Átalakítják a pontszámítást

A témát ebben részben 'Labdarúgás' nonoka hozta létre. Ekkor: 2018. június 12..

  1. nonoka /

    Csatlakozott:
    2011. január 02.
    Hozzászólások:
    27,115
    Kapott lájkok:
    2,448
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Jelentősen átalakul a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) férfi világranglistájának pontszámítása.

    A FIFA honlapján megjelent közlemény szerint ezt követően a magyar származású amerikai sportvezető és fizikus, Élő Árpád által kidolgozott és az ő nevét viselő pontrendszer alapján zajlik majd a számítás, ahogyan a sakkozóknál is.

    Minden mérkőzés után kapnak vagy veszítenek majd pontokat a válogatottak, az eredménytől függően.

    A győzelemért egy, a döntetlenért fél pont jár, de fontosság szerint nyolc kategóriába sorolták a találkozókat. A legkisebb szorzóval (0,5) azok rendelkeznek, amelyeket nem hivatalos nemzetközi játéknapon rendeznek, a legnagyobbal (6) pedig a világbajnoki meccsek a negyeddöntőtől a fináléig.

    A tétmeccsek ezután többet érnek, mint a barátságos találkozók, az erősebb ellenfelekkel szemben több pontot lehet szerezni,

    de a pályaválasztónak és a győzelem mértékének nem lesz jelentősége.

    Az új rendszer – amelyet a női válogatottaknál már korábban bevezettek – a világbajnokság után mutatkozik be, de a csütörtökön kezdődő oroszországi torna eredményei már szerepelni fognak az új rangsorban.
    A magyar válogatott a legfrissebb, múlt csütörtöki rangsorban az 51. helyen áll.
    https://www.beol.hu/sport/nemzetkozi-sport/atalakitjak-a-pontszamitast-1339115/