Keanu Reeves akcióorgiája már megint meglepett minket. Annak ellenére, hogy alig változtattak valamin az első részhez képest, a John Wick: 2. felvonás így is vérpezsdítő élményt nyújt. Common személyében méltó ellenfelet találtak a hallgatag bérgyilkosnak, a római helyszínek és a színpompás stílus pedig változatossá teszi a gyilkolást. A John Wick-től nem vártunk sokat, aztán 2014 egyik kellemesebb meglepetése lett a filmből, amely szemet gyönyörködtető akcióorgiaként bűvölte el a műfaj szerelmeseit. A folytatás még nagyobb meglepetést okoz, még annak ellenére is, hogy lényegében ugyanaz történik benne, mint az előzményben. A poén másodszorra is működik: továbbra is vérpezsdítő élmény nézni, ahogy Keanu Reeves egy balett-táncos kecsességével iktatja ki az útjába kerülő gazfickók tucatjait. Keanu Reeves a John Wick: 2. felvonás című filmben A legtöbb, mértéket nem ismerő akciófilmben idővel repetitívvé és agyzsibbasztóvá válik, ahogy a kiapadhatatlan emberanyaggal gazdálkodó ellenfél újból és újból rajokban támad a főhősre. A John Wick folytatásában is ez történik, de a változatos helyszínek, az ötletes koreográfia és a vágóolló kreatív használata miatt ebben a filmben nem válik monotonná a mészárlás. És ez óriási bravúr, hiszen a John Wick: 2. felvonás gyakorlatilag csak mészárlásból áll. Egy raktárépületben pörög fel először a film, egy római buliban folytatódik, alászáll az ókori katakombákba, aztán New Yorkban a metró és egy tükörtermet magába foglaló kiállítás is helyszínévé válik a vérengzésnek. Ezek a nagyrészt színpompás és építészetileg lenyűgöző helyek már akkor felcsigázzák az embert, amikor még egyetlen lövés sem dördült el bennük. Mintha egy számítógépes játék pályái lennének, amelyek elérésével új lendületet kap a játékos, jelen esetben a néző. Az már senkit nem fog meglepni, hogy Reeves lő- és vágófegyverekkel előadott mozgásszínházzá változtatja a filmet, de azt örömmel vettem észre, hogy ezt rendszeresen kreatív apróságokkal toldották meg. Wick a fegyver csövével szorítja az áldozatát a falhoz, amíg újra nem tölti a puskát, és meg nem húzza a ravaszt. Később hangtompítós pisztollyal úgy lövöldöznek egymásra Commonnal a New York-i tömegben, hogy ezt senki nem veszi észre. Keanu Reeves és Franco Nero a John Wick: 2. felvonás című filmben A mai akciófilmekben annyi a vágás, hogy a nézőnek gyakran a feje is belefájdul, a John Wick 2 azonban úgy diktál nyaktörő tempót, hogy gyakran hosszú másodperceken át egy snittet mutat. Sokat hozzá tud adni a jelenetsor brutalitásához, ha nincs vágás minden egyes fejlövés és puffanás után. A vérengzések szüneteit arra használja fel a John Wick: 2. felvonás, hogy az első részben megismert, szigorú szabályok alapján működő, a legtöbb szem számára láthatatlan alvilág további titkaiba avassa be a nézőt. Ezúttal egy véreskü miatt kell visszatérnie a gyilkoláshoz az egyszer már visszavonult főhősnek, aki most is a Continental fényűző hoteljeiben fújja ki magát. Ezekben a szállodákban tilos az erőszak, aki ezt a szabályt megszegi, az a kiközösítését kockáztatja. Keanu Reeves és Laurence Fishburne a John Wick: 2. felvonás című filmben Az első részt David Leitch és Chad Stahelski közösen jegyezte, mindketten kaszkadőrként szereztek nevet maguknak, majd váltottak rendezésre. A folytatásra már csak Stahelski maradt meg, de így is csalhatatlan stílusérzék jellemzi a filmet. Ez az olyan apróságokban is tetten érhető, mint hogy a római Continental vezetőjét Franco Nero játssza el, ő igazítja el a városba érkező John Wicket. Ki más lenne alkalmasabb erre a szerepre, mint a legnagyobb olasz akciósztár?! Keanu Reeves lazasága továbbra is passzol a hallgatag szuperember megformálásához, az új arcok közül a rivális bérgyilkost alakító, először rapperként hírnevet szerző Common a legnagyobb találat, ő az egyetlen a filmben, aki John Wick méltó ellenfelének bizonyul. Riccardo Scamarcio csípőből hozza a simlis olasz maffiózót, legutóbb az XxX harmadik részében keménykedő Ruby Rose-on sajnos érződik az erőlködés. Common a John Wick: 2. felvonás című filmben Reeves és Laurence Fishburne a 2003-as Mátrix - Forradalmak óta először került közös filmbe, de a színes bőrű színésznek itt csak egy parányi szerep jutott. Sejthető, hogy őt majd a harmadik részben akarják úgy istenigazából bevetni. A folytatás már érezhetően nagyobb ambícióval építette tovább a bérgyilkosok és bűnözők csak a beavatottak által ismert világát, a befejezése pedig egyértelműen egy további rész felé mutat. Az első részben nem igazán hittem, aztán úgy gondoltam, hogy a folytatás csak egy megfáradt önismétlés lehet. Kétszer is tévedtem, így most inkább magamban tartom a harmadik résszel kapcsolatos kételyeimet. Riccardo Scamarcio a John Wick: 2. felvonás című filmben Chad Stahelski nem talált ki semmi újat, a recept ismét az, hogy említésre méltó történet hiányában a stílust kell a maximumra felpörgetni. A tükörtermet Orson Welles A sanghaji asszony-a óta számos filmben ellőtték, legutóbb a The Guest-ben folyt tükröződő felületek között a finálé. A John Wick: 2 felvonás egy bevált helyszínt hasznosított újra, viszont tette ezt olyan színkavalkáddal és grandiozitással, ami a maga nemében páratlan. Nem szól semmiről, érzelmileg nem érint meg, de ez most tök mindegy. Jelenleg a John Wick 2 a legnagyobb királyság a moziban.
