Hírek Itthon A zeneipar mondja meg, hogy milyen a divatos frizura

Kétszer volt az év fodrásza, három szalont működtet, ahol összesen 28 ember dolgozik, és az elmúlt 6 évben nem ment el tőle senki önszántából. Hortobágyi Kászon ma Budapest egyik legmenőbb fodrásza. Holott teljesen a semmiből indult, sőt, többször a mélybe süllyedés határán állt, mégis sikerült felkapaszkodnia. Azt mondja, hogy ehhez semmi más nem kell, csak kemény, kitartó munka és szenvedély. Egyszerűnek tűnik, pedig korántsem az.


Úgy veszem észre, hogy sokan nincsenek tisztában önmagukkal, mit is szeretnének tulajdonképpen az életben, és ez nem ritkán tükröződik a megjelenésükön is. Ha ilyen attitűddel ülnek be hozzád, akkor vajon hogyan tudják megmondani azt, hogy mit szeretnének látni a fejükön?

Ez egy jó kérdés. Azért általánosságban azt mondhatom, hogy mire hozzánk eljut valaki, addigra már nagyjából tisztában van magával, és van egy stílusa, csak ehhez még nem találta meg a megfelelő fodrászt. A legtöbben nem úgy érkeznek, hogy fogalmuk sincs arról, mit szeretnének. Kis százalék az, aki teljesen szabad kezet ad, és azt mondja, hogy bármit csinálhatok, de vannak, akik valóban azt kérik, hogy teremtsem meg a stílusukat. A túlnyomó többség tudatában van annak, hogy milyen irányt képvisel. Ehhez aztán mi hozzátesszük, amit tudunk.

Vannak egyáltalán aktuális trendek?

Méghozzá rengetegféle! Alapvetően kettőt különböztetek meg. Van az úgynevezett high fashion divatvilág által diktált trend. Ezzel az foglalkozhat, aki meg is teheti, vagyis megengedheti magának, hogy olyan márkákat válasszon, amiket a kifutókon vagy nagy divatmagazinokban lát. Aztán ott van a streetwear vonal, amely szélesebb körben elterjedt, és mi is megengedhetjük magunknak. Mostanában viszont szerintem sokkal meghatározóbb a zeneipar által diktált divat.



Vannak, akik valóban azt kérik, hogy teremtsem meg a stílusukat

Fotó: Polyák Attila - Origo

Ezt mit jelent? Besétálnak hozzád, és azt mondják, hogy olyan frizurát szeretnének, mint amilyen Anthonynak van a Red Hot Chili Peppersben?

Ilyesmi is előfordul néha. Nem mindenki ért a hajvágáshoz, nem mindenki tudja megfogalmazni szakmailag azt, hogy mire is gondol. Van, hogy egyszerűen magazinokat nyomok a vendég kezébe, és arra kérem, hogy mutassa meg azt, ami tetszik neki, aztán elbeszélgetünk arról, hogy mi miért és hogyan lehet jó. Az is nagyon fontos, hogy a hajat ne úgy kezeljük, hogy csak egy haj. Sokkal inkább a stílusunk kiegészítőjeként kell tekintenünk rá. Rengeteg dolgot figyelembe kell venni. Számít, hogy ki milyen munkahelyen dolgozik például, multicégnél, irodában vagy épp egy szórakozóhelyen, ami sokkal lazább. A legfontosabb pedig az, hogy ki mennyit foglalkozik ezzel, amikor éppen nem a fodrászatban van. Azt látom amúgy, hogy mostanában egyre kevesebbet.

Azt hittem, hogy épp ellenkezőleg: egyre többen kezdenek odafigyelni magukra...

Kezdenek, persze, de ez szerintem inkább az öltözködésre igaz. Megfigyelhetjük az utcán is, hogy a mindennapos hajigazítás és borotválkozás nem annyira megy. Nem véletlenül jött divatba a borosta például, meg a félhosszú, kicsit kócosabb hajak. Ezek most már nem igénytelenséget, hanem akár hanyag eleganciát is szimbolizálhatnak. Így olyan hajakat várnak tőlünk a szalonban, amelyekkel tulajdonképpen nem is kell otthon foglalkozni. Ezért aztán figyelembe véve a hajnövést és egy csomó sajátosságot, olyan frizurákat készítünk, amelyekkel akkor is jól fog kinézni, ha nem szárítgatja vagy állítgatja negyedórákon keresztül.

Ha ez egy kreatív szakma is, akkor nem lehet állandóan azt csinálni, amit mások megmondanak. Hogy válhat ez művészetté, hogyan lehet önkifejezni?

Leginkább fotózásokon, vagy akár filmforgatásokon. Ezek a fodrászat teljesen más területei, itt lehet a leginkább kiélni a kreativitást. Bár a legtöbb munka olyan, ahol nagyon határozott elképzelése van a megrendelőnek, szép számmal akadnak olyan esetek is, amikor tényleg kiélhetjük magunkat, hiszen felteszik a kérdést, hogy fodrászként mit lehet hozzátenni a koncepcióhoz. Ez az egyik. A másik pedig a saját anyagok. Folyamatosan csinálunk többféle Close-kampányt minden évben. Ezeket mi találjuk ki a kollégáimmal. Ez abszolút kreatív, hiszen itt már nemcsak a hajról van szó, hanem a teljes koncepció kitalálásáról – helyszín, ruha, modellek stb. Ez rengeteg munkával és energiával jár, de borzasztó élvezetes, amikor aztán összeáll a sztori. Emellett két éve már csináltunk egy amolyan háziversenyt, ahol a Close fodrászainak kellett saját anyagokat készíteniük, idén ismét mindenkit megkértem erre, de már nem verseny, csak az alkotás öröme és a motiváció a cél.



Nem véletlenül jött divatba a borosta például, meg a félhosszú, kicsit kócosabb hajak

Fotó: Polyák Attila - Origo

Na de akkor mi jelent örömet a szalonon belül?

Ott is van lehetőség, de nyilvánvalóan jobban meg van kötve a kezünk. A vendég elképzeléseihez alkalmazkodva viszont azt csinálunk, amit jónak látunk.

Mi az, amit a legtöbbször elrontanak a fodrászok?

A legtöbb panaszt a hajhossz miatt hallom. Átjönnek más fodrászoktól, akiknél megbeszélték, hogy csak három centit fognak levágni, aztán a fodrász levág tízet. Soha nem fogom megérteni, hogy ezt miért csinálják. Ez a legáltalánosabb probléma, ami után hanyatt-homlok menekül a vendég. Egyébként lehet, hogy azért van, mert súlyos hiányosságok vannak a magyar oktatásban, meg a fodrászok igényességében és ambícióiban. Nagyon sokan azért választják ezt a szakmát, mert ez egyszerűnek tűnik. Egy év alatt megtanulják, aztán dolgoznak, nincs vele különösebb tervük. Egyszerű szakmunka a számukra. Így aztán rengeteg olyan fodrász van, aki nincs is tisztában azzal, hogyan is kell hajat vágni. Elvégeztek valamit, és azt hiszik, hogy kész is vannak, jöhet a kaszabolás. Holott itt komoly térgeometriáról van szó. Az adott forma akár milliméteres változásoktól is nagyot tud alakulni. Előfordulhat, hogy egy alaposabban és egy slendriánabbul levágott haj első ránézésre ugyanolyannak tűnik, de az idő múlásával hamar kijönnek a különbségek. Nagyon sok múlik az apró nüanszokon.

Na jó, de mi a magyarázat arra, hogy minden utcasarkon van öt fodrászat? Hogy lehet az, hogy nem szelektál a piac?

Az a helyzet, hogy van olyan szalon, amelyik csak úgy elketyeg, épphogy működik. Másrészt pedig minden ember haja nő. A mesterem, Szabó Ádám mondta azt, hogy a fodrászat és a kocsma mindig menni fog. A haj nő háborúban, börtönben, mindenhol. Ez így egy elég nagy piac.

Hogy lehet kiemelkedni az ipari fodrászatból?

Úgy, hogyha valaki ezt elsősorban nem a pénzkereset miatt csinálja, hanem azért, mert szereti és örömét leli benne. Így eleve úgy áll hozzá az ember, hogy szeretne valamit annyira jól csinálni, amennyire csak lehet. Így lehet automatikusan, erőfeszítés nélkül kiemelkedni.



Átjönnek más fodrászoktól, akiknél megbeszélték, hogy csak három centit fognak levágni, aztán a fodrász levág tízet

Fotó: Polyák Attila - Origo

Neked is ilyen könnyen ment? Jó dolgot akartál csinálni, aztán nyitottál is egy szalont?

Az egész úgy kezdődött, hogy volt egy nagyon jó alap, egy nagyon jó szalon és egy nagyon jó ember, aki inspirált, és megmutatta hogyan érdemes ezt csinálni. Miután elvégeztem a fodrászsulit, még gőzöm nem volt arról, hogy mi merre hány méter. Nézelődtem és találtam egy fodrászt, akinek a munkái nagyon tetszettek – ő volt Szabó Ádám. Eleve saját anyagokat is csinált, dolgozott magazinoknak, és sok más helyre is. Rájöttem, hogy van ennek a világnak egy szalonon kívüli része is. Jelentkeztem hát a szalonjába és szerencsére fel is vettek, így elkezdtek velem foglalkozni. Ez a hazai szakma egyik csúcsát jelentette. Ádám egyébként azóta már Londonban él. Nagyon tehetséges fodrász. Nagyon jó alapokat kaptam, és úgy foglalkoztak velem, ahogyan nagyon kevés szalonban teszik ezt a mai napig a tanulókkal.

Ez mit jelent?

Azt, hogy minden héten volt oktatás, ahogyan nálunk is a Close-ban. Miután a szalon bezárt, az ember vitte a saját modelljeit, családtagjait, barátait, és lépésről lépésre elmagyarázták, hogy akkor mit és miért érdemes. Négy-öt óra alatt vágtunk le egy hajat. Így szépen rá lehetett jönni, hogy mi mit eredményez, és mit miért csinálunk. A hivatalos oktatáson kívül rengeteget foglalkoztak még velem, mert egy igazi buzgómócsing voltam.

És aztán össze is állt a kép?

Áhh... Amikor hozzájuk kerültem, akkor én már végzett fodrász voltam, ennek ellenére tanulónak vettek fel. Azt mondták, hogy bár nem tudok hajat vágni, mégsem vagyok teljesen tehetségtelen úgyhogy, ha gondolom, mehetek hozzájuk tanulónak. Nyeltem egy nagyot, mert addigra már én is azt hittem, hogy fodrász vagyok. Elvégeztem egy sulit, dolgoztam Ausztráliában egy hajón, ott fél évet lehúztam. Valamit azért ott is csináltam, nem sírta el magát senki. A tudatos hajvágás azonban akkor kezdődött el, amikor Ádámék elkezdtek velem foglalkozni. El kellett döntenem, hogy mi legyen. Elmehettem volna máshová, ahol végre tudtam volna már pénzt keresni, ugyanis erre nagy szükségem volt. Nem olyan családból jöttem, ahol állandóan tömik az ember zsebét pénzzel. Végül arra jutottam, hogy majd valahogy megoldom azt, hogy minél hamarabb megtanuljak mindent, addig meg nem keresek egy forintot se, és hajat söprök meg hajat mosok. Három-négy hónapot vett ez igénybe, és végre beálltam dolgozni, de aztán nagyjából négy év volt, mire összeállt egy akkora vendégkör, amiből már meg tudtam élni. Ez azért nem kis idő. Fel kell készülni arra, hogy ha valaki a minőségi utat választja, vagyis kiépít egy olyan vendégkört, amelyik ragaszkodik hozzá, az nagyon sok idő.

Meglett a vendégkör, és minden összeállt?

Aztán az volt, hogy Ádám már elment Londonba, én pedig úgy éreztem, hogy valamit kellene csinálnom. Vagy én is elmegyek Londonba, vagy kezdek valamit magammal. Egy vendégem aztán említette, hogy van Budán egy szalon, amit egy tehetősebb hölgy csinált, akinek köze nincs a fodrászathoz, éppen ezért nem is megy. Eljöttem a Keleti Károly utcai szalonba, ahol beszéltem a hölggyel. Azt mondta, tudja azt, hogy nekem már vannak vendégeim, örülne, ha odamennék üzletvezetőnek. Akkor én még mindig zöldfülűnek számítottam, de azt gondoltam, hogy ez király. Odaviszek még egy havert is, aztán majd ketten visszük a helyet, amely kongott az ürességtől. Átjöttem, és izgultam, hogy a kilencedik kerületből majd hányan jönnek át utánam a második kerületbe. Négyévnyi belefektetett melót tettem kockára. Fél év után láttam, hogy a régi vendégköröm nagyjából 90 százaléka megfordult nálam. Akkor kezdtem el hinni ebben az egészben, hogy ennek lehet értelme.



Nagyjából négy év volt, mire összeállt egy akkora vendégkör, amiből már meg tudtam élni

Fotó: Polyák Attila - Origo

Mondhatni simán ment.

Jaj, dehogy! Egy hónapra rá, hogy átjöttem Budára, a tulajdonosnő mondta, hogy kiszáll ebből az egészből, neki ehhez nincs türelme, itt hagy mindent. Én meg csak álltam, és néztem, hogy jó, de akkor most mi lesz? Ki veszi át? A tulajdonos, akitől bérelte a hölgy a helyiséget, odajött hozzám, és mondta, hogy látja, hogy valami végre elindult, szeretné, ha én bérelném tovább. Viszont nekem semmi tőkém nem volt, úgyhogy azt feleltem, hogy sajnos én ezt nem engedhetem meg magamnak. Nem tudok egy szalont bérelni, hiszen még normális fizetésem sincs. Erre mondták, hogy jó, majd bérelhetem kevesebbért, vagy ledolgozom, vagy bármi, de a lényeg, hogy ők nem szeretnék azt, hogy most bezárjon és megszűnjön ez az egész, úgyhogy csináljam, aztán majd meglátjuk. Az megint egy óriási fordulópont volt. Azt gondoltam, hogy egy életem, egy halálom belevágok, aztán meglátom mi lesz. Onnan számítva újabb három-négy év volt, amíg eljutottam odáig, hogy nem azért dolgoztam heti hét napot, hogy kifizessem a költségeket, hanem már éreztem, hogy marad is valami. Sikerült embereket fölvenni magam mellé. Az első évben hárman dolgoztunk. Aztán sikerült még néhány fodrászt odacsábítani. Végül lehetett recepcióst is felvenni.

Az jó érzés lehetett!

Ó, ne tudd meg! Volt egy saját recepciósunk, aki felvette a telefonokat, és írta be az időpontokat. Fantasztikus érzés volt! Aztán jött egy tanuló is. Szépen lassan alakult a dolog. Közben meg amit láttam az előző szalonban, azt próbáltam továbbvinni. Arculatot adni a szalonnak, kampányokat csinálni, odafigyelni az oktatásra. Ezeket a jó dolgokat én is igyekeztem áthozni.

Így született a brand is?

Amikor átvettem a szalont a hölgytől, akkor tudtam, hogy kell saját név és brand. A Close-t olyan szempontok alapján találtam ki, hogy legyen mértani középpontja a szónak, páratlan betűkből álljon, olyan angol szó legyen, amit az is ki tud ejteni, aki nem beszél angolul, és legyen egy releváns jelentése az elképzelésemmel kapcsolatban. Végül a Close to you született meg, hiszen én magam is egy közvetlen, barátságos ember vagyok, és közel, sok esetben baráti kapcsolatban állok a legtöbb vendégemmel.

Már a kezdetektől szerettél volna az év fodrászává válni?

Az Év Fodrásza díj is csak úgy jött. Az nem olyan, hogy az ember készül rá, mint egy futóversenyre. Annak az a lényege, hogy a divatszakmában dolgozók szavaznak egymásra. A sminkesek, a fotósok, a stylistok döntik el azt, hogy szerintük ki érdemli meg ezt a díjat. Így esett rám a választás. Ráadásul kétszer. Nagyon jólesett.



A divatmunkákat nem lehet anyagi megfontolásból csinálni, az csak szenvedélyből megy

Fotó: Polyák Attila - Origo

És így egyszer csak bekerültél azok közé, akik szinte már celebek lettek?

Ha azokra a nagy öregekre gondolsz, akiket gyakran látni a tévében is, mint például a Hajas Laci vagy a Zsidró Tomi, ők nem dolgoznak a divatban. Az egy másik sztori. Ritkán dolgoznak magazinoknak. A divat az inkább a fiatalok terepe. Eleinte nem tudtam, hogy miért van ez így. Aztán megértettem ezt is: egy idő után ugyanis úgy érzi az ember, hogy anyagilag ez már annyira nem éri meg neki, főleg hogyha már üzletemberré vált. Meg ne felejtsük el azt se, hogy a válság, az árak csökkenése és egyebek miatt ma már kevesebbet tud fizetni egy magazin, mint 10-15 évvel ezelőtt, amikor még a forint is sokkal többet ért. Egy idő után rájössz, hogy jobb inkább a vendégekkel foglalkozni, akik sokkal hálásabbak. A divatmunkákat nem lehet anyagi megfontolásból csinálni, az csak szenvedélyből megy, hiszen egy olyan aspektusát is megismerhetjük a munkának, ami a hétköznapokban nem olyan gyakori. Aki például szalonban jó, nem biztos, hogy sessionfodrászként, magazinmunkán vagy fotózáson is megállná a helyét. Teljesen más tészta.

Akkor most te is üzletember leszel?

Ebbe előbb-utóbb belecsúszik az ember, pláne, ha több szalont csinál. Annyi egyéb munka van már három szalon vezetésével, az emberek koordinálásával, oktatásával, a munkák szervezésével és a hivatalos ügyek intézésével. Ez már egyre nagyobb százalékot tesz ki a mindennapjaimban. Az időm felében már e-maileznem kell, foglalkozom a brandinggel, közben hr-es vagyok, meg logisztikai menedzser és termékmenedzser, ügyvezető is és fodrász. Sok egyéb munkám van már. Egy idő után átalakul, ha akarja az ember, ha nem. Ettől függetlenül nem véletlenül vágok még mindig hajat, meg dolgozom csomó fotózáson is. Ez az, amit szeretek, ez az, amiért elkezdtem az egészet. A többi csak vele járó dolog.

Nem lehet ebbe belefáradni?

De igen. Ha valaki keményen éveken vagy évtizedeken át csak egyetlen dolgot csinál, akkor kiég. Aki mást mond, az hazudik. Szerintem nem lehet a maximumot nyújtani ugyanazon a területen a végtelenségig. Szerintem, ha valaki nagyon intenzíven fókuszál ugyanarra a dologra évtizedekig, egy idő után kiég, és akkor változtatni kell valamin. De ez még mindig sokkal jobb, mint ha az ember nem vallaná be magának azt, hogy kiégett. Sok embernek jobban állt volna, ha azt mondja, hogy köszönöm szépen, eddig nagyon jól éreztem magam, kösz a tapsot, de most valami teljesen más jön. Legalább úgy maradtak volna meg az emlékeink között, hogy remek emberek voltak. Tudni kell időben kiszállni. Úgy érzem, hogy nekem még bőven van időm. Ha már nem úgy csinálom, ahogyan az elején, akkor átszervezem a dolgaimat. Ha valaki kiemelkedő szolgáltatást nyújt, akkor tényleg csak addig szabad csinálni, amíg van hozzá kedve, és van célja vele. Ha így csinálod, vagyis meg akarod oldani az előtted lévő problémákat, és segíteni akarsz másokon, akkor sikeres leszel.

Let's block ads! (Why?)

Forrás...