A szocializmus magyar divatdiktátora, akinél még Gábor Zsazsa is őrjöngött

A neves magyar divattervezőnek a névrokonságon kívül semmi köze nincs a világszerte ismert bankárfamíliához, hírnevét ő saját maga járta ki. Ráadásul Magyarországon csinált karriert, dacolva zsidóüldözéssel, lekenyerezve a kommunizmust. Főleg az érdekelt bennünket, milyen ember volt Rotschild Klára és minek köszönhette páratlan sikerét. Simonovics Ildikó divattörténészt, a Kiscelli Múzeum kurátorát kérdeztük.

1903. február 22-én született. Apja Rotschild Ábrahám női szabó, édesanyja pedig varrónő volt. A fővárosi Ferenciek terén volt lakásuk, ennek az egyik szobáját divatszalonnak, a másikat varróműhelynek rendezték be. Visszaemlékezése szerint ő a szabóasztalon született meg. A szülők válása után anyja megnyitotta saját vállalkozását, a székesfőváros második Rotschild-szalonját. Az 1920-as évek közepén férjhez ment Glückstahl Pálhoz, egy híres textiles családból származó fiatalemberhez, 1934-ben a nyitották meg közösen a harmadik Rotschild-szalont.


Inkább iparos, mint diktátor
Apja kiemelkedő személyiség volt a hazai divatéletben, a lánya is hamar befutott, Horthy kormányzó menye is nála csináltatta esküvői ruháját. A kor viszonylataiban a Rotschildok “divatdiktátornak” számítottak, de nem szabad őket úgy elképzelni, mint a mai nemzetközi divatgurukat: saját tervezésű kollekciókkal, befolyással és világszintű ismertséggel.
Akkoriban Magyarországon a divat irányítói nem divattervezők, sokkal inkább szabóiparosok, úgynevezett divatszabók voltak. Vagy ahogy magasabb állásukat kifejezték: divatszalonosok. Nem terveztek önálló kreációkat, tehetségük abban állt, hogy párizsi divatházak modelljeiből kiválasztották azokat, amelyeknek itthon piacot reméltek. Ezeket aztán megvásárolták és Budapesten kínálták – esetenként némi “pestiesítés” után – az úri közönségnek. Mondhatjuk úgy is, jogtiszta másolatokat készítettek és árultak, magyarázza Simonovics Ildikó.



Nem tanulta, tudta

Rotschild Klára soha nem tanult meg rendesen rajzolni, szabni vagy épp varrni, ő „csak” megálmodta a ruhakölteményeket, a megvalósítást alkalmazottaira bízta. Amit ő a ruháihoz adott – és erre az elsők között jött rá a szocializmusban – az a hírverés, a körítés.

Nemcsak jó kézműiparosok, hanem kiváló üzletemberek voltak, iparos-kereskedők, a társadalmi helyzetüket tekintve a közép, illetve a kispolgári réteget képviselték.

A nulláról kezdhette újra
Már amíg a háború mindent össze nem zúzott. Nem tudjuk biztosan, mi és hogyan történt, a vészkorszakból szinte semmi forrás nem került elő a családra vonatkozóan. Csak annyi biztos, hogy a szülők a holokauszt áldozataivá váltak, és 1944 folyamán elhunyt Klára férje, a szintén zsidó származású, munkaszolgálatra elhurcolt Glücksthal Pál is.
Nem világos az sem, maga Klára hogyan élte túl az utolsó, legembertelenebb hónapokat. Sok a legenda, a mendemonda, ő maga azonban nem beszélt erről, levéltári adatok pedig egyelőre nem bukkantak elő.
A háború után újranyitotta a szalont, de már megint nincs közvetlen adat arról, hogy mikor és hogyan államosították a cégét. Merthogy nyilvánvalóan ez történt, hiszen 1952-54 között Rotschild Klára mint szabónő dolgozott az állami Átex Textilkereskedelmi Vállalat szalonjában.



Segítsünk!

Ritka alkalom “népszerű tudomány” kategóriájába tartozó cikkek esetében, de tekintve a viszonylagos időbeli közelséget, itt az alkalom, amikor az olvasó segíthet. Ha rendelkezik bármilyen, Rotschild Klárát érintő dokumentummal, általa tervezett ruhával, netán személyes kapcsolatban állt vele, keresse fel szakértőnket a Kiscelli Múzeum honlapján megadott elérhetőségek bármelyikén. Bármilyen információ értékes lehet a Rotschild-kutatás szempontjából.


Egy Diort ötödáron
Aztán kompromisszumot kötött a hatalommal: Klára nyugodtan utazgathatott nyugatra, elsősorban Párizsba, ő lehetett a magyar divatdiktátor, megkapta a csillogást. Cserébe az elit “kikupálódhatott”, Rotschild Klára révén jó megjelenésre tehetett szert, méltón reprezentálhatta magát a világban. Ma már furcsán hangzik, de akkoriban ez komoly deficit volt.
Klára asszony pedig a járt utat a járatlanért el nem hagyta, nem fogott rajta az idő szele. A jól bevált módszer szerint ő továbbra is Párizsban szerezte be az „árut” – modelleket, anyagot és kellékeket – , amit a vevő alkatára alakított, illetve a megvásárolt modellek adaptálásával saját „tervezésű”, pestiesített kollekciót mutatott be. Az újonnan felnövő, az eredeti modellek tervezését igenlő iparművészeti főiskolás nemzedék ezért nem tisztelte túlzottan.
Annál inkább a külföldi vásárlók, a kommunista elit tagjaitól az osztrákig.
Népszerűségének kettős oka volt. Egyrészt a párizsi modellek, másrészt az ár. A Clara Rotschildban az eredeti ötödéért vásárolhatták meg a legnagyobb párizsi divatházak modelljeit. A “jogtiszta másolatot” vagy a kevésbé jogtiszta „pestiesített” másolatot és adaptációit, amit Rotschild Klára „tervezett”.
Diplomáciai látogatások egyik központi eleme volt a látogatás Klára Váci utcai szalonjában. A ruhákat vagy azonnal személyre szabták, vagy ha a megrendelő addigra elhagyta az országot, néhány nap múlva utána küldték.



Aki számított, hozzá járt

Nála vásárolt Jovanka Broz, Tito jugoszláv vezető felesége, Franz Vranitzky osztrák kancellár hitvese, de a legenda szerint – és ez csak legenda – Faruk egyiptomi király neje is nála szerezte be esküvői ruháját. Vendége volt Gábor Zsazsa, Honthy Hanna, Tatjana Szamojlova és Psota Irén is. Gábor Zsazsa egyszer óriási hisztit csapott nála. A művésznő 1968-as budapesti látogatásán kiabált, fenyegetőzött, ruhákat tépett szét a Rotschild szalonban, és állítólag nem fizetett.


Született tehetség
Ő nem “művészkedett”, megelégedett kiváltságaival és azzal, hogy elmozdíthatatlan volt a magyar divatélet trónjáról. Rajzolni, se szabni, se varrni nem tudott, ám ahogy önmagáról mondta, a “szabászasztalon született”. Hihetetlen tehetsége volt, ránézésre, a szabóbábun képes volt tökéletes munkát végezni a ruhán.
Rotschild Klára, Jovanka Broz Tito, Kádár Jánosné (1966) Fotó: MTI archív, Kovács GyulaÉs a kereskedelmi véna: mit hozzon haza, mi az a stílus, amit itthon el tud adni, illetve mit tud egyedülállóan átalakítani. Meg a márkaépítés, abban is verhetetlen volt, és nyilván a Rotschild névnek is volt egy sikergyanús csengése.

Külföldön szívesen, mint keleti divatnagykövetet fogadták. Ismerték a neves divatházaknál, baráti kapcsolatok fűzték a világ nagyjaihoz, többek közt Hubert de Givenchyhez. Úgy, hogy egyetlen idegen nyelvet sem beszélt, emeli ki a divattörténész.

Sőt, még a magyart is úgy használta, mintha törné a nyelvet, ami sokakat bosszantott. Nem volt túl intelligens, sem művelt, és azzal sem vádolhatjuk, hogy született dáma volt. Mégis mindenkit megragadott: gyűlölték, vagy imádták, de semleges senki nem maradhatott vele szemben.

Jelenség volt
Cseppet sem nevezhetjük Rotschild Klárát simulékony jellemnek, arrogáns is tudott lenni, és ha kellett, a kifutóra is felrohant, hogy belerázza a ruhába a “slendrián” modellt. A műhelyben többször tépte darabokra a készülő ruhákat, repültek a székek is néha. Nem volt egy díva, de mindig nagyon adott magára, kékített fehér haja, saját tervezésú Chanel kosztümje, fehér uszkárja az egyedülálló Rotschild krédo része volt.
De éppen alkalmazottai szerették nagyon, emberi tulajdonságai miatt. Bensőséges kapcsolatot ápolt velük, vacsorákat rendezett nekik, egyik fiatal tervezőszabásza gyermekének keresztanyja lett.

Kínjában ölte meg magát
Élete tragikus körülmények közt ért véget, pontosabban ő maga dobta el. Idős korára rengeteg problémája lett a fogaival, a koronát tartó, beültetett fogcsírák begyulladtak, hosszú időn keresztül pokoli fájdalmat okozva. A megoldás az lett volna, ha ezeket eltávolítják, és Klára “hagyományos”, ki-bevehető protézist kap.
Ám ehhez még 73 évesen is túlzottan hiú volt, inkább gyötrődött, kínlódott. Aztán nem bírta tovább: 1976. november 13-án kivetette magát hetedik emeleten lévő lakásából a világítóudvarba.
Azóta is sokan gyártanak összeesküvés-elméleteket, amelyek szerint a feltörekvő generációk máshogy nem tudták elmozdítani trónjáról, vagy éppen valaki a gyönyörű Petőfi téri, tetőteraszos lakására ácsingózott, s ezért segített neki kilépni az ablakon.
Simonovics Ildikó szerint azonban ez nem valószínű. Az idős asszonyt akkoriban már más eszközökkel is félre lehetett volna állítani, nem lett volna szükség gyilkosságra. Másrészt az átélt, a többség számára felfoghatatlan fájdalom már nem egy embert sarkallt hasonlóan tragikus lépésre.
Kiemelt kép: Váci utca 12. Rotschild Klára divatszalonja, a Clara. Fortepan, Szabó Lóránt, 1970
(A kerettel elkülönített életrajzi adatokat és a vásárlói körére vonatkozó információkat a Magyar Narancs és a Múlt-kor cikkeiből, valamint korabeli magazinokból szereztük.)