Filmklub Clooney vagy Redford: ön kinek dőlne be inkább?

Milyen szlogennel lehet megnyerni a szavazókat? Milyen egy választási kampány belülről? Mi az a botrány, amibe valóban belebukhat egy jelölt? Összeszedtünk tíz filmes politikust, akik megmutatják nekünk, milyen politikai jelöltként játszmázni. Ön szavazna rájuk? Listánkon felbukkan groteszk szörnyszülött, kitüntetett háborús hős és stréber gimnazista, illetve az is kiderül, George Clooney vagy Robert Redford meg tud-e nyerni minket.


Öt szempont alapján vizsgáltuk meg a kampányoló jelölteket, és tettük mérlegre, hogy vajon mi szavaznánk-e rájuk egy fiktív világban.
Személyiség: Jellemvonásai alkalmassá teszik vezetőnek?
Program: Csak frázisokat pufogtat, vagy konkrét elképzelései is vannak?
Stáb: Kik állnak mögötte?
Rátermettség: Szakmailag felkészült-e? Ért-e a taktikázáshoz, a politikai játszmákhoz?
Botrányok: Mi a leggyengébb pontja? Mi az, amit a csapatának el kellene titkolnia a sajtó elől, különben bedobhatják a törülközőt?

Bill McKay, szenátorjelölt – A jelölt (The Candidate, 1972)


Személyiség: Nehéz lenne nála rokonszenvesebb politikust találni a listánkon, és nem csak azért, mert Robert Redford alakítja. Ő az az ember, aki nem vágyik hatalomra, aki nemcsak állítja, hogy a nép embere, hanem tényleg közéjük tartozik, aki ugyanúgy szót ért az öltönyös manipulátorokkal és a strandon bandázó fiatalokkal.



Robert Redford A jelölt című filmben

Forrás: Mokép

Program: McKay egyedülálló dolgot kísérel meg a kampánya során: mindig őszintén kimondja azt, amit gondol, nem csűri-csavarja a szót, nem tompítja a véleményét, akár az abortuszról, akár a környezetvédelemről kérdezik. Még azt is bevallja, ha valamire nem tudja a választ.

Stáb: A csapata egy részét azok a lojális hippik alakítják, akik a rászorulók részére jogsegélyt nyújtó irodájában is vele dolgoztak, és nem nézik jó szemmel a veterán politikai tanácsadók morálisan megkérdőjelezhető taktikáit. Kampányfőnöke, Marvin Lucas (Peter Boyle) vérprofi választási szakértő; nem vezeti mindig győzelemre a jelöltjét, de a lelkét is kidolgozza érte.

Rátermettség: A tapasztalat hiányát a természetességgel, jó beszélőkéjével képes ellensúlyozni, az apja ráadásul kormányzó volt, így nem idegen számára a politika terepe. Kérdés, hogy az idealizmusát milyen hamar őrli fel a választási kampány.

Botrány: Azon ritka jelöltek közé tartozik, akik nem keveredtek súlyos botrányba. Mindössze egy-egy elkapott pillantás utal arra, hogy a gyengébb nem képviselői egyszer majd a vesztét okozhatják nős emberként.

Szavaznánk-e rá? Nyugodt szívvel, még ha fel is tűnik, hogy a kezdeti nyíltság után a kampány vége felé már McKay is panelszövegekre hagyatkozik, és kerüli a veszélyesebb témákat a vitákban, tévéinterjúkban. A politika mindenkit bedarál, ennyi még belefér. Mindenképpen.

Mike Morris, demokrata előválasztási elnökjelölt – A hatalom árnyékában (The Ides of March, 2011)


Személyiség: Ha megkérnénk tíz hithű demokratát, hogy fessék le az eszményi jelöltjüket, tízből kilencen Mike Morris személyleírását adnák meg. George Clooney millió dolláros mosolyával másodpercek alatt elkápráztatja a közönségét, kitüntetést szerzett az Öböl-háborúban, tiltakozott a második iraki háború ellen, boldog házasságban él, racionálisan érvel a nézetei mellett.



George Clooney A hatalom árnyékában című filmben

Forrás: Budapest Film

Program: Nemcsak a demokraták, hanem az egész ország elnökjelöltje kíván lenni, de ez nem jelenti azt, hogy mindenkinek megpróbál kedvezni. Épp ellenkezőleg, határozott véleménye van olyan kényes témákról is, mint például a vallás („Nem vagyok keresztény. Az én vallásom: az alkotmány.”) vagy a gazdagok megadóztatása.

Stáb: Vezető tanácsadói gárdája a krémek krémje. Stephen Meyers (Ryan Gosling) bevallása szerint több kampányban vett részt stratégaként, mint bárki más 40 éves kora előtt, és teljes szívével hisz abban, hogy Mike Morris „az igazi”. Főnöke, a sokat látott Paul Zara (Philip Seymour Hoffman) cinikusabb, törődöttebb és paranoiásabb, de ketten együtt verhetetlenek.

Rátermettség: Pennsylvania kormányzójaként indul a demokrata párti elnökjelöltségért. Elveiből nem hajlandó engedni még akkor sem, ha egy számára ellenszenves szenátor támogatásának megszerzésével bezsákolná a győzelmet, de a szeme se rebben, amikor a tanácsadói azt javasolják, ígérje meg a kötelező kétéves katonai szolgálat bevezetését, hisz a 18 év alattiak, akik ezt elleneznék, úgysem szavazhatnak.

Botrány: Csak egy apróság, de ahhoz éppen elég, hogy lavinaként maga alá temesse a hitelességét: összeszűrte a levet egy gyakornokával, és teherbe ejtette, amivel alapot teremtett arra, hogy bárki megzsarolhassa, akár még a saját emberei is.

Szavaznánk-e rá? Valahol a szívünk mélyén gyanítanánk, hogy Mike Morris túl szép, hogy igaz legyen, de még így is rá nyomnánk a szavazatunkat. Igen, bár lehet, hogy hamar megbánnánk.

Tracy Flick, diákelnökjelölt – Gimiboszi (Election, 1999)


Személyiség: Irritáló. Elviselhetetlen. Kibírhatatlan. Nagyjából ezekkel a jelzőkkel írhatnánk le a filmtörténet egyik emlékezetes stréber tanulóját, Tracy Flicket (Reese Witherspoon), aki egy omahai középiskolában kívánja ismét bebetonozni diákelnöki pozícióját. Fölényeskedéssel, lekezelő modorral vegyes túlbuzgósága elvonhatja a figyelmet arról, hogy mit tenne meg a diákság érdekében, és a dühkezelési módszerei sem vetnek túl jó fényt rá.



Reese Witherspoon a Gimiboszi című filmben

Forrás: UIP Dunafilm

Program: Pontosan tudja, hogyan kell kampánybeszédet mondani: egy Henry David Thoreau-idézettel indít, kiemel néhány diákot, akikkel személyesen beszélgetett el az orvosolandó gyakorlati problémáikról, összefogásra buzdít, és valódi változást ígér, amely minden tanuló érdeke.

Stáb: Tracy Flick maximalista típus, aki saját maga mikromenedzseli a kampánya legapróbb részleteit is, és nincs szüksége senkire, legfeljebb, ha plakátokat kell ragasztani. A háttérből azonban hasonlóan sikerorientált édesanyja mozgatja a szálakat burkolt érzelmi zsarolással, érzékeltetve, hogy a lányának muszáj beteljesíteni mindazt, ami neki azelőtt nem sikerült.

Rátermettség: Évekig nem akadt kihívója, nem lazsálja el a diáktanács üléseit, és attól még, hogy fél szemmel már a főiskolai jelentkezés felé kacsingat, nem hanyagolja el a kötelezettségeit. A kampány során mindig készül elegendő ingyenrágógumival, kitűzővel, és négyszáznyolcvan muffint süt a diáktársainak, hogy szavazzanak rá.

Botrány: Pár évvel a történet kezdete előtt kikezdett az egyik tanárával (vagy hagyta magát elcsábítani, nézőpont kérdése). A kipattant botránnyal sikerült kivívnia az etikatanár (Matthew Broderick) ellenszevét, aki minden eszközt megragad, hogy kiüsse a diákelnöki székből az akaratos diáklányt; cserébe Tracy egy kritikus pillanatban leszaggatja a vetélytársai posztereit, ami egyértelmű csalásnak minősül.

Szavaznánk-e rá? Hiába ő az egyetlen a három jelölt közül, aki érdemi programot terjeszt elő, Paulra, a szeretnivalóan bugyuta sportolóra, de még inkább Tammyre, az anarchista, tekintélyromboló lázadó lányra is hamarabb szavaznánk, mint Tracyre. Tammyé a voksunk.

Bob Roberts szenátorjelölt – Bob Roberts, 1992)


Személyiség: Egész elképesztő, hogy Tim Robbins, aki nemcsak a főszereplője ennek az áldokumentarista szatírának, hanem író-rendezője is egyben, gyakorlatilag húsz évvel ezelőtt megjósolta a Donald Trump-jelenséget. Bob Roberts egy szélsőséges, rasszista, szexista, homofób, nárcisztikus republikánus szenátorjelölt, akinek a gyűlölet- és a félelemkeltés a lételeme, és egyedül a saját vagyonának gyarapítása, hatalmának bővítése mozgatja. „Egy machiavellista pozőr” – fakad ki egy riporter.



Tim Robbins a Bob Roberts című filmben

Forrás: Budapest Film

Program: Bob Roberts az egyetlen politikus a történelemben, aki Bob Dylan zenei munkásságát elferdítve fülbemászó folkdalokkal kampányol. Csak néhány példa: a „Times Are Changing Back”-ben meg nem történtté tenné a hatvanas évek polgárjogi mozgalmait, a „Wall Street Rap”-beli hitvallása szerint minden eszközzel a győzelemre és a meggazdagodásra kell törekedni, a „Drugs Stink”-ben pedig arra buzdít, hogy lógassuk fel a lámpavasra a kábítószer-fogyasztókat.

Stáb: Roberts stábjában megfér egymás mellett az önámító színes bőrű gyakornok, aki váltig állítja, hogy a nyíltan rasszista főnöke jó választás, egy kampányfőnök, akit a Twin Peaks gonosztevője, Ray Wise játszik hasonlóan sátáni, mézesmázos vigyorral, valamint egy exkommandós szürke eminenciás (Alan Rickman), aki meg nem erősített hírek szerint a nonprofit segélyszervezetén keresztül drogcsempészeket támogat.

Rátermettség: Nincsenek erkölcsi skrupulusai, és nem lehet eldönteni róla, hogy együgyű-e, mint az országút, vagy sokkal ravaszabb, mint elsőre gondolnánk. A jelöltek tévévitáján mindenesetre egyértelműen látszik, hogy míg vetélytársa konkrét programpontokat vázol fel, Robertsnek lövése sincs a valódi politikáról.

Botrány: A felháborító (és felháborítóan vicces) dalok, a fegyvercsempészet vádja, a közszereplései során tanúsított magatartása ellenére képes az ujja köré csavarni a választók és a média jókora szeletét, majd az alkalmas pillanatban megrendezni egy merényletkísérletet, elnyerve a bizonytalanok szimpátiáját, és leszerelve az ellenzékét.

Szavaznánk-e rá? A Bob Roberts fergeteges komédiának indul, és vészjósló horrorfilm válik belőle a végére. A koncertjére lehet, hogy elmennénk, de a szenátusba sosem szavaznánk be. Isten ments.

Anthony Weiner, New York polgármesterjelöltje – Weiner, 2016


Személyiség: Anthony Weiner kilóg az összeállításból, ő az egyetlen ugyanis, aki valós személy, és önmagát játssza a róla készült dokumentumfilmben. A szexbotrányba keveredett, csökönyös demokrata politikus szenvedélyes szónoklataival vált népszerűvé, és a filmben rendkívül összetett karakterként jelenik meg: egyszerre szánalmas és tragikus figura, saját nagyravágyásának áldozata; Jim Carrey egyaránt alakíthatta volna vígjátékban vagy drámai életrajzi filmben is. Sokatmondó jelenet, amikor egy katasztrofális tévészereplését nézi vissza a laptopján: szóban elismeri, hogy melléfogott, ám látszik rajta, milyen büszke magára.



Anthony Weiner és Huma Abedin a Weiner című dokumentumfilmben

Forrás: IFC Films

Program: Weiner a középosztály szószólójaként pozicionálta magát, a változatosság kedvéért a nép embereként, aki bringával jár dolgozni, lelkesen lengeti a szivárványos zászlót a melegfelvonuláson, ám gyakran el sem jut odáig, hogy elővezethesse a programját, mert csak a botrányairól faggatják.

Stáb: A film egyik legérdekesebb szála, hogy Weiner sorozatos fiaskói hogyan erodálják a csapatát, a legközelebbi munkatársai bizalmát. Még azok is egyre kínosabban érzik magukat a főnökük miatt, akik a kampány kezdetekor – jóval a szexbotrány eredeti kirobbanása után – rajongtak érte. Egyértelmű, hogy profi és tehetséges emberek dolgoznak a kampányán, beleértve a feleségét, Huma Abedint, Hillary Clinton tanácsadóját, akinek a megaláztatásait a legnehezebb végignézni.

Rátermettség: Több mint tíz éven keresztül dolgozott kongresszusi képviselőként, ám az egója alighanem túlnő a szakmai képességein, és a legnagyobb erőssége abban rejlik, hogy elképesztő, már-már komikus mértékben képes stratégiailag lábon lőni önmagát.

Botrány: 2011-ben posztolt magáról véletlenül erotikus tartalmú fotókat a Twitterére, majd később kiderült, hogy legalább hat nőnek küldött hasonló SMS-eket (legtöbbször a nemi szervéről), amit a sajtó előtt letagadott. Ennek ellenére indult a 2013-as New York-i választáson, ahol aztán újabb és újabb részletek láttak napvilágot a szexbotrányról.

Szavaznánk-e rá? Weiner egy pojáca, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyszer sem dőltem be a bizarr sármjának és magabiztosságának. Talán.

Raymond Shaw, alelnökjelölt – A mandzsúriai jelölt (The Manchurian Candidate, 2004)


Személyiség: Shaw szenátor (Liev Schreiber) nagy népszerűségnek örvend, ugyanis az Öböl-háborúban egymaga végzett egy ellenséges századdal, még egy helikoptert is leszedett, neki köszönhető, hogy mindössze két áldozattal megúszták a támadást. Hőstettéért megkapta a Becsületrendet. Jóképű, higgadt vérmérsékletű, introvertált alkat, férfias jelenség, akire a főiskolás lányok, a veterán katonák és a nagymamák egyaránt szavaznának.



Liev Schreiber A mandzsúriai jelölt című filmben

Forrás: UIP Dunafilm

Program: Programja gerincét Amerika nemzetbiztonsága képezi: nem söpri a szőnyeg alá a hazájára leselkedő külső veszélyeket, és szembeszáll a terrorizmussal. Arról is biztosítja a választópolgárokat, hogy nem hajlandó piszkos háttéralkukat folytatni a színfalak mögött.

Stáb: Shaw nem hivatalos kampányfőnöke az édesanyja, Eleanor (Meryl Streep), egy ördögi nőszemély, aki gátlástalanság, intrikák terén a legkeményebb férfi politikuson is túltesz. Shaw nem tudja, de valójában egy sötét magáncég finanszírozza a kampányt.

Rátermettség: A katonai hősöket előszeretettel szokás választásokon indítani, és Shaw a politikában is járatos, két cikluson keresztül volt kongresszusi képviselő. Mínusz pont, hogy New Yorkon kívül ismeretlen, valamint a legtöbbször enged az anyja befolyásának.

Botrányok: Nos, csupán annyi, hogy a múltjából szinte semmi nem igaz. Agymosást végeztek rajta, bemesélték neki, hogy megmentette a bajtársait, miközben épp az ellenkezője az igaz, és a megfelelő jelszóval gyilkológéppé változtathatják.

Szavaznánk-e rá: Még ha Denzel Washington karaktere meg is osztaná velünk, hogy Shaw agymosott katona, ez pont olyan hagymázas összeesküvés, amit eszünkbe sem jutna elhinni. Igen.

Oswald „Pingvin” Cobblepot, Gotham polgármesterjelöltje – Batman visszatér (Batman Returns, 1992)


Személyiség: Ha arra kéne szavazni, melyik jelölt a leggusztustalanabb a listán, Pingvin (Danny DeVito) toronymagasan győzne. Valóságos torzszülött, túlméretezett, horgas orral, hordótesttel, a szájából fekete nyál szivárog. Ám Gotham az a város, ahol épp a mássága, sanyarú származása miatt emelhetik a vállukra a gyanútlan polgárok. És a keménykalapjával, monoklijával, esernyőkollekciójával tagadhatatlanul egyedi stílusérzékkel rendelkezik.



Danny DeVito a Batman visszatér című filmben

Forrás: InterCom

Program: Pingvin tiszteletre, szeretetre vágyik, amit arisztokrata szüleitől nem kapott meg; arra, hogy ne szörnyetegként tekintsenek rá – ezzel voltaképp könnyű azonosulni. Attól, hogy valaki groteszk, még lehet csupaszív ember! Hangzatos kampányszöveg: „Vessünk véget a globális felmelegedésnek, jöhet a globális lehűlés!”

Stáb: Mögötte áll Gotham egyik legbefolyásosabb üzletembere, Max Schreck iparmágnás (Christopher Walken), aki erőműveivel megcsapolná a város áramellátását. A gyilkosságtól sem riad vissza, hogy bebiztosítsa bumburnyák fiának szánt hagyatékát, vállalatbirodalmát. Rajta kívül pedig egy csapat cirkuszi gonosztevő segít neki: erőművészek, bohócok, gépfegyveres kintornások.

Rátermettség: Oswaldnak semmilyen politikai tapasztalata nincs, és szemlátomást másra sem vágyik, mint nyers halat zabálni, kegyetlenkedni, nőket erőszakolni. Valószínűtlen, hogy polgármesterként foglalkozna a város problémáival.

Botrány: Többször megtámadja a csürhéjével a várost, nőket taperol, leharapja a saját stábtagja orrát, és bukása után meg akarja öletni a város összes elsőszülöttjét.

Szavaznánk-e rá? Hiába apellál a szánalmunkra, egy ilyen rémséges alakot még Gothamben sem jelölnék be a szavazólapon. Esélytelen.

Cam Brady, Észak-Karolina kongresszusi képviselőjelöltje - Képtelen kampány (The Campaign, 2012)


Személyiség: A hivatalban lévő, újraválasztásáért kampányoló jelölt, akit Will Ferrell alakít, egy ostoba, nagyképű, arrogáns, lusta politikus, aki csak saját anyagi jólétének biztosítása végett kampányol. A haja, az mindig jól áll, de ezt leszámítva bicskanyitogató a stílusa.



Will Ferrell a Képtelen kampány című filmben

Forrás: InterCom

Program: A választókerülete jövője olyannyira hidegen hagyja, hogy gyakorlatilag ugyanazt a pár mondatot szajkózza szó szerint minden egyes kampánykörúton, és hol a katonákat, hol a farmereket, hol a vidámparkosokat nevezi a nemzet legfőbb oszlopának – attól függően, kikhez beszél éppen.

Stáb: Hűséges kampányfőnöke kissé elkényelmesedett, mivel Brady ellen soha nem indul más jelölt, és hajlamos a talpnyalásra, de ha szükség van rá, profi stratéga, és még a becsület szikrája is fel-felizzik benne néhanapján.

Rátermettség: Első pillantásra még a kiskutyánkat sem bíznánk rá, nemhogy egy politikai tisztséget, és a hanyagsága miatt valószínűleg stagnál a választókerülete, viszont nem is tette tönkre. A piszkos eszközök alkalmazásában, a negatív kampányban pedig élen jár, örömmel vádolja meg ellenfelét az al-Kaidához fűződő kapcsolattal, csak mert neki is van arcszőrzete.

Botrányok: Temérdek. Véletlenül szexuális tartalmú üzeneteket hagyott egy keresztény család rögzítőjén, megütött egy csecsemőt, A némafilmes című filmben szereplő cuki kiskutyát, részegen elkötött egy rendőrautót, és kígyóméreg hatására randalírozott.

Szavaznánk-e rá? Ha nincs vetélytársa, valószínűleg el sem zarándokolunk a kedvéért a választófülkéig, de összességében nem bánjuk, hogy újra ő lesz a képviselőnk. Talán.

Marty Huggins, Észak-Karolina - Képtelen kampány (The Campaign, 2012)


Személyiség: Zach Galifianakis kétféle típuskaraktert szokott játszani: a pofátlan bunkót és az affektáló, sznob seggfejet. Huggins utóbbihoz áll közelebb, Cam Brady szöges ellentéte: modoros, idegesítő a stílusa, mindent egybevetve egy pancser, cserébe viszont jólelkű, jó szándékú ember. Harmonikus családi életet él feleségével és két gyerekével (bár nekik is vannak veszélyes titkaik), ami szintén a javára írható.



Zach Galifianakis a Képtelen kampány című filmben

Forrás: InterCom

Program: A kampány elején még őszinték a szándékai, ki akarja söpörni a korrupciót a kormányzat valamennyi szintjéről, és sokkal frappánsabb a jelmondata, mint Bradyé („It’s a mess!”) Előnyt kovácsol abból, hogy az újító szándék sokak számára hitelesebben hangzik, ha a megszokott politikai berkeken kívüli embertől származik. Nagy pluszpont, hogy el akarja törölni az óraátállítást.

Stáb: Huggins csak azért indulhat a választáson, mert felsorakozik mögé két nagy hatalmú üzletember (Dan Aykyord és John Lithgow), akiket a Koch testvérekről mintáztak. Ők bérlik fel a Dylan McDermott által alakított kampányfőnököt is, aki valószínűleg Harvey Keitel Ponyvaregény-beli eltakarítóemberét tekinti példaképének, és ától cettig átalakítja Huggins életét, még a kutyáit is lecseréli közkedveltebb fajtákra.

Rátermettség: Az hagyján, hogy semmiféle politikai szakértelemmel nem rendelkezik. Még egy ajtót sem képes kinyitni.

Botrányok: Ahogy halad előre a kampány, úgy süllyed Huggins is egyre mélyebbre a mocsárban: eleinte még csak azon lehet felháborodni, hogy fiatalon egy férfiakból álló vokálkórus tagja volt, a végén már Brady kamaszfiát is felhasználja ellene. Arról nem beszélve, hogy a háttéremberei Kína vazallusává tennék a választókerületét.

Szavaznánk-e rá? Elsőre zavarba ejtő, mert határozottabb kiállású jelöltekhez szoktunk, de a cuki állatos GIF-ek korában élünk, amilyen hiszékenyek vagyunk, az első kutyás sztorijával levenne minket a lábunkról. Igen.

Greg Stillson, szenátorjelölt – A holtsáv (The Dead Zone, 1983)


Személyiség: Stillson populista nézeteivel aligha rokonszenveznénk – beszédeiben rendre kikel a munkanélküli „ingyenélők” ellen –, amit csak részben árnyal, hogy karizmatikus szónok, tettre kész és tetterős jelölt. Ezt azzal szemlélteti, hogy a kampánykörút megállóin fekvőtámaszozik a színpadon. Könnyen átejthet minket, mert az a Martin Sheen játssza, akinek minden idők egyik legszimpatikusabb fiktív elnökét, Jed Bartlettet köszönhetjük.



Martin Sheen A holtsáv című filmben

Forrás: Mokép

Program: A kampányát arra hegyezi ki, hogy független jelölt, nem tartozik sem a demokrata, sem a republikánus párthoz, és „a nép embere”, aki egyszerű kabátban, munkáskesztyűben, védősisakban jár-kel a rajongói között. Egyszerre kívánja szolgálni a szegényeket és vagyonosakat, a fiatalokat és időseket – mondja ő.

Stáb: A csapatából csak egy maffiózó kinézetű és temperamentumú személyi testőrrel/gorillával találkozunk, viszont a jóstehetséggel megátkozott főhős, Johnny volt barátnője is Stillsonnak kampányol, márpedig őt intelligens, empatikus személynek ismertük meg korábban.

Rátermettség: Azt látjuk, hogy beszélni tud, de még a körzetében lévő pénzemberek is átlátnak rajta, és érzékelik, hogy veszélyt jelent. Ha pedig valaki szembeszegül vele – mondjuk egy újságíró, aki leleplező riportot készül megjelentetni –, zsarolással és fenyegetéssel szereli le.

Botrány: Senki sem sejti, hogy miután az elnökségig mássza meg a szamárlétrát, egy nap ki fogja robbantani a harmadik világháborút. Ha ezt nem is vesszük figyelembe, akkor kimutatja a foga fehérjét, amikor merényletet kísérelnek meg ellene, és egy kisbabát tart pajzsként maga elé.

Szavaznánk-e rá? Ha Aaron Sorkin írta volna a beszédeit, akkor esetleg meginganánk, mert ő még a pökhendi szemétládákat is meg tudja szerettetni velünk. Nem.

Let's block ads! (Why?)

Forrás...