezelhet? lett az új rádió, az antenna szerepét ezúttal is a headset tölti be, így arra szükség van, ám gond nélkül fut a háttérben és az RDS-t is támogatja. A rádióhoz tartozik az FM-adó vagy más néven FM-transzmitter, ennek segítségével a telefonunkon lév? zenéket tudjuk sugározni egy, a közelünkben lév?, FM-adás vételére alkalmas készülékre (lásd például autórádió), ehhez csupán egy egyedileg beállított és nem foglalt frekvenciát kell találni. A gyári füles igen jó, nem hiába agybadugós változat, ezt csak a rendkívül vájtfül?ek fogják lecserélni. Kihangosítva is van hangereje a Nokia N8-nak, nem úgy mint az 5800-nak.

    A gyári zenelejátszóval soha nem volt gondja a Symbian rendszernek, ezzel most sincs máshogy. A dizájn kissé módosult, álló és fekv? módban is használható a mostanában divatos Cover Flow kinézet? UI. A program automatikusan sz?r el?adóra, albumra, m?fajra, de adottak a lejátszási listák, Podcastok is. A lejátszó képes mutatni az albumborítókat, fut a háttérben, használható hangszínszabályzó - bár valamiért csak gyári értékek -, van random mód és ismétlés, FM-transzmitterre sugárzás, hangbeállítás - ezt jobb nem piszkálni mondjuk.

    Navigáció

    Jelenleg a Nokia az egyetlen gyártó, amely akár teljesen ingyenes és hackelés nélkül is m?köd?, offline, hangos navigációt biztosít a felhasználóknak, emiatt pedig sokan nehezen válnak meg t?le (én is). Az N8-on is itt az Ovi Maps, amelyen gyárilag nincsenek rátöltve a térképek, netr?l húzza le azokat, bár otthon ingyen rátölthet? gond nélkül a számítógép segítségével. Az els? indítás lassú lesz, nehezen talál jelet, ám ez csak a kezdeti megtévesztés, utána perfekt és gyors, akár panelban is talál jelet a vasbetonlapok között. A kezelését szokni kell, mint minden navigációét. Az ingyenességnek persze azért ára van, a konkurens, fizet?s térképek általában frissebbek, így például a cikk írásakor az elég rég megnyitott M6-os még mindig csak Dunaújvárosig tart, de talán nem tévedünk el egy autópályán.

    Minden más

    Iroda címszó alatt található számos program az Alkalmazásokon belül, itt van például a fájlkezel?, a szótár, az alapból csak olvasást lehet?vé tév? Quickoffice (fizet?sen szerkeszthetünk is persze), a Zip, az alapfunkciós számológép, az Adobe PDF olvasó, az üzenetfelolvasó és a hangrögzít? is, ám érdemes itt említeni a naptárat is, amely tényleg egy jól sikerült darab. Extra újdonság itt, hogy több naptárunk is lehet, ezek mindegyikét külön színnel jelöli a szoftver, valamint a térképen is képes megmutatni az aktuális találkozó helyét, amely roppant hasznos. A lehet?ségek között megtalálható egy üzenetfelolvasó, amely sajnos csak angolul tud, magyar nyelvi letölthet?ség nincs, ám viccesen olvassa fel a magyar üzeneteket.

    Ami a kapcsolatokat illeti, internetezésre adott a GPRS, az EDGE, a 3G, a HSPA (10.2 Mbps HSDPA és 2.0 Mbps HSUPA), valamint a Wi-Fi, amely támogatj aa WirelessN-t. Az USB verziója 2.0, szabványos microUSB csatlakozó, külön extra újdonság az USB-on-the-go opció, amely segítségével akár pendrive-ot is tehetünk az USB csatlakozóra a gyári kábellel, így küls? háttértárként felismeri a telefon. Vezeték nélküli adatátvitelre Bluetooth 3.0 használható. Fontos megemlíteni a microHDMI csatlakozót, amely 720p videó továbbítására használható.

    A gyári böngész?je már egy újabb változat, amely támogatja a FlashLite 4.0-t és a multitouch érintést, ám még mindig az Opera Mobile vagy Opera Mini használatát tudjuk javasolni bármilyen készülékre inkább, mivel több az el?nye mint a gyárinak. A gyári, 1200 mAh-s akkumulátor kifejezetten energiatakarékosnak t?nik - vagy a rendszer az -, mivel nagyon sokáig húzza, folyamatos Wi-Fi használattal, kamerázással, piszkálással elketyegett nálam lazán 3 napot. Valaki megmagyarázná, hogy miért nem lehet OTA szoftvert frissíteni? Nem engedi.

    Összegzés

    A Nokia N8 a valaha elkészített legjobb finn okostelefon, ezzel együtt a konkurencia alatt marad. Nehéz objektív véleményt mondani, talán nem is lehet. A rendszer régi, a hardver nem a legjobb, tehát egy abszolút skálán nézve egy legfeljebb egy átlagos okostelefon, amelynek azonban a fotózási és videózási képességei abszolút kiemelked?ek. De azért nem szabad megfeledkezni a pozitív és negatív dolgokról sem és globálisan látni a képet. Úgy is mondhatjuk, hogy a házon belül rendkívül jó modellt alkottak, de összességébe véve nem. Fotómániások imádni fogják.

    Pro

    fém ház
    12 megapixeles kamera, HD videórögzítés
    FM-rádió és transzmitter
    microHDMI tévékimenet
    USB-on-the-go funkció
    ingyen navigáció
    karcálló, Gorilla Glass AMOLED kijelz?



    Kontra

    régi, helyenként logikátlan oprendszer, nagyon kevés újítás
    közösségi szolgáltatások integrálásának rendkívül rossz megoldása
    átlagos hardver
    nincs mobilfény és lencsevéd?
    videólejátszással akadnak gondok
    nincs ingyenes, szerkeszthet? office
    átlagos felbontású kijelz?
     
  10. SkyHigh /

    Csatlakozott:
    2013. május 24.
    Hozzászólások:
    535
    Kapott lájkok:
    2
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nokia N8 vélemény

    Nekem jelenleg egy Nokia N8-asom van már jó pár éve, amit a legújabb szoftverfrissítéssel, a Nokia Belle Refresh-el használok.
    Teljes mértékben meg vagyok vele elégedve, eddig egyszer sem volt hiba a m?ködésében a régebbi szoftververziókkal sem, ami nálam elég nagy szó.
    Nem hiszem, hogy lecserélném egy másik telefonra, amíg ilyen tökéletesen m?ködik, mert minden igényemet kiszolgálja, pedig a legújabb telefonok közül lenne pár, ami elég tetszet?s számomra, de kitartok ennél a készüléknél. :tef293:

    A tesztben felsorolt "Kontrá"-kat:

    - régi, helyenként logikátlan oprendszer, nagyon kevés újítás
    - közösségi szolgáltatások integrálásának rendkívül rossz megoldása
    - videólejátszással akadnak gondok
    - nincs ingyenes, szerkeszthet? office

    teljes mértékben orvosolták az új szoftverfrissítések és a folyamatosan b?v?l? szolgáltatások/programok elérhet?vé tételével.

    A többi "Kontrá"-val:

    - átlagos hardver
    - nincs mobilfény és lencsevéd?
    - átlagos felbontású kijelz?

    a telefon megvétele el?tt is tisztában voltam, a hardver azóta is tökéletesen m?ködik, a kijelz? pedig gyönyör?, nekem megfelel a felbontása.
     
  11. Györgyi91. /

    Csatlakozott:
    2013. január 16.
    Hozzászólások:
    527
    Kapott lájkok:
    2
    Beküldött adatlapok:
    0
    Samsung Galaxy Ace +

    A Samsung Galaxy Ace Plus 3,65” méret?, 320×480 pixel felbontású HVGA kijelz?t kapott. Az okostelefon 114,7mm×62,5mm×11,2mm méretekkel bír és 115 grammot nyom, ami könnyedén hordozhatóvá teszi. Mindemellett fényes hátsó borítást kapott, lekerekített szélekkel.
    A Samsung Galaxy Ace Plus LED vakus kamerája 5 megapixeles, amivel maximum 800×480 pixel felbontású videókat rögzíthetünk – sajnos nem HD min?ségben.
    Teljesítmény

    A Samsung Galaxy Ace Plus továbbfejlesztett egymagos 1GHz-es processzort kapott, amihez 512MB méret? memória társul, valamint 3GB méret? tárhely, ami microSD kártyával 32GB méretig b?víthet?.
    A töltöttségért az 1300 mAh teljesítmény? akkumulátor felel.
    A készülék Európában elérhet? 3G kapcsolattal rendelkezik, operációs rendszere az Android 2.3 Gingerbread, interfésze pedig a Samsung TouchWiz.
    Samsung Galaxy Ace Plus el?nyei

    Könny?
    Samsung Galaxy Ace Plus hátrányai

    Nem rögzít HD videókat
    Samsung Galaxy Ace Plus jellemz?i
    Paraméter Jellemz?
    Processzor 1GHz-es
    Kijelz? mérete 3,65”
    Képerny? felbontás 320×480 pixel
    Súly 115 gramm
    Memória 512MB
    Operációs rendszer Android 2.3
    GPS
    Bluetooth
    Kártyaolvasó microSD kártya
    Kamera 5 megapixel
    Beszélgetési/Készenléti id?
    Méret 114,7×62,5×11,2 mm
    mobiltesztek.hu/samsung/samsung-galaxy-ace-plus/
     
  12. Györgyi91. /

    Csatlakozott:
    2013. január 16.
    Hozzászólások:
    527
    Kapott lájkok:
    2
    Beküldött adatlapok:
    0
    LG Spectrum

    5,3×2,7×0,4” méretekkel és 142 gramm súlyával nem egy könny? okostelefonnal állunk szemben, az LG Spectrum még az LG Nitro-nál is nagyobb és nehezebb, bár a HTC Rezound még ennél is többet nyom. A készülék kialakítása nem hasonlít a Nitro HD vagy a Samsung Galaxy Nexus lekerekített formáihoz, inkább szögletesek az szélei, amivel leginkább a HTC Rezound-hoz hasonlítható.

    Az LG Spectrum elüls? részét a kijelz? foglalja el, amit fémes vékony szél ölel körül. A kijelz? érint?képerny?s panelén sajnos hamar meglátszanak az ujjlenyomatok. A gigantikus, 4,5”-os Gorilla Glass kijelz? alatt található az LG logó, valamint három kapacitív gomb. A Nitro HD-hez hasonlóan az LG a tesztmodellünk esetében is elhagyta a keresés gombot, amit sokak nem fognak örömmel venni.

    Másik mínusz pont a gyártónak: a microUSB csatlakozóhoz igen nehézkes hozzáférni, mivel egy kis m?anyag véd?kupakkal lett ellátva.

    Az LG Spectrum hátsó részén sötét mintázat fedi a fényes borítást, amin szintén elég hamar meglátszanak az ujjlenyomatok. A Galaxy Nexus hátsó borítását mi jóval kényelmesebbnek találtuk használat során.
    Megjelenítés és hangzás

    Az LG Spectrum 4,5”-os True HD IPS kijelz?je 1280×720 pixel felbontású, aminek köszönhet?en kiemelked?en éles a megjelenítés. A Samsung Galaxy Nexus Super AMOLED kijelz?je nagyobb mérete miatt (4,65”) t?nik kevésbé élesnek az LG Spectrum mellett. Azonban a HTC Rezound is hasonlóan remek megjelenítéssel büszkélkedhet 4,3”-os kijelz?jével.

    A hátsó rész alsó jobb szélébe beépített hangszóró összességében jó hangzást produkált. Bár kihangosított beszélgetéskor elég hangosnak bizonyult, a lejátszott zenék és filmek hangzása nem volt átüt?.
    Billenty?zet

    A sztenderd Android billenty?zet helyett az LG Spectrum az LG saját billenty?zetével, és Swype billenty?zettel rendelkezik. Az LG billenty?zeten a bet?k elég nagy méret?ek, a Swype pedig nagyon gyors.
    Szoftver és interfész

    A Nitro HD-hez hasonlóan az LG Spectrum Android 2.3.5 operációs rendszeren fut, amihez az LG interfésze társul. Az ikonok túl nagyok, nincsen semmi különleges az elrendezésben. Jobban preferáljuk a Motorola vagy a HTC készülékek elegánsabb interfészét.

    Ami azonban pozitívum, az a választható aktív háttérkép (pl. egy pohár víz), ami az akkumulátor töltöttségét jelzi.

    Remélhet?leg az LG Spectrum 2012 els? felében megkapja az Ice Cream Sandwich frissítést.
    Teljesítmény

    Az LG Spectrum 1,5-GHz-es Qualcomm Snapdragon 3 processzorával 1,874 pontot ért el a Quadrant teszten, ami úgy 400 ponttal a kategóriaátlag alatt van (2,237). Viszont az LG Spectrum 100 ponttal lekörözte a Galaxy Nexust, ami 1,2-GHz-es duplamagos TI OMAP4460 processzorral rendelkezik, valamint 1GB méret? memóriával.

    Az An3DBench teszten a tesztmodellünk 7,045 pontot ért el, amivel 200 ponttal a kategóriaátlag felett foglal helyet, viszont 300 ponttal a Nitro HD alatt végzett, ami 1,5-GHz duplamagos Qualcomm APQ8060 processzorral rendelkezik. A Galaxy Nexus még jobb pozícióban végzett 7,802 pontjával.
    Kamera

    Az LG Spectrum 8 megapixeles kamerája rosszabb fényviszonyok mellett is remek fotókat készít, nem lehet rá semmi panaszunk.

    A kamera 1080p felbontású videók rögzítésére alkalmas. A felvételek elég részletesek voltak, de a nagyobb mozgásokhoz nehezen igazodik.

    Az elüls?, 1,3 megapixeles kamera szintén viszonylag jó munkát végez.
    4G és böngészés

    Tesztünk során átlagosan 30 Mbps-os letöltési, és 10,9 Mbps-os feltöltési sebességeket mértünk, amivel a Galaxy Nexus és a HTC Rezound közé tehet? az LG Spectrum teljesítménye.

    A honlapok gyorsan betölt?dtek, pár másodpercet kellett csak várnunk. A 25,5MB méret? Air Attack 22 mp alatt tölt?dött le.
    Akkumulátor

    A Spectrum 4 óra 10 percet bírt folyamatos 4G-n keresztüli böngészés mellett. Ez szinte másfél órával kevesebb a kategóriaátlagnál, de kevesebb a Galaxy Nexus és a Rezound teljesítményénél is – mindkét modell 5 óráig bírta a gy?r?dést.
    LG Spectrum el?nyei

    Nagy méret? 720p felbontású kijelz?
    Remek 8 megapixeles kamera

    LG Spectrum hátrányai

    Rövid készenléti id?
    Unalmas interfész
    Nehezen hozzáférhet? USB csatlakozó

    LG Spectrum jellemz?i
    Paraméter Jellemz?
    Processzor 1.5-GHz Qualcomm Snapdragon S3
    Kijelz? mérete 4,5”
    Képerny? felbontás 1280×720 pixel
    Súly 142 gramm
    Memória 1GB
    Operációs rendszer Android 2.3.5
    GPS van
    Bluetooth 3.0
    Kártyaolvasó microSDHC
    Kamera 8 megapixel
    Beszélgetési/Készenléti id? 498 perc / 348 óra
    Méret 5,3×2,7×0,4”


    mobiltesztek.hu/lg/lg-spectrum/
     
  13. Györgyi91. /

    Csatlakozott:
    2013. január 16.
    Hozzászólások:
    527
    Kapott lájkok:
    2
    Beküldött adatlapok:
    0
    Motorola Defy Mini

    Az eredeti Defy egy jó kis mobil volt, majd jött a Defy+, ami igazából nem sok újítással került a piacokra. Most itt a Defy miniat?r verziója, a Motorola Defy Mini, ami rendelkezik az eredeti masszivitással, kisebb, 3,2”-os kivitelben. A telefon igazán kompakt és strapabíró, ami sokaknak bejön, másokat viszont a kis mérete miatt tántoríthat el.


    A Motorola eredeti Defy készüléke volt az els? mobil, ami az okostelefon élményét sikeresen ötvözte a masszív, vízálló kialakítással. A Defy Mini kijelz?jének mérete csökkent a 3,7”-os eredeti modellhez képest, így a Mini kijelz?je 3,2”-os. Azok számára tökéletes lehet a készülék, akik egy kompakt, masszív telefonra vágynak, bár ne várjuk a kis okostelefontól, hogy a hegycsúcson remek min?ség? videók megjelenítésére lesz képes.
    A Defy Mini 3,2”-os kijelz?je 480×320 pixel felbontású, Gorilla Glass, karcmentes panel. A telefon emellett vízálló, porálló, és megkapta az IP67 tanúsítványt, mely alapján a Mini kibír fél órát is egy méteres vízben.
    Mint a nagytestvér esetében, a Mini csatlakozóit is gumírozott kupakok védik. Ezek a microUSB csatlakozó és a fejhallgató jack kimenet.
    A készülék rendkívül kényelmes a tenyérben kis méretének és hátsó borításának köszönhet?en.
    Az okostelefon 3 megapixeles kamerával és elüls? VGA kamerával is rendelkezik.
    A Defy Mini 109×58,5×12,55 mm méretekkel és 107 grammos súllyal bír.
    Teljesítmény

    A Motorola Defy Minit 600MHz-es processzor hajtja, amihez 512MB memória társul. Annak ellenére, hogy a Mini processzora jóval lassabbnak t?nhet a típusa alapján, mint az okostelefonok processzorainak nagy része, mégsem éreztük használat során egyáltalán lassúnak.
    A készülék Android 2.3.6 operációs rendszeren fut, amihez a Motoblur interfész tartozik. Természetesen küldhetünk emaileket, üzeneteket, használhatjuk a közösségi oldalakat, de sokkal többet ne várjunk a Motorola Defy Minit?l.
    Mindemellett hallgathatunk zenét vagy rádiót a természetben, készíthetünk fotókat, és néhány információt is begy?jthetünk az id?járással kapcsolatban, ami igazán illik a Defy Mini profiljához.
    A Motorola Defy Mini 1650 mAh teljesítmény? akkumulátora 10 órás beszélgetési id?t és 21 napos készenléti id?t ígér, ami egyáltalán nem rossz, pláne ha a telefon kis méretét is számba vesszük.
    Motorola Defy Mini el?nyei

    Kompakt
    Masszív
    Víz-, karc- porálló
    Könny?

    Motorola Defy Mini hátrányai

    Kisméret? kijelz?
    Nem a legjobb teljesítmény

    Motorola Defy Mini paraméterek


    Paraméter Jellemz?
    Processzor 600MHz
    Kijelz? mérete 3,2”
    Képerny? felbontás 480×320 pixel
    Súly 107 gramm
    Memória 768MB
    Operációs rendszer Android 2.3.6
    GPS
    Bluetooth
    Kártyaolvasó
    Kamera 3 megapixel
    Beszélgetési/Készenléti id? 10 óra / 21 nap
    Méret 109×58,5×12,55 mm


    mobiltesztek.hu/motorola/motorola-defy-mini/
     
  14. Györgyi91. /

    Csatlakozott:
    2013. január 16.
    Hozzászólások:
    527
    Kapott lájkok:
    2
    Beküldött adatlapok:
    0
    Motorola DEFY+

    Azok számára, akik ismerik a Motorola Defy-t, nem lenne ismeretlen a Motorola Defy+, ugyanis nem sok változtatáson ment keresztül az új készülék. Azonban azok számára, akik most ismerkednek a masszív, vízálló készülékekkel, a Motorola Defy+ tartogathat kellemes meglepetéseket.
    Megjelenés

    Bár az eredeti Motorola Defy nem volt különösképpen vonzó, a maga egyszer?ségével, méretével és masszív felépítésével igazán szerethet? volt. Egy év elteltével, a Motorola Defy+ gyorsabb processzort kapott, de másban nagyon nem változott a készülék.
    A Motorola Defy+ szintén 107×59×13,4 mm-es méretekkel és 118 grammos súllyal rendelkezik. Gorilla Glass kijelz?je 3,7”-os, küls? borítása fekete m?anyagból készült. A hátsó borítás szintén m?anyag, tapintása kellemes.


    A masszív borításnak köszönhet?en a Motorola Defy+ víz- és porálló, IP67 tanúsítvánnyal rendelkezik, aminek értelmében a készülék túléli az egy méter vízben való elmerülést akár fél órán át. A Motorola Defy+ így tökéletes választás lehet a kalandvágyók számára, de a kissé ügyetlenebbeknek sem járnának rosszul vele.
    Természetesen minden csatlakozót gumírozott kupakkal lehet lezárni. Egy kissé idegesít?, hogy minden alkalommal, ha tölteni szeretnénk a készüléket, vagy zenét szeretnénk hallgatni ezeket a kupakokat fel kell nyitni. Ez az ára a masszivitásnak.
    A bal oldalon kapott helyet a microUSB csatlakozó, a készülék tetején helyezkedik el a fejhallgató jack kimenet és a bekapcsoló gomb, a jobb oldalon pedig a hanger? szabályozó található. Az öt megapixeles kamera nem kapott egy saját gombot a készülék oldalain, amit nagy hiányosságként könyvelünk el, csakúgy, mint a HDMI csatlakozó hiányát.
    A Motorola Defy+ 1650mAh teljesítmény? akkumulátora eltávolítható, könnyen hozzáférhet?. Az akkumulátor teljesítménye viszonylag nagy a készülék méreteihez képest, így reményt ad arra, hogy hosszú készenléti id?t várjunk a Motorola Defy+-tól. A telefon memóriája 32GB méretig b?víthet? microSD kártyával.
    Kijelz?

    A Motorola Defy+ LCD kijelz?je 3,7”-os, felbontása 480×854 pixel. A kijelz?ben semmi extra nincs, s?t, már inkább kicsinek mondható a sok-sok 4”-os okostelefon között. A megjelenítés sem túlságosan említésre méltó, a látószögek nem túl szélesek, a színek kissé fakók. Összességében azonban átlagosnak mondható a Motorola Defy+ megjelenítése ebben az árkategóriában.
    A kijelz? alatt a négy sztenderd Android gomb helyezkedik el.
    Teljesítmény

    Az Androidos operációs rendszer mellé Texas Instruments OMAP 3630 processzor társul, amivel a Motorola Defy+ még azt a teljesítményt sem tudja hozni, mint az 1GHz-es processzorral ellátott mobilok, például a HTC Rhyme.
    Mindennek ellenére a Motorola Defy+ használata egyszer?, a mindennapos dolgokkal megbirkózik, de villámgyorsaságot ne várjunk t?le.
    Amin meglep?dtünk, az, hogy a Twitter és a Facebook nincsen integrálva a készülékbe, ami manapság ritka.
    A Motorola Defy+ nem rendelkezik túl sok alkalmazással, de az a jó az okostelefonokban, hogy bármilyen alkalmazást letölthetünk a telefonunkra, amit csak szeretnénk, így testre szabva a saját készülékünket. A tesztmodellünknél ez különösen szükséges lépés, mert egyébként nem sokra megyünk vele.
    Összességében egy tipikus Android 2.3 készülékkel állunk szemben, ami a mindennapos feladatokkal megbirkózik, ami mellett még a netet is böngészhetjük, vagy játszhatunk játékokat.
    Üzenetek

    A Motorola a Swype billenty?zettel látja el a készülékeit, és a Defy+ esetében az üzenetek írásánál a predikatív mód az alap funkció, így nem a bet?ket kell egymás után bepötyögnünk, hanem a felajánlott szavak közül választhatunk. Ez gyorsíthatja az üzenetek írását, bár nem mindenki szereti a funkciót.
    Kamera

    Bár a Motorola Defy+ nem rendelkezik túl jó paraméterekkel, az 5 megapixeles kamera egész jól végzi a dolgát. A képek színei életh?ek, bár nem annyira részletes, mint azok a képek, amiket egy 8 megapixeles kamerával készítenénk. Néhány extrával is megspékelhetjük a felvételeket, az alkalmazások különféle effektek használatát teszik lehet?vé (fekete-fehér, szépia, negatív, sárgás, pirosas, zöldes és kékes árnyalat). Különböz? módok közül is választhatunk, mint például portré mód, tájkép, sport, éjjeli portré, naplemente, sorozat vagy makro mód.
    A videófelvételek min?sége inkább gyengének mondható. Alapvet?en a színekkel itt sem akadt gond, de a 640×480 pixel felbontástól ne várjunk túl sokat, ilyen alacsony felbontás mellett képtelenség jó min?ség? felvételeket készíteni. A 640×480 pixel felbontásnál nagyobb felvételeket le sem játssza a Motorola Defy+, s?t, még ebben a felbontásban készült felvételek is s?r?n akadozhatnak. Emiatt van az is, hogy a játékok játszása sem túl gördülékeny, még az Angry Birds is akadozott, ami az élvezet kárára ment.
    Amit azonban kiemelnénk, az a vaku m?ködése. A LED fénynek köszönhet?en a sötétben készített felvételek is viszonylag használhatóak voltak.
    Hívásmin?ség

    A hívásmin?ség általában nem szokott problémát jelenteni, de mivel nem egy szuper mobillal állunk szemben, ne várjunk t?le ezen a téren sem túl sokat. Természetesen érthet? a beszéd telefonálás közben, de maga a min?ség mégsem a legjobb. Mindenesetre ha vízbe ejtjük, várjuk meg míg kiszárad.
    Akkumulátor

    Szokatlan módon nagyobb teljesítmény?, 1650mAh teljesítmény? akkumulátorral rendelkezik a Defy+, mint más modellek ebben a kategóriában. Ennek tudatában hosszabb készenléti id?t vártunk t?le, amit szerencsére meg is kaptunk. Elegend? minden másnap tölteni a telefont, nem minden nap, ami az általános az okostelefonok körében.
    A Motorola Defy+ egyik legnagyobb el?nye ez a hosszú készenléti id?, amihez masszív kivitel társul.
    Motorola Defy+ el?nyei

    Praktikus vízálló borítás
    Masszív és stílusos egyben
    Egyszer? használat

    Motorola Defy+ hátrányai

    Kissé lassú processzor
    Nincs külön kamera gomb a készülék szélein

    Motorola Defy+ mobil teszt


    Paraméter Jellemz?
    Processzor 1GHz TI OMAP 3620
    Kijelz? mérete 3,7”
    Képerny? felbontás 480×854 pixel
    Súly 118 gramm
    Memória
    Operációs rendszer Android 2.3
    GPS van
    Bluetooth van
    Kártyaolvasó microSD
    Kamera 5 megapixel
    Beszélgetési/Készenléti id? 430 perc / 384 óra
    Méret 107×59×13,4 mm

    A Motorola Defy+ egy masszív készülék, ami sokak számára szimpatikus lehet, akár a gyerekeknek is jó választás, de másodlagos telefonként a kirándulásainkon is praktikus lehet. Ebben a kategóriában nem sok versenytársa akad a Defy+-nak, de érdemes számításba venni a Sony Ericsson Xperia Active készüléket is, ami még ennél is masszívabb, bár jóval kisebb, 3”-os kijelz?vel rendelkezik.
    Jobb lett volna, ha a Motorola több újítással látja el a Defy+-t, mert így összességében egy átlagos telefont kapunk, ami valamivel masszívabb társainál.




    mobiltesztek.hu/motorola/motorola-defy-plus/
     
  15. Györgyi91. /

    Csatlakozott:
    2013. január 16.
    Hozzászólások:
    527
    Kapott lájkok:
    2
    Beküldött adatlapok:
    0
    HTC Explorer

    A HTC Explorer egy közép árkategóriás Androidos készülék, amely leginkább annak a célközönségnek szól, akik az els? okostelefon megvásárlására készülnek. A HTC Sense interfész abszolút a lassabb processzorhoz lett lebutítva, de attól még a HTC Explorer mindennel rendelkezik, amivel egy okostelefonnak kell: küldhetünk és fogadhatunk emaileket a telefonról, böngészhetünk, nem kell nélkülözzük a Facebook-ot és a Twitter-t, használhatjuk a GPS szolgáltatást, valamint letölthetünk alkalmazásokat és játékokat az Android Market-r?l.

    A HTC Explorer a HTC egyik legolcsóbban beszerezhet? okostelefonja. Sokban megegyezik a HTC Wildfire S-sel, de még ennél a készüléknél is olcsóbb a HTC Explorer. A paraméterekben azonban nagyjából egyeznek, egy-két eltéréssel. Egyrészt az Explorer kamerája kevésbé jó, mint a Wildfire S-é, másrészt a HTC Explorer kialakítása sokkal modernebb, els? ránézésre a megjelenése inkább a HTC Sensation-éhez hasonlítható. Emellett, a HTC Explorer a HTC Sense 3.5 verzióját kapta, ami újabb interfész a Wildfire S-éhez képest.
    Az HTC Explorer egy igazán kompakt kis telefon, könnyedén elfér a zsebünkben. A kijelz? mérete is megfelel?, a 3,2”-hoz 320×480 pixel felbontás társul. A nagyobb felbontásnak köszönhet?en egyszer?bb a böngészés a HTC Explorer kijelz?jén, mint a Samsung Galaxy Y-on.
    Teljesítmény

    Mivel a HTC Explorer processzora nem túl gyors, 600MHz-es, a felhasználói interfészt le kellett egyszer?síteni ahhoz, hogy a használat könnyed legyen. Így, animációk és megterhel? grafikák nélkül bár kissé sivár az interfész, de legalább nem fagy le használat során.
    A HTC Explorer egyértelm?en azok számára lett kialakítva, akik az els? Androidos okostelefonjukat készülnek megvásárolni. A használata az egyszer?bb interfésznek köszönhet?en sokkal könnyebb, bárki hamar hozzá tud szokni a böngészéshez, egyszer? az emailek küldése, és a barátokkal való Facebook-os kapcsolattartás.
    A HTC Explorer a 2.3.5 Gingerbread operációs rendszeren fut.
    Azért azt ne felejtsük el, hogy annak, hogy a HTC Explorer olcsó, megvan a maga ára, ami leginkább a hardver paramétereken érzékelhet?. A lassú processzor okozhat néha akadozást, késést, pláne böngészés, vagy más grafikailag megterhel? feladat végzése során. Az 512MB méret? memória átlagosnak mondható, ami ráadásul microSD kártyával 32GB méretig b?víthet?.
    Alkalmazások

    A HTC Explorer az alap funkciók – üzenetkezelés, internet – rendelkezik zene és média lejátszóval, amin keresztül teljes képerny?s módban élvezhetjük a videókat. Az útbaigazításért a Google Maps GPS szolgáltatása a felel?s, de természetesen több ezer ingyenes játék is letölthet? az Android Market-r?l, többek közt az Angry Birds.
    A HTC Explorer nagyon egyszer?, 3 megapixeles kamerával rendelkezik.
    Akkumulátor

    A hosszú készenléti id? nem el?nye az okostelefonoknak, ami alól a HTC Explorer sem kivétel. A készülék 1230mAh teljesítmény? akkumulátorát minden másnap biztosan tölteni kell, de ha kihasználjuk az alkalmazásokat és a videólejátszást, akkor még s?r?bben.
    HTC Explorer el?nyei

    Könnyen kezelhet? kezd? okostelefon használóknak
    Olcsó
    Egyszer? interfész

    HTC Explorer hátrányai

    Lassú processzor
    Gyenge kamera

    HTC Explorer mobil teszt
    Paraméter Jellemz?
    Processzor 600MHz-es processzor
    Kijelz? mérete 3,2”
    Képerny? felbontás 320×480 pixel
    Súly 108 gramm
    Memória 512MB
    Operációs rendszer 2.3.5 Gingerbread
    GPS van
    Bluetooth 3.0
    Kártyaolvasó microSD kártya
    Kamera 3 megapixel
    Beszélgetési/Készenléti id? 450-460 perc / 455-485 óra
    Méret 103×57×12,9 mm

    A HTC Explorer egy kit?n? okostelefon azok számára, akik most szeretnének megismerkedni az Android élménnyel. Minden megtalálható rajta, ami egy drágább és men?bb okostelefonon, annyi különbséggel, hogy egy lebutított verziót kapunk. Aki nem szeret sok id?t tölteni azzal, hogy rájöjjön, hogyan kell használni egy okostelefont, annak tökéletes választás lehet a HTC Explorer. Aki még ennél is kevesebbet szeretne költeni, annak a Samsung Galaxy Europa vagy a Galaxy Mini jobb választás lehet, aki viszont hasonló kategóriában keresgél, de jobb kamerát szeretne, annak a HTC Wildfire S lehet a megfelel? készülék.



    mobiltesztek.hu/htc/htc-explorer/
     
  16. Györgyi91. /

    Csatlakozott:
    2013. január 16.
    Hozzászólások:
    527
    Kapott lájkok:
    2
    Beküldött adatlapok:
    0
    ZTE Blade V

    A kínai gyártó most egy olyan telefonnal lepett meg minket, ami négymagos hardverrel rendelkezik, éppen ezért gyors is, de nem túl szép.

    Talán már mindenki hallott az ZTE-r?l, akik tavaly a telefonok kiszállításának számában az el?kel? negyedik helyet szerezték meg. Ez hatványozottan jó hír számukra úgy, hogy lényegében a nagy gyártók mögé zárkóztak fel, pedig ismert mobilos történelmük nem nyúlik túl hosszúra. Mai adásunkban is a kínaiak egyik "szemefényér?l", egészen pontosan a ZTE Blade V-r?l fogunk társalogni. A motorháztet? alá zsúfolt Qualcomm Snapdragon 200 MSM8225Q lapkakészletben rejl? négymagos, egyenként 1,2 GHz-re skálázott processzor megfelel? sebességet produkál, amiben egyébként az 1 GB-nyi RAM is segít, bár azt azért ki kell emelni, hogy az ezekhez társuló Adreno 203 már messze nem számít egy izmos grafikus chipnek. A Blade III utódnak is tekinthet? telefon esetében a kínaiak maradtak a jól bevált 4 hüvelykes IPS kijelz?nél, de az eddig használt 480 x 800 pixeles felbontáson sem változtattak semmit.


    mobilarena.hu/hir/mobilarena_tv_zte_blade_v.html
     
  17. Györgyi91. /

    Csatlakozott:
    2013. január 16.
    Hozzászólások:
    527
    Kapott lájkok:
    2
    Beküldött adatlapok:
    0
    LG Optimus F5

    Ezúttal beletalált az LG, a méret, a tudás és az árazás is harmóniában van, így kell ezt csinálni, kár hogy a hivatalos forgalmazás már nem jött össze.
    Bevezet?

    Története egyik legmélyebb pontján volt az LG másfél-két évvel ezel?tt, igen szép munka, hogy ki tudtak mászni abból a gödörb?l, amire az akadozó frissítések, lassan érkez? újdonságok voltak jellemz?k. Kellett a mostani, igen kedvez? gazdasági eredményhez az is, hogy a Nexus 4-et ?k gyárthatják, de hát ez sem okvetlenül szerencse kérdése, szóval házon belül mostanában biztosan gyakran veregetik egymás vállát. És okuk van a bizakodásra is, bár az L széria második generációja szerintünk nem sikerült teljesen jól, de a G, a G Pro, vagy a G2 üt?s kis trió, ráadásul nyitottak egy újabb frontot, amit F sorozatnak hívnak, ide kizárólag LTE modellek kerülnek.


    [​IMG]


    mobilarena.hu/teszt/lg_optimus_f5_ami_belul_van_az_szamit_igazan/bevezeto.html
     
  18. Györgyi91. /

    Csatlakozott:
    2013. január 16.
    Hozzászólások:
    527
    Kapott lájkok:
    2
    Beküldött adatlapok:
    0
    Samsung Galaxy Tab 3 8.0 - el?került a pumpa

    Nem er?ltette meg magát a Samsung, a 8 inches táblagép egy felfújt S4-re hasonlít, nem is túl er?s, de nem is túl olcsó.
    Bevezet?

    Valahogyan az az ember érzése, hogy a Samsung táblagépes részlegének nem célja, hogy letegye az asztalra a legjobb gépet, a Nexus 10 kivételével az összes Galaxy Tab olyan közepes, tényleg nincs semmi emlékem arról, hogy bármelyik Tab, vagy nagyobb Note bárkib?l is rajongást váltott volna ki a szerkeszt?ségben. Ezek csak úgy vannak, papíron egész jók, a gyakorlatban is egész jók, de nem estem sosem hanyatt valami frankó funkciótól, ötletes formatervt?l, vagy meghökkent? megoldástól. Mintha semennyi fantázia nem lenne a tervez?kben, mintha ?k még mindig ott tartanának, hogy a tablet nem más, csak egy roppant nagy telefon.


    [+]

    Miközben ezen már rég túlléptünk. Csatlakoztatható izékkel, egyedi funkciókkal, szögletes élekkel, izgalmas anyagokkal és extra képességekkel lehet egy tablet igazán csalogató. Itt van a tényleg remek Tablet Z a maga IP57-es min?sítésével és egyedi formatervével, a különböz? ASUS gépek kavalkádja behelyezhet? telefonnal, billenty?zettel, az Acer is virít, a Toshiba pedig lerak egy pengevékony táblát az asztalra, ezekhez képest a Galaxy Tab 3 8.0 olyan unalmas, mint Semjén Zsolt beszédét hallgatni a dán síel?k pályafutásáról.


    A SIM nélküli verzióért csaknem 100 leped?t kell legombolnunk magunkról, ami nem kevés pénz. És nyilván mellé lehet tenni mindenféle kínai eredet? versenytársat, amelyek jóval olcsóbbak, de ha a komolyabb márkáknál maradunk, akkor is az a helyzet, hogy ennyiért az ASUS kétmagos, Intel processzoros, Full HD felbontású, 10 inches masinát kínál, ami anyaghasználatában is jobb. Ez azt is jelenti, hogy a Galaxy Tab 3 8.0-nak valami olyasmit kell nyújtania, amit?l tényleg leesik az állunk, ami nagyon egyedi, ami hiánypótló. Mert különben ez a Samsung tablet is csak egy lesz a sok közül, amit majd egy év múlva feleennyiért utánunk dobnak valami hipermarketben, és addigra még kevésbé fogjuk tudni, hogy az össze-vissza logikával számozott Galaxy Tabok közül most akkor melyik mit is tud.

    [​IMG]




    mobilarena.hu/teszt/samsung_galaxy_tab_3_8_0_elokerult_a_pumpa/bevezeto.html
     
  19. Györgyi91. /

    Csatlakozott:
    2013. január 16.
    Hozzászólások:
    527
    Kapott lájkok:
    2
    Beküldött adatlapok:
    0
    Galaxy S Duos

    Kétségtelenül szép

    A Duos külseje nagyon szép: formáit alapvet?en a Galaxy S3-astól örökölte, de annál kisebb, sokkal inkább belefér a tenyérbe és egy kézzel is átérhet? a kijelz?je. A 4 collos TFT kijelz? szép, éles szögb?l is jól látható,480 x 800-as felbontást tud, mely ugyan a mai csúcsmodellekhez képest nem olyan nagy, de ennek ellenére a rajta megjelen? tartalmak azért élvezetesek a szemnek. A készülék hátlapja levehet?, ide tudjuk becsúsztatni a két, normál méret? SIM kártyát, melyet – és kezdünk rátérni a lényegre – egyszerre használ a telefon, tehát mindkét vonal aktív, folyamatosan.

    [​IMG]


    A hátlapon egy autófókuszos, 5 megapixeles kamera kapott helyet, mely mellett az el?lapon egy VGA lencse segíti a videótelefonálást, vagy Skype-olást, ami éppen tetszik. A készülék középrésze, melyen baloldalt a hanger? gombok és jobboldalt a bekapcsoló gomb található, nagyon szép, szálcsiszolt borítású, felül a szokásos jack aljzat, alul pedig a micro USB-s kábel, vagy tölt? helye terpeszt. El?bbihez máris egy negatívum: a közel 80 ezres árért a Galaxy S Duos-hoz nem kapunk a gyári csomagban headsetet, mely azért némi kicsinyességre utal a gyártó üzletpolitikáját tekintve.

    www.wikitech.hu/tesztek/2012/11/23/teszt-samsung-galaxy-s-duos-ket-sim-de-minek/
     
  20. Györgyi91. /

    Csatlakozott:
    2013. január 16.
    Hozzászólások:
    527
    Kapott lájkok:
    2
    Beküldött adatlapok:
    0
    Sony Xperia SP

    Nagyon belejött az Xperia modellek gyártásába a Sony. A 2012 óta már a japán óriás saját égisze alatt létez? mobil üzletág az utóbbi id?kben csak úgy szórja a jobbnál jobb modelleket. Az idei évet az igen impozáns Xperia Z-vel kezdték, a sort pedig az Xperia L és jelen tesztünk alanya az Xperia SP folytatta. A név hallatán sok olvasó biztosan mosolyog, de itt kérem komolyság van, mert igen impozánsra sikeredett.

    Elegáns formaterv

    Az igazán Sony-s, és a mai trendekkel ellentétben kissé méretes – bár elég vékony – dobozban a megszokott csomagolásokhoz képest minden fordítva m?ködik. Mivel a gyártó nem akarta megtörni a fedlap letisztultságát, mindent a hátoldalon vehetünk ki, igaz, így legalább mindenki megszemléli az ott található, a telefon funkcióit méltató feliratokat.

    DSC05342

    Bal oldalán a microUSB csatlakozó, legfelül a 3,5 mm-es jack, a jobbján pedig a hanger?állító, a különlegesen megmunkált bekapcsoló-, illetve a kameragomb található. Utóbbi egy 8 megapixeles, LED villanóval segített egységet indít el. A hátoldal a telefon többi részéhez hasonlóan letisztult, a leginkább rész a középen talható Xperia felirat.

    Villámgyors

    Szokás azzal vádolni az Android rendszert, hogy akadozik, és lassabb az iOS és Windows Phone-ra épül? készülékeknél. Napjainkra már ez az állítás idejétmúlt, az eszközökbe olyan er?s hardver került, amivel ez a régen még problémának számító dolog mára a múlté. Az Xperia SP egy kétmagos, 1,7 GHz-es processzort, 1 GB RAM-ot, és 8 GB beépített memóriát kapott, ezen az Android 4.1.2 kiválóan érzi magát.A Sony jó szokásához híven csak visszafogottan nyúlt bele a rendszerbe, itt nincs szó a HTC féle Sense-ben található, a rendszer gyökerééig ér? változtatásokról.Külön öröm számomra, hogy ebben a modellben is megtalálhatóak a mini alkalmazások.


    www.wikitech.hu/tesztek/2013/06/03/teszt-sony-xperia-sp-mintha-mar-hallottunk-volna-rola/


    [​IMG]