Böjti Horrorkamrája: Vidám június vesszőfutással – The Wicker Man (1973)

Az elszigetelt, teljesen önálló módon működő, rejtélyekkel teli közösségek ritkán vezetnek jóra a horrorfilmekben – ez alól pedig Summerisle szigete sem kivétel.


Ha valaki a legfontosabb, legismertebb, legjelentősebb angol horrorfilmet keresi, kellemesen eldagonyázhat az elmúlt hetven év felhozatalában, ami a szigetországból érkezett. Ott a Dead of Night (1945), a The Innocents (Az ártatlanok – 1961), a Witchfinder General (1968), de utazgatva az időben rengeteg további klasszikusra lelhetünk (Egy amerikai farkasember Londonban, Ne nézz vissza!, Gyilkos kilátások, A barlang, Haláli hullák hajnala, 28 nappal később stb.). Mégis, a negatívok eltűnése után végül szerencsésen a nagyközönség elé kerülő The Wicker Man az egyik legjelentősebb klasszikus horrorfilm, amit sokan a mai napig a legnagyobb kedvencüknek vallanak. Például Eli Roth, a Motel-filmek, a The Green Inferno és a Kabinláz rendezője is, aki egyébként imádja a régi európai horrorokat, többek közt az olasz moziknak is nagy megszállottja. De visszatérve a ’73-as kult-klasszikusra: A vesszőből font ember nemcsak azért bír nagy jelentőséggel, mert egész egyszerűen figyelmen kívül hagyta a Hammer és Amicus által bejáratott sémákat, száműzve így a gótikus helyszíneket, sötét képeket, hanem még a vallást és vallásosságot is komoly teológiai vitába kényszerítette.


A gyerek, aki soha nem létezett


Maga a történet úgy kezdődik, mintha nem is egy horror, inkább csak egy krimi volna. Némi vallásos felvezetést követően a mozi hőse, Howie őrmester Summerisle elszigetelt világába érkezik, hogy utánajárjon egy tizenkét éves kislány eltűnésének, amiről a rendőrség egy névtelen bejelentés során értesült. A különös helyszínen azonban mintha soha nem élt volna Rowan Morrison, akinek még édesanyja is tagadja a létezését. Az iskolában a gyerekek szintén próbálják félrevezetni a rend éber őrét, akit azonban nehéz átverni, mikor az eltűnt gyerek üresen maradt helye szinte önmagában segítségért kiált, Howie pedig az egyértelmű nyomok után egyre feszültebbé válik a titkolódzó lakosokkal teli kisvárosban. Ha mindez nem lenne elég, a keresztény vallást és erkölcsöt a helyiek hírből sem ismerik, a halált letagadják, a gyerekeknek fallikus szimbólumokról, péniszről, termékenységi ünnepekről beszélnek, a szabados viselkedésű emberek esténként a szabadban orgiáznak, Howie-ról meg hivatalos személyként mintha tudomást sem vennének. A komoly fordulópontot Summerisle lordjának megjelenése jelenti, aki teljhatalommal bír a hely felett, elképzelései pedig teljesen eltérőek a vallásos rendőr által megszokottaktól.


A sziget rejtélye


Maga a The Wicker Man (A vesszőember vagy A vesszőből font ember) kimondottan érdekes egyveleg, ami egy alaposan átformált regényből (David Pinner 1967-es Ritualja) született, műfaji besorolása pedig nem könnyű feladat. Sokan tévesen kriminek mondják, pedig a horror korképe egyértelműen megtalálható benne, de emellé musicales elemek is csatlakoznak, a legfontosabb kliséket pedig elvből elutasítja, hála Anthony Shaffer briliáns forgatókönyvének. Ebben elsősorban Howie (Edward Woodward) és erős vallásossága kapja a főszerepet, miközben az ősi rituálékkal, pogány istenekkel, azok hívőivel kell konfrontálódnia. Méghozzá teljesen egyedül, elvégre a komfortzónából kilépve (ahol ő képviseli a döntő többséget) kisebbségbe szorul, szinte kakukktojássá az emberáldozatra is képes „szekta” szemében, amely hallani sem akar erkölcsről, Istenről, kereszténységről. És itt csak egy pillanatig morfondírozzunk el azon, milyen meghökkenést válthat ki ez egy vallásos rendőr számára, akinek eleve hatalomnak kellene összpontosulnia a kezében.

És bár maga Howie is el-elbizonytalanodik – ami nem is csoda azt figyelembe véve, mennyi kísértés és hitét megingató befolyás éri –, a karakter végig kitart elképzelései mellett, egészen a tragikus végjátékig küzd a számára elfogadható realitásért, ezzel a nézőt is belevonva a teológiai „háborúba”. Bár a Wicker Man egyértelműen megkérdőjelez mindent, nem szimplán fekete vagy fehér, nem indít mindent elsöprő támadást egyik irányba sem, inkább elbizonytalanít, ha ez lehetséges. A sziklaszilárd hiten is megtalálja a gyenge pontot, ahol befurakodhat az ember fejébe, ám nem mondja azt, hogy bármi megcáfolhatatlan bizonyítékkal szolgálna. Kapaszkodót pedig mindenki találhat benne, és talán pont ezért olyan izgalmas. Howie ugyan meg-megbotlik, de kitart eredeti hitvallása mellett, a pogány kultúra és mondavilág frusztrálja, kizökkenti mindennapjaiból és bevált világképéből – mégis, akkor sem enged, mikor már nincs visszaút. Vice versa, merthogy a szigetlakók sem adnak a saját igazukból, görcsösen ragaszkodnak ahhoz, hogy áldozattal helyrehozhatják sorsuk, újra bőséges termésük lehet, ez pedig a vakhiten múlik.

Persze, szigorúan nézve az eseményeket nyilvánvaló, melyik hozzáállás az, amelyik ártalmasabb, amelyik emberéletet, hazugságot, átverést követel, ez azonban már csak a következménye valaminek, aminél a résztvevők biztosak benne, hogy helyesen cselekszenek, ezzel megmutatva a szekták legfontosabb veszélyét. Videojátékos formában nem is kell messzire utaznunk, ha ugyanilyen példát keresünk, elvégre nemrég futott be az Outlast 2, ami betegebb és őrültebb formában, de hasonló húrokat penget. Christopher Lee pedig ragyogóan alakítja a szektavezérnek nevezhető lordot, aki mindent felügyel, mindent irányít, így vezetve a helyi lakosokat a pusztításba és bűnbe, amire, mint mindig, ezúttal is akad indok, magyarázat.


Időtálló mű, örök klasszikus


De nemcsak a nagyszerű színészlegenda tesz hozzá a kész eredményhez (noha rendkívül fontos szerepe abban elvitathatatlan – pláne, hogy ingyen vállalta el a melót, sőt még a népszerűsítő turnét is saját költségvetésből tudta le), hanem a teljes stáb. A szereplők mind remekelnek, kezdve a legutolsó, szimpla lakostól a rövid ideig látható Ingrid Pitt jelenlétén át egészen az őrmestert alakító Woodwardig (hasonló témában a Vaskabátokban volt látható – élete egyik utolsó szerepében). Külön kiemelve még a rendkívül csinos Britt Eklandet, akit bár bármikor szívesen néznénk ruha nélkül, ebben az esetben deréktól lefelé a testdublőr domborulataival kell beérnünk, hiszen a leányzó terhes volt a forgatás alatt (párja, Rod Stewart igyekezett is meggátolni a premiert), emiatt sok esetben helyettesítést láthatunk a táncos jeleneteknél. És még a színészeknél maradva érdemes megjegyezni, hogy egy olyan film, aminél a maximum percekig vásznon lévő sírásót is olyan karakterszínész alakítja, mint Aubrey Morris (Életerő, Mechanikus narancs), ott aztán tényleg nem lehet probléma a minőséggel.

Robin Hardy rendezése kiváló munka, végig érezni a rejtélyt, az egyre növekvő feszültséget, még amellett is, hogy ez a kultikus mozi nem a megszokott éjszakai, temetői, ködös és kastélyos vonalat viszi tovább, amit az angol stúdiók akkoriban standard hozzávalóvá gyúrtak. Nem, a Wicker Man többnyire fényes nappal, jobb esetben mosolygós emberek társaságában fedi fel lassan (nagyon lassan) lapjait, mialatt folkos dalbetétek szólnak, maguk a szereplők is dalra fakadnak, táncra perdülnek, ilyen formán pedig még egy klasszikus lírát is sikerült megzenésíteni az 1775-ös Burns költeménnyel (Az árpaföldön).

Természetesen, ahogy szinte minden filmben, a Wicker Manben is találhatunk hibát (például túlkoros iskolai növendékként), mégis, ez a mozi tele van olyan ötletekkel és megoldásokkal, amiknek hála túlélt mindent, tiszta szerencse hát, hogy a felvétel újra előkerült, így egy kult-klasszikust nyújtva az utókornak. A fényképezés remek, a történet érett és elgondolkodtató, és bár nem tobzódik a vérben és belsőségekben, kellőképpen megrázó a vége. Vicces adalék némi spoilerrel nyakon öntve(!), hogy mikor Woodward a nagy vesszőemberben kuporgott, az egyik fölötte bezárt állat annyira meg volt rémülve, hogy rápisilt. A nagy máglya maradványa (a két láb) egyébként még évekig állt a domboldalon, ezzel zarándokhellyé téve a területet a rajongóknak, míg végül néhány fan szuvenírként magával nem vitte a „testrészeket”. Mondjuk a gonosz szemes csónak is sokáig bírta a gyűrődést – ez nem a produkció kedvéért készült, egy helyi lakosé volt, majd 2004-es viharban veszett oda.

Folytatások és remake-ek? Természetesen voltak. A forgatókönyvíró Anthony Shaffer 1989-ben hozott össze egy 30 oldalas szkriptet, ami közvetlen folytatása lett volna az eredeti műnek, ám ezúttal jóval több misztikummal – az égő vesszőemberből kimentett Howie harcát óhajtotta bemutatni a szektával szemben. A The Loathsome Lambton Wormből végül nem lett semmi, az eredeti rendező, Robin Hardy fel sem lett kérve a direktori szerepre, mondjuk ő 2011-ben így is elkészítette a saját verzióját (The Wicker Tree). Talán nem mondok semmi meglepőt, ha azt állítom, éppen olyan feleslegesen, mint amilyen a 2006-os újra, az azonos című (mármint The Wicker Man) Rejtélyek szigete, ami sok emlékezetes pillanatot nem szült, szemben a rengeteg felejthetetlen internetes mémmel, amik mind Nicholas Cage „nagyszerű” alakítását vették célpontba.



Szóval a The Wicker Man egy egyszeri, megismételhetetlen klasszikus, amit a követői még csak megközelíteni sem tudtak az elmúlt 44 esztendő alatt, és hála az égnek a felújítások során olyan jó munkát végeztek a filmmel, hogy abból az angol Blu-ray több mint javasolt. Ez fémdobozban és normál kiadásban, rendezői változatban (és még így is rengeteg jelenet hiányzik belőle az eredeti forgatott anyaghoz képest) érhető el, angol felirattal, egy rakás extrával, és kimondottan jó áron (10 font körül). Van még német, amerikai kiadása is, de a steelbook birtokában azt mondom, annál jobbat keresve sem találni, bátran ruházzatok be rá.

Egy kis érdekességként pedig megkérdeztem az internet horrorszerető közösségét a filmről, érdeklődésem kapcsán pedig az alábbi válaszok születtek:

„Én nagyon szeretem, viszont van már vagy 15 éve, hogy utoljára láttam. A szavazás idején kezdtem keresgélni a DVD-t, de egyszerűen eltűnt a gyűjteményemből. Úgyhogy újrarendelés, a héten újra meglesz.”

„Tudom, hogy klasszikus, ugyanakkor valahogy sosem került annyira közel a szívemhez. Viszont nem lehet elmenni a remek atmoszféra és a nagyszerű alakítások mellett, amik egyértelműen kiemelik a horror zsáneréből. A remake borzasztó lett.”

Szóval a vélemények (mint általában) eltérőek, de abban szinte mindenki egyetért, hogy a The Wicker Man egy nagyszerű film, ami kiemelkedő atmoszférával bír.



Remélem, érdekesnek találtátok a cikket, esetleg a kedvetek is meghoztam a The Wicker Man megtekintéséhez, talán még a Studio Canal kiadását is megrendeltétek – mindenesetre bárhogyan is legyen, kicsit lentebb egy szavazással jelezhetitek, mit szeretnétek legközelebb. Június 11-én vasárnap estig adjátok le a voksotokat, erre pedig a megszokott formában van lehetőségetek. Hamarosan ismét találkozunk. Addig jó szórakozást, kellemes rémálmokat és borzongást kívánok!


Most ti dönthetitek el, mit hozzon fel Böjti nektek a Horrorkamrájából. Szavazataitokat június 11-ig várjuk.

A szavazáshoz bejelentkezés szükséges!


Let's block ads! (Why?)

Forrás...