Uber versus sárga taxi. Vita, vita hátán, blokád alá vont belváros, ellehetetlenülő közlekedés, dühös taxisok, betámadott Uber-sofőr. Olyan emberek reakciói voltak ezek, akik az új idők szele miatt féltik a megélhetésüket. Az efféle jelenség, bármennyire is meglepő, tulajdonképpen nem ritka. Sőt! Mert miről is szól ez az egész? Megjelent egy új módszer, amely gyorsabb, jobb, olcsóbb, kiszámíthatóbb, ráadásul még a technológia adta lehetőségeket is felhasználja. Lehet, hogy még messze nem tökéletes, mégis komoly vetélytárssá vált a szakmát “klasszikusan” művelők számára, és igen heves indulatokat váltott ki belőlük. Hasonló esetek már történtek a rég- és a közelmúltban egyaránt, ahogy a jelen és a jövő is egyaránt tartogat efféle példákat. Nem is keveset. Fuvarosok rémálma: az esernyő Hogy távolabbra ne is tekintsünk, a közlekedés történetében is volt már hasonló incidens: akkor is a fuvarosok izgultak a jövőjük miatt. A XVIII. században elterjedtek az esernyők Európában, igaz, ezek a darabok még kissé kényelmetlenek voltak, és csak nők használták őket. Ám az 1750-es években jött egy angol férfi, bizonyos Jonas Hanway, aki átalakította az esernyők szerkezetét, így sokkal praktikusabbá váltak. Külsejük férfiasabb lett, ezért Hanway – a gúnyolódás ellenére – büszkén vonult végig London utcáin, esernyővel a kezében. Igencsak meglepődhetett, mikor látta, kik azok, akiknek a legjobban szúrja a szemét új találmánya. A kor “taxisait” ugyanis igencsak felháborította a feltaláló szerkezete. A kocsisok attól tartottak ugyanis, hogy az esernyő komoly bevételkiesést eredményezhet számukra, hiszen, míg korábban az esőzések alatt szedték össze a legtöbb pénzt, immár megvolt az esély arra, hogy az ernyővel felszerelt utasok inkább gyalog, a csapadéktól védve tegyék meg a rövidebb távokat. Egyes kocsisok már a szakma hanyatlását vizionálták. Az elkeseredett dolgozók tiltakozásokat szerveztek, sokszor nem is személyesen – hiszen az idő pénz – hanem bértüntetők segítségével igyekeztek felhívni a közvélemény figyelmét az esernyő borzalmaira. Olyan kocsisok is akadtak, akik menet közben próbálták lebeszélni az esernyővel közlekedő polgárokat a pokolba kívánt eszköz használatáról. A igyekezet végül sikertelennek bizonyult, mert bár évtizedekre volt szükség, az esernyő végül mégis diadalmaskodott. A hintósok természetesen nem mentek csődbe, a továbbiakban is akadt azért elég kuncsaft. Egy évszázaddal később azonban érkezett az új technológia, az úgynevezett automobil, amely szépen lassan felváltotta a klasszikus, lovas módszert. (Az új fuvarosokat egyébként az 1900-as évek elején már taxisokként emlegették.) Értéktelen tudás és haszontalan könyvek? A régimódi szakemberek sokszor tartanak attól, hogy az új módszerekkel dolgozó konkurencia miatt felhígul a mesterség. Amikor Guttenberg a XV. században megmutatta Európának a nyomtatás csodáját, sokan felfedezték az eljárásban rejlő lehetőségeket, mások viszont a veszélyekre figyeltek fel, és mindent elkövettek, hogy az új technológiát kordában tartsák. A félelmek alapja az volt, hogy az Európában korábban elterjedt könyvkészítési módszer – amelyet elsősorban kolostorokba vonult szerzetesek műveltek – komoly hátrányba szorult. A piacon megjelent egy új, világi könyvkészítő csoport, ennek az egyháziak pedig – korábbi monopol helyzetük miatt – egyáltalán nem örültek. Nehéz feladatnak ígérkezett, hogy fenntartsák a drága és lassú előállítási módszereket, miközben a nyomdák tömegével ontották az olcsó, de jó minőségű példányokat. Ha ez nem lett volna elég, az írás gyors terjedése azzal is fenyegetett, hogy a laikusok – adott esetben az egyháziak is – műveltebbé válnak. Ez pedig rendkívül kényelmetlen volt a papságnak, hiszen a tudomány, melynek a korszakban egyedüli birtokosai voltak, ily módon “elértéktelenedett” volna. A tudás pedig hatalom, mint azzal tisztában vagyunk. A katolikus vallási vezetők mellett a magángyűjtemények tulajdonosai is aggódtak. Megjelent az az elképzelés, hogy a tömeggyártással létrehozott könyvek tucatjai miatt haszontalanná válnak a kézzel másolt, ritkább darabok. Végül az egyház félelmei beigazolódtak: a világi emberek olvasottabbá váltak, ráadásul szabad versenyes ágazattá vált a könyvgyártás. A nyomtatás az európai történelem egyik legnagyobb kulturális-gazdasági átalakulását indította el, mely nem a tudás hanyatlását, hanem a modern gondolkodás megalapozását eredményezte. A gyűjtők szerencséjére viszont a kézzel írt kódexek értéke nemhogy csökkent, hanem – egy idő után – bizonyos példányok értéke drasztikusan növekedett is. Könyörtelen géprombolók Az újtól való rettegés leggyakoribb példájaként az ipari forradalommal szemben fellépő luddizmust szokták felhozni. A XVII. században megkezdődő igen gyors, és igen jelentős technikai fejlődés új lehetőségeket nyújtott a gazdaság számára. A gépek és fejlettebb technikák elterjedésével a gyárak kevesebb, viszont megfelelő szakértelemmel rendelkező munkást kerestek. A folyamatra adott reakcióként született meg a gépromboló mozgalom, amelyet sokszor luddizmusként is szoktak emlegetni – a legendás alak, Ned Ludd után. Hogy a férfi valóban létezett-e, az nem bizonyított, mindenesetre a mozgalom tagjai úgy tartották, ő volt az, aki valamikor a XVIII. század derekán egy szövőszék tönkretételével elindította a géprombolást. A nevével ellentétben a mozgalom nemcsak az eszközök tönkretételére törekedett, hanem a dolgozók szervezettségének, tömörítésének és egyesítésének célját is a zászlajára tűzte. Tehát a luddizmus nem kizárólag a technofóbia különös megnyilvánulása volt, hanem a munkájukért aggódó alkalmazottak közös fellépése is. Természetesen nem volt ritka, hogy a munkaügyi viszályok valóban túlléptek a sztrájkok és tiltakozások keretein. Ilyenkor az elkeseredett bányászok, gyapjúszövők, takácsok és faipari munkások a munkaadók felszereléseit és épületeit kezdték rongálni. A tiltakozás azonban végiggondolt és jól felépített volt, nem csak az egyszerű törés-zúzásról szólt. A mozgalom végül több mint egy évszázadig működött Európa-szerte, hol nagyobb hévvel, hol kisebb odaadással. A hatalom néha igen brutális eszközökkel lépett fel a géprombolók ellen, néha viszont konstruktív tárgyalással igyekezett dűlőre jutni velük. Végül – nem árulunk el nagy titkot – a gépek maradtak, fejlődtek, viszont nem szorították ki az emberi munkaerőt. A géprombolók tevékenységének nyomán ugyanakkor rengeteg olyan eredmény, kötelezettség vagy munkajogi törvény született, amelyek nélkül ma elképzelhetetlen lenne a keményen dolgozó kisember élete. A mozgalom egyébként az utóbbi században filozófiai irányzatként, az úgynevezett neo-luddizmusként éledt újjá. A videotékák alkonya A jelen és a közelmúlt is tartogat hasonló viszályokat. Az internet és technika világában egyre több olyan lehetőség adódik, amely a klasszikus megoldásoknál sokkal kényelmesebbnek bizonyul. Megjelent az Airbnb, amely olcsóbban kínál szobákat a drága szállodák helyett – igaz, a tulajok nem profik. A Steam, az Apple Store és a Google Play kényelmesebbé teszi a zene-, a játék- és a filmvásárlást, hiszen immáron nem kell sorban állni a boltokban, ráadásul minden megvan egyetlen helyen. Az online pornóoldalak elterjedésével pedig megszűnt a kínos videotékázás, csökkent a drága erotikus csatornák megrendelőinek száma. (Esetleg szóba jöhet még a Katz-féle “Tinder ellen tüntető stricik” és a Deutsch Tamás-féle “postások és e-mail” párhuzam) Megannyi megoldás, amely mára egyre inkább kiszorítja, vagy akár fel is váltja az eredeti szolgáltatásokat. A fentiek alapján tehát a korábban említett neo-luddisták félelmei sem alaptalanok. A jövőben elképzelhető, hogy a postát drónok fogják szállítani, a webshopok teljesen átveszik a hagyományos áruházak szerepét, a diagnózisokat pedig robotok fogják felállítani. Ezek a fejlesztések valóban veszélyt jelenthetnek a korábbi módszerekre, adott esetben ki is szoríthatják az emberi munkaerőt. De valóban fontos-e, hogy új eljárásokat alkalmazzanak, ha az megkönnyíti a célközönség életét? Az igény diktál Talán nehéz belátni, de az Uberhez hasonló újítások azért tarolnak, mert van rájuk igény. Ezeknek a módszereknek természetesen mindig vannak hibái, a történelem mégis azt mutatja, ha a problémákat kezelni tudják, és képesek a fejlődésre, akkor hamar lépéselőnybe kerülhetnek. A régi módszerekkel dolgozók a jelenséggel szemben a kezdetekben agresszívan lépnek fel, talán sikereket is elérnek – mondjuk adott esetben betiltják a konkurencia működését. Mivel azonban az újítás iránti igény továbbra is megmarad a célközönségben, újabb és újabb vetélytársak kerülhetnek elő. Valódi megoldás tehát csak az lehet, ha a régimódiak vagy megújulnak, vagy valamiképp kiegyeznek a riválisokkal – ahogy például a középkor alkonyán a céhtagok többsége előbb-utóbb csatlakozott a konkurens manufaktúrához, vagy ahogy a lemezkiadók és zenészek végül “szövetséget kötöttek” az online zeneoldalakkal, az állandó háborúzás helyett. Az egész ugyanis csak és kizárólag a felhasználók igényeiről szól. A tömeg megfogalmaz egy vágyat, és aki azt különbül képes kiszolgálni, nyer. Kissé kapitalista felfogás, de mint láttuk, már a középkorban – sőt, az előtt – sem volt ez másképp. Valószínűleg ez mindig is így lesz, míg ember él a Földön. Lugosi Péter összeállítása
