A kilencvenes évek elején burjánzott a kalózkazetta-piac Magyarországon. Rozsdás puskákra kiterített vásznakon és rojtos szélű banánosdobozokban tonnaszámra hevertek rendszer nélkül a Takt- és Eurostar-kazetták, mellettük pedig neonszínű overallban a piaci kofák. Ők igazi hősök voltak, akik eljuttatták a lakótelepen élő, nélkülöző emberekhez a kizárólag a bólogató zsiráfos matricával kérkedő elit számára hozzáférhető zenéket. Míg ezek az emberek Magyarországon összecsomagolásra készen, hatóságoktól rettegve, titokzatosan működtek, addig a Szovjetunióban vígan végezte misszióját Andrej Tropillo, már-már az orosz zenei élet celebritásaként, a nevének kezdőbetűiből összerakott AnTrop kiadó élén. Életénél talán még érdekesebb az általa vezetett kiadó. Míg a lemezhamisítással foglalkozó emberek általában az üzletet és a gyarapodási lehetőségeket látták a feketepiacban, addig a Leningrádban született és a mai napig ott élő Andrej Tropillo története és hozzáállása eltér az átlagtól. Andrej mérnöki felmenőkkel rendelkező, jó hírű tudóscsaládból származott, így gyerekkorától kezdve körbevette a technika. Apja, Vlagyimir A. Tropillo neves feltaláló volt, aki ugyan négy évet ült, mert nyíltan bírálta Sztálint, viszont köze volt egy olyan radar fejlesztéséhez is, ami segítségére volt az oroszoknak a második világháború megnyerésében. A családja emiatt köztiszteletben állt, a hatalom is engedte, hogy apja majd fia kedvére kísérletezzen. Andrej így már egész kis korában galvánelemek és a kor legmodernebb vívmányai között élte mindennapjait. Apja révén ezek használatához is értett. Első rádióvevőjét iskoláskorában építette, tanulmányait a Leningrádi Állami Egyetem fizika szakán végezte. A Beatles-láznak köszönhetően a hatvanas évek végén maga is elkezdett gitározni, de legfőbb álma egy saját stúdió volt. Ennek építését a hetvenes évek legelején el is kezdte. Az anyagi feltételeket illegális koncertek szervezéséből származó bevételekből teremtette meg. Galéria: Kalózborítók a Szovjetunióban Andrej már akkor is kedvelte a kiskapukat. Az akkori törvények szerint nem lehetett egy dokumentumból hatnál több példányt másolni, azonban a kazetták másolására vonatkozóan nem volt ilyen szabály érvényben. A kiadóhoz megkeresett zenekaroktól így nem fogadott el pénzt, viszont érdekelté vált a zenéjük jogaiban és sokszorosításában. Egy fontos pont volt az életében, amikor az orosz Melodija lemezkiadó – amelynek később igazgatója is lett egy rövid időre – a Muzikalnij Kalejdoszkóp válogatássorozatának nyolcadik lemezén Nancy Sinatra és Gianni Morandi mellett megjelentette a Beatles Girl című számát, amit egy angol folkdalként jelöltek meg. Tropillo és kortársai számára világossá vált, hogy amit a hanyatló és megvetendő Nyugat mocskaként tálaltak a rendszerben, az az ő olvasatukban szép zene, és ez bátorította fel hősünket, hogy a lehető legnagyobb vehemenciával szórja ki az orosz nyomású kalózlemezeket. Galéria: Kalózborítók a Szovjetunióban Hogy miért volt szükség egyáltalán kalózlemezekre, annak igen egyszerű a magyarázata. Ezekben az időkben igen nehéz volt bármilyen lemezt beszerezni, ugyanis az egykori Jugoszlávia területén működő, zágrábi Jugoton volt földrajzilag a legközelebb, de lemezeik hivatalos licencként kerültek forgalomba, így a licencdíjak megfizetése és a magas posta elérhetetlenné tette az importlemezeket, amelyek beszerzésére csak a jómódú nagyvárosi családok tudtak pénzt áldozni. A másik lehetőséget az USA-ból a Balti-tengerre behajózó lemezárusok jelentették, akik Skandinávia részeként a szomszédos Finnországba is importáltak amerikai nyomású lemezeket, de ezek megfizethetetlenségükben köröket vertek a Jugoton-lemezekre is. Lemezbolt mint olyan egészen a kilencvenes évek elejéig nem is volt a Szovjetunióban, illetve Oroszországban. Az emberek piacokon szerezték be a lemezeiket, és ahhoz, hogy a kereskedők figyelmét felkeltsék, olcsó és eladható lemezeket kellett produkálni. Pont olyat, amilyenek a Muzikalnij Kalejdoszkóp lemezei voltak, amelyek minden háztartásba eljutottak. Az orosz eliten kívül a nyugati lemezek a postaköltséggel együtt megfizethetetlenek voltak, viszont a kalózkiadványokat az eredeti ár töredékéért lehetett megvásárolni, és akárcsak a Muzikalnij Kalejdoszkóp kiadványai, minden háztartásba könnyen eljutottak. Galéria: Kalózborítók a Szovjetunióban Andrej első próbálkozása 1975-re datálható, amikor megpróbált otthon lemezeket gyártani. Ekkor nem járt sikerrel, de a hibákat folyamatosan kiszűrve 1979-ben megalapította kiadóját, a saját maga után elkeresztelt AnTropot, amely ekkor még helyi rockzenekarok anyagainak rögzítésével és sokszorosításával foglalkozott. Egy évvel később felkérték, hogy a szovjet zeneipar legnagyobb kiadóját, a már említett Melodiját vezesse, mivel azonban tevékenysége arra korlátozódott, hogy a leningrádi rockzenekaroknak biztosított folyamatos felvételi lehetőséget, ennek a pozíciónak a betöltése meglehetősen tiszavirág-életűre sikeredett. 1981-ben újra a saját kiadója volt a fő csapásirány. Hogy miként lehetett a kiadónak – még ha ilyen rövid időre is – a vezetője, meglehetősen homályos, hiszen ezeket a posztokat általában pártfunkcionáriusok töltötték be. A legenda szerint Tropillo dolgozott a Lenin-beszédekről fennmaradt szalagok restaurálásán, és sokan nemcsak rövid tisztségét, de általánosságban azt is erre vezetik vissza, hogy a hatóságok szemet hunytak a tevékenysége felett. Galéria: Kalózborítók a Szovjetunióban A kiadót ugyan 1979-ben alapította meg, de a legaktívabb évei akkor következtek, amikor a Szovjetunió széthullásával megszűnt az állam teljhatalma a művészetek felett. A változás hozadékaként jelen lévő káosznak köszönhetett egy másik kiskaput is, ugyanis egészen 1995-ig nem volt megoldva a nagyobb nyugati kiadók jogainak képviselete, amelynek révén licencdíjak megfizetésére kötelezhettek volna bárkit. Ebben az időszakban két okból tudott teljesen legálisan tudott működni. Az egyik, hogy a borítókon feltüntette, kinek a gyűjteményéből származik a mesterszalag. A másik, hogy a lemezek borítóit hol mesterien, hol egészen abszurd és esetlen módon sikerült lemásolnia, amit hol grafikával, hol fényképek felhasználásával ért el. E két dolognak és a törvényeknek köszönhetően ezzel ki is húzta a dolgok méregfogát. Sonic Youth: Daydream Nation – A borítón lévő, szimbolikus jelentéssel bíró, félig elégett gyertyát az AnTrop borítóján egy frissen meggyújtott gyertyáról készült fotó helyettesíti. Led Zeppelin: IV – A rőzsét hordó embert ábrázoló, 19. századi olajfestményt maga Robert Plantvásárolta egy ószeresnél, itt viszont a helyén egy bódénál megpihenő ember fényképe látható. A fotózás fáradságos lehetett, mert a festményen található rőzse a fotón az építménynek támasztva látható. The Stooges: The Stooges – A Led Zeppelin-borítónál megfigyelhető folyamat visszája jelenik meg, ugyanis itt az eredeti portrék helyett egy tehetséges grafikus megrajzolta a zenekart. The Beatles: Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band – A borítón szinte nem is tűnik fel egy apró változás, amivel örökre beírta magát a zenekar történetébe. Az orosz verzión ugyanis Andrej feje is szerepel a borítón, amit Edgar Allen Poe és Fred Astaire feje közé rakatott be a grafikussal. Bravúros trollkodás! Bob Dylan: Slow Train Coming – Hemzseg az eredeti rajztól eltérő motívumoktól. A markánsabban megjelenő eltérések egyike a szögletesebbre sikerült és zsúfoltabb háttér, valamint a borító központi munkásának figuratívabb ábrázolása, ami könnyen kiszúrható. The Beatles: Yellow Submarine – Ami csak lehet, meg van kavarva a borítón. A tengeralattjáró irányt változtatott, és a tagok is össze vannak cserélve. A kilencvenes évek közepén azonban a lemezfogyasztási szokások változását követve Andrej a bakelitgyártásról átállt a CD-re, és 1999-ben saját CD-manufaktúrát épített. Mivel elsősorban feltalálónak aposztrofálta magát, a kutatással és kísérletezéssel nem is állt le. A legutolsó fellelhető információ szerint a kétezres évek elején komoly tárgyalásokat folytatott a Philipsszel egy új találmányáról, egy különösen flexibilis anyagból készülő CD-ről, ami törhetetlenné változtatta volna az igen sérülékeny hanghordozót. A tárgyalások azonban ellaposodtak, majd megszűntek az internet és a letöltések térhódításával. Andrej azóta visszavonultan él stúdiójában és lemezgyárában, missziója beteljesült, és valószínűleg az ő munkásságának az öröksége, hogy sokan az orosz torrentoldalakat tartják az illegális letöltések legmegbízhatóbb és leggazdagabb forrásának. Index - Kultúr - Egyenes vonal Lenintől Lennonig – kalózborítók a Szovjetunióban
