Black Sabbath

1969-ben alakult angol zenekar.

Eredeti felállás: Terry "Geezer" Butler basszusgitár;

Tony Iommi gitár;

Ozzy Osbourne ének;

Bill Ward dob.




Earth néven úgy alakult egy underground bandának induló együttes Birminghamben. Négy fiú közösen elment moziba, egy Boris Karloff filmre. A rémfilm eléggé riogatta a közönséget, így a fiúknak ettől támadt az ötlete, hogy egy ilyen film címét vegyék fel. Így jött a név: Black Sabbath, amelynek jelentése "fekete szombat", és amelyből a "sabat" a zsidók szent napját jelenti. Ennek a névnek a felvétele szerencsét hozott számukra, ugyanis szerződést kaptak a Vertigo-nál, ahol 1970-ben megjelent első lemezük, amely a Black Sabbath nevet kapta. A kritikusok körében azonban nem ez lett a figyelemfelkeltő remekmű. Még ugyanebben az évben adták ki a Paranoid című kis- és nagylemezüket, amely végleg katapultálta őket a világhír felé. Ez a darab, illetve az egész album a hard rock egyik alapjának számított, és a heavy metal gyökerei is ilyen táptalajba nyúltak vissza, főleg a black metal esetében. 1971-re már mindenki ismerte őket. Foleg az USA-ban lettek nagyon népszerűek. Látványos koncerteket adtak, ahol bizarr megjelenésükkel, vad viselkedésükkel és szövegeikkel lettek híresek-hírhedtek. Okkultizmusuk sokakban ellenérzést szült, mégis sokan követték őket. Ők lettek jóval később a black metalosok táborának alapja. Kiadócsere miatti hosszabb szünettől eltekintve folyamatosan adták ki albumaikat és továbbra is rémisztették a hallgatóikat. A lemezborítóik sem lettek minden nyárspolgár kedvencei. Hát még a szövegek!

"Tégy el valakit láb alól; olcsó munka lesz, ölj meg

Valakit, senki sem fog utána sírni. Tied a szabadság,

Tedd meg a kötelességed! Nekünk csak a lelked kell!"

Ilyen és ehhez hasonló gondolatokat sugalltak a hallgatóknak. Aztán a zene frissessége, újszerűsége a hard rock ősrégi szabályát követve kezdett elmúlni. A Black Sabbath fokozatosan elvesztette eredetiségét, kezdett önismétlővé, monotonná válni. Ennek az lett a következménye, hogy csökkent az együttes iránti érdeklődés és a rajongók száma. A mélypont a 70-es évek végén jött el, amikor Ozzy Osbourne bejelentette, hogy kiválik a Black Sabbath-ból. Az együttes mégsem esett szét, megtalálták az utódot. Az örökös az éppen akkor felszabaduló Ronnie James Dio lett, az Elf, majd Ritchie Blackmore Rainbow-jának nagyszerű énekese. Dioval ismét megjött a Sabbath szerencséje: újra megteltek a koncerttermek, újra nagy számban fogytak a lemezek, és az indítókoncert az USA-ban a régi hangulatot idézte. A 80-as évek Black Sabbat-ja már a nagy showhoz volt szokva, többet számított a technika, mint maga az egyéni produkció, vagy a zene. Ebben az időben történt, hogy a gitáros Iommy közölte a többiekkel, elege van abból, hogy nem figyelnek a hosszú gitárszólóira, mert mindenki a pazar fényshow-t nézi. Ezért úgy döntött; lesz egy rész a koncerteken, amikor csak ő lesz a színpadon, a fények kialszanak és nem hallatszaik csak a gitárszóló. A koncerten azután jött a meglepetés. Az előkészületek után Iommy tényleg sötétben és csendben állt a színpadon. Amikor belecsapott a húrokba a gitár hangja helyett az étert a következő prózai szöveg töltötte be: "22-es kocsi menjen a New Street állomásához, van egy fuvar Cradley Heathbe. A gitáros a taxi CB-jének közreműködésére nem számíthatott. Iommy azóta a csúcstechnika ellenére is szívesebben használ zsinóros gitárt. Más zenei elképzelések miatt Dio 83-ban távozott és saját együttest szervezett. Iommyéknak ismét új "torok" után kellett nézniük. A választás érdekes módon szintén egy DEEP PURPLE utódzenekar ex tagjára, Ian Gillan-re esett. Az elkészült új lemez - a keverés és a borító miatt - nem tetszett Gillan-nek és bejelentette, hogy nem kíván tovább a Black Sabbath énekese lenni. A Sabbath-ban a legtöbb csere az énekesek személyében volt, de a többi poszton is megindult a változás. Gyakran visszajött valamelyik régebben kimaradt tag, de az sem volt ritka, hogy ketten töltöttek be egy pozíciót. 1985-ben a Live Aid koncerten szenzációként hatott, hogy a négy alapítótag együtt lépett fel. Amint várható volt, nem maradtak sokáig együtt; Osbourne folytatta sikeres szólókarrierjét. A Sabbath ezután leállt egy rövid időre, majd egy ex-Deep Purple-taggal megcsinálták a Seventh Star-t. Az album nem lett túl jó, de vannak jó pillanatai mind Hughes-nak, mind Iommy-nak. Ezután nagyon zaklatott idők szakadtak az együttesre. Nemcsak a szombatjaik voltak feketék, de a hétköznapjaik is. Kitiltották őket Európából, ugyanis elvállaltak egy koncertet a faji gyűlöletről híres Dél-Afrikában. Késöbb az idő múlásával feledésbe merült az incidens, és ismét minden a régi lett. A Black Sabbath változó felállással készítette továbbra is lemezeit, de már csak szokványos munkákat tudtak nyújtani - újdonság nélkül. Az együttes csendes vegetálásának két fontos tagcsere vetett véget. Először a doboknál rendezkedett be hosszabb időre a "nyolckarú" Cozy Powell, majd rá egy évre visszatért Dio, aki szólóban is világélvonalbeli lemezeket csinált. Iommy, Powell és Dio közreműködésvel a Black Sabbath napjainkban legújabb fénykorába lépett, 1992-ben megjelent újabb albumuk, a sikeres Dehumanizer. Ezt követően Iommy visszahívja Tony Martint, a dobok mögé pedig Bobby Rondinelli került. 94 és 95-ben két újabb albumot adnak ki, majd világkörüli turnén vettek részt a Queen egykori gitárosával Brian Mayjel. A másodvirágzás azonban nem tartott sokáig, az újabb stúdióalbum körül kialakult viták ismét szétugrasztották a tagokat és a legenda pillanatnyilag feledésbe merült.

Az együttes hivatalos honlapja: BlackSabbath.com

Nagylemezek: Black Sabbath (1970.)

Paranoid (1970.)

Master Of Reality (1971.)

Volume 4. (1972.)

Sabbaty Bloody Sabbath (1973.)

Sabotage (1975.)

We Sold Our Soul For Rock 'n' Roll (1976.)

Technical Ecstasy (1976.)

Attention Vol. 1. (1977.)

Greatest Hits (1977.)

Never Say Die (1978.)

Desolation Angels (1979.)

Heaven & Hell (1980.)

Mob Rules (1981.)

Live Evil (1983.)

Born Again (1983.)

Seventh Star (1985.)

The Eternal Idol (1987.)

Blackest Sabbath (1987.)

Headless Cross (1989.)

TYR (1990.)

The Ozzy Osbourne Years (1991.)

Dehumanizer (1992.)

Cross Purposes (1994)

Forbidden (1995)

Children Of The Sea (2011)















The Sabbath Stones (1996)

Reunion (1998.)

Attention! Black Sabbath vol. 1 (2012)