Bayor Gizi

Bayor Gizi, Beyer Gizella Színésznő

Született:
1893. május 19. Budapest, Magyarország
Elhunyt:
1951. február 12. Budapest, Magyarország



Főbb színpadi szerepei:

Andai Ernő és Bálint Lajos: Baskircsev Mária (1935)
Antoine és Lery: Szembekötősdi - Jeanine (1934)
Balázs Sándor: Álarcosok - Flóra (1921)
Barrie: Vén leányok - Phoebe (1927), majd (1930)
Barriére és Sardou: Az idegenek - Marion (1917)
Bartók Lajos: Thurán Anna - A medvetáncoltató leánya (1915)
Baneville: Gringoire - Louise (1916)
Baty: Bovaryné - Emma (1937)
Beaumarchais: Figaro házassága - Kerubin (1922)
Besier: Ahol tilos a szerelem - Erzsébet (1933)
Bethlen Margit, Gróf: Cserebogár - Ágnes (1934)
Bródy Sándor: Orgonavirág - Az aranyművessegéd leánya
Bródy Sándor: A dada - Erzsébet (1917)
Bókay János: Négy asszonyt szeretek - Magdi (1940)
Bókay János: A feleség - Anna (1939)
Bónyi Adorján: Hódítás - Valéria (1937)
Cocteau: Szent szörnyetegek - Esther (1945)
Coolus: Húsvéti vakáció - Claude (1927)
Crother: A nők elmondják - Mary Howard (1934)
Csathó Kálmán: A felhők lovagja - Katica (1930)
Csathó Kálmán: Lilla - Vajda Juli (1928)
Csathó Kálmán: Te csak pipálj, Ladányi - Katica (1927)
Csathó Kálmán: Az új rokon - Valeriáni Blanche (1922), majd (1926)
Csiky Gergely: A nagymama - Márta (1914) Színművészeti Akadémia előadása
- Márta (1915) új betanulással, majd ismét (1925), (1931)
Dumas: A kaméliás hölgy - Gauthier Margit (1943), majd (1947)
Dumas: Clémencceau - Iza (1921)
Fazekas Imre: Altona - Mária (1925)
Ferenczi Sári: Apolló bajusza - Ludovica császárné (1919)
Fredro Sándor gróf: Az egyetlen lány - Camilla (1927)
Fodor László: A nagyságos asszony álmodik - Az asszony (1930)
Gaál József: A peleskei nótárius - Lizi (1914); Fanny (1915)
Gábor Andor: Szépasszony - Rozika (1916)
Gábor Andor: Palika - Riza (1915)
Gárdonyi Géza: Annuska - Annuska (1915)
Géraldy: Krisztin - Krisztin (1935)
Gignoux és Théry: Csibi - Geneviéve (1925)
Halévy - Crémieux - Decourcelle: Constantin abbé - Bettina Percival (1921)
Harsányi Zsolt: A bolond Ásvayné - Ásvayné (1942)
Hauptmann: Károly császár rabja - Gersuind
Hauptmann: Crampton mester - Crampton Gertrud (1917)
Heltai Jenő: A néma levente - Zília (1936), majd (1945)
Heltai Jenő: Masamód - Vilma (1924)
Herczeg Ferenc: Szendrey Júlia - Szendrey Júlia (1930)
Herczeg Ferenc: A kék róka - Cecile (1937)
Herczeg Ferenc: Utolsó tánc - Juci, Judit (1938)
Herczeg Ferenc: Bizánc - Irene császárnő (1932)
Herczeg Ferenc: Éva boszorkány - Éva hercegnő (1931)
Herczeg Ferenc: Szendrey Júlia - Szendrey Júlia (1930), (1933)
Herczeg Ferenc: Déryné ifjasszony - Déryné (1928), (1932)
Herczeg Ferenc: Balatoni rege - Sió (1923), majd (1926)
Herczeg Ferenc: A költő és a halál - A falusi leány (1922)
Herczeg Ferenc: A Gyurkovics leányok - Mici (1922), majd (1927)
Herczeg Ferenc: A holicsi kupidó - Cupido (1921)
Herczeg Ferenc: Az árva korona - Második angyal (1920)
Herczeg Ferenc: A fekete lovas - Bábi (1920)
Hervieu: Bagatelle - Des Nismes (1918)
Hervé: Lili - Amélie (1926), majd Lili (1947)
Hevesi Sándor: Császár és komédiás - Heléna (1929)
Hevesi Sándor: 1514 - Anikó (1921)
Hevesi Sándor: A madonna rózsája - Filomena (1915)
Hsiung: Gyémántpatak kisasszony - Gyémántpatak (1936)
Ibsen: Nóra - Nóra (1941)
Ibsen: Solness építőmester - Wangel Hilda (1924), majd (1927)
Indig Ottó: Tűz a monostoron - Zsuzsánna (1932)
Jókai Mór-Hevesi Sándor: Egy magyar nábob - Zsuzsi (1926)
Jókai Mór: Fekete gyémántok - Dirmák Éva (1923)
Kalidásza: Sakuntala - Sakuntala (1933)
Kisfaludy Károly: Csalódások - Lidi (1920)
Klabund: A krétakör - Haitang (1927)
Klapp Mihály: Rosenkranz és Güldenstern - Vilma (1915)
Kürthy György és Náday Béla: Tréfás egyveleg - Egy leány (1915)
Lakatos László: Az idegen leány - Vera (1916)
László Aladár: A csodahegedűs - Háry Richárd (1933)
Lengyel Menyhért: Tihamér - Vica (1931), majd (1948)
Lengyel Menyhért: Névaparti esély - Nadja (1919)
Lengyel Menyhért: Sancho Panza királysága - Ricota (1919)
Lessing: Barnhelmi Minna - Minna (1929);
Lope de Vega: A kertész kutyája - Diana grófnő (1949)
Nepoly: A kicsinyek - Villaret Fanny (1914)
Névay László: Urak és parasztok - Naca (1921)
Niccodemi: Hajnalban, délben, este - Anna (1929)
Madách Imre: Az ember tragédiája - Kimon (1920); (1923)
Márkus László: Ágis tragédiája - Agiaris (1936)
Meilhac és Halévy: Tücsök - Tücsök (1927)
Miklós Jenő: Mókusok - Benigna (1925)
Mikszáth Kálmán-Hevesi Sándor: Frivol akta - Ilonka (1919)
Mikszáth Kálmán-Hevesi Sándor: Tavaszi rügyek - Mariska (1919)
Moliere: Tartuffe - Marianna (1915)
Molnár Ferenc: A fehér felhő - Angyal (1916)
Molnár Ferenc: Úri divat - Paula (1917)
Moreto és Don Augustin: Donna Diána - Donna Diána (1939)
Móricz Zsigmond: Pacsirtaszó - A menyecske (1917)
O'Neill: Amerikai Elektra - Lavinia (1937)
Pailleron: Ahol unatkoznak - Villiers Susanne (1926), majd (1928)
Pásztor Árpád: Magnetic - Helén (1925)
Pekár Gyula: Danton - Louise (1920)
Pekár Gyula: A magyar - Jövő (1920)
Pirandello: Játék vagy élet - Genzi Donata (1933)
Rákosi Jenő: Aesopus - Lia (1916)
Sardou és Najac: Váljunk el - Cyprienne (1926), majd (1946)
Schiller: Ármány és szerelem - Lady Milford (1950) Utolsó premierszerepe!!!
Schönherr Károly: Gyermektragédia - Lizi (1920)
Schöpflin Aladár: A piros ruhás hölgy - A piros ruhás hölgy (1926)
Scribe és Legouvé: Navarrai Margit - Margit (1947)
Shakespeare: Antonius és Cleopatra - Cleopatra (1946)
Shakespeare: A makrancos hölgy - Katalin (1923)
Shakespeare: Vízkereszt - Viola (1923)
Shakespeare: Szentivánéji álom - Titánia (1921); Puck (1924); Titánia (1948)
Shakespeare: A vihar - Miranda (1920); majd (1929); (1934)
Shakespeare: Rómeó és Júlia - Júlia (1918)
Shakespeare: Ahogy tetszik - Célia (1918)
Shakespeare: Macbeth - Fleance (1916)
Shakespeare: III. Richárd - Plantaget Margit (1915); Edward Walesi herceg (1917);
Shakespeare: Julis Caesar - Lucius (1914)
Shaw: Johanna - Johanna (1924)
Shaw: Tanner John házassága - Anna (1923)
Siklós Albert: A tükör - Pierrette (1924)
Sterk: Nem divat a szerelem - Maud
Surányi Miklós: Aranybástya - Rachel, Antoinette, Louise-Marie (1934)
Szép Ernő: Azra - Leila (1930)
Szomory Dezső: Mária Antónia - De Mackau (1913)
Tolsztoj-Volkov: Karenina Anna - Anna (1949)
Tolsztoj: Az élő holttest - Masa (1924)
Tóth Ede: A tolonc - Angyal Liszka (1922), majd (1926)
Vajda Ernő: Mr. Bobby - Pierrette (1914)
Van Druten: Mindig lesznek Júliák - Leonora (1932)
Voinovich Géza: Lidérc - Mary Fitton (1933)
Voinovich Géza: Mohács - Mária királyné (1922)
Vörösmarty Mihály: Az áldozat - Habila (1915)
Zágon István: Ígéret földje - Peti kisasszony (1933)
Zilahy Lajos: Szépanyám - Petronella (1943)
Zilahy Lajos: Az utolsó szerep - Klementina (1935)
Zilahy Lajos: Leona - Leona (1930)
Zilahy Lajos: A tábornok - Judit (1928)
Zilahy Lajos: Szibéria - Lizaveta (1928)
Zilahy Lajos: A házasságszédelgő - Postáskisasszony (1926)
Zilahy Lajos: Zenebohócok - Fruzsina (1925), (1927), majd (1931)
Zilahy Lajos: Süt a nap - Sárika (1924)
Zilahy Lajos: Hazajáró lélek - A mérnök felesége (1923)


Rádióelőadások:
Puskin: Mese Szaltán cárról (1949)




Filmszerepei:

A szűz és a gödölye (1941)
Két fogoly (1937)
Halló, Budapest (1935)
A kacagó asszony (1929-30, Párizs)
Az orvos titka (1929-30, Párizs)
Rongyosok (1925)
Petőfi (1922)
A megbűvöltek (1921)
Az ősasszony (1919)
A 100 000 koronás ruha (1918)





























Életrajza:

férjei:

dr. Vajda Ödön, ügyvéd - 1920-1927,
dr. Paupera Ferenc, a Földhitelbank igazgatója - 1928-1932,
dr. Germán Tibor, orr- és gégespecialista, egyetemi tanár - 1933-1951.


Adatok:

1911-1914 - a Színművészeti Akadémia hallgatója
1914 - leszerződtetik azonnal a Nemzeti Színházhoz
1914. április 2. - első szerepében döntő sikert arat (Lucien Népoty "A kicsinyek")
1914 - 1924 a Nemzeti Színház tagja
1924-1925 - a Magyar Színházba szerződik
1925 őszétől fogva haláláig a Nemzeti Színház tagja marad
1928 - a Nemzeti Színház örökös tagjává választják
1925-1933 - a pályája aranykorszaka
1929; 1930 Párizsban filmez
1936 - Heltai:"A néma leventé"-nek női főszerepe Zília - Magyar Színházbeli vendégjáték
1937. október 25-én, amikor 100 éves a Nemzeti Színház -a magyar színészet jelképeként nyitó beszédet mondd
1938 - élete első, és utolsó rendezése: Székely Júlia "Nóra leányai" a Nemzeti Kamaraszínházban
1939-1943 - a háború vége előtti időszak nagy alakításai
1944 - egyszer sem lép színpadra a háborús helyzet miatt
1944-1945 - sokakat megment a biztos haláltól, és többeket bújtat saját házában
1945. október 4. - ismét színpadon a háború utáni első premierje
1945-1950 - játsszik a Nemzeti Színházban
1948 március 15-én a frissen alapított, díj kitüntetettje, így ő az első Kossuth-díjas színművész
1950. augusztus 20 alkalmából az ugyancsak akkor alapított díj első kitüntetettje, ő az első Kíváló Művész
1951. február 12-én 58 évesen elhunyt
1951. február 16-án a Farkasréti temetőben sokezres tömeg előtt zajlik temetése
1952. február 12. - otthonából emlékmúzeumot alapítanak, Gobbi Hilda kezdeményezésére

Bevezető:

A XX. századi magyar színjátszás egyik legmeghatározóbb alakja, akinek 55 évvel ezelőtt bekövetkezett halála okán, már egyre kevesebben emlékezhetnek rá személyesen, ráadásul ezek az emlékek sem a művésznő sok évtizedesre tehető zenitjéről valóak. Lassan legendává érett személye, anélkül, hogy pontosan és konkrétan ismerhetnénk a legenda mögött húzódó személy munkásságát, és bár több tucatnyi könyv, írás keletkezett róla, de egyetlen összefoglaló sem. Talán ez is sorsa a mitikus lényeknek. A ma, az egyre kevesebb számú érdeklődőjének csak sablonos lexikonjelzők maradnak róla, kiüresedő tartalommal, és őt is lassan utoléri a színművészet nagy betegsége, az egyre halványuló emlékezés. Mítoszként lebeg a valóság felett személye, afféle elérhetetlen abszolútumként, pedig neki is voltak esendőségei, és személyes varázsa, tüze, kétségek gyötörték premier előtt, szerényen meghúzódott, és zavartan belepirult, ha valaki felismerte az utcán, ugyanakkor derűs, vidám személye, gurgulázó nevetése sokakat elvarázsolt környezetében. Jelen összefoglalónkban igyekeztük a szakmai szempontokat egészségesen ötvözni a személyes megnyilvánulásaival, hogy túl munkásságnak egzakt ismeretén, mondatain keresztül ismét idevarázsolhassuk a ma emberének tündöklő lényét, megismerhessük a világról, a színészetről vallott vezérelveit, ami ma éppoly aktuális, mint 60-70 évvel ezelőtti riportjai idején.
Ő például soha sem írta le nevét másképp, mint Bayor Gizi. Ellipszilonnal. De már az 1930-as Színészeti lexikonban Bajor Giziről beszél Schöpflin, pontos jével... és azóta mindenki, még a róla elnevezett Színészmúzeum is így íródik, pontos-jével. Őt valószínű a legkevéssé sem érdekelte ez az egész mizéria, mi úgy gondoljuk emlékének ápolását, ott kezdjük, hogy rá való tekintettel ellipszilont használunk neve leírásakor - mi legalább is. De annál grandiózusabb személyiség volt, hogy külsőségekkel törődjék, sokkalta fontosabb az amit létrehozott és azóta is szent tűzként lobog láthatatlanul is a magyar színjátszás egén.
Kérem halálának 55 évfordulója alkalmából - ha másért nem - fussa át ezt a varázslatos, ő általa rajzolt tündökletes történetet róla, hogy velünk élhessen ma is, részévé válhasson ismét mindennapjainknak.

Nagyszülők, szülők...

"Nagyapám Zsitvaújfaluban ismerte meg nagymamát, nagymama von Weiss és Hortenstein bárónő volt. A vezérkari főnök és a bárónő házasságából született édesapám, Magyaróvárott 1849-ben, menekülés közben, mert nagyszüleim Németországba emigráltak. Papa kint végezte az egyetemet, hallatlan művelt volt. Famíliám élettörténetét meg is írta valaki odakint egy Wetterwolken (Viharfelhők) című regényben, amely 1910-ben jelent meg Berlinben, Károly Curtius kiadásában."

Édesapja, édesanyja

"Apám jó családból származik, tudniillik nagyapám Beyer Rudolf, Görgeynek volt a vezérkari főnöke. Hegedüs Lóránd színpadra is vitte Kossuth-darabjában, amelyet a Nemzeti Színházban játszottak, de nekem nem volt benne szerepem. ...Apám negyvenöt éves korában nősült, olasz leányt vett el: az anyámat. Én a mamámhoz hasonlítok, de természetem a papáé. ...Imádtam egyébként az apámat, aki a legkülönösebb, legérdekesebb, legragyogóbb ember volt. Későn házasodott meg, sokkal idősebb volt anyámnál, nekünk gyerekeknek nem is apánk, hanem nagyapánk lehetett volna. ...Édesapa bányamérnök volt, utóbb barátai furcsa vállalatba (vállalkozás) vitték be, a Kálvin téren emeletes kávéházat épített, amelyet lebontatott a Közmunkatanács azon a napon, amikor épp kész lett. Ezután teljesen tönkrementünk.

Epizódok a gyerekkorból

"...én már korán, négy-öt éves koromban magamra akartam vonni a figyelmet. Kosztümöket csináltattam a hálóingből meg színes szalagokból, a szobában körbeültettem a babákat, fölmásztam egy sámlira, és verseket szavaltam, énekeltem, szóval, produkáltam magam nekik. Ebben a mulatságban Mariska nővérem segített, ő varázsolta estéli kosztümmé a hálóingeket, rakta nyakamra a mama gyöngyeit, rendezte el a szekrényből kiráncigált szalagokat..."

Bayor Gizi gyereklányként, mint Renonszka

Édesapja, Beyer Marcell azonban nem adja fel és ismét kávéházat üzemeltet - igaz, nem saját tulajdonban, hanem bérelt helyiségben - a Kálvin téren, abban a házban, amelyben laknak is, szintén bérlőként. Beyer Rudolf, a bátyjuk a nagyapa után kapja a nevét, és a Beyer gyerekek - a nagyobbik Marika, Rudi a bátyja és a fiatalabb Gizi - és Gizi gyakorta tartózkodnak a Báthory kávéházban rendszerint, ahová a két utcára is néző háztömb belseje felől, a kártyaszoba egy kis ajtaján keresztül visz az út. Gizi iskolából jövet-menet, innét hátulról, a lakóház felől jár be szüleihez a zajos kávéházba, sőt gyakorta ő maga is kiszolgálja a vendégeket, vagy később, nagyobb lányként épp a kasszagépet üzemelteti. Ahogy keresztülmegy a kártyaasztalok közt, a füstös szobán át, gyakran megáll a játék, és a játékosok szemükkel követik a kislány útját, amiből azért néha támad egy-egy rossz bemondás, amelyet kártyás nyelven "renonsz"-nak hívnak. Aztán egy nap a kártyások elnevezik Gizit Renonszkának, s ez a jellemző név rajta is marad, egészen a Báthory kávéház megszűnéséig. A környék felnőttjei, és a gyerekpajtások számára is Renonszka marad mindörökre, de a házban, az első emeleten lakó Csathóék idősebb fia, Kálmán is ezen a néven ismeri. Később Csathó Kálmán, amikor a Nemzeti Színház ifjú rendezőjeként találkozik Renonszkával a színházban, nem meri ezen a néven szólítani többé hivatalosan, bár a háta mögött továbbra is Renonszkaként emlegeti Gizit.

Gizi és a szülői ház - lépcsőháza

"... a körúti ház lépcsője is lélegzetelállító szorongással töltött el. A lépcsők valahogy úgy kanyarogtak a falak között, hogy az egyik szakaszról nem lehetett átlátni a másikra. Néha ötször-hatszor is elindultam. De ha fölülről lépteket hallottam, visszarohantam a kapu alá, s addig vártam, amíg elmentek. Ha meg mögöttem jött valaki, rohantam, mint az őrült, és az első folyosón kimenekültem az udvarra. A házban lakott például egy vízfejű ember is, attól úgy iszonyodtam, hogy csak visszafojtott lélegzettel mertem elmenni mellette. Karczag úrnak hívták..."

Elpusztul a szülői ház

Aztán egyszer egy nap, a közel negyven esztendeje éjjel-nappal működő Báthory kávéház, bezár. Igaz még ha nem is Beyer Marcell üzemelteti végig, negyven esztendőn át ezt a nagy múltú és híres kávéházat, most a bezáratásakor mégis a Beyer család megélhetése kerül katasztrofális helyzetbe az új háztulajdonos felmondása kapcsán. Az új tulajdonos azzal a megokolással mond fel a kávéház üzemeltetőjének Beyer úrnak, hogy nem tűr a házában éjszakai üzletet. Eget-földet megmozgatnak az akkori Pestiek, hogy a kávéház bezárását megakadályozzák, de a tulajdonos hajthatatlan. Gizi akkori udvarlója például, aki egyébként sokáig vőlegényjelöltként is szerepel Gizi életében, szóval, Sztrakoniczky Károly ifjú hírlapíró révén még újságcikk is keletkezik a kávéház bezáratásáról. Az új tulajdonost azonban ez sem hatja meg, rendíthetetlen, ráadásul a törvények is őt védik, így a kávéház végérvényesen bezár. Beyer Marcell a hatóságokhoz folyamodik új kávéház nyitásra, és engedélyt is kap a Kálvin tér közepén egy barakk-kávéház építésére. Az új Báthory kávéház hamarosan megnyílik, és még jó néhány esztendeig szolgálja a környéket, bár korábbi fényét soha többé nem nyeri vissza, viszont némiképpen enyhíti a család anyagi gondjait. Egyébként a korábbi Báthory kávéház épülete, amely a Kecskeméti utca 14. számot viseli a postacím alapján, és amely Bayor Gizi szülőházának is tekinthető egyben, a második világháború során elpusztul, telke sokáig üres telek marad, és csupán néhány bokor meg egy ecetfa nő rajta.

A Színművészeti Akadémián

Középiskoláit Budapesten végzi, s beiratkozik a Színiakadémiára. "...Papa nagyon könnyelmű ember volt, de ezt nem ellene mondom, hanem mellette. Sohasem ismerte a pénz értékét. Mikor például tönkrementünk, én éppen a negyedik felsőbe jártam az Angolkisasszonyoknál. Kitűnő alkalom volt nekem, hogy iskolát váltsak, beiratkoztam a színiiskolába, színésznő akartam lenni és sok pénzt akartam keresni. Szüleim nem tudtak elhatározásomról, pedig én már kétéves korom óta készültem erre. Később a színészet lett családunk megmentője, ebből éltünk... A felvételi vizsgán Szép Ernő "Gyermekjáték" című versét szavaltam. Mikor megtudták otthon, hogy színiiskolába járok, azt mondták, most járjam ki, de nagyon vigyáznak rám, mindig elkísértek, és mindig értem jöttek. Harmadéves koromban már szerepeket kaptam, "A kicsinyek" című darabban léptem föl először. Jókat írtak rólam. Mikor végeztem, a Vígszínházhoz hívtak, de Tóth Imre nem engedett."

Édesapja cikket ír róla...

"... Apám amikor beletörődött abba, hogy színésznő és a Nemzeti Színház tagja lettem, valamelyik újság megkérte, nyilatkozzék hogyan lépett a lánya erre a pályára. Apám nem szerette a színház körül való mókázást, de megírta az interjút. Tündöklő humorának tökéletes képe ez. Részletesen elmesélte benne saját életrajzát, elmondta, hogy 1849-ben, emigrációban született. Apja Bem vezérkari főnöke volt, ő maga Németországban végezte tanulmányait, bányamérnök lett, satöbbi, satöbbi. Végre Magyarországra került. Egyszer elment a Nemzeti Színházba, végignézte az előadást, és azt mondta: "Ejnye, ejnye, itt nemsokára új naivára lesz szükség. A cikket úgy fejezte be: "Miután ezt megállapíthattam, megházasodtam és szállíthattam a színháznak egy naivát."

Alighogy végez, a Nemzeti Színházban kap szerződést

A Színművészeti Akadémiát 1911-től 1914-ig végzi, többek közt Gál Gyula, Csillag Teréz és Molnár László tanítványaként. Az első világháborút megelőző hetekben tartja a Színművészeti Akadémia a vizsgaelőadását, akkor Szigligeti Ede "Nőuralom" című vígjátékában, amelyben - ahogy a korabeli kritika emlegeti - "egy karcsú, fekete leányka" lép fel először és kelt feltűnést, akit Beyer Gizellának hívnak. Bánki Judit, Pécsi Blanka, Bodnár Jenő, Földényi László és Kiss Ferenc társaságában lép fel. A Színművészeti akadémián már 1914-ben tehát a Nőuralom vizsgaelőadásán már feltűnést kelt tehetségével, úgy hogy az iskola padból egyenesen a Nemzeti Színházhoz kerül, sőt még meg sem kapja a színiakadémiai oklevelét, máris szerepet ajánlanak neki Lucien Népoty "A kicsinyek" című darabjában, amelyet a Nemzeti Színház mutat be, 1914. április 24-én, annak a Csathó Kálmánnak a rendezésével, akivel gyermekkora óta egy házban lakik. Fennmarad az első interjú, amelyet a Magyar Színpad riporterének ad: "...én "A kicsinyek"-ben Villaret Fanny szerepét játszom, de nem tudom, mit mondjak róla, mert tőlem még sohasem kérdezett ilyet senki, és nem tudom, mit szokás ilyenkor mondani. Csak azt mondhatom, amit most a premier előtt érzek, mégpedig: hogy "A kicsinyek" a világ legjobb, legdrágább darabja, és a Fanny a világ legnagyszerűbb, legfontosabb szerepe, mert én játszom, és mert a Nemzeti Színház színpadán játszom először életemben..." - mondja az akkor 21 esztendős Bayor Gizi.

Beyer Giziből Bayor lesz

Mint oly sokaknak akkoriban, Bayor Gizi művésznév-választása alapvetően a színészek keresztapjának, Szentesy Lajos úrnak is köszönhető. Szentesy Lajos az Országos Színművészeti Akadémia főtitkára, aki a beíratást végzi az Akadémián, így beszél erről: "Természetes dolog, hogy a színészeknek igyekszünk jó hangzású nevet adni. Jobbára csak a felvételi vizsgákon szokott kiderülni, hogy milyen nagy számban viselnek idegen hangzású neveket a növendékek. Sokan még a jelentkezésnél sem gondolnak erre, viszont hosszas töprengésre nincsen sok időnk, s mivel én végzem a beíratást, ez a feladat is nekem jut. Hogy milyen szempontok szerint történik mindez? A kezdőbetűt a legtöbb esetben megtartom. Rendszerint valamely történelmi, vagy helyiségnév kerül választásra. ...az egyik legnagyobb büszkeségünk Beyer Gizi, akit ma Bayor Gizi néven ismer egész Európa" - mondja tehát a keresztapa, akinek tulajdonképpen másodpercei vannak egy-egy jó hangzású név megtalálására, s arra is csupán mellékesen, mert a főtitkár úrnak alapvetően egész más a feladatköre. Az akkori művészvilág népszerű Lajos bácsija egyébként ilyesmi nevek kreátora, mint a Reim Annából lett Rápolthy, Turmáyerből lett Turay Ida, vagy Szautnerből lett Sulyok Mária, vagy a Schwalmból lett Sennyei Verája; a Lersch Elvirából lett Szörényi Évája, Predicsből lett Perényi Lászlója, de Lajos bácsi egyik legnagyobb büszkesége az Oscar-díjas Kertész Mihály neve, amelyet Kammerből magyarított. (forrás: Sugár Andor: Hogyan születik a színpadi név? Délibáb, 1937. január 16.)

Beyerből Bayor Gizi lesz a címlapon is

Szentesy Lajos névváltoztatása azonban egy kis áttétellel jut el a köztudatba, mégpedig Bálint Lajos közvetítésével. Csathó Kálmán ezt a hivatalos névváltoztatást igen részletesen leírja visszaemlékezésében, amelyben elmeséli, hogy épp Gábor Andor "Palika" című darabját játssza Rajnay Gábor partnereként, amikor immár végleg Beyerből Bayorrá lesz Gizi. Bálint Lajos - aki a Nemzeti Színház dramaturg-titkára akkoriban - "pillanatnyi ötleteként" kerül elő az egész. Csathó Kálmán, a szemtanú hitelességével így meséli el az esetet: "... Emlékszem, egy-két nappal a bemutató előtt, a próba szünetében Tóth Imrével a színpadon ácsorgunk, s Bálint Lajos, kezében a színlap-korrektúrával, odajön hozzánk, és azt mondja: - Most már mégis meg kellene magyarosítani a nevét ennek a Gizinek. Azt hiszem, Bayor, ipszilonnal írva nem lenne rossz. - Jó! - Bólintott Tóth. - De meg kell őt magát kérdezni, tetszik-e neki."
Meg kell jegyezni, hogy Bálint Lajos előtt nagy valószínűséggel Szentesy úr névalkotása már ismeretes volt, sőt..., de miután nem volt e név bevezetve a színházban is ezért kellett talán a direktor úr jóváhagyását "javasolnia" ilyenformán az ügyhöz.
"... Így született meg a Bayor név, tehát két lépcsőben, mellyel aztán annyira összeforrt, hogy ezt használta később a polgári életben is, noha - úgy tudom - hivatalosan sohasem változtatta meg a Beyer nevet." - mondja Csathó, majd hozzáteszi, hogy "Ő maga mindig így - vagyis Y-nal - írta le a nevét", sohasem használta "j"-vel.". Viszont írták pontos-jével a nevét életében is már számtalanszor, cikkek tucatjai jelentek meg ezzel a "j"-vel, (talán őt ez izgatta a legkevéssé), de ettől függetlenül ő soha sem írta másképp nevét alá, mint "y"-al. Hogy ez a pontos-jé mikor nyert polgárjogot, azt talán ma már senki sem tudja, de javaslom, tiszteletből, és hagyomány ápolás végett mi használjuk úgy, ahogy mindig is szerette választott nevét használni: Bayor Gizi

Bayor Gizi első korszaka - Tóth Imre igazgatása idején

Tóth Imre, a Nemzeti Színház akkori direktora veszi őt föl tagnak, és nem sokkal ezután már meg is kapja élete első Shakespeare-szerepét tőle. Igaz, nem főszerep, hanem csak egy icike-picike szerep az övé, hisz Lucius ő, a Julius Ceasarban, Brutus szolgája, de élete során annyi Shakespeare-főszerep várja, hogy méltán kárpótolja őt a startért a sors. Azután kényszerű hallgatás pályájának következő állomása, az első világháború kitörése végett elrendelt színházi bezáratások miatt. Több mint fél évig tartó szünet után nyitja meg kapuit újra a Nemzeti. Azonban Tóth Imre lassan szoktatja a színházhoz. Eleinte nem ad nagy szerepeket neki. Főképp Ligeti Juliska naiva-szerepkörének megfelelő, vagy ahhoz hasonló szerepekben játszik két-három évig, többnyire pár szavas szerepeket. Az első nagyobb kiugrási lehetőséget is Ligeti Juliska nyomdokain haladva nyeri el, ugyanis Gárdonyi Géza "Annuská"-jának felújításakor formálja Ligeti helyett Annuska alakját. Meg kell jegyezni, az egykori szemtanú, Csathó Kálmán, aki egyben a rendezője is a darabnak, szóval, Csathó véleménye szerint az író által elképzelt Annuska Ligeti előadásában jobban megközelíti az író eszményképében élő figurát, mint amit az első főszerepében szorongó Bayor Gizi interpretál. Valamivel összetettebb alakítási készséget igényel második főszerepe, Csiky Gergely "A nagymama" című darabjában Márta szerepe. Két évtizeden keresztül Mártát tanára, Csillag Teréz játssza, tőle veszi át közös betanulással Bayor Gizi. A Márta-szerep aztán többször is előkerül élete során, és hosszú időn keresztül Bayor Gizi nevéhez fűződik eztán ez a szerepformálás, akárcsak annak előtte Csillag Terézéhez.

Az első főszerepek - Ambrus igazgatása idején

Az első világháború harmadik évadjához közelgő Nemzeti Színház éléről lemond Tóth Imre, s direktori státuszát a neves irodalmár, esztéta és író, Ambrus Zoltán veszi át. Ambrus határozott egyéniség, ugyanakkor széles látókörű, nagy tudású ember, aki elsősorban a színház műsorával és irodalmi színvonalával törődik, nem a színészekkel. Azok gondozását, kezelését rábízza a rendezőkre, mondván, ők dolgoznak a szereplőkkel, nálánál sokkalta jobban ismerik képességeiket. Így válik lehetővé, hogy Csathó Kálmán, Ivánffi Jenő és az akkor nemrégen a színházhoz kerülő Hevesi Sándor rendezők szava válik döntővé sok tekintetben, legfőképpen pedig a Nemzeti Színház színészgárdájának súlypontozása tekintetében. A nagy generációhoz sorolt Ivánffit leszámítva a két fiatal rendező, Hevesi és Csathó szerepe nőttön-nő, fiatalos lendületet adva a színház életének. Elképzeléseiket többnyire új tehetségek bekapcsolásával valósítják meg, és ugyancsak ők azok, akik így korán felismerik a kezdő Bayor Gizi képességeit. Az Ambrus-igazgatás első jelentős szerepét Móricz Zsigmond "Pacsirtá"-jában kapja egyébként, amely elég nagy feladat elé állítja a kezdőnek számító színésznőt. Azt megelőzően sohasem játszott asszonyt, és ráadásul először alakít parasztszerepet is egyben. Egy huszonéves, ízig-vérig pesti színésznőtől - valljuk be - mindkettő igen távol áll. A legenyhébb kifejezés az, hogy valódi ugrás ez az ismeretlenbe. Ez a vállalkozása mégis teljes siker, szerepfelfogását mind a kritika, mind pedig a közönség teljes megértéssel fogadja.

Bayor Gizi nevét lassan megismeri a főváros

Rövidesen az első megmérettetést egy másik jelentős szerep követi, Bródy Sándor "Dadá"-jában Erzsébet alakjának megformálása. Eredendően ezt Varsányi Irén játszotta a Vígszínházban, aki a kor egyik legnagyobb színésznőjeként nyilvántartott személyisége - Márkus Emílián és a korelnök Blaha Lujzán kívül persze -, és Varsányit a premier kapcsán nyilatkozatra bírja az egyik újság, miképp látja ő, az egyik legnagyobb alakítását viszontlátni egy ifjú tehetség tolmácsolásában? "... színes, bájos és mély érzésű ez a fiatal lány! Egész alakítása - felfogásban, megérzésben - végtelenül tetszett nekem!" - nyilatkozza Varsányi, megérezvén a fiatal kezdőben a tehetséget és az eredeti alkotóösztönt. Varsányi nagyságára jellemző módon ennek az érzésének hangot is ad, tisztában van nyilatkozatának súlyával, hogy ez mekkora lendületet is adhat egy zsenge pályakezdőnek. (Milyen jó lenne hagyománnyá tenni ezt az önzetlenséget, hogy a mai szakmai nagyságok kiállásukkal támogassák a következő generáció tehetségeinek kibontakozását!) Erzsébetként Bayor Gizi bizonyít nem csak a közönség, hanem a szakma számára is. Ennek köszönhetően megkapja élete első kiugrási lehetőségét, minden színésznő álmát, Júlia szerepét, a shakespeare-i főszerepet. Bayor Gizi pedig ismét bizonyít, mégpedig nem is akárhogyan. Kosztolányi Dezső így ír az előadásról: "Bayor Gizi helyes és ép ösztönnel játssza Júliát, egésznek és egészségesnek, hívőnek és túlzónak, egy délszaki olasz nőnek, eleinte huncutul, süldő kacérsággal, később azzal a sötétséggel és tragikai elszántsággal, mellyel csak a nagy-nagy fiatalság képes." Fiúruhába öltözött leányként játssza Lengyel Menyhért "Sancho Panza királysága" című vígjátékában Ricota mór leány szerepét, a Nemzeti Színpadán először fellépő Sugár Károly búsképű lovagja mellett.

Magánszínházi kiruccanás

Bárdos Artúr ajánlatát elfogadva fellép a Belvárosi Színházban - amely akkoriban magánszínház - egy osztrák szerző, Karl Schönherr "rémdrámájában" a "Gyermektragédiá"-ban. A dráma cselekményét szokás akkoriban "freudi"-nak titulálni, hisz a két fiú- és egy leánytestvérből álló család gyermekei egy nap ráébrednek: anyjuknak szeretője van. Az erős felindulás és érzelmi vihart kavaró tény gyilkosságra csábítja az idősebb testvért, megöli a szeretőt. A lány (Bayor Gizi) a szörnyű élmény hatására elzüllik. Bárdos Artúr még évtizedek múltán is csodálattal adózik Bayor Gizi játéka előtt: "...a próbákon Móricz Zsigmonddal, a darab fordítójával nem győztünk csodálni zsenialitásának felvillanásait és erejének pompás villámlását." Még a kritika is lábhoz tett fegyverrel ismeri el, hogy "Bayor Gizi két óra alatt nagyra nőtt a gyereklány szerepében".

Újból a Nemzetiben

Ezt az azért alapvetően diadalmasnak tekinthető magánszínházbeli "kiruccanást" az elkövetkezendő időben hozzá méltó komoly szerepekkel kompenzálják anyaszínházában. Mária királynő Voinovich Géza nagy történelmi drámájában, a "Mohács"-ban, majd egy pajkos, kecses, és graciőz finomságú szerep Herczeg Ferenc "Holicsi Cupidó"-jában. Lidit formálja a Kisfaludy Károly-darab felújításában, a "Csalódások"-ban, játszik - ugyan nem kiugró sikerrel - Herczeg Ferenc "A Gyurkovics lányok" című életképében, amely szintén felújítás. Aztán 1920-ban egy színháztörténeti jelentőségű szerep az 1890-óta nem játszott "A vihar"-ban. Shakespeare drámáját Hevesi Sándor rendezi, Ódry Árpád Prosperó, Sugár Károly Caliban-alakja mellett kimagasló teljesítményűvé lesz Bayor Gizi Mirandája. Nem kisebb feladatot kap Titánia szerepének kidolgozásával sem (Shakespeare: Szentivánéji álom), Bayor Gizi szerepmegoldása egyik kritikusa szerint: "... a legköltőibb és legfinomabb rajzok egyike, ami valaha is magyar színpadra került." Az Ambrus-igazgatási időszak utolsó nagy darabfelújításában is kiveszi a részét, amikor Beaumarchais "Figaró házasságá"-ban megjelenik Cherubin apród kényes szerepében. "Finoman kidolgozott alakítása rokonszenves és bájos egyéniséget kelt életre" - mondja a korabeli kritika.

Bayor Gizi, a siker kulcsa

1922-ben újból igazgatóválság alakul ki a Nemzetiben. Ambrus lemond, helyébe a leghivatottabb személyiség, Hevesi Sándor kerül, aki egy személyben akkor az egyik legideálisabb színésznevelő is. Bayor Gizi teljes mértékben az ő "szárnyai alá" kerül. Mondják sokan, hogy soha szerencsésebb találkozást még nem készített elő a sors: a legnagyobb magyar színházi szakember és a legnagyobb magyar színésznő hosszú időn keresztül tartó harmonikus együttműködését egy színház falain belül. Ahogy azóta is emlegetni szokták: "Paganini megtalálja Stradiváriusát". A varázsló aztán felemeli bűvös varázspálcáját és a csoda hirtelen megszületik, megszólal ezer hangon a muzsika. Nincs megállás, innentől fogva alig van darab a Nemzeti Színházban, amelyben Bayor Gizi ne játszana. Gyakorlatilag Hevesi Sándor Bayor Gizire építi műsorpolitikáját, és a darabok sikerének egyik közös titka, maga: Bayor Gizi. Nem csak Hevesi ismeri fel Bayor egyedülálló képességét, hanem az írók is. Csathó Kálmán, a régi és gyerekkori jó barát mellé, felzárkózik a nagymester, Herczeg Ferenc, és az ifjú szerzőnek számító Zilahy Lajos. Felváltva írják darabjaikat Bayor Gizi elképzelt főszereplésével, amelyet rendre be is mutat a Nemzeti Színház, természetesen Bayor Gizi főszereplésével, és a siker már-már magától értetődő. Innentől fogva elmondható, hogy szinte valamennyi Herczeg Ferenc-, Csathó-, és Zilahy-darab főszerepét Bayor Gizi játssza, és a lista nagyon is hosszú.

Bayor Gizi művészi fejlődése töretlen ível felfelé

Mondják korabeli jó ismerői, hogy "szerepkörök, műfaji határok, életkorok ekkora már mind elmosódnak Bayor Gizi univerzális tehetségének olvasztókemencéjében, mint ahogy nem gördít akadályt a siker elé az írói mondanivaló jelentéktelensége, és a darab silánysága sem". Nincs szüksége jó lélekrajzzal megtámasztott figurákra, untig elég az író rajzolta figura néhány hiteles vonása, amelyben megkapaszkodhat, a többit pótolja gazdag képzeletével és kerek, egész karaktert kreál abból, amire aztán maga a szerző is rácsodálkozik. Hevesi hozza rendszeresen a Shakespeare-ciklusokat, elavult fordításokat újít fel. "A makrancos hölgy" bősz Katájaként kirobbanó sikert arat. "Nemzeti Színháznak ilyen tökéletes bősz Katája sohasem volt még"; Puck a "Szentivánéji álom"-ban, itt is a "minden elődjét felülmúló" jelzőt használják vele kapcsolatosan ismét.

Magyar színházbeli kitérő, majd ismét a Nemzeti Színház

1924-ben néhány darab erejéig a Magyar Színházhoz szegődik, Beöthy László és az Unió Rt. csábításának engedve. Mindjárt az első darabban, Shaw "Szent Johanná"-jában, olyan kiugró teljesítményt produkál a társakhoz képest is, hogy a kritika azonnal és egybehangzóan kapitulál. "a csendes, emberi érzésnek, a szenvedés és a hit belsőségének gazdag hanganyagával áll a shaw-i melódia szolgálatában... mindig éreztetni tudja a belső emelkedést, azt a fortissimót, amely Shaw Johannáját a halhatatlanság csúcsára repíti" - írja Relle Pál. Ezt követően néhány, nem az egyéniségéhez mért feladat után, visszatér Hevesihez a Nemzeti Színházba. Hevesi az újonnan megindított Nemzeti Kamaraszínházban lépteti fel Shaw "Candidá"-jában, hol az Andrássy úti (ma Bábszínház), hol pedig a Paulay Ede utcai színpadon játszik a darabban. Visszatérése utáni első kiugró szerepe Zilahy Lajos commedia dell'arte-jában, a "Zenebohócokban" adódik, Csortos, Jávor partnereként. A kritika, a közönség egyaránt elragadtatással beszél akkoriban az előadásról. Az idős Jászai Mari ez alkalomból a premieren egy kis figurával ajándékozza meg a következő, ma is olvasható sorok kíséretében: "Drága kisfiú! Küldöm néked emlékül kis pajtásodat, a Te nagy jóságodért és megható hűségedért. Szívből ölel, szerető Jászaid." A darab az idők során további felújítást nyer, mindegyik alkalommal Bayor Gizi adja a női főszerepet.

Bayor Gizi és a világhírű Dolly-sistersek esete

"Londonból Párizsba utaztam, egy kedves öreg angol úr és fiatal unokahúga társaságában." - meséli egyszer Bayor Gizi - "Egyik este elmentük abba a gyönyörű nyári mulatóba, ahol a Dolly-sistersek léptek föl. A két Dolly ebben az időben fantasztikusan népszerűek voltak, az emberek ájultan és tombolva ünnepelték őket. Egyformán lépkedtek, egyformán voltak öltözve, hol négernek, hol királynőnek jelentek meg, a közönség egyik ámulatból a másikba esett. Angol társaságomnak szerényen megjegyeztem, hogy személyesen ismerem a Dolly-nővéreket. Az angol lány izgatottan felém fordult: "Ha ismeri őket, akkor menjük be hozzájuk, az öltözőbe!" Zavarba jöttem, elpirultam. Az angol lánygyanakodóan figyelt, már abban is kételkedett, hogy színésznő vagyok: se modorom, se megjelenésem nem volt számára elég "színésznős". De hogy a Dolly-sisterseket, ezeket a világsztárokat személyesen ismerem az már igazán hencegésnek hangzott. Az angol lány egyre unszolt, menjünk be hozzájuk. Nem szeretek öltözőbe járni és különben is attól féltem, hogy a Dollyk nem ismernek meg. A frizurám is megváltozott, talán magam is. de azért elindultunk az öltözők felé. Kétségbeesetten imádkoztam, hogy bár vége lenne a szünetnek. Ahogy így remegtem a folyosón a pesti színházi lap főszerkesztője jött felém. Ugyanaz a főszerkesztő, aki két évvel azelőtt a Dollykat behozta hozzám az öltözőmbe. "Gizike" - kiáltott felém - jöjjön be velem a Dolly-sistersekhez, hogy örülnek majd magának!" - És máris vonszolt magával. A Dolly-k ujjongva fogadtak: Halló Gizi?!! Nyakamba borultak, könnyeztek a viszontlátás örömétől és meghívtak vacsorára. Az angol lány elbűvölten nézett. Imponáltam neki. Talán még azt is elhitte akkor már, hogy színésznő vagyok..."

1928-1933-as, első pályacsúcs időszaka

Hevesi igazgató előveszi a Márkus Emília játszotta és mérsékelt sikert adó Barrie, skót szerző "Vén leányok" című melodrámáját, ezúttal Bayor Gizi és Uray Tivadar összjátékával viszik a korábbinál is nagyobb sikerre a Kamaraszínházban. Klabund "Krétakör" című darabjának Haitang nevű kínai lányát alakítja, ahogy az egyik kritikusa mondja: "Nem parádézott a szereppel: azonosult vele." Maga a szerző is hálás az előadásért, dicséri Bayor Gizi elmélyült europer játékát. Játssza Csathó darabjában, a "Lillá"-ban Vajda Júliát, Zilahy Lajos "Szibériájá"-ban Lizavétát - elmélyült, igényes darabok, Bayor Gizi lenyűgöző, a közönség és vele a siker mégis elmaradozik. Mást igényel a néző, mint amit kap a színháztól. Viszont osztatlan sikert arat Herczeg Ferenc "Déryné ifjasszony" című játékában, mint Déryné. Varsányi Iréntől veszi át a szerepet, ám több Varsányi Irén után játszott szerepet követően ezúttal a nagy elődnél talán mintha elsőbbséget szerezne, de mindenesetre méltó utódja a színpadon. A szerep másik nevezetessége, hogy Ligeti Miklós Bayor Giziről mintázza meg közismert és a Horváth-kertben felállított Déryné-szobrát, az előadás hatására. Az időszak következő nagy szerepe Zilahy Lajoshoz fűzi ismét. "A tábornok" Juditja eleve - mint mondják - Zilahy egyik legkövetkezetesebben végiggondolt nőalakja. Schöpflin Aladár szerint: "Bayor Gizi színésznői genialitása, lényének elragadó bája soha nem látott sokszínűséggel bontakozik ki szerepe folyamán." Csortos Gyulával (Tábornok) való összjátékát a magyar színművészet legjobb teljesítményei között emlegetik. Hevesi Sándor két kiemelkedő rendezése is Bayor Gizi nevéhez fűződik ekkor. Lessing születésének kétszázados évfordulójára megrendezi a "Barnhelmi Minná"-t Kazinczy Ferenc fordításában, ahol Minna szerepét adja Bayor Gizi "finom eleganciával, természetességgel, ahogy a virágból árad az illat" (egy kritikusa említi). A Nemzeti Színház színpadán ekkor adják elő először ezt a darabot! Egy másik Hevesi-rendezéshez, Dario Niccodemi olasz szerző "Hajnalban, délben, este" című virtuóz színpadi játékot igénylő darabjához fűződik nevezetes Bayor Gizi-alakítás. Az egy nap alatt játszódó kamaradarab Uray és Bayor kettősére épít. Annát és Mariót a véletlen egy kertben összesodorja, és pillanatok alatt szerelemre ébrednek. Hajnalban támad föl szerelmük, délben már megrettennek a szenvedély lángjától, este pedig el is égnek szenvedélyük tüzétől. Niccodemi darabjában pusztán felvázolja az alakokat - ám Bayor Gizi és Uray Tivadar olyan élettelivé varázsolják, hogy az már nem játék, hanem a néző szeme láttára lezajló valóság - vallja kritikájában Rédey, majd így folytatja -, "a két színpadi alchemistának sikerült a csekély súlyú flittert arannyá hamisítania." Az időszak másik kiemelkedő Bayor Gizi-alakítása a nagy költőóriás múzsájának, Szendrey Júliának megformálása, Herczeg Ferenc darabjának a címszerepében. Már az első jelentnél leírhatatlan hatású kép fogadja az előadás nézőjét: külsőleg valóságos Szendrey Júliát formál önmagából, megszólalásig emlékezetet az ismert Szendrey Júliáról készült kőnyomatra. Vonásai, ruházata, hajviselete, az a póz, ahonnét indítja a darab elején a cselekményt, zavarba ejtő módon emlékezetet az egykori múzsára. Ám nem csak külsőleg, hanem belülről is azonosul a kissé biedermeieres figurával. Normális körülmények között szavalni nem szeret, főképp kiállni pódium elé, ráadásul verseket tanulni... A színpadon elrejtheti személyiségét a színpadi alak mögé, csak intim társaságban oldódott némiképp, de idegen közönségnek a közelségét nem bírja, zavarja egyszerűen, meg különben sem szeret szavalni. Ám ezúttal, a "Szeptember végén" nem egy vers számára, hanem szerepének a része, bekapcsolható egy drámai helyzetbe, Szendrey Júlia életébe, személyes ügyévé lett a játszott alaknak, s már nem Bayor Gizi szavalja el, hanem Petőfi özvegye, kétségbeesett helyzetében.

A Nemzeti Színházban egymást váltják az igazgatók

Teljesen "ismeretlen", és "sohasem tapasztalt módon" Hevesit kikezdik, lemond igazgatói posztjáról. Márkus László lép örökébe egy évad erejéig. Az alapvetően operai feladatokhoz szokott direktor több kísérletének is Bayor Gizi játssza a főszerepét, de a korábbi sikerek ragyogásához képest ezek a premierek eléggé tompán fénylenek. Márkus az évad végén visszatér az Operaházhoz, Voinovich Géza kormánybiztossága követi - tegyük hozzá, elődjéhez képest nem sokkal nagyobb gazdasági és művészi szerencsével. Ennek az időszaknak egyik kimagasló Bayor Gizi-interpretációja a hindu költő, Kalidásza mesedrámájának, a "Sakuntalá"-nak női főszerepe (1933). Jelentős alakítása még Ódry Árpád partnereként Hauptmann "Károly császár rabja" című drámájában Gersuind, a kis szász leány. Aztán harmincas évei derekán utoléri pályafutása első öregszerepe, Zilahy Lajos "Az utolsó szerep" című drámájában, amelyben egy nagy színésznőt kell utolsó szerepében színpadra vinnie, és végső művészi fellángolásként - tulajdonképpen saját édesanyjának képében - a maga öregségét kell eljátszania. Voinovich kormánybiztosságát a fiatal és lendületes Németh Antal igazgatása váltja fel. Paulay és Hevesi után ismét egy arra méltó szakember - lélegzik fel a szakma. Németh a főváros nagyobb színházaiból összegyűjti a fiatal tehetségeket, a meglevő nyugdíj körüli színész korosztály számos tagját pedig velük váltja fel, energikus dinamikát adva így újból a színháznak. Ez egy újabb sértődés- és intrikasorozathoz vezet ismét. Németh a darabválasztásokra koncentrál, leköti továbbá a színházvezetés, Bayor kevéssé jut méltó feladatokhoz. Néhány kis széria egy-egy jelentősebb alakításában látható ugyan, de feladat és kihívás szempontjából ez az időszak minden korábbit alulmúl Bayor Gizi számára.

A színész és az író - Bayor Gizi szerint

"A színésznek együtt kell dolgoznia az íróval. Kitűnő szerzőim többnyire meghallgattak, olykor-olykor teljesítették is színpadi ösztöneim kérését. Írók között nőttem fel, hálás vagyok érte a sorsnak. Talán ettől fejlődtem, ez a titka sikeremnek is. Sok író munkáját figyeltem meg. Tudom, hogyan vajúdnak, hogyan lángolnak és kínlódnak a munka hevében, milyen nagy és szent esemény a mű megszületése. nem a munka módja határozza meg, ki a jó író. Az sem, hogy gyorsan dolgozik-e vagy lassan. Mi színészek is más-más technikával tanulunk. Rajnay Gabi például a próbákon hangosan elmondja az instrukciókat is. "Én itt most kimegyek..." vagy "Én itt most leülök..." Kedves és mulatságos. Szeretem ezt a kisfiús szorongását. Minél gyermekibb lélek a színész, annál nagyobb művész."

Bayor Gizi önmagáról...

"Az én egyéniségem akkor jelentkezik igazán, amikor az apámról beszélek. Olyan imádat volt bennem, mint a kis Dorritban. Halála a legnagyobb csapás volt számomra. Alig tudtam egy percre is elfelejteni. Egy nagyon okos ember azt írta nekem, hogy addig élünk, amíg emlékeznek ránk. Ez megvigasztalt egy kissé, mert én mindig emlékezem... Tulajdonságaim? Rengeteget pasziánszozok. Igen lassan, sokat elmélyedve olvasok. Sokat heverek a díványon, szeretek gondolkozni, töprengeni. Az öltözködést viszont nem tartom fontosnak. Szeretek csatangolni az utcán. Ha kérdezik, hogy miért nem törődöm többet a divattal, ezt felelem: - Minek, beljebb nem látnak?"

... Ismerek olyan színésznőt, aki az életben is színésznő, egy kicsit. De hány nemszínésznő-úriasszony is színészkedik az életben! A színészkedéssel is úgy vagyunk, hogy vagy hisznek nekünk, vagy nem. Én borzasztóan félek a feltűnéstől. Amikor a városban járok, szemembe húzott kalappal, szürkén és észrevétlenül igyekszem a házsorok között végigsurranni. Lehet, hogy erre is azt mondják csinálom. Talán, őszintébbnek látják azt, aki lobogó hajjal, kutyával, virággal, autóval úgy viharzik végig a korzón, mint a forgószél. Nekem ez a színésznő imponál - megvallom - de ehhez nincs tehetségem..."

... hogy ki az őszinte, azt az emberek fantáziája dönti el. Kezdő koromban jó modorom volt, senkiről sem mondtam rosszat, sem a szemében, sem a háta mögött. Ezt afféle főzőcskének minősítették. Amikor a Fehér felhőkben, az angyalt játszottam, Hegedűs Gyula megkérdezte egyik íróbarátunktól: Mit szól ehhez a kislányhoz? - Az író erre azt válaszolta: Vigyázz, ez mindenkit főz! Kétségbeesetten fordultam Hegedűshöz: Mondja igaz ez? Hegedűs az orra alatt dünnyögte: Engem azzal főz, hogy nem főz. - Mindegy mit csinálunk a világ, mégis csak azt hiszi el rólunk, amit akar. Engem nem érdekel, mit gondolnak rólam.

"...engem viszont nem érdemes megrágalmazni, úgyis kikotyogok magamról mindent. Valaki azt mondta rólam, hogy önmagam detektívje vagyok, mert mindig kiadom magamat. A hazugságban nem hiszek. Egyszer valahol az asztalunkhoz telepedett egy rendkívül feltűnően viselkedő, bolondos ember. Amikor elment, a társaság egy része azt mondta rá, hogy bolond, a másik meg azt, hogy játssza csak a bolondot. Herczeg Ferenc erre csöndesen megjegyezte: Ha játssza, akkor csakugyan bolond! Ilyennek látom a hazugságot. ha az utcalány azt akarja velem elhitetni , hogy ártatlan, elhiszem neki, mert érzem, hogy az szeretne lenni, aminek magát hazudja. És ha a tisztaság iránt való vágy megvan benne, máris tisztább. Minden hazugságban van valami igazság is..."

A Magyar színházbeli diadalútja

Talán a Nemzeti Színházbeli viszonyok vezetnek oda, hogy Bayor Gizi enged a Magyar Színház meghívásának, és elvállalja Heltai Jenő egyik legköltőibb mesejátékának, "A néma leventé"-nek női főszerepét, Zíliát (1936). A Törzs Jenő és Bayor Gizi-kettős kitűnő megoldásnak tűnik. Az előadás mindkét művész életének egyik legnagyobb sikerét, sőt, diadalát jelenti. Száztizenöt estén keresztül megy a darab, szinte egy teljes évadot kitevő előadás-sorozat, sőt, eltart még nyár végéig is.

Bayor Gizi és a siker

"... az egyéni művészet fejlődési vonala nem tűri, hogy valaki megállva, esetleges elért sikerekben gyönyörködjék, mert ez a fejlődés akadálya, az érzések megszegényítése és ennek megfelelően természetesen a tartalmatlanság veszélyének határára sodorja a művész játékát" - vallja Bayor Gizi. Miközben premierjei ünnepszámba mennek, sikerei fényesen ragyognak, ő talán az egyetlen, akinek nimbusza annyi esztendőn át, töretlen marad a korabeli színészvilág berkeiben. Nem kerül a lapok pletykarovatának főhelyére, nincsenek botrányos események körülötte, nem kerül senkivel sem olyan vitába, amelyikből vezércikk születhet, de legalábbis szaftos mondatok egy-egy képaláírás szövegébe. Mondják, hogy mindez a művésznő kvalitásain túl annak is köszönhető, hogy talán a legvisszavonultabb életet él társai és kollégái között. Bayort a színpadon kívül a pesti publikum sohasem látja. Nem jár bárokba, éttermekbe, nem ül feltűnő helyen a kávéházak teraszain, nem sétál a korzón, karon fogva valamely deli kollégájával, kacéran kuncogva és sugdolódzva, és nem látni szinte semmilyen nyilvános helyen sem, s talán ez a fajta láthatatlanság csak növeli és értékessé teszi nimbuszát. Bayor Gizi lesz az egyetlen olyan színésznő a harmincas évek közepe felé, akit minden fellépése után megvár rajongó közönsége a színházi kiskapunál. Az ő személye még akkor is romantikát hordoz, és azt a feltétlen hódolatot, amely régebbi korokban kijárt az igazán nagy színésznőknek, és ami már a harmincas évek közepére is kiveszőfélben lévő adománnyá lép elő.

Második pályacsúcs - a Nemzetiben

Újból a Nemzeti Színházba szólítja szerződése, és mindjárt egy egzotikus darabbal indítja az új évadot, hisz a kínai Hsiung "Gyémántpatak kisasszony" (1936) című színdarabjának címszerepét, Gyémántpatakot alakítja mozdulatokból Bayor Gizi, távolkeleti pantomimelemek beiktatásával, sőt, Millos Aurélt, a düsseldorfi táncszínpad volt művészeti igazgatóját és a Római Opera világhírűvé lett magyar koreográfusát szerződteti a Nemzeti Színházhoz dr. Németh Antal az előadáshoz és Bayor Gizi szerepéhez illő koreográfia megszerkesztésére. "... utánozhatatlan bájjal táncolja végig a darab szövegére a kifejezés koreográfiáját. A Gyémántpatak kisasszony megelevenedett porcelánfigura: Gizi játékos és drámai attitüdjei során az abszolút színészi kifejezés legcsodálatosabb élményét nyújtja" - írja naplójában dr. Németh Antal. Ám hiába a minden szempontból egyedülálló színészi alakítás, tizenöt előadás lesz csupán a darabból. Millos Aurél csak annyit mond: "Ő (Bayor Gizi) oly sokat tud, hogy restellem tanítani..." Aztán a Nobel-díjas O'Neill "Amerikai Elektrá"-ja tőle kissé idegen női főszerepe várja, de rá jellemző módon ismét "fent szárnyalhatott a nagy művészet magasában".
Majd Bovaryné, aztán egy repríz hozza meg számára végül is a kiugró sikersorozatot. 1937. - a Nemzeti Színház jubiláris esztendeje. A színház fennállásának százados évfordulója ez. Az ünnepi események egyike Herczeg Ferenc "A kék róká"-jának felújítása Bayor Gizi és Rajnay Gábor, Kiss Ferenc és Jávor Pál főszereplésével, amelyet a közel tíz esztendeje elveszített, és ez alkalomtól fogva újból visszanyert Nemzeti Kamaraszínházban adnak elő, a kisszínház debütálásaként. Élő író művében sem azelőtt, sem azután nem aratott Bayor Gizi ilyen páratlan sikersorozatot. "Meg kell állapítani - mondja az előadásról kritikájában Bisztray Gyula -, hogy Bayor Gizi mély hatással a szuggesztió ritka fokán álló művészettel játszotta ezt a szerepet." A közönség nem is bír betelni csodálatával. Októbertől májusig kétszázkilenc estén át marad műsoron a "A kék róka".
"Az ő Cecilje a pesti Szfinx volt, szépséges, bódító, szomorú, szerencsétlen, de örökre kiismerhetetlen igazi Nő..." - mondja a darab rendezője, dr. Németh Antal.

100 éves a Nemzeti Színház

A százéves Nemzeti Színház ünnepén, 1937. október 25-én, Bayor Gizi jelenik meg a függöny előtt a "magyar színészet jelképeként", és az erre az alkalomra írott Herczeg Ferenc-sorokat mondja el:
"Nagy útról jövök: száz esztendő meredek lejtőjén baktattam föl. Néha lélegzetfogytán, gyakran roskadó térddel - de följutottam, itt vagyok!
Hogy ki vagyok, mi keresnivalóm? A ruhámról ne ítéljetek, kérlek. Ma ezt viselem, de hordhatnám Melinda gyászköntösét, vagy Gauthier Margit csipkeuszályát, vagy Finum Rózsi százráncú viganóját.
Nemcsak ruhámat, a nevemet is cserélgetem. Hívtak már Kántornénak, Dérynének, voltam Laborfalvi Róza és Prielle Kornélia, ismertek, mint Blaha Lujzát és Jászait. S ma az vagyok, aki előttetek áll. A szellem, amely engem éltet, ha kardot fog vaskesztyűs kezébe, férfi lesz és hős, a neve Lendvay, Egressy, vagy Szigeti, s ha könnyű pálcát perget ujjai között: Nagy Imre, Náday, Ujházi vagy Vízvári... Száz ábrázat foszlott már le rólam, és száz fog még reám tapadni.
Nem ruha, nem név? Tehát a lényeg: a lélek? De lelkem sem a lényeg. Csalfa és ingatag, mint a tenger habja; formát cserél, mint vonuló felhő; játszik, derül, borul, mint lomb között a napsugár. És mégis van bennem valami, ami állandó, örök és szent: a tűz, mely a lelkemből sugárzik."

A híres Bayor Gizi...

"... Ausztriában nyaraltam az urammal és jó barátnőmmel, a kiváló orvosnővel. Kirándultunk egy hegyi menedékházba. Zuhogó esőben érkeztünk fel, dirndlink elázott, cipőnk harisnyánk csupa víz volt, hajunk csapzottan lógott a szemünkbe. Leültünk egy hosszú asztalhoz, szalámit és tejet uzsonnáztunk. Pokoli jókedvünk kerekedett. Az asztalnál kívülünk komoly hollandusok ültek. A menedékház gazdája előhozta a vendégkönyvet, arra kért, írjuk be a nevünket. Beírtuk. barátnőm egy nagy szanatórium főorvosa, az uram gégésztanár, én meg a Nemzeti Színház örökös tagja. A hollandusok megnézték a vendégkönyvet, majd kételkedőn végig mértek minket: "Nem is hittük volna, hogy ilyen komoly emberek!" Férjemet bámulták: "Professzor?" Mire és szemtelenül és vidáman: "Méghozzá milyen híres professzor!" Aztán a barátnőmre néztek. Én megint megszólaltam: "Barátnőm egyike a leghíresebb tbc-specialistának!" A hollandusok mosolyogtak, és gúnyosan vizsgálgatták elázott ruhámat: "És maga persze a leghíresebb magyar színésznő" Nagyokat nevettem, csapkodtam a térdemet. "De még mennyire az vagyok!" A hollandusok szigorúan rám néztek, felírták a nevet. "Van egy pesti barátunk, majd érdeklődünk maga felől!" Később hallottam, hogy csakugyan érdeklődtek. Remélem a pesti barát, ha nem is olyan elragadtatással dicsért engem, mint én magam, de legalább kedvezően nyilatkozott rólam. Egy ilyen hegy tetején az ember nagyon elbizakodott..."

Bayor Gizi ars poeticája - a tökéletes színpadi játékról

"Érdekes, hogy engem, bármilyen szerepről essék is szó, legyen az nehéz vagy könnyű, mindig kimondhatatlan öröm tölt el s tiszta nemes szándékú ambíció ragad meg, s készít elő minden szerepemre. A jó színművésznek kitűnően kell ismernie az életet, nem szabad félnie, gyámoltalannak lennie, ha előtte a játszandó szerep új, nem ismert érzést vagy tartalmat mutat. Legyen az kétségbeesett sírás, riadt sóhajtás, sikoltó harag, impozáns erő, madárszívű hang, bölcs fukarság, franciás szellemesség, avagy skót darabosság, vagy támadó szenvedélyt játsszál is véres marású gondolatokkal, vagy talán ha az ördög aranyait csillogtatod is kezedben!"
Az utána jövő generációk kapcsán mondja Bayor Gizi, hogy a jövő színészei számára sokféleképpen alakulhatnak a dolgok, "csak egy a fontos, a művészet örök törvényeinek tiszteletben tartása: - mindig saját magadat add, mindig százszázalékosan, mert hiszen feladatod egy szolgálata milliók előtt, s milliók szolgálata az egy előtt!"

Bayor Gizi, a szegény festők mecénása

A szereptanulás és fellépés örvénylő sodrában is jut ideje és energiája, hogy az arra érdemesnek ítélt, és rászoruló festők számára jótékonysági akciókat szervezzen néhány barátnője társaságában. Természetesen ebben a jótékonysági manőverben nem kap szerepet a minden pénzt és szervezőkészséget elnyelő, ezertorkú hivatalos adminisztráció. A reklámot kerüli Bayor ezzel kapcsolatosan, pusztán csak annyira enged bepillantani a közvéleménynek, amennyi épp a dolog rangjának elnyeréséhez szükséges, illetve, amennyire hitelessé tehető maga az összejövetel a támogatók számára. A szükségesen felüli hírverés, főképp saját szerepére vonatkozó önreklámok elől azonban folyamatosan kitér. 1935 tavaszán van az első ilyesfajta összejövetel, amelyet ő maga vezet le, és utoljára talán 1948-ban, amit a felavatott színészotthon javára rendeznek, azon szerepel házigazdaként, s ilyesfajta összejöveteleken. "Nem tartom magam fellebbezhetetlen ítéletű műértőnek, de annyira mégis becsülöm a művészi ízlésem, hogy nyugodt lélekkel higgyem, sose ér érdemtelent a választásom. ...semmiféle előre kidolgozott programmal nem akartam megfagyasztani tervünket. Ötletszerűen válogatunk tehetséges fiatal festők között. ...Célom, hogy néhány tehetséges fiatal festőt váratlanul pár száz pengőhöz juttassak, ami azután lehetővé teszi a rövid időre szóló gondtalan pihenést, vagy egy bizonyos művészi feladat megvalósításához szükséges teljes elmélyülést. Az összeg felhasználására semmiféle utasítást nem adunk, még óhaj formájában sem" - nyilatkozza Bayor Gizi az események kezdetén, és ezekhez a rendezőelvekhez a teadélutánok, árverések alkalmával ragaszkodik később is.

Bayor Gizi rendez

Egyetlen rendezés fűződik nevéhez, 1938-ban Székely Júlia "Nóra leányai" című darabjának a színpadra állítása, a Nemzeti Kamaraszínházban. Nagy lelkesedéssel vág neki az új feladatnak, hiszen nagyszerű szerepek adódnak a darabban. Rendkívüli precizitással foglalkozik a cselekménnyel, a szerepívek felépítésével. Utasítások helyett előjátszik inkább, még a férfiszerepeknél is. Többször elmagyarázza mit, és miért tesz így vagy úgy. Talán ennek is köszönhető, hogy a végeredmény jobbára egy Bayor Gizi-utánzatkórus benyomását kelti. Viszont bölcsességét mutatja, hogy több próbálkozást a rendezés irányában nem tesz.

Bayor Gizi és a film

1918-1941 között számos filmben játszik, 1929-30-ban Párizsban forgatnak vele két hangosfilmet is, amelyeknek a magyar verziójában szerepel. Ám a külföldi magyar szereplésekor elmarad a remélt siker, sőt a hazai filmeken sem mondhatni szerencsésnek, ezért ezt követően viszonylag kevés felkérés éri. Épp Bayor Gizi esete mutatja, hogy a színpadi tehetségek filmvásznon nem feltétlen érvényesülnek. Miközben a kor magyar színjátszásának vitán felül álló módon legnagyobb magyar színésznője ő színpadon, addig mások filmen annyival sikeresebbek nála, sokkalta kevesebb képességekkel. Sokan sokféleképpen magyarázzák azt, hogy mi lehet ennek az oka Bayor Gizi esetében. Mondják, nem szép ahhoz, hogy közeli arcrezdüléseit rögzítsék, és hogy mély intellektusú színpadi játéka más aspektusban jelenik meg filmvásznon. Ő maga erről így vall: "A színpad egészen mást követel meg a művésztől, mint a film. A színpadi szereplés mélyebben érinti az illető művészre jellemző játékstíluson keresztül egyéniségének legelrejtettebb képességeit is. Nagyobb a terület, több a mozgási lehetőség, a közönség messzebbről és több oldalról figyeli a játékot, mozdulatot, beszédet. Minden árulkodó gesztusnak, amely a szerep lelkiségébe vetít, szemléletesnek, majd ismét máskor elasztikusnak, de a következő pillanatban esetleg erősen meggyőződésesen megkötöttnek kell lenni!" Az igazi színjátszástól, a helyzet bensőséges átérzésétől, az átélésből fakadó autoszuggesztiótól, a szereppel kapcsolatos elképzelésben való hittől - szóval mindattól, ami az igazi színművészet lényege - a hangosfilm esetében éppúgy tartózkodnia kell akkoriban a színésznek, mint korábban a némafilm idején. A művészi átélés filmvásznon is átsütő erejű megoldásainak technikai hátterével a korabeli filmgyártás még nem foglalkozik behatóan. Az ipari méretű történetgyártás helyzetkomikumra vagy épp drámára épít, és ennek rendeli alá a színészt összes tehetségével, külső, és a helyzethez kívánt belső adottságaival. Bayor Gizi nem filmszínészi alkat, és ezt a kor szakemberei hamar tudomásul veszik, sőt önmaga is belátja ezt, és bár tiszteletből, rajongásból több alkalommal is szerepeltetik, komoly női főszerep nem vár rá soha filmvásznon.

1939-1943

Moreto spanyol költő "Donna Diana" című vígjátékának főszerepét játssza (1939). A darab akkor már a hazai színpadokon több mint százesztendős múltra tekinthet vissza. Játssza 1837-ben Lendvayné Hivatal Anikó, majd később Felekiné Munkácsy Flóra, aztán Márkus Emília, és most Bayor Gizi. Dianájának sikere még sokáig zeng a Kamaraszínházban,... amit Bókay János "Feleség" (1939) című vígjátékának Anna-szerepe követ az évadban. A darab kétszáz estét megtöltő sikerének titka ismét Bayor Gizi, a darab egyik alapigazsága az ő szájából éterikus magasságot kap: "a nő csak akkor boldog igazán, ha mást boldoggá tesz". Ibsen "Nóra"-előadása (1941) valóságos ünnep a magyar színpadokon, főképp az akkor már az új, a második világháború távoli zajától, zsidóüldözésektől, munkaszolgálatról, besorozásoktól kísért hangulat közepette. Harsányi Zsolt "A bolond Ásvayné" című darabjának kettős szerepében arat nagy sikert 1942-ben, amely siker meghozza a kedvet Harsányi darabjának országos játszására is, annak ellenére, hogy a színdarabot eredendően Bayor Gizinek készíti el. Divattá lesz vidéki színpadokon is előadni ezt az akár színészi jutalomjátéknak felfogható dramaturgiájú darabot, tudni illik a címszereplő hol szerelmes fiatalasszonyként, jelenik meg, hol pedig hatvannyolc éves mániákusként, de félelmetesen konok és ugyanakkor fölényesen bölcs matrónaként. Egyébként az 1942 februárjában bemutatott darab játszásának idejére esik Bayor Gizi édesanyjának halála is. Gáspár Margit az Operettszínház későbbi igazgatónője így emlékszik vissza egyik írásában az előadásra: ... a darab egyik felében szép fiatalasszonyt alakít, majd eljátszotta ugyanannak a nőalaknak az öregkorát. Félelmes élethűséggel ábrázolta az egykor éles elme elborulását és váratlan megvilágosodásait, hol ravaszul mímelt, hol valóságos szenilitás tüneteit. A próbákon azt suttogták, hogy modellje a saját édesanyja, aki akkor már nagyon öreg és súlyos beteg volt. Gizi minden szabad pillanatában odaadóan ápolta. nehéz próbanapjai után éjszakákon át, virrasztott az ágyánál. Imádta és reszketett az életéért, de ugyanakkor, mert izzig-vérig színésznő volt, nem tudott ellenállni a szakmai zsákmányolás kísértésének. A haldokló arcának múmia-ráncait maszk gyanánt elorozta és jellegzetes mozdulatait, a semmibe hanyatló öregség koreográfiáját önkínzó könyörtelenséggel magára kényszerítette. A Bolond Ásvainé főpróbáján Gizi remekelt a zsúfolt nézőtér előtt, pedig holt fáradt volt. Azon az éjszakán is reggelig virrasztott a betege mellett. és azon a délelőttön is őt játszotta a színpadon: az egyre erőtlenebb öregasszonyt. Egyszer csak suttogást vélt hallani a színfalak mögül. Mintha rossz hír érkezett volna valahonnan. Olyan hír, amit titkolni próbálnak előtte. nem lehet más, mint hogy... és ő játszik!. Azt játssza, ami történt! Vagy ami éppen most történik! Halálba játssza a legkedvesebbjét! Megfordult vele a világ. Ájultan esett össze. Le kellett engedni a függönyt. "Milyen különös felvonásvég?" - mondogatták a meglepett nézőtéren. "Kicsit váratlan, de érdekes! És Bayor gyönyörűen csinálta az ájulást! Művészi szépen!" Később folytatták az előadást, de a közönség mindvégig megmaradt abban a hitében, hogy Gizi ájulása a darabhoz tartozott. Hiszen olyan plasztikusan hanyatlott a földre, ruhája bő redői olyan festőien hullottak köréje. Tévedhetetlenre iskolázott izomzata önkívületében is olyan fegyelmezetten működött, hogy senki sem sejtette: egy pillanatra megszakadt benne a színjátszás árama. Egy pillanatig csak ember volt..."
"A bolond Ásvayné" követően Zilahy Lajos, a magyar jakobinusok korát felidéző színművében, a "Szépanyám"-ban látni Petronellaként az 1943-as nehéz esztendőben. A családi tűzhely tisztasága, az örök szépanyák glóriás alakjai vigyáznak a "tántorgó emberfaj égi kincseire": a jóságra, a hűségre, a szeretetre. A kritika megállapítja, hogy Bayor Gizi rég nem kapott egyéniségéhez illőbb feladatot, mint Petronella szerepe. Amikor színen van, "csak úgy süt belőle a szív melege, a kedély napfénye, az asszonyiság szelíd tűzvarázsa". Aztán elkövetkezik - bár akkor ez még nem így látszik - az 1945 előtti időszak egyik utolsó szerepe, amelyet kifejezetten az ő Margit-alakításáért tűznek műsorra. Dumas "A kaméliás hölgy"-ében Gauthier Margitként ismét új arcát mutatja meg az örökké változó, állandóan újat hozó művész nyughatatlan alkotókedve. A kritika talán sohasem volt ennyire osztatlan elismeréssel irányában, mint ez alkalommal. Élete virágzásának korai tündökléséhez fogható az alakítása, művészi szempontból ez az egyik legcsiszoltabb és talán a leghitelesebb szerepformálása is, amelyet sűrű és sötét hallgatás követ, a szomorú és ostromágyúk kísérte nyomasztó esztendő (1944), amely során egyszer sem lép fel Bayor Gizi.

Bayor Gizi a nehéz időkben

Eljár az akkori Belvárosi Színház igazgatója, Bárdos Artúr érdekében. Perlaky Mária, Bárdos titkárnője közbeiktatásával felveszi a kapcsolatot a Kabinetiroda vezetőjével, és a zsidótörvények alóli mentességet megszerzi Bárdos Artúr számára. Bárdos esete korántsem egyedi, sokan köszönhetik megmaradásukat Bayor Gizinek, aki közismertségét és elbűvölő megjelenését kihasználva kitalpalja a felmentő határozatokat. Ugyanakkor a budai háza lassan megtelik idegenekkel, különösen a háború nehéz napjai idején. Például az ostrom kezdetekor a Bayor-villa már tele van menekültekkel. A családtagokon kívül jelen van egyebek közt Kertész Róbert és az író, Tamási Áron is, aki Bókayiéknál húzza meg magát kezdetben, ám a súlyos bombázások miatt Bayor áthívja magához a biztonságosabbnak tűnő helyre, és így az utolsó három-négy hetet ott tölti. Jelen van még Diósy Antal és felesége, dr. Vajda Ödön ügyvéd (az első férje) és felesége, meg fia, Miklós is. Germán Tibort, a férjét, Kertészt, és Vajdát a nyilasok és németek elől bújtatni kell, és erre a célra egy jól megépített titkos búvóhely szolgál, viszont az egyre ismétlődő bombázások elől valamennyien az óvóhelyen húzódnak meg.

A háború utáni konszolidációs időszak

A háború nyomasztása alól felszabadultan ő is a művészetükkel segíteni szándékozók hosszú sorába áll, lehetőségeihez képest. 1945. október 4-én lép fel először a Nemzeti Színházhoz tartozó Kamaraszínházban, Jean Cocteau "Szent szörnyetegek" című színjátékában, és innentől kezdve megszakítás nélkül játszik éveken át. Például a Magyar Színházban újra játssza Heltai Jenő "A néma levente" című színdarabjának Zíliáját, több mint százas szériát érve el vele.
Hervé "Lili" című operettjét a Magyar Színház tűzi műsorra, a címszerepben természetesen Bayor Gizivel. A fiatal Lili helyett az "érett korú" Lilit személyesíti meg most a színpadon, kirobbanó sikerrel. Több mint száz előadást tartanak belőle, a századikat épp 1948. március 7-én. A Nemzeti Kamaraszínházban sokszor láthatja az akkori közönség, Shakespeare "Antonius és Cleopatra" negyedszázados felújításában éppúgy, mint Lope de Vega igazi spanyol ízű felszabadult vígjátékában, "A kertész kutyájá"-ban, ami 1949. április 24-én kerül színre, és 155 alkalommal játssza a Madách téri épületben. A siker, tomboló hatású. "Ez a zseniális művésznő új fénykorához érkezett..." - mondja ekkor róla a "Színházi újság" kritikusa. A felújított "Szentivánéji álom" Titániáját egy nap nem tudja tovább játszani, mert háza kertjében elesik a művésznő, és karját töri. Pedig ez az előadás is nagy siker. Ám az idő előrehaladtával, különösképpen az államosításokat követően, és főképp talán a régi szerepeinek előhozatalával inkább kezd tartozni az elmúlt időszak "levitézlett" színpadi alakjaihoz, semmint az új épülő rendszer "szocialista" jövőbe mutató embertípusához, az akkori korszemlélet szerint. Ahogy Galsai Pongrác mondja róla: "A két világháború közti Magyarország polgára benne dicsőítette és rajta keresztül árulta el önmagát... s Bayor Gizi egyszerre tudta jelenteni mind a kettőt. Az eszményítést és a leleplezést. Az ideált és annak kritikáját." Galsai megfogalmazza tehát óhatatlanul is a szocialista elvárásokat, de mentsvárat is talál számára. Ez a kettősség, megítélésének a kettőssége azóta is tart. Akkor - egészségét féltő szeretetét hangoztatva - egyre kevesebb új szerepet oszt rá Major Tamás, a Nemzeti Színház vezetője, mindazonáltal is, hogy nagy tisztelettel van irányában. Ez korántsem szembetűnő, hisz olyan nagyszerű alakítások fűződnek Bayor nevéhez 1949-ben is, mint a Magyar színházbeli "Anna Karenina" főszerepe Tolsztoj-Volkov drámájában, amelyet maga Major Tamás rendez. A darab bemutatóját egyébként pont "A kertész kutyája" című darab sikere, és többször műsorra tűzött előadása odázza el végül is 1949 decemberére.

A színészekért mindent...

1945 után Bayor Gizi valóságos őrangyala lesz az akkor már közel kilencvenesztendős Márkus Emíliának. Ő intézi összes ügyes-bajos ügyét, kérésére segít értékei felszámolásában, folyamatosan ebédet és ételt küldet a magányos öregasszonynak, gondoskodik róla. Támogatja Gobbi Hildát az 1947. március 9-én, vasárnap délelőtt fél 11-kor hivatalosan is átadott, frissen létrehozott színinövendék-otthon, a Horváth Árpád Népi Kollégium megalapításában. Az ünnepségen Károlyi Mihályné tartja a megnyitóbeszédet, Szirtes Ádám beszél arról, hogy a nehéz sorsú szegények számára micsoda megváltás is az ilyen intézmények léte. Gobbi Hilda beszámol a hallgatóságnak az építés nehézségeiről, Gombos László, a kollégium igazgatója a feladatokról beszél, majd Bayor Gizi kap szót: "... Bayor Gizi beszélt arról, hogy Horváth Árpád, akinek nevét viseli a kollégium, utat mutatott az embertelenség és a magyarság sötét korszakában. A kollégistákat is a humanizmus, a szakmai szolidaritás és a magyarság ápolása vezesse" - írja az elkötelezett "Szabad Nép" 1947. március 11-ei számában. Majd egyebek közt Gerő Ernő, Rajk László, Révai József, Major Tamás, Somlay Artúr jelenlétével megtekintik az otthont az átadási ünnepségen. Érdekes ez a névsor, hisz egy-két év múlva elképzelhetetlen lenne, hogy a fentiek együtt tekintsenek meg bármilyen intézményt, a bekövetkező politikai változások okán. Ekkor azonban, bár utólag tudjuk, hogy a díszletek mögött érlelődik az átformálódás, látszólag mégis minden rendben van. A Népi Kollégiumok ügye ideiglenesen együvé rendezi a különbféle oldalakat, talán a jó szándék őszintesége okán. A Népi Kollégium első lakói közt találjuk egyébként Horváth Terit, Gyurkovics Zsuzsát, Váradi Hédit, Berek Katalint, Psota Irént, Soós Imrét, Szemes Marit, Jancsó Miklóst, Bacsó Pétert. 1948-ban Gobbi Hilda a Jászai Mari Otthon, később pedig az Ódry Árpád Színészotthon felépítésén fáradozik. Bayor Gizi, átérezve az idősebb és magukra maradott színészek gondjait, Gobbi Hilda egyik legfáradhatatlanabb segítőtársa ebben a munkában is. A Magyar utca 36. szám alatti Jászai Mari Színészotthonban például ő rendezi be Sarkadi Aladár számára a szobát, az utolsó szögig. Rendszeresen látogatja a Jászai Mari Otthon lakóit is. Sőt a megnyitó estéjén egy rögtönzött, és éjszakába nyúló művészeti árveréssel anyagi alapot hoz létre a működtetés és fenntartás érdekében.

Az első Kossuth-díjas színésznő

Bayor Gizi Kossuth-díjas művésznő. A szabadságharc 100 éves évfordulója alkalmából alapított díjat, 1948. március 15-én vehette át elsőként. "Bayor Gizi művészi érdemeit mindörökre számon fogja tartani a Magyar színháztörténet. Csakhogy kíváló színésznő, aki méltó arra, hogy színháztörténetünk hasábjain megörökítsék, volt már bőven és nagyszámban lesz is még, de valamennyi között Bayor marad az egyetlen, aki elsőnek viselte a Kossuth-díjas művésznő címet." - írja kitüntetése kapcsán Péchy Blanka a Staud Géza szerkesztette Színház című képes művészeti hetilapban, 1948 márciusában. A kitüntetés rendkívüli jelentőségét érzi, és értékeli ő maga is: "Mivel érdemeltem meg ezt a nagy kitüntetést? Mert, hogy tehetséges vagyok, nem az érdemem. Ez Isten ajándéka. Hogy ezt a tehetséget megbecsülöm és továbbfejlesztem ez kutya kötelességem. De hogy továbbfejlesztem azt elsős sorban, azoknak kell megköszönni, akik módot nyújtanak ehhez, akik ismét és ismét színpadra állítanak. Nem, nem ez az, amiért a kitüntetést kaptam. Én úgy érzem: az ember., nem a színész szolgált rá bennem. Az ember, aki testének, lelkének és mindenek fölött szívének egész erejével ehhez az országhoz tartozik. Én tehetségemet ajándékul kaptam és én ezt a tőkét soha sehol másutt nem akartam kamatoztatni. Én innen, bármennyire hívtak soha el nem mentem. Nem is megyek soha. Amit én adni tudok, azt csak az én hazámnak, és az én népemnek akarom nyújtani. És ma inkább, mint valaha. ...Nézzenek ide, némi közöm volt Kossuth-hoz eddig is. Ez itt a nagyapám Kürasszír tiszt létére Kossuth oldalán harcolt, Görgey vezérkari főnöke volt. Klapkával együtt emigrált. Apám menekülés közben született 1849-ben. Nagybátyámnak Klapka volt a keresztapja...
1950-ben az elsők között kapja meg a frissen alapított "Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze" kitüntető címet is elnyeri, amelyet az akkori népművelési miniszter ad át 1950. augusztus 19-én 17 órakor a Parlament "Elnöki Tanács Titkárságán" megrendezett zárt ünnepségen. A Nemzeti Színház örökös tagságát viszont még 1928-ban nyeri el.

Utolsó szerepében

Utolsó nagy színházi premierjévé lép elő Lady Milford megformálása Schiller "Ármány és szerelem" című drámájában, a kitűnő Gellért Endre rendezésében. A próbák során, a rengeteg megszakítás ellenére is, Bayor érzelmi felindultságában ott tudja folytatni szerepét, ahol megszakították a próbát a rendezői instrukciók.
Ritka, és csak kevesek sajátja ez a profizmus. Gellért maga is zavarba jön ettől. Mondják, a darab gyakorlatilag halhatatlanná teszi a "limonádé" fogalmát, ám Bayor előadásában a főhősnő végig rejtélyes, különös és megfoghatatlan, és az utolsó pillanatig el nem dönthető, hogy tulajdonképpen a hercegi kurtizán színészkedik, vagy valóban el fog majd menni napszámosnak, hiszen egy utolsó gesztussal minden korábbi mondatát idézőjelbe teszi. Bayor tele van munkakedvvel, bár valójában szorong a politikai változások okán, mint ahogy korábban is a háború alatt, de ez a mostani kor már rossz beidegződéseket indít el benne.

Az utolsó órákról - Bayor Gizi vallomása

Mi lenne, ha megtudnák, hogy életünk utolsó huszonnégy órája előtt állanánk és csak rövid idő áll rendelkezésükre, hogy a sok vajúdó problémánkat megoldjuk. A "Délibáb" színházi folyóirat munkatársa ezzel a körkérdéssel keresi meg a magyar művészek színe-javát, még 1930 karácsonyán az ünnepi számban. Nos, hogy ez mennyire ünnepi körkérdés, azon talán lehet vitatkozni, de az erre adott válasz annál izgalmasabb, hisz a válaszolók jó részének életútját ma már ismerjük. Ennek fényében olvasni arról, hogy ők mit gondoltak erről a felvetésről, talán több mint frivol. Bayor Gizi például így képzeli: "Huszonnégy óra tökéletesen elég arra, hogy az ember megbarátkozzék a halál gondolatával. Sokszor még kevesebb idő is elég ehhez. Én életem utolsó huszonnégy óráján talán filozófusokat olvasnék, és a legpesszimistább bölcselők sem tudnák elrontani az optimizmusomat, amivel a halál elé néznék..." - válaszolja 21 évvel valódi, és számára azonban igen gyors halála előtt.

Bayor Gizi fülbetegsége

Valódi halála váratlan, és amennyire ma már tudható, indokolatlan is. Minden azzal kezdődik, hogy 1950 szeptemberében megfájdul Gizi egészséges füle. Germán megoperálja, ami már önmagában is hiba, mert saját családtagot orvosok íratlan törvénye szerint nem szabad operálni. Sejteni sem lehet, hogy a műtét során Germán mit lát, vagy izgalmában látni vél. Mindenesetre ettől a műtéttől kezdve állandó aggodalomban él, hogy felesége meg fog süketülni, és nem tud többé játszani. Folyton Gizi megoperált fülével foglalkozik. Többször is röntgenfelvételeket készíttet róla. Konzultál más fülészekkel, és nem lehet meggyőzni arról, hogy rémeket lát Gizivel kapcsolatosan. Egyik kollégája meg is jegyzi epésen, hogy nem Bayor Gizi a beteg, hanem Germán Tibor maga. Germán jó szándéka fanatikus kényszercselekvéseket idéz elő nála. Folyvást kezeli Bayor Gizi betegnek ítélt fülét, ami akkorra már feltehetően teljesen meggyógyult. Egy barátnőjének történt véletlen elszólás kapcsán tudható, hogy Germán naponta veti alá fájdalmat is okozó fülészeti kezeléseinek, sőt, erősítő B-vitamin-injekciókat is bead. A szerencsétlen ember egyre inkább a megsüketülés veszedelmétől félti rögeszmésen feleségét. Néha kétségbeesett elkeseredésében célzást is tesz a kettős öngyilkosság gondolatára, de Gizi ilyenkor nevetve feleli: "Tévedsz, papi! Nem leszünk öngyilkosok. Ha majd megsüketülök, és nem játszhatom, hát, legfeljebb tanítok." Úgy hiszi, ezzel végérvényesen elintézte a dolgot, nem is sejtve, hogy férje a beteg. Csak a későbbi boncolás igazolja azt a tényt, hogy Germán Tibor előrehaladott agykéregsorvadásban szenved, és emiatt értelmi képességeiben és cselekvéseiben már régóta korlátozott tudattal bír.

Az a szörnyű nap

Bayor Gizitől sokan kérnek autogramot, nemritkán még Germán páciensei is. Gyakorta írja le nevét hát különböző papírosokra, amelyet rendre továbbít férje, de egyszer egyet, egy nagyobb papíros alján tintával aláírtat eltesz Tibor későbbre, amely majd az öngyilkosságát hivatott aláírásával hitelesíteni. Eszelősök hidegvérével fonja hálóját gyanútlan felesége körül. Gizi egyik testvérhúga néhány héttel a végzetes nap előtt neszét veszi, hogy Germánnal valami nagy baj van. Ijedten rohan Gizihez, hogy csináljanak Tiborral valamit, mert szerinte nagybeteg, furcsán beszél és valamire készül. Talán öngyilkosságra. Gizi azonban a közben kibontakozódó Rákosi-féle diktatórikus uralom kezdeti és igen nehéz időszakában, a csekélyke indok alapján is fejeket hullató rendszer idején, félti férje egyetemi kinevezését. "Híreszteljétek csak, hogy őrült. Akkor aztán fuccs az egyetemi katedrának és titeket sem tudom, ki fog majd eltartani..." - mondja Csathó Kálmán, a gyerekkori jó barát utónyomozásának eredményeként kiderített tények alapján Bayor Gizi húgának. Aztán elkövetkezik a végzetes dátum: 1951. február 12. Valószínű, azon a kora reggelen is szokása szerint odanyújtja férjének a karját, hogy megkapja a napi B-vitamin-injekciót. Germán ezúttal egy nagy adag morfiumot fecskendez be a megszokott vitamin helyett, amely a jelek szerint pillanatok alatt végez a művésznővel. Utána önmagával is végezni kíván, de ő nem hal meg azonnal. Csupán estefelé, anélkül, hogy egyszer is visszanyerné az eszméletét. Még él, amikor rájuk találnak aznap délelőtt, és őt haladéktalanul beszállítják a mentők a Korányi Kórházba. Eszméletét egy percre sem nyeri vissza, még a kórházban sem, az esti órákban távozik az élők sorából. Tette előtt azonban gondoskodik a "hátrahagyott levél" felől. Izgalomtól remegő kézzel a korábbról megőrzött Bayor Gizi-signum fölé firkant valami olyasmit, hogy "betegen nem lehet élni". Végül is ez lett az a búcsúlevél, amely a közösen elhatározott öngyilkosságot hivatott igazolni. Később a rendőrségi szakértők egyértelműen megállapítják, hogy Bayor Gizi aláírása korábbi keletű a fölébe írt szövegnél, sőt, teljesen más tintával íródik, és más kéztől is való.

A szóbeszéd szárnya kap azonnal

A hirtelen elterjedő hír, találgatásokat szül, és az események kapcsán a kombinációk igen gyorsan szóbeszéddé alakulnak. Van, aki Germán tettét agydaganat szörnyű kínjaitól való megmentése miatti cselekvésnek nyilvánítja, és ennek számtalan fórumon hangot is ad. Mások "biztos forrásból való információról" beszélnek, és politikai okokat látnak az események mélyén. Az ÁVH-t emlegetik, és a szellemi életet megtisztítani kívánó Rákosi-elveket sejtenek az események hátterében meghúzódni. Megint mások leleplezett szökési kísérletről rebesgetnek, meg elfogató parancsról, amely kapcsán az államvédelem egyszerűen lecsapott a művész-orvos házaspárra. A szóbeszéd alapjául nyilván az szolgálhat, hogy amikor kiderül a hatóság számára, is hogy országos hírű művésznő az áldozat, ráadásul a neves művésznő öngyilkossága körül valami nem stimmel, szóval, akkor az államvédelem egy autója a helyszínre érkezik, a már kirendelt nyomozók mellé. A közfigyelem fókuszába kerülő "ügy" felderítése kiemelt feladatává lesz a hatóságoknak. Hamar biztos eredményre kívánnak jutni, amely kellően megnyugtatja a közvéleményt. Ráadásul Bayor Gizi népszerűsége a szakmai körökben is egy csapásra vitathatatlanná lesz, Gobbi Hilda, Major Tamás a legmagasabb pártkörök bevonásával is felügyelni kívánják a vizsgálatot, kellő súlyt biztosítva az ügy fontosságának. Úgy sejteni, hogy az ÁVH hamar "kiszáll" az ügyből, és a rendőrségi vizsgálat is rövidesen lezáródik, mindenki megnyugtatására. Megfejtődik a talány, bár a találgatások így utólag - főképp a kór részleges ismeretével - ma sem zárultak le igazán. A közeli barátok véleménye, személyes utánjárásuk kapcsán kialakuló megítélésük viszont csaknem megegyezik a hivatalos hatóság által lezártnak tekintett ügyben foglaltakkal.

A hivatal végkövetkeztetése

A kettős öngyilkosság kapcsán elrendelt rendőrségi nyomozás a megtalált nyomok, illetve a búcsúlevél alapján eljut arra a pontra, hogy a kérdéses esetben az idegenkezűség nem hagyható számításon kívül, így elrendelik az elhunytak boncolását. A boncolás során megállapítják, hogy Bayor Gizi füle gyógyult volt, és nem szenvedett semmiféle más olyan bajban, amely aggodalomra adhatott volna okot. "... a Germán Tibor professzor által feltételezett kóros csontelváltozásoknak semmiféle jelét nem találjuk. Prof. H. Wullstein véleményében szereplő perilabyrinthär lobos csontgóc nem volt található, s így a beteget semminemű szövődmény nem fenyegette..." - áll a publikált, 1951. február 15-én felvett boncolási jegyzőkönyv utolsó bekezdésében. Megállapítják továbbá, hogy Germán Tibor viszont ép elméjét is erősen fenyegető mértékű homloktáji agykéregsorvadásban szenvedett. Ez egy hosszan tartó, lassú lefolyású betegséget feltételez nála, egyre erősödő tünetekkel, és a pszichés zavarodottság ennek a folyamatnak "természetes" része, így utolsó esztendeinek tette kapcsán felmerülhet jó néhány kérdés, hisz Germán beszámíthatósága ez alapján erősen megkérdőjelezhető - mondja a hatósági vélemény. Germán Tibor klinikai munkatársai aztán utólag bevallják maguk között, hogy 1946 után már a professzor ténylegesen nem vesz részt egyedül nagyobb műtéteken. A kollégák érzékelik ugyan Germán professzor baját, de azt hiszik, hogy egy múló betegség pillanatnyi tünete, és annak egy-egy megnyilvánulásaként értékelik. Talán az 1944-es bujkálása kapcsán kiterebélyesedő félelme hagy ilyen mélységű nyomot benne - gondolják közeli barátai. Nem vonnak le messzemenő következtetéseket az apróbb-nagyobb jelekből. Tisztelve korábbi nagy tudását és hatalmas klinikai tapasztalatát úgy gondolják, hogy "a főnök talán kicsit erősebben öregszik..." Munkahelyén tehát titkolják a betegségét, falaznak hozzá, nem tulajdonítva jelentőséget az egésznek. Utólag persze minden más előjelet kap, de akkor már hiába minden önvád, az eseményeket nem lehet meg nem történtté tenni. Nézzük a hivatalos állásfoglalást tehát: Az elrendelt és lezáródó nyomozás kapcsán elmondható, hogy a kérdéses nap reggelén egy morfin-injekció segítségével dr. Germán Tibor végzett a művésznővel, majd egy másik injekció segítségével önmagával is, kettős öngyilkosságnak kívánva feltüntetni az öngyilkossággal tetézett gyilkosságot. Így összegezhető tehát a hivatal állásfoglalása mind ez idáig ebben a kényes ügyben, és szóbeszéd ide, mendemonda oda, a mai napig más igazságot nem sikerült senkinek sem bizonyítania.

Temetése

A ravatalozás előtt még halotti maszk-levonatot készítenek róla, amely a későbbi múzeum féltett kincsei közé tartozik. "Bayor Gizit a Nemzeti Színház előcsarnokából kísértük utolsó útjára, a Farkasréti temetőbe. Talán csak gyermekkoromban, úrnapi körmeneten láttam ennyi virágot hullani az útra, mint Bayor koporsója elé. Ibolya borította a Rákóczi utat" - írja Gobbi Hilda emlékei közt kutatva. Bayor Gizi temetése 1951. február 16-án a Farkasréti temetőben sokezres tömeg előtt zajlik. Utolsó szerepére önmaga helyett a pályatárs, Dajka Margit készíti fel, utolsó sminkjét ő festi rá a ravatalozás előtt. Több hivatalos búcsúztató között találni Gobbi Hildát is: "... Nálad senki szebben nem tudott szeretni, és nálad jobban senkit nem szerettünk... Te azon ritkák közé tartozol, akik estéről estére megteremtették élő művészetünknek a halhatatlanságot..."
"Nézzétek: a halált játszom!" - áll a mohosodó sírkövön, akkor.
(Ma ez nem olvasható már, a sírkő felújításakor eltűnik róla - miért?)

Sírja>>>

Emlékmúzeum

Emlékére 1952-ben, egykori villájában a Bajor Gizi Emlékmúzeumot alapítanak. Az Emlékmúzeum 1952. február 12.-én, Bajor Gizi halálának első évfordulóján nyílik meg, melynek létrejöttét a pályatárs, Gobbi Hilda kezdeményezi. A kezdetben egy emlék szobát alakítanak ki Bajor Gizi hagyatékából, és ebből az emlékszobából fejlődik ki a múzeum, az alapító a névadó mellé Jászai Marit és Márkus Emíliát kiemelve a magyar színháztörténetből, saját emlékszobákkal. A Múzeumalapító Gobbi Hilda, 1990-ben kap emlékszobát. A Múzeum szakmai felügyeletét és kezelését 1953 óta az (1952. november 2.-án megalakult) Országos Színháztörténeti Múzeum látja el, mely 1991-ben került a fenntartó minisztériumban a közgyűjtemények közé, Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) néven.
Ugyan abban az évben még, tehát 1952. november 2.-án ezen a helyen - Hont Ferenc rendező és színháztörténész kezdeményezésére - megalakul az Országos Színháztörténeti Múzeum, amely intézmény a magyar nyelvű színjátszás emlékeinek felkutatására, összegyűjtésére és tudományos feldolgozására hivatott. 1957-ben a Múzeum gyűjteménye kibővül a Színház- és Filmművészeti Szövetség hozzá csatolt könyvtárával és színházi dokumentációs adattárával. Az intézmény ebben az időben kialakuló alapszolgáltatásai azóta is működnek, bár ma már sok tekintetben bővült és korszerűsödött.

>>>>

Bayor Gizi utóélete

Bayor Gizi, a modern magyar színjátszás egyik legnagyobb alakja elemző, részletes életrajzának megírását és pályaismertetését végül is Rédey Tivadar vállalja el még 1944 januárjában, a Színházi Könyvtár számára. A mű elkészül 1944 végére, Bayor Gizi számtalan korrektúrájának közbeiktatásával, de legfőképpen Bayor Gizi "szakmai" felügyeletével. A benne foglaltak hitelesnek és korrektnek tekinthetők. A kiadásra azonban már nem kerülhet sor az ostrom miatt. A második világháborút követően a kiadás odázódik, végül elmarad. Bayor Gizi halála aktuálissá tenné a kézirat publikálását, ám erre a szerző "B"-listázása okán (nem kívánatos az akkori rendszernek Rédey Tivadar) nem kerülhet sor. 1956-ban a politikai események sodorják el az akkor tervben megfogalmazódni látszó kiadást, de a történelem ismét közbeszól. 1958-ban kiadnak egy Bayor Gizi emlékére szóló albumot, de a Rédey-féle teljesség ekkor sem publikálódhat. Aztán a szerző halálát követően a két példányban elkészült kézirat egyik példányát az Országos Széchenyi Könyvtár kézirattárában, a másikat a Színháztörténeti Múzeumban helyezik el 1967 körül. Kiadására mind a mai napig nem került sor. Azóta számos könyv jelent meg Bayor Giziről, sokan elmondták vele kapcsolatos élményeiket, olyan is akad, aki elmeséli, miért nem szereti Bayor Gizit, de összefoglaló mű róla sohasem jelent meg. Egyetlen ember, Kozocsa Sándor az, aki részben a Rédey-féle kézirat alapján készíti el az 1957-ben megjelenő "Nagy Magyar Színészek" című kötet számára a Bayor Gizi-összefoglalót, közel húsz oldalban. Valószínű, ezzel a megoldással éri el Rédey, hogy írásának egy része mégis megjelenhessék, igaz, más írásának tükrében, de gyakorta Rédeyre hivatkozva (ki tudja, mennyit és mit húzott le a felelős szerkesztő, Fehér Imréné, és mit tartott vissza maga Kozocsa, tudván, ezt úgysem írhatja így le?... az öncenzúra a legtettenérhetetlenebb valami...). Hitelesnek, és egészen tárgyszerűen korrektnek tekinthető a gyerekkorától fogva Bayor Gizit jól ismerő, és egyben későbbi kollégaként, rendezőként végig mellette dolgozó Csathó Kálmán róla szóló beszámolója. 62 esztendő azonban, úgy tűnik, kevés a nemzet nagyságainak tárgyszerű megismeréséhez, legalábbis a nyomtatott sajtó vonatkozásában. Ám pillanatnyilag ott tartunk, hogy még a nevét sem tudjuk helyesen leírni: nem Bajor, hanem, ahogy egész életében ő használta nevét: Bayor Gizi. Az emlékmúzeum neve, és az azóta megjelenő számtalan írás is pontatlan, vagyis inkább tiszteletlenül méltánytalan ezzel a pontos "j"-vel, a nagy művésznővel szemben. Harminckét esztendeig uralkodott a magyar színpadokon, királysága nem érhet véget a feledéssel, és a sablonos vagy épp pikírt lábjegyzetekkel, pár szavas lexikonközhelyekkel, ennél sokkalta többet tett értünk, és a magyar színházművészetért.



Kitüntetései:

A Nemzeti Színház örökös tagja (1925)
Szabadságrend (1945)
Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (1947)
Kossuth-díj (1948)
Kiváló Művész (1950)