1986. április 26-án a mai Ukrajna területén található Csernobil melletti Lenin atomerőműben a 4-es reaktor kigyulladt. Robbanások következtek, majd radioaktív hulladék került a levegőbe, amely Európa-szerte érzékelhető volt. Mivel akkor a kontinensen több helyen is havazott, vagy esett az eső, a légkörben található radioaktív részecskék a földbe kerültek. Így történt ez Norvégia középső területein is, pont ott, ahol a helyi számik – azaz lappok – félig háziasított rénszarvascsordái legelésznek – és legelésztek harminc évvel ezelőtt is. Télen és tavasszal, amikor kevés a fű, a szarvasok a mohákat és zuzmókat is lelegelik – ezek pedig szivacsként szívják magukba a radioaktív anyagokat. Mivel ebben az időszakban az állatok étrendjének 90 százalékát ezek teszik ki, szervezetükben nagy mennyiségű cézium halmozódott fel. Harminc évvel később a térségbe érkező tudósok megmérték a helyi sugárzás mértékét, amely 2 100 becquerel (Bq) per kilogramm volt – Európában a biztonságos érték 600 Bq kilogrammonként. A norvég kormány korábban 3 000-re emelte a megengedett szintet, hogy kedvezzen az egyébként is nehéz üzleti helyzetben lévő rénszarvastenyésztő lappokon. Bár az ország szerint a helyi szarvashús fogyasztása nem egészségtelen, a lappok nincsenek biztonságban, mivel a radioaktivitás mértéke sokat ingadozott az utóbbi időben. Pár évvel ezelőtt 8 200 Bq-s értéket is kimutattak, akkor sok állat húsa eladhatatlanná vált. Kutatók szerint az akkori magas érték oka a rekord mennyiségű gomba volt, melyet a növényevők előszeretettel legelnek. Mivel a gombák sokkal jobban megőrzi a veszélyes anyagokat, így a harminc évvel ezelőttihez hasonlóan megnőtt a szarvasok szervezetében található veszélyes anyagok szintje. Mivel a cézium felezési ideje harminc év, úgy tűnik, a helyieknek még sokáig meg kell küzdenie a radioaktivitás problémájával. (Via: IFL Science)
