Az erőszak személyes megélése és a vallási komponens a radikalizálódási folyamatban Az elmúlt két év Európában végrehajtott, dzsihádista inspirációjú merényleteinek nyomozati eredményeiből számos egyértelmű következtetést vonhatunk le. Mindenek előtt, ha nem értjük meg – vagy éppen relativizáljuk – a mögöttes vallási-ideológiai tényező szerepét a radikalizálódási folyamatokban, nem fogjuk tudni hatékonyan megelőzni a terrorizmushoz vezető erőszakos radikalizálódást. A vallási-ideológiai komponens szerepének felismerése és elismerése messze nem egyenlő az adott vallás általánosításával vagy megbélyegzésével, de szekularizálódó társadalmaink egyre nehezebben értelmezik a komponens, mint egy többtényezős eseményegyüttes egy elemének, jelentőségét az említett folyamatban. Az egyre inkább az individualizmusra és nem közösségekre épülő európai kultúrákban szintén nehezen érthető a merényletek gyakori mögöttes ürügye: az elképzelt globális muszlim közösséget ért támadások, és az ebből fakadó gyűlölet és erőszak, ami földrajzi helyzettől függetlenül megtorlást követel. A jelenség nem magyarázható olyan bagatellizáló állításokkal sem, mint „a radikalizmus iszlamizálódása", vagy olyan, a probléma súlyát teljes mértében mellőző fogalmakkal, mint a „generációs lázadás". Sebesülteket ápolnak a Manchester Arena nevű rendezvényközpont 2017. május 22-én, miután Ariana Grande amerikai énekesnő koncertjének végén öngyilkos merénylő pokolgépet robbantott Forrás: MTI/AP/PA Az elkövetők és a terrorista szervezetek számára a nyugati értékrend semmilyen relevanciával nem bír; tévedés azt hinni, hogy az állítólagos iszlamofóbia vagy a terrorellenes intézkedések ösztönzik a merényletek végrehajtását (annak ellenére, hogy ezeket gyakran alkalmazzák a szélsőséges ideológia hirdetői saját világképük igazolására). Ezért az ilyen ok-okozati viszonyok hangoztatása nem más, mint az elkövetők áldozat-tudatának erősítése. A befogadó társadalom polarizálása, az esetleges politikai túlkapások kiváltása, az őshonos állampolgárok provokálása és az ebből fakadó erőszakos cselekedetek azonban remekül illeszkednek a káoszkeltés Iszlám Állam terrorrszervezet által meghatározott taktikájába. A merényletekre adott egyetlen lehetséges válasz ezért a határozott és következetes fellépés, meglévő törvényeink hatékony alkalmazása, megerősített és bővített preventív tevékenység és ezek jogi hátterének megteremtése. Különösen aktuális ez most, hiszen az Iszlám Állam a Ramadán hónap kezdetével újabb és egyre erőteljesebb merényletekre buzdítja követőit. Forrás: Getty Images/Christopher Furlong Közvetlenül a manchesteri merénylet után egyes szakértők azt az álláspontot hangoztatták, hogy veszélyes lenne terrorizmusnak bélyegezni az eseményt, mert ezzel csak a terrorizmus célját, a megfélemlítést szolgáljuk. Jóllehet biztonságpolitikai elemzésekben előszeretettel hangoztatjuk a fogalomalkotás és definíció kérdésével kapcsolatosan, hogy nem létezik egyetemesen elfogadott definíció a terrorizmusról, a meglévő jogi keretek igenis fontos támpontokat nyújtanak e tekintetben. Az Európai Unió által megalkotott és minden tagállam által elfogadott terrorizmus elleni stratégia, illetve az ehhez fűződő szakpolitikai dokumentumok többsége arra szolgál, hogy a tagállami törvényhozásban iránymutató legyen a jelenség és a fogalom meghatározásához és büntetéséhez. Ezek alapján a terrorizmusról mindenképpen kijelenthető, hogy olyan szélsőséges bűncselekmény, ami a katonai és civil célpontok megkülönböztetése nélkül, sőt, általában kizárólag az utóbbiak ellen irányuló ideológiai vagy politikai alapon nyugvó erőszakos cselekedet, melynek célja a félelemkeltés, az adott politikai vezetést cselekvésre vagy passzivitásra kényszerítve. A demokratikus berendezkedés, a társadalmi kohézió és a civilek életére törő bűncselekmény brutalitása és súlyossága miatt súlyos hiba lenne ezért nem nevén nevezni a jelenséget. A terrorista merénylet-minősítés nem jelent elismerést sem az elkövető, sem a szélsőséges ideológia követői számára – hiszen ellenségeiket ők is terroristának nevezik -, viszont a korrekt minősítéstől való szándékos elállás annál inkább értelmezhető egy indokolatlan meghátrálásnak a saját törvényeink által biztosított és megkívánt válaszlépések elől. A terrorizmus, mint büntetőjogi fogalom, tehát nem attól függ, hogy milyen személy, szervezet vagy ideológia áll a merénylet mögött, hanem kizárólag a mögöttes szándékra és az eljárás módjára, célpontjára irányul. Forrás: AFP/Handout Egy iszlamista indíttatású merénylet hátterének feltérképezéséhez nem csupán annak a fizikai vagy virtuális közegnek a megértése szükséges, ahol a szélsőséges eszmék terjednek és hódítanak, hanem annak a gyűlöletnek is, amit a vallási doktrínákkal is alátámasztott kétpólusú ideológia motivál. Szintén fontos az önreflexió, tehát annak a társadalomnak a vizsgálata, ahol több esetben szült már erőszakos merényletet egy adott szélsőséges ideológia. Ezzel kapcsolatosan érdemes érdekességként utalni egy 2016-ban elvégzett kutatásra, amelynek keretében William McCants és Christopher Meserole kutatók a Szíriába kiutazó dzsihádistákat kibocsátó országokat vizsgálták. Az öt legjelentősebb forrásország között volt Libanon, Franciaország, Belgium és Tunézia. Keresvén a közös nevezőt a négy említett ország között meglepő eredményre jutottak: legrelevánsabb tényezőnek az ellentmondást nem tűrően szekuláris francia politikai kultúra és ennek közvetetett hatása bizonyult. Elméletük szerint a túlzott elvilágiasodás mellé társuló külvárosi gettósodás, és a fiatalok körében tapasztalt munkanélküliség is vonzóbbá tehette a szunnita radikalizmust. A kutatók elmélete szakmai berkekben heves vitát váltott ki, de a mindenkori radikalizálódással küszködő társadalmak számára fontos üzenetet hordoz: milyen az a társadalom, ahol békében és jólétben élő személyek önként választják az erőszakot, a közel-keleti hadszíntereken való harcot és a civilek elleni merényleteket? Forrás: Anadolu Agency/2017 Anadolu Agency/Lindsey Parnaby A dzsihádista inspirációjú radikalizálódásban az eddigi tapasztalatok, valamint a témával foglalkozó szakirodalom szerint több ponton jelennek meg a valláshoz köthető kockázati tényezők, amelyek megértése és figyelembe vétele nélkülözhetetlen a hatékonyabb megelőzéshez. Az európai dzsihádista merénylők a vallásosság, illetve a vallási ismertek széles spektrumát mutatják fel, ám mégis hiba lenne mellőzni a kérdés alaposabb felülvizsgálatát. Ezek közül meg kell említeni a szalafita-wahhabita irányzat befolyását, illetve annak takfírí, azaz kiátkozó jellegét, amely a másként gondolkodó muszlimokkal szemben ugyancsakszélsőségesen intoleráns . Egy másik fontos tényező a karizmatikus imámok színrelépése, akik a vallásjogi igazolással alátámasztott erőszakot hirdették a muszlim hívek körében (ennek legmarkánsabb példái voltak Oszama bin Láden, illetve Anwar al-Awlaki), vagy napjaink azon vezéregyéniségei, akiknek feladata a nyugati muszlim diaszpóra fiataljai között híveket toborozni, illetve egy vallásjogi tekintélynek vélt személy kritika nélküli követésére való buzdítása. További jelentős tényező az egyéni és a kollektív muszlim öntudat megerősödése (melynek következtében a „közösség" ellen elkövetett vélt vagy valós sérelmek személyessé válnak), illetve a vallásosság élményének központivá tétele - ez utóbbi az új megtérők esetében különösen hatásos. Forrás: AFP/Anadolu Agency/2Lindsey Parnaby A fentiekből többek között az következik, hogy szekuláris szemüvegen keresztül nehezen értelmezhető (és előzhető meg) a terrorizmushoz vezető dzsihádista radikalizálódás. Sajnálatos módon gyakran találkozhatunk olyan magyarázatokkal, hogy a vallási komponens elismerése azt is jelentené, hogy a zsidó-keresztény kultúrkörből származó elkövetőket – például Anders Behring Breiviket, a norvég merénylőt - „keresztény terroristának" kellene minősíteni. Ez a felvetés akkor fogadható el, ha az adott terrorcselekményt vallási indokkal és igazolással hajtják végre, kifejezetten vallási – illetve annak vélt - célok érdekében. Egyéb esetekben a különböző indíttatású merényletek összemosása nem csak a nyilvánosság félretájékoztatását szolgálja, hanem lehetetlenné teszi a specifikus megoldáskeresést és a hatékony megelőzésről szóló érdemi közbeszédet. Forrás: AFP/Anadolu Agency/2Lindsey Parnaby A dzsihádista merényletek értelmezéséhez szintén fontos megérteni a merénylők személyes motiváltságát az erőszak alkalmazására. Európai kultúránkban az erőszak társadalmi szinten elsősorban intézményesült és indirekt formában van jelen az állami erőszak-monopóliumán keresztül. Fegyveres erőink külföldi missziókban is ezt a szemléletet képviselik: a fegyveres konfliktusokat nem személyes okokból vívjuk, hanem intézményesült kötelezettségvállalásból. A modern államok megalkotásakor az állam igyekezett polgárai kezéből a lehető legnagyobb mértékben kivenni az erőszak alkalmazását, ezzel szemben a merényletekre buzdító Iszlám Állam pont az ellenkezőt cselekszi. Híveit az erőszak személyes megélésére és alkalmazására szólította fel, mikor a hadszínteret globálissá terjesztette. A globális kiterjesztés lényege a helyi sérelmek és veszteségek megbosszulása a világ bármely pontján, vagyis az erőszak és brutalitás földrajzi helyszíntől és a célszemélyek esetleges felelősségétől független kiélése. Alapvető szemléletváltással kell ezért a továbbiakban elemezni a dzsihádista merényleteket a hatékonyabb megelőzés érdekében, hiszen csakis a vallási komponens és az erőszak személyes megélésének fókuszba helyezésével lehet jobban megérteni a radikalizálódás folyamatát, a társuló, kiváltó és katalizáló tényezőket. A jelenlegi helyzet alapján pedig feltételezhető, hogy e tényezők összjátékának eredményét Európa a közeljövőben még többször fogja megtapasztalni. Horváth-Sántha Hanga, vezető kutató Let's block ads! (Why?) Forrás...
