Főként a forráshiánynak tudható be, hogy a tankönyvek igen szűkszavúan emlékeznek meg Koppány és István harcáról. Tragédiává, nemzeti sorsfordítóvá, két világrend küzdelmévé az István, a király című rockopera tette a konfliktust. Nincs ezzel gond, ez a művészet hivatása. A történettudományé pedig, hogy az apró információmorzsákat egymás mellé téve megpróbálja kihámozni az igazságot. Esetünkben azt, hogy lázadónak tekinthetjük-e a somogyi vezért, illetve mennyiben volt István győzelme sorsfordító a magyar nép jövője szempontjából? A tudomány persze nem szereti a “mi lett volna, ha…?” kérdését, de ettől még a rendelkezésünkre álló tények alapján néhány következtetést le lehet vonni. Vitézül folyt a viadal Koppány esetében hosszasan sorolhatnánk, hogy mi mindent nem tudunk, mert személyével kapcsolatban szinte csak kérdőjelek maradtak ránk. A Képes Krónika beszámolójánál sokkal több információ nem maradt ránk: “Már kora ifjúságában dicső hadat viselt Szent István király a vitéz és hatalmas Koppány vezér ellen. Koppány pedig Szár Zerind fia volt, és már Szent István király atyja, Géza vezér életében vezérséget viselt”. “Géza vezér halála után Koppány vezér Szent István király anyját vérfertőző házasságra kívánta, meg akarta ölni Szent Istvánt, hogy vezéri részét a maga hatalma alá hajtsa. Somogyi vezér volt.” Ezután István sereget gyűjtött, és megkezdődött az összecsapás. … mindkét részen sokáig és vitézül folyt a viadal; de az isteni irgalmasság segítségével Szent István vezér nyert dicső diadalt. Ebben a harcban Vencellin ispán megölte Koppány vezért … Koppányt pedig Szent István néggyé vágatta … Dinasztián belüli leszámolás. Nem több Szabados György történész az Magyar államalapítások a IX-XI. században című munkájában egy egész fejezetet szentel az Árpádházi Koppány körüli kérdések megválaszolásának. Az biztosnak látszik, hogy Árpád nagyfejedelem fiági leszármazottja volt, ráadásul a Géza és István ágát adó Zoltához képest egy idősebb Árpád-fiú sarja, ugyanis csak így formálhatott igényt a nagyfejedelmi címre. Mindenképp a régi szokások követőjének kell tekintenünk, amit egyrészt trónkövetelése, másrészt a Saroltnak tett házassági ajánlata bizonyít. Utóbbiból szűrhetjük le azt is, hogy Géza halála után Koppány volt az uralkodóház tagjai közül korban és rangban a “soron következő”. Valamikor 950-960 között születhetett, vagyis Istvánnál jóval idősebb lehetett, ám azt nem tudjuk, a nőül kért Saroltnál ifjabb volt-e, vagy idősebb. Az István és Koppány közti végső csata 997 őszén nem egy országos felbolydulás volt, egyedül a Dunántúlra koncentrálódott. És “kereszténység-pogányság harcáról” sem beszélhetünk, hanem csupán az uralkodóházon belüli hatalmi harcról, “leszámolásról”. Jogos és igazságos igény Koppány trónigénye értelemszerű és jogos volt a kor többnyire pogány magyarságának felfogása szerint, sőt rá nézve egyenesen kötelező. Még azt is mondhatjuk, igazságos: Koppány nem hagyta magát kisemmizni, egy főhatalmat gyakorló nemzetség steppei nomád hagyományait követve lépett fel az egyeduralomért – írja Szabados György. Tettét lázadásnak, felkelésnek semmiképp nem nevezhetjük, ezek a jelzők a későbbi győztes álláspontját jelentik. Ha pedig Koppány győz, azonnal egy nagyon komoly problémával kellett volna szembenéznie: a Német-Római Császárság ellenséges fellépésére, a birodalom számára ugyanis a Géza-István vonal volt a keresztény, németbarát politika letéteményese. Ugyanazt az utat kellett volna járnia Soha nem tudjuk meg, Koppány miként kezelte volna ezt a válságot, ám az biztos, Magyarország keresztény monarchiává válása a fejlődés megkerülhetetlen állomása volt. A korabeli keresztény környezet vallási türelmetlensége nem tűrt volna egy Kárpát-medencei pogány államot még akkor sem, ha az a lehető legbékésebben viszonyul szomszédjaihoz. A történész szerint nem igazolható, hogy Koppány győzelme mindenképpen a magyar állam és nép megsemmisülését jelentette volna. Logikai lehetőségként az is fennáll, hogy akár Koppány, akár valamely leszármazottja politikai és/vagy hitbéli meggyőződésből felveszi a nyugati kereszténységet. Szabados kiemeli azt is: István katolikus királysága “szükséges, de önmagában nem elégséges feltétele volt az ország fennmaradásának”. A kereszténység nyílt elutasítása a hódítók előtt nyitotta volna meg az utat, az országos léptékű vallásváltás kikerülhetetlen volt, bárki is bírja a főhatalmat. Koppánynak a történelem nem adta meg, hogy bizonyítson, de a feltételezést, miszerint uralma a pogány rend, a régi vallás, a szabadság megmaradását hozta volna, a romantikus mítoszok körébe kell utalnunk.
