Deep Purple

1968-ban alakult angol zenekar.

Eredeti felállás: Ritchie Blackmore gitár; Jon Lord billentyűsök; Ian Paice dob; Nick Simper basszusgitár; Rod Evans ének.​

​

Egy új stílusú, különleges hard rock csapat megalakításának az ötlete eredetileg egy híres brit zenész, Chris Curtis agyából pattant ki, aki az akkoriban meglehetősen népszerű The Searchers tagjaként zenélgetett. Londoni lakása számos olyan helyi muzsikus-híresség gyülekezőhelyéül szolgált, mint például Danny Laine, David Knights, vagy -természetesen- Jon Lord, a nagyon tehetséges fickó, a klasszikusok szerelmese, és egy rakás rockzenekar tagja. Azon bandák közt, ahol Jon játszott, volt egy, a Flowerpot Men nevű, amelyik nagyon befutott a Let's Go to San Francisco című dalocskával; a Flowerpot Men-ben játszva találkozott emberünk egy óriási The Pirates rajongóval, Nick Simperrel, és... -nos, alighanem ki lehet találni a folytatást,- elhatározták, hogy innentől fogva együtt zenélnek. Ráadásul Curtis mesélt mindkettőjüknek egy virtuozitásáról elhíresült gitárosról, akit Ritchie Blackmore-nak hívtak (néhány év alatt eléggé közismertté vált ez a név...), Hamburgban élt, és éppen rengeteg felesleges kapacitással rendelkezett. Röviddel később ezeket az embereket ott találjuk a próbateremben, első ötleteiken dolgozva, azonban, hogy ne legyen minden tökéletes, Curtis-szel kapcsolatban mindjárt az elején komoly személyi problémák merültek fel. Persze azonnal kirúgták. Csatlakozott viszont hozzájuk a The Maze szimpatikus, csendes dobosa és énekese -Ian Paice és Rod Evans- úgyhogy a ma 1. felállásként ismert összeállítás végül is nagy nehezen beindult, mégpedig a következőképpen: Jon Lord (billenyus hangszerek), Ritchie Blackmore (gitár), Ian Paice (dob), Rod Evans (vokál) and Nick Simper (basszusgitár). 1969-ben Simper és Evans távoztak: az új énekes és basszusgitáros, Ian Gillan és Roger Glover az Episode Six-ből kerültek a Purple-be. Annyi kezdettől fogva bizonyos volt, hogy új színeket hoztak a banda zenéjébe: Gillan hangja és Glover dalszerzői tehetsége nagyon is jól jött a zenekarnak. Az élet úgy hozta, hogy e felállás minden LP-je a rocktörténelem fontos pontjává vált (különösen érdekes volt az első koncertfelvételük, a klasszikus és hard rock zene keveréke, a Concerto for Group and Orchestra. Persze a többi négy stúdióalbum sem az a kimondottan felejthető darab: a Speed King, a Fireball, aSmoke on the Water, a Lazy, a Space Truckin`, vagy a Woman from Tokyo című szerzemények minmáig a rockzene csúcsait jelentik). Sajnos, újabb személyi problémák adódtak a zenekaron belül - ez volt az oka annak, hogy Ian és Roger elhagyták a bandát. Gillan és Glover 1973-as távozása után Jon, Ritchie és Ian új énekes és basszusgitáros után néztek. Az új tagok, David Coverdale és Glenn Hughesszokatlan és új színt hoztak a Purple zenéjébe: Hughes a fekete zenék szerelmese volt, és befolyása jól hallható a 3. és 4. felállás valamennyi dalában. Mindazonáltal ez az új hangzás is nagyon jó volt, tisztességesen fogytak a lemezek, azonban Blackmore nem állhatta a dolgot, és 1975-ben -egy rakás belháború után- végül is távozott. Az új gitáros, Tommy Bolin nagyon benne volt a jazz-zenében: ennek következtében a Purple eredeti hangzásvilága többé már nem volt hallható. Noha az új album, a Come Taste the Band a maga nemében kitűnően sikerült, Bolin és Hughes komoly drog-problémákkal küzdöttek, és így a zenekarnak állandóan gondjai voltak a színpadon. Ez a felállás jelentette a Deep Purple fennállása első periódusának végét: 1976-ban Tommy Bolin tragikus körülmények között, heroin-túladagolás következtében elhunyt. 1984-ben a banda történetének új fejezete kezdődött: az eredeti 2. felállás újra összeállt. Blackmore és Gillan között azonban a változatosság kedvéért újabb gondok akadtak (Ritchie ugyanis minden és mindenki fölött uralkodni akart a zenekaron belül); ez vezetett végül ennek a felállásnak is a végéhez. 1989-ben Gillan elhagyni kényszerült a zenekart. Gillan távozása után 1989-ben megjelent a Masters and Slaves az ex-Rainbow énekessel Joe Lynn Turnerrel. 1993-ban újra összeállt a legendás II. felállás, a pletykák szerint a dalokat már Turnerrel rögzítették, majd Gillan visszatérte után újra felvették az éneksávokat. A turné közepén Blackmore kiszáll, a turné végéig Joe Satriani helyettesíti.1995-ben Ian Gillan, Glover, Lord, Paice mellett új gitáros lép fel: Steve Morse.
Azóta is folyamatosan, ám változó felállásban koncerteznek, új korongokat jelentetnek meg, de ez immár csak a legenda életbentartását célozza. Igazi sikereket csak Blackmore ér el a reneszánsz/rock ötvözetet játszó Balckmore's Night nevű formációjával.

Az együttes hivatalos honlapja: DEEP-PURPLE

​

Nagylemezek

Purpendicular 1996

Perfect Stranger 1984

Deepest Purple 1972


Fireball 1971
Shades of Deep Purple (1968)
Book of Teliesyn (1969)
Deep Purple In Rock (1970)
Stormbringer (1974)
Come Taste The Band (1975)
Powerhouse (1977)
Live In London (1982)
Scandinavian Nights (1988)
Knetworth Fayre (1992)
Under The Gun (2001)
Rapture Of The Deep (2005)
Essential (2011)​

Burn 1974

Abandon 1998

Come Hell or High Water 1998

Made in Japan 1972
Deep Purple (1969)
Concertoo For Group and Orchestra (1970)
Machine Head (1972)
Who Do We Think We Are (1973)
24 Carat Purple (1975)
Made In Europe (1976)
The Anthology (1985)
The House of Blue Light (1987)
Slaves and Masters (1990)
Bananas (2003)
Live At Montreux (2007)​