Szent László király uralkodása alatt elkötelezetten védelmezte a keresztény hitet és a Magyar Királyság függetlenségét. E kettős célt szolgálta azzal is, amikor 1083-ban szentté avattatta István királyt, Imre herceget, Gellért püspököt és a Zobor-hegyi remetéket, Andrást és Benedeket. Egyszerre növelte ezzel a magyarság vallásos elkötelezettségét, és üzent a német császárnak: Magyarország már szentje révén is független, egyenjogú tagja a keresztény közösségnek. A legjelentősebb a sorban nyilván első királyunk, István oltárra helyezése volt, amelyről Hartvik püspök számol be részletesen a XII. század elején írt Szent István király legendájában. Nem tudták felnyitni a sírt A ceremónia kezdeteként László megbeszélést tartott a püspökökkel, főurakkal és “egész Pannónia bölcseivel”, majd háromnapos böjtöt hirdetett. Ezután következett volna a sír megnyitása, csakhogy “bár szent testét három napig teljes erőből próbálták felemelni, semmi módon sem lehetett helyéről kimozdítani”. Hogy miért nem, azt egy Karitas nevű, “igen híres életű” apácával tudatta egy égi kinyilatkoztatás. Testvérviszály dúlt ugyanis akkoriban Magyarországon, László trónkövetelő unokaccsét, Salamont épp börtönben tartotta. Karitas közölte a királlyal: “hiába igyekeznek, a szent király földi maradványait nem vihetik át, míg Salamont a börtön rabságából ki nem eresztik, s szabadsággal meg nem ajándékozzák”. Így tettek, majd amikor egy újabb, háromnapos böjt után ismét a sír megnyitásához láttak: “… oly könnyedén emelték fel a koporsóra nehezedő hatalmas követ, mintha súlya se lett volna”. Mivel a csodák száma már azon a napon “minden számot meghaladt”, Hartvik nem is tudja felsorolni. Csak egy keveset. Feltámadt a halott Egy béna, tizenkét éve inaszakadt ifjat, aki kezét-lábát nem tudta használni, szüleinek segítségével odaszállítottak. Visszanyerte egész teste épségét, s véle kezdődtek a csodajelek … Egy másik hétéves fiút, aki idegzsugorodás miatt születése óta csak négykézláb csúszkált, szülei teljes hittel a boldog férfiú közbenjárására bíztak … ámulatukra az idegzsugorodás fiukban feloldódott … A hírekre az ország minden tájáról a “különféle kórságban senyvedők tömege” indult koporsójához, nagyon sokan már útközben meggyógyultak. Sőt. Egy beteg fiú már nem bírta az utazást, elhunyt. Édesanyja … letette szülötte élettelen testét a szent király koporsója mellé, hogy érette Istentől és szentjétől vigasztalást könyörögjön. Csodálatos és a mi korunkban bámulatos dolog: az asszony abba sem hagyta az imádkozást, amíg fiát, akit oda mint halottat fektetett le, élve vissza nem nyerte. Amikor Nagyboldogasszony után az ötödik nap felvirradt, László király, a főemberek és a főpapok lementek a sírba a koporsóig. Szent István korabeli ábrázolása a koronázási paláston (Wikipedia) Mennyei illat … annak felnyitásakor az édes illat oly hévsége árasztott el minden jelenlevőt, hogy azt hitték, az Úr paradicsomi gyönyöreinek közepébe ragadtattak. Maga a koporsó színültig volt kissé vöröslő, szinte olajjal kevert vízzel; benne mint olvasztott balzsamban nyugodtak a drága csontok; ezeket a legtisztább gyolcsba gyűjtötték, s a gyűrűt, mely a boldog férfi jobb kezére volt húzva, a folyadékban sokáig keresték. Mivel ezt nem találták, némelyek elkezdték a király parancsára a vizet ezüstüstökbe és -hordókba méregetni, hogy ha kiürítették a szarkofágot, bizonyosabban megtalálják a gyűrűt. De csodálatosképpen minél több folyadékot mertek ki, annál több áradt helyébe s töltötte meg a koporsót. Látva a csodát, a kimert vizet visszaöntötték a helyére, de a visszazúdítással sem telt meg jobban a koporsó. A csodás gyógyulások folytatódtak, Hartvik szerint oly ütemben, mint ahogyan a Jézushoz látogató betegek nyerték vissza egészségüket. Meglett végül a gyűrű is “a boldog férfiú jobbjával együtt”. Történt ugyanis, hogy egy Mercurius nevű szerzetest a király megdorgált, és messzire zavart a helytől, ahol a koporsót felnyitották. Szomorúan ült a kórusban, mikor egy fehér ruhás ifjú összecsavart szövetet adott át neki, mondván: “Rád bízom ezt megőrzésre, s ha eljön az idő, felfedésre”. Mikor szolgálata végeztével kicsavarta a szövetet, szinte elájult: István teljes épségben megmaradt jobbját tartotta a kezében, rajta a gyűrűvel. Miért maradt épen a király jobbja? Három nap múlva átadta a királynak, aki “az ünnepélyes napot Isten embere jobbjának felemelésére meghatározta”. Miért maradt meg épségben a jobb? Hartvik szerint: … mert a kegyesség virágjától mindig újra kivirulva a szegényeket adományaival kifogyhatatlanul táplálta. Segítséget nyújtott a szűkölködőknek, igájukból kiszabadította a fogságba vetetteket, a zarándokoknak ruhát és szállást juttatott, az özvegyek és árvák nyomorúságát és szükségét sajátjának tekintette, az Úr vacsoráját és parancsát a szegények lába mosására naponta megismételte, alamizsnáját nem rablásból vagy mások kárára, hanem saját erszényének költségéből vetette, lemondott a birtok iránti vágyról, hogy Isten házait gazdaggá tegye, s így mindenben az Istenség akaratát segítve, húsát a bűnökkel és kívánságokkal egyetemben keresztre feszítette.
