Berde Mária Júlianna (Róth Jenőné) (Kackó,1889. február 5. – Kolozsvár, 1949. február 20.) erdélyi magyar író, költő, műfordító, tanár. Berde Amál testvérhúga. Használta a Berde Mária Julianna, Laborfalvi Berde Mária, 1924-től pedig az R. Berde Mária nevet is (férje, Róth Jenő német irodalomszakos tanár után). Régi erdélyi értelmiségi család sarja, Berde Amáltestvére; édesapjuk református lelkész, majd a nagyenyedi teológia tanára. Nagyenyeden végezte a középiskolát, első verse diákkorában, 1906-ban jelent meg a Pesti Naplóban. A kolozsvári egyetem bölcsészkarán magyar-német nyelv- és irodalomból doktorált; a költő Baumberg Gabrielláról, Batsányi Jánosfeleségéről írt disszertációjának anyagát Bécsbengyűjtötte. 1912-ben jelent meg első verskötete a Modern Könyvtár sorozatban. Az angol és német nyelv tanulása végett Münchenbe utazott, tanulmányútja idején – amelynek Az örök film című modern formaeszközökkel megírt diákregényében állít emléket – súlyos tüdőbajt szerzett. Betegségét, mely kihat egész életére, egy svájci szanatóriumban gyógyíttatja. Itt szerzett élményeit később, első érett regényében, a Thomas Mann hasonló tárgyú és problematikájú Varázshegyével egy időben megjelent Haláltánc-ban dolgozta fel. 1917-től 1920-ig a nagyenyedi Bethlen Kollégium tanára. Pályájának új szakasza a forradalmak után kezdődött, a továbbiakban munkájának dandárja a próza. Kezdettől bekapcsolódott a kibontakozó irodalmi életbe, az Erdélyi Irodalmi Társaság(1919) és a Kemény Zsigmond Társaság tagjául (1920), majd alelnökéül választja. Marosvásárhelyi tanársága idején az Erdélyi Szemle, majd a Zord Idő szerkesztője (1920-21), a Tüzek, Napkelet munkatársa. Szépirodalmi alkotásai és cikkei a legtekintélyesebb erdélyi, budapesti és szlovenszkói magyar lapokban jelentek meg. Sokat tett az együttélés érdekében, előadássorozatokban népszerűsítette a román irodalom jeleseit. Már 1923-ban cikket írt egy erdélyi szabad írói munkaközösség szükségességéről, később az Erdélyi Helikon-ba Kuncz Aladár felkérésére írt Vallani és vállalni című nagy hatású cikkével (Erdélyi Helikon, 1929/8) az időszerű társadalmi témák mellett állt ki a múltba menekülő történelmi regények akkori divatjával szemben, s írót és kiadót egyaránt serkentve kiváltotta az erdélyi magyar írók népi és kor-elkötelezettségének éles vitáját. Kuncz Aladár halála után elhidegült az Erdélyi Helikontól, többek között az alakulóban levő romániai magyar irodalomról, főképp a marosvásárhelyi szervezkedésekről szóló regénye, a Szentségvivők kiadásának elutasítása miatt. 1931 őszén került Nagyváradra mint a kereskedelmi leányiskola német-magyar szakos tanára, ahol főmunkatársa lett Az Írás című rövid életű irodalmi, művészeti és zenei hetilapnak; regényét Marokszedők cím alatt 1932-ben a Nagyvárad közli folytatásosan. Olosz Lajos, Szombati-Szabó István és Tabéry Géza társaságában 1933-ban létrehozta az EMÍR (Erdélyi Magyar Írói Rend) csoportosulását és könyvkiadó vállalatát, amelyben 1937-ig tevékenykedett. Írói pályája utolsó szakaszának kezdetén, 1934-ben szakít végleg az Erdélyi Helikonnal. Legérettebb regényeit azután írja. Emberi és írói magatartásával a második világháború után is a haladás szolgálatában áll, állandóan betegeskedve is szerepet vállal az újjászerveződő irodalmi életben. A Világosság, Szabad Szó, Népakarat és Utunk közli verseit, széles tematikát felölelő novelláit, tanulmányait és cikkeit. Egyik alapítója és haláláig főszerkesztője aDolgozó Nő-nek. Munkássága Halk szavú, az epikum felé hajló, szimbolista stíluseszközöket kedvelő, a természet minden rezdülésére érzékeny lírikusként indult. Legjobb verseit Seherezádé himnusza című kötetében publikálta. Látásmódja, tiszta hangú, finom zeneisége, érzelmes lírája, valamint az emberi viszonyok sajátos, etikai megközelítése, nőies érzékenységre valló, néholimpresszionista hatást mutató prózájának stílusa miatt a szó igazi értelmében asszonyírónak nevezhető. Egyik-másik prózai írását predesztinációt valló erős kálvinizmus jellemzi. Egykori bírálói szóvá tették "levendulás feminizmus"-át. Sokirányú tevékenységéből novella- és regényírói munkássága a legmaradandóbb. Néhány elbeszélése (Szegény kicsi Jula, Rina kincse, Télutó, Vargabetű) hangjának eredetisége, nyelvének költői szépsége miatt sorolható a legjobb kortárs magyar novellák közé.Korai novelláiban gyakori a mesei motívum és a lírai hangulatú epikus ábrázolás. Vissza-visszatérő témája a magát felszabadító vagy felszabadítani akaró asszonyember sorsa, társadalmi és erkölcsi helyzete, a párválasztás és a nők érzelmi világa, lelki életük szabadsága a férfival való kapcsolatukban. Egy leányanyáról írott regényében, A szent szégyen-ben a társadalmi előítéletekkel szembeszállva azt bizonyítja, hogy a nők csak a termelőmunkában való részvételükkel, anyagi függetlenségük megteremtésével érhetik el szabadságukat. Az álerkölcsökkel, képmutatással leszámolni akaró írói szándék ebben a regényében a főhős lelki fejlődésének sokszínű költői rajzával párosul. Az 1920-as évek végén fordulat áll be érdeklődésében. A romantikus feminizmus helyett egyre inkább korának társadalmi kérdései kezdik foglalkoztatni, jószándékú polgári álláspontról vállalta a közéleti harcot. Higgadt és kulturált stílusú, tudatos felépítésű társadalmi regényében, a Földindulás-ban az erdélyi dzsentri háború utáni pusztulását, végső züllését festi. A néphez való közeledést, valamint a román polgársággal és értelmiséggel való egyezkedést javallja a lecsúszás orvoslására. Főhőseinek tökéletes lélektani hűségű ábrázolásával emelkedik ki életművéből a háborúellenes hangokat is megütő Tüzes kemence, melyben régi témáját, a nő-férfi kapcsolat erkölcsi vetületét dolgozza fel a korábbinál nagyobb igénnyel. "Mondatai úgy csengenek, mint az ötvös kalapácsa az ellenálló fémen. A platina keménységével csillognak. Ez a keménység van a történet vonalvezetésében is. Szoros fegyelmet tart mondanivalójával szemben, pontosan azon az alaprajzon épít, amelyet mint jó építész előre kitervelt" – írja róla Schöpflin Aladár 1936-ban. Életműve koronájának szánta és "a lelkiismeret ébrentartása igényével" írta az erdélyi reformmozgalom hősei, id. Szász Károly, ifj. Wesselényi Miklós és társaik emlékének szentelt történeti regényét, A hajnal emberei-t. "Azt az erdélyi értelmiségi réteget képviselte, mely nem állt ugyan a munkásmozgalom oldalára, de sem a fasizmus előretörése, sem a szovjetellenes háború idején nem hódolt be a fasizmus ideológiájának. És a maga eszközeivel állást is foglalt, amikor 1942-ben megjelent regényében a fasizmussal szemben az önkényuralom, a faji és vallási előítéletek ellen, a szabadságeszmékért harcoló reformkor nagy alakjait, a hajnal embereit állította kortársai elé" – vallja Katona Szabó István 1957-ben. Két versét (Balga hegedűn, És jönnek órák...) Trózner József zenésítette meg. Művei Bacsányi-Baumberg Gabriella, Kolozsvár, 1912 Versek, Budapest, 1912 Az örök film, regény, Budapest, 1917 A tükör; Szegény kicsi Jula; Borzhistória, Marosvásárhely, 1920 Rina kincse, novellák, történetek, 1923 Vízen hold, elbeszélések, Kolozsvár, 1924 Haláltánc, regény, Budapest, 1924 A szent szégyen, regény, Marosvásárhely, 1925 Enyedi történetek, elbeszélések, Marosvásárhely 1926 Romuald és Andriána, regény, Pozsony 1925 Seherezádé himnusza, versek, Kolozsvár, 1928 Télutó, elbeszélések, Kolozsvár, 1928 Végre egy férfi!, három egyfelvonásos vígjáték, Kabdebó Ernával, 1928 Földindulás, regény, Kolozsvár, 1930 Pillangó Rebeka története, elbeszélés, Nagyvárad, 1933 Szentségvivők, regény, Nagyvárad, 1935 Egy kicsi szolgáló, novellák, Nagyvárad, 1936 Tüzes kemence, regény, Budapest, 1936 A hajnal emberei, regény, Budapest, 1942 Műfordításai Ion Creangă: Gyermekkorom emlékei (Kiss Jenővel, 1950) Mihai Eminescu versei Felhasznált forrás Romániai magyar irodalmi lexikon: Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés I. (A–F). Főszerk. Balogh Edgár. Bukarest: Kriterion. 1981. További információk Asszonysírás című verse (1939) A magyar irodalom arcképcsarnoka Reményik Sándor: Berde Mária. Pásztortűz 1923. I. 140-42. Szentimrei Jenő: Erdély tízéves magyar irodalma. Nyugat 1930. I. 537-44; Szentimrei Jenő: Meghalt Berde Mária. Világosság 1949. febr. 23. Tabéry Géza: Emlékkönyv. Kv. 1930. Benedek Marcell: Földindulás. Nyugat 1931. I. 411-13.; Benedek Marcell: Szentségvivők. Nyugat 1935. I. 245-46. Schöpflin Aladár: Tüzes kemence. Nyugat 1936. II. 382-83. Németh László: Berde Mária a Készülődés c. kötetben, I. Bp. 1941. 105-08. Kardos László: Keresztjáró szerelem. Nyugat 1941. 566-67. Nagy István: Mit "vall" és mit "vállal" Berde Mária? Utunk 1957/19. Katona Szabó István: Jegyzetek Berde Mária műveiről. Utunk 1957/30-31. Molnár Szabolcs: Két asszonyi regény. Korunk 1967/7. Molnár Szabolcs: Levelek Berde Máriához. A Hét 1978/29. Tóth Sándor: "Vallani és vállalni", avagy az írók gyávaságáról. Korunk 1971/12. Veronica Porumbacu: Néhány szó Berde Máriáról. Steaua 1973/17, magyarul A Hét 1973/38. Nagy Géza: Az erdélyi Seherezáde. Utunk 1974/15. Molnár Szabolcs: Berde Mária, Bukarest, Kriterion, 1986. Vallasek Júlia: Alá- és mellérendelési viszonyok Berde Mária Romuáld és Andriánacímű regényében = Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról, szerk. Varga Virág – Zsávolya Zoltán. Budapest, Ráció, 2009,283-289. Kapcsolódó szócikkek Károli Gáspár Irodalmi Társaság Nagyvárad magyar irodalmi élete Önéletrajz Erdélyben Szász–magyar irodalmi kapcsolatok Szászváros és vidéke Marosvásárhely magyar irodalmi élete Mozaik Műfordítás Erdélyben Berde Mária – Wikipédia
