Filmklub Brutális és felkavaró az utolsó Wolverine-film

Végre született egy olyan Farkas-film, amely valóban bele mer nézni a címszereplő háborgó lelkébe. Koszos és melankolikus, mint egy kései western, az akciók meghökkentően durvák, nem a levegőbe beszéltek az alkotók, tényleg a felnőttek számára készítettek szuperhősfilmet, és ezért mi most nagyon hálásak vagyunk. A Logan még azokat a nézőket is magával ragadhatja, akik amúgy kiütést kapnak a képregény-feldolgozásoktól.


Háromszor kellett nekifutni, de végre sikerült egy olyan filmet csinálni, amely méltó az X-Men leghíresebb szuperhőséhez, Wolverine-hez. Végre egy Farkas-film, amelyben nem csupán egy kellemes hangulatfestő elem a címszereplő alkoholszagú mogorvasága és magányos életmódja, hanem bele is látunk a háborgó lelkébe. A Logan egy teljesen atipikus szuperhősfilm: itt a legnagyobb csatákat önmagával vívja meg a főhős.



Hugh Jackman a Logan című filmben

Forrás: InterCom

A műfaj az utóbbi években a sokszor erőltetett univerzumépítésről és a szuperhősök halmozásáról szólt, a Logan azonban mindkét trenddel szembemegy. Ez a film egy önmagában álló történetet mesél el, így végre a finálé nem egy következő kalandnak ágyaz meg, hanem egy emlékezetes és érzelmes végponttal jutalmaz meg minket. Pontosan erre volt szükség, hiszen Hugh Jackman elmondta, ez az ő búcsúja Wolverine-től, akit először a 2000-es X-Men – A kívülállók-ban játszott el, és azóta valósággal egybeforrt a karakterrel.



Hugh Jackman a Logan című filmben

Forrás: InterCom

A Logan disztópiájában a mutánsok nagy része meghalt, Wolverine és Xavier professzor (Patrick Stewart) egy nyomorultul kinéző, rozsdás tanyán tengeti az életét az amerikai–mexikói határtól délre. Farkas bűzlik az alkoholtól, az öngyógyító képessége egyre inkább cserben hagyja, minden tagja fáj, és limuzinsofőrként naponta kerül megalázó helyzetbe. A mutánsok egykori vezetője legtöbbször már nincs is magánál, félrebeszél, és ha nem kapja meg a gyógyszereit, akkor a rohamaival súlyos sérüléseket okozhat a környezetében lévő embereknek.

Meglepő módon a Logan az öregedésről szól, annak az irtózatos ténynek az elfogadásáról, hogy most már csak árnyékai vagyunk fiatalkori önmagunknak, és már nincsen sok hátra. Keserű, sok fájdalommal járó folyamat ez, én még egyetlen szuperhősfilmben sem hallottam annyira pusztító mondatot, mint amit a szenilis Xavier vág hozzá az őt ápoló Farkas fejéhez: „Hatalmas csalódás vagy nekem.”



Patrick Stewart és Hugh Jackman a Logan című filmben

Forrás: InterCom

Fontos hozzátenni, hogy a Logan nem a csendes elmúlásról mesél, inkább azt mutatja meg, mennyire katartikus tett tud lenni, amikor egy testileg és lelkileg is megtört ember még utoljára összeszedi magát. Amikor bebizonyítja magának és a környezetének, hogy az ennek ellentmondó külső jelek ellenére maradt még benne empátia, és hogy vele még számolni kell.

Jackman a Nincs bocsánat-ot emlegette a Logan fontos előképeként, és az a vicc, hogy ez nem csupán egy jól csengő nyilatkozat volt a részéről. Ez a film tényleg sokkal jobban hasonlít az öreg Clint Eastwoodék utolsó kilovaglásáról szóló, melankolikus hangvételű westernre, mint bármelyik eddigi szuperhőskalandra.

„Hagyj békén, bassza meg!” – szúr oda az érzékeit töménnyel tompító Wolverine egy szerencsétlen nőnek, aki a segítségét kéri. Innen indul a főhős lelki utazása, aki miután többször hátat fordított, végül kelletlenül elvállalja, hogy segítségére legyen egy fiatal mutánsnak, Laurának (Dafne Keen), aki jellemében és szuperképességében is hasonlít rá.



Dafne Keen és Hugh Jackman a Logan című filmben

Forrás: InterCom

Wolverine-ra egy olyan szerep hárul, amitől mindig is iszonyodott: nem elég, hogy egy sokszor magatehetetlen öregemberről kell gondoskodnia, még egy harcias, a társadalmi konvenciókat hírből sem ismerő kislányt is kordában kell tartania.

A Logan megjelenése előtt a legtöbb diskurzus arról szólt, hogy milyen jó, hogy elkészülhetett egy magasabb korhatár-besorolású szuperhősfilm. A gyilkolászás végre nem mókás ugrabugrálás lesz, helyette olyannak ábrázolják az erőszakot, amilyen az valójában: véresnek és brutálisnak. Ez így is történt, sőt, kimondottan meghökkentő, ahogy Logan a pengéivel rendszeresen meglékeli az ellenfelei fejét, Laura pedig úgy gurít el egy levágott fejet, mintha az csupán egy pöttyös labda lenne.



Dafne Keen a Logan című filmben

Forrás: InterCom

Az erőszak néhol egészen borzongató, de önmagában ez nem tehetné kiválóvá a filmet. A Logan-ért elsősorban a műfajhoz képest szokatlanul mély karakterrajzokért lehet rajongani. Aki ápolt már idős rokont, az biztosan el fog érzékenyülni Xavier professzort látva, akit már a vécére is ki kell támogatni. Wolverine sántikálása, hegekkel teli teste egy pillanatra sem hagyja, hogy elfeledjük, mennyi fájdalommal járhat az élet. De az összkép mégsem sötét, hiszen Laura arra emlékeztet minket, hogy lehet bármennyire szar is a helyzet, érdemes hinni a következő generációban.

A Logan egy karakterközpontú, sci-fi és westernelemekkel gazdagított road-movie, amely egy lebilincselő, valódi érzelmekkel teli utazásra viszi el a nézőjét. Paradox módon azzal vált az utóbbi évek egyik legjobb szuperhősfilmjévé, hogy minden alkalmat megragad a zsáner általában leegyszerűsített és optimista világképe és a mozitermeken kívüli, jóval komorabb valóság közti különbség érzékeltetésére.



Hugh Jackman a Logan című filmben

Forrás: InterCom

A leggyönyörűbb az egészben, hogy James Mangold rendező nem talált fel semmi forradalmit. Csupán felnőttnek nézte a nézőit, és azt feltételezte róluk, hogy a szemkápráztató harcoknál fontosabb számukra, hogy egy emberi történet intelligens és stílusos módon bontakozzon ki előttük a vásznon.

Isten veled, Logan! Ennél szebb, hozzád illőbb és méltóságteljesebb búcsút nem is álmodhattál volna meg magadnak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Let's block ads! (Why?)

Forrás...