Tíz év leforgása alatt a 12-szeresére nőtt Kína külföldi befektetéseinek összege, amely már meghaladja az évi 206 milliárd dollárt, jócskán túlszárnyalva az amerikai terjeszkedést. A gyengébb euró miatt az utóbbi időben inkább Európában vásároltak a kínai állami hitelekkel segített nagyvállalatok, amelyek erős globális pozíciókat építettek ki a válság után. A cél, hogy az exportvezérelt és energiafüggő ázsiai nagyhatalom minél több lábon álljon, sőt, még presztízsberuházásokat is kiharcoljon. Elképesztő iramban vásárolják be magukat a szocialista Kína állami vállalatai a piacgazdaság szabályait követő fejlett országok legértékesebb vállalataiba, derül ki a Bloomberg legfrissebb összefoglalójából, amely a terjeszkedés hátulütőit is számba veszi. A nagy fal Kínában Forrás: Imaginechina/Jian Zheng A „Kína Részvénytársaság” és a pekingi vezetés „vészjósló” felvásárlásai ugyanis jóval többet jelenthetnek egyszerű tőkeinjekciónál, jegyzi meg a lap, amely a nyugati államokban működő, a külföldi befektetőkre vonatkozó szabályozói „fékek” szerepét is sorra veszi. Egy biztos: a pekingi vezetés tudatos stratégiájába illik, hogy a kínai gazdaság lassulásával párhuzamosan egyre több globális hadállást épít ki a fejlett államokban, miközben saját piacai kapuját nem tárta ki ennyire szélesre. Ennek hátterében egyrészt a felülről jól kontrollálható állami vállalati szerkezet megőrzése, másrészt Kína exportfüggőségének és a külföldi piacokra való ráutaltságának csökkentése áll. A Hilton 25 százalékát is kínaiak veszik meg. Forrás: hemis.fr/GUIZIOU Franck / hemis.fr/Guiziou Franck A súlypontok eltolódását azonban leginkább azzal lehet magyarázni, hogy Peking igyekszik kölcsönös függőségi rendszert kialakítani azokkal az államokkal, amelyektől valamilyen formában függ. Épp ezért áll a vásárlások első helyén az energiaszektor, ahol eddig 147 milliárd dollár értékben eszközöltek befektetéseket. Főként Oroszországban, a Közel-Keleten és Kanadában, ahol az egyik legnagyobb tranzakciót bonyolította le az állami China National Oil Offshore Corporation (CNOOC) a Nexen olaj- és gázipari óriás felvásárlásával. A másik stratégiai terület sem véletlenül a pénzügyi szektor, amelyben a kínai jegybank szinte korlátlan segítségével működő, de alapvetően a jüanra támaszkodó kínai pénzintézetek 81 milliárd dollárt költöttek külföldi vásárlásokra. Mindenképp szeretnének egyenrangú partnerként bekerülni a globális pénzügyi rendszerbe távlati célként jelölve, hogy a jüan előbb-utóbb tartalékvaluta lehessen. A fent említett ágazatokon kívül a nyersanyaghiányban szenvedő ázsiai nagyhatalom nyersanyag-utánpótlásának biztonságát garantálta, hogy 72,5 milliárd dollárt költöttek külföldi bányaipari részesedések megszerzésére. A vásárlások másik stratégiai oka, hogy a pekingi vezetés már nemcsak a kirívóan alacsony hozamú amerikai kötvények felhalmozásával kívánja ellensúlyozni az USA globális hatalmát a világgazdaságban. A tendenciát jól mutatja, hogy tíz évvel ezelőtt a kínai külföldi befektetések összege még csak 16 milliárd dollárt tett ki, miközben az Egyesült Államok ugyanabban az évben (igaz, ez még a válság előtt volt) 206 milliárd dollárért vásárolt külföldi vállalatrészesedéseket. Mára fordult a kocka, és Peking vezet 206 milliárd dolláros külföldi beruházással, miközben az USA még „csak” 179 milliárd dollárnál tart. A kínai terjeszkedés a 2008-as válságot követően pörgött fel. Míg a nyugati fejlett országok eladósodással és komplett szektorok megmentésével reagáltak az összeomlásra, addig Kína bőven rendelkezett annyi tartalékkal, hogy elkerülje a válságot, sőt, kihasználja az árak zuhanását, és betegye a lábát az akkor hirtelen bajba került iparágakba. Tény, hogy több amerikai és nyugat-európai nagyvállalatot a biztos csődtől mentettek meg a kínai befektetők, ám hosszú távon bizonytalan, valójában milyen árat is kell majd fizetni a nagylelkű segítségért. Peking a válságra terjeszkedéssel reagált, és az energiahordozókban gazdag fejlődő országokba már több pénzt öntött 2010–12-ben, mint a Világbank. A szinte kiapadhatatlan forrást a folyamatosan óriási plusszal záró külkereskedelmi mérleg adja, amelyet a gazdaság túlfűtését elkerülendő nyilvánvalóan nem lehetett a hazai piacon elkölteni. Ennek hátterében az áll, hogy a fejlett államok gazdasági növekedésének visszaesése miatt a kínai kivitel bővülése amúgy is megtorpant, és az állami bankok túlzott és felelőtlen hitelezése súlyos problémákat okoz az ingatlanpiacon. A külföldi vásárlások másik célja a biztonságos dollár- és euró-államkötvényeknél magasabb hozam elérése: az ingatlanszektorba közel 45 milliárd dollárt fektettek be kínai vállalatok, a vegyiparba 56,7 milliárdot, ezután következik az internet/szoftver szektor, a közműhálózatok, a logisztikai centrumok létesítése, a megújuló energiaszektor, valamint az autógyártás. A Volvo már korábban kínai kézbe került Forrás: Imaginechina/dycj - Imaginechina/Dycj A kínaiak egy idő után már a presztízsmárkákra is koncentráltak: megszerezték az Inter milánói futballcsapatot, kezükbe került a Pirelli, a Volvo, a New York-i Waldorf Astoria szálloda, a vegyiparban pedig megkötötték az eddigi legnagyobb értékű üzletüket a svájci vegyipari óriás, a Syngenta felvásárlásával. A napokban pedig a Hilton szállodalánc 25 százalékos tulajdonrészét veszik meg. Nem mindenhol várták azonban tárt karokkal az ázsiai befektetőket. Az Egyesült Államokban a külföldi beruházások hivatala (CFIUS) több alkalommal is keresztbe tett a kínaiaknak egy-egy stratégiai terület kapcsán, de Németországban is a szorosabb felügyeletet követeltek. Forrás: AFP/RIA Novosti/Anton Denisov A kínai befektetők ezért a legérzékenyebb stratégiai vállalatok esetében a „lassú víz partot mos” politikáját követték, illetve olyan engedményre kényszerültek, mint például a teljes vállalatvezetés megtartása. A felzárkózó, illetve fejlődő államok piacán egész más módszereket alkalmaz a kínai vezetés. Dél-Amerikában és Afrikában hitellehetőségekkel jelent meg a piacon, akkor, amikor hitelszűke volt a világban. A Kínai Fejlesztési Bank és a Kínai Export-Import bank hosszú lejáratú hiteleken alapuló kereskedelmi szerződésekkel láncolja magához az energiában és ásványkincsekben gazdag feltörekvő államokat. A kedvező kamatra adott források fejében pedig jóval kevesebb pénzügyi és politikai átláthatóságot vár el, mint például a Világbank vagy a Nemzetközi Valutaalap. Ezekkel a keretmegállapodásokkal Peking biztosítja az erőforrásokat gyors ipari fejlődéséhez, másrészt az új export-import szerződésekkel részben kínai árukkal fizet a nyersanyagokért. Fontos elem, hogy sok esetben ilyenkor kiiktatja a kereskedelmi folyamatból a dollárt, és jüanban történik a számlázás. A partnerországok számára kétszeres előnyt is biztosít, ha elkötelezik magukat az ázsiai nagyhatalom mellett: egyrészt a nyugati áraknál olcsóbban jutnak hozzá a kínai árukhoz, másrészt a hitelmegállapodások lehetővé teszik, hogy kínai kölcsönből vásárolhassanak kínai árut, törleszteni pedig energiahordozókban vagy más természeti kincsekben tudnak. A befektetéseket finanszírozó kínai pénzügyi infrastruktúra fejlett: a Kínai Fejlesztési Bank ma már 141 országban van jelen, a luxemburgi székhelyű Kínai Ipari és Kereskedelmi Bank (ICBC) pedig Londonban, Frankfurtban, Moszkvában, Amszterdamban, Brüsszelben, Párizsban, Madridban és Milánóban tart fenn irodát, a Kínai Befektetési Alap pedig már több mint 300 milliárd dollárt költött el külföldi cégek résztulajdonának megvásárlására. Let's block ads! (Why?) Forrás...
