Nem ezt a filmet szeretnéd látni, de ha már jegyet váltottál rá, talán érdemes nem zsigerből utálni. Popcorn-mozi 41 fokra. Nem olvastam a Setét torony könyveket. Egy barátom unszolására ugyan a minap beszereztem az első két kötet hangoskönyv változatát, de még egy másik könyvet hallgatok, idő, mire eljutok hozzájuk – és mivel a Setét torony Stephen King legnagyobb eposza, megannyi könyvön, képregényen és ki tudja még milyen médiumon át, mindehhez képest pedig még a közel ezeroldalas Az is csak képeskönyvnek tűnik, úgy gondoltam, egy életem-halálom, vakon ugrok fejest a csütörtök óta látható filmadaptációba, ami egyébként nem is adaptáció. Hogy pontosan micsoda a Setét torony nagyvásznas változata, jó kérdés; ahány olvasó és rajongók, annyi vélemény, de a hivatalos álláspont szerint „kontinuitás”, avagy olyan folytatás, amely bár a könyvek történetét nem veszi fel szálról-szálra, mégis azok után játszódik, is a megannyi idővonalnak és dimenziónak köszönhetően illeszkedik a King-féle multiverzum számtalan világa közé. És most, hogy már minden bizonnyal mindenki elaludt, elárulom, hogy a hosszú bevezető azért kellett, mert fontosnak tartottam tisztázni: ez a cikk a Setét torony filmről szól, nem a regényekkel ápolt kapcsolatáról, sőt még csak a Kinghez fűződő hitelességéről sem. Van róluk egy hivatalos álláspont, kész, ennyi, aki a hét könyv zanzásított változatát várja, inkább olvassa el a ciklus szinopszisát a Wikipédián. Most, hogy ezt tisztáztuk, térjünk rá a filmre, ami tény, hogy messze van a jótól, pontosabban a kiemelkedőtől. Ez kérem egy nyáresti popcorn-mozi, amit a 40 fokból a légkondis terembe beszabaduló tömeg csak azért néz meg, hogy lássa, hogyan kergeti egymást világokon át Idris Elba és Matthew McConaughey. A háttérsztori három mondatba sűrítve annyi, hogy van egy dimenziók közötti stabilitásért felelős torony, amit McConaughey karaktere, a gonosz Walter nevű varázsló el akar pusztítani, hogy a multiverzum határain túlról beözönlő démonok leigázhassanak mindent és mindenkit. Hogy ez a terve miért született, nem derül ki a filmből, ámbár mindegy is; Walter a velejéig rosszfiú, McConaughey pedig lubickol a már-már komikusan gonosz figura szerepében. Az Elba által alakított Roland egy harcos, akinek az lenne a feladata, hogy megvédje a tornyot, mostanra azonban kiégett pisztolyhős lett belőle, akit csak Walter kicsinálása érdekel – ehhez most mindenki képzelje maga elé Elba szenvedős arckifejezését, tudjátok, azt a „kemény vagyok, de lágy a szívem, és a hátamon hordom az emberiség minden nyűgjét-baját” tekintetet, amivel Bruce Willis is sikert aratott a Die Hard-sorozatban. Ez persze egyáltalán nem baj, a stilizált karakterek hasznára válnak egy akciófilmnek, főleg, ha fantasyről van szó, ahol a látvány és a hűha-faktor sokat kivesz a nézői figyelemből, és hát a Setét torony műfaja végső soron ez. A sztoriba belekeveredik még egy látó kisfiú, Jake (Tom Taylor), aki tulajdonképpen a nézők szerepét tölti be, azaz rácsodálkozik Roland és Walter dimenziók között húzódó háborújára, miközben egész jól hozza a tipikusan zavarodott tinit, akinek hiányzik a családja. További részleteket nem írok, mert nincs miért; fordulatokat nem szabad várni a filmtől, a forgatókönyv inkább korrekt iparosmunka, semmint művészi alkotás. Annyit megjegyeznék viszont, hogy a dialógusok hasonlók a King által írt könyvekben olvasható beszélgetésekhez, és még a szerző által minden kötetbe pakolt humor is visszaköszön bennük, ami határozottan jót tesz a filmnek. A Setét torony amúgy sem veszi magát túl komolyan. Persze, a sztorinak van tétje, és a remek színészek is zsigerből hozzák az archetipikus karaktereket, de végső soron a szórakozás a lényeg és nem a King-féle filozófia – talán ez az, ami legjobban hiányzik az olvasóknak, és ami tény, hogy alátesz a cím és a marketing alapján komorabbnak gondolt filmélménynek. Pedig minden más rendben van, kezdve a tényleg pazar látványtól az minőségi vágáson át a popkult utalásokig – felmerül a kérdés, hogy mi kéne még. Sokan felhozták a filmnek, hogy kevés dolgot magyaráz meg, de én ezt nem éreztem, pontosabban nem gondolom, hogy jobb lett volna, ha még fél órán át fejtegetik a ragyogás, a torony vagy a harcosok mibenlétét. Akárcsak egy átlagos fantasyfilm vagy űropera, a Setét torony is elfogadást követel a nézőtől, avagy ami történik, az csak úgy van és kész, túlgondolni felesleges. Bár ezzel a felfogással nagyon sok kiváló film készült a Gyűrűk urától a Star Warsig, a Setét torony ott csúszik el, hogy nem fejti ki a szereplőket, hanem hagyja, hogy a kétsoros magyarázatokra felfűzött sztorit követve szaladjanak A-ból B-be. A sietség érzését egyébként a játékidő is fokozza, hiszen csak 90 perces a film – ez különösen a zárójeleneteknél érezhető, ott már nagyon szűkösen mérik a másodperceket az alkotók. Ha tehát csak mint szórakoztató akció-fantasyt nézzük, a Setét torony működik, a mögöttes multiverzum ismeretében azonban érthető, hogy sokaknak nem jön be a film, mondván: az alapanyag ennél többet érdemel. Nehéz igazságot tenni ebben a komplex helyzetben, hiszen tény, hogy bár én élveztem a filmet, el kell ismernem, hogy 2-3 nap múlva nem sok mindenre fogok emlékezni belőle. Ugyanakkor fontosnak tartom elmondani, hogy nagyon sok más moziban vetített darabbal vagyok így, amelyek inkább csak közepesek, mint rosszak, akárcsak a Setét torony. Utóbbi viszont annyiban mégis kiemelkedik az átlagból, hogy rávett: foglalkozzak a regényfolyammal. Ez azért csak érdem, nem? 5/10 – átlagos szórakozás Let's block ads! (Why?) Forrás...
