Interjú Szalóki Ági Artisjus-díjas és többszörös Fonogram díjas énekes-dalszerzővel és Lutár Balázs szociális programvezetővel, a Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársával arról, miért fontos nekik a Jószolgálat-díj. Szalóki Ági és Lutár Balázs együtt, a Jószolgálat-díj mögött Fotó: Hirling Bálint - Origo Van olyan, hogy segítő-tudat? Szalóki Ági: Nekem ember-tudatom van. Olyan családban nevelkedtem, amelyben az, hogy segítséget nyújtunk, mindig természetes dolog volt. A dédnagymamám, amikor eljött a karácsony nem csak nekünk sütött bejglit, hanem az egész körfolyosós Szövetség utcai ház valamennyi magányos lakójának is. Azt hiszem, örököltem ebből a szemléletből. Az édesanyám vezette a Szociális és Egészségügyi Minisztérium első ügyfélszolgálatát. Személyesen találkozott azokkal az emberekkel, akiknek segítségre volt szüksége. Nevelőapám a Bárczy Gusztáv gyógypedagógiai főiskola szociális munkás tanszékének vezetője volt hosszú évekig, és ma is tanít... Szóval azt hiszem, nem is kell magyaráznom, miért is csatlakozom ehhez az ügyhöz. 20 éve énekelek, és körülbelül ennyi ideje veszek részt különböző civil szervezetek munkájának népszerűsítésében. Ami a hétköznapokat illeti, úgy gondolom, hogy ahol tudok, ott segítek, mert ez nem csak másoknak jó, hanem nekem is. Szalóki Ági Fotó: Hirling Bálint - Origo Látszik valamiféle előremutató tendencia, nő a segíteni akarók száma Magyarországon? Lutár Balázs: Tendenciát megfigyelni abban a mikrovilágban, amiben vagyunk nagyon nehéz, mi egy kis szeletét látjuk csak a társadalomnak. Tavaly, a menekültválság idején a Keleti pályaudvarnál nagyon sok segíteni akaró ember gyűlt össze, annyi jót tapasztaltunk az emberektől, hogy úgy tűnik a segítségnyújtás vágya nagyon sok emberben ott van, csak azt nem tudják hol van szükség rá. Azért látom nagyon előnyösnek, ami ezzel a díjjal történik, mert egészen emberi szinten példát lehet mutatni abban, hogy ki-ki a saját maga környezetében, a saját eszközeivel, idejével, anyagi lehetőségeivel hogyan tud segíteni másokon. Lutár Balázs Fotó: Hirling Bálint - Origo Szalóki Ági: Rendszerszintű gondolkodásra van szükség az egész országban. Berettyóújfaluban Ritók Nóra az iskolájában megvalósítja ezt; az Igazgyöngy Alapítvány működése legalábbis ezt bizonyítja. Nóra képzőművész-pedagógus, aki valódi szociális szakemberként vezeti az iskolát és koordinálja a családsegítőket, védőnőket, szociális munkásokat valamint a pedagógusokat és az iskolába járó gyerekek szüleit is, sőt a rendőrséget is bevonta az együttműködők körébe. A jól koordinált munkának köszönhetően Nóráék számtalan problémát meg tudnak oldani, ráadásul az együttes problémamegoldás közösséget is épít. Szalóki Ági Fotó: Hirling Bálint - Origo Mi van azokkal, akik nem mernek segítséget kérni? Lutár Balázs: Bátorság kell elsősorban ahhoz, hogy fel tudjuk vállalni, hogy olyan élethelyzetben vagyunk vagy olyan problémánk van, amelyben segítségre szorulunk. Akikkel én találkozom, azokban már mire hozzánk jutnak kialakult egy szorongás, szégyen amiért segítséget kell kérniük. Nekem a szerepem a kapcsolatunkban, hogy megmutassam: ez nem végállomása, hanem kezdete egy folyamatnak, ami még ebben a szakaszban változást fog hozni. Mindenképpen. Ehhez ő is kell, de társat kap maga mellé abban, hogy a helyzetén változtatni tudjon. Ezért fontos a szolgálat maga. Ha valaki segítségért fordul hozzánk az ne azt érezze, hogy megalázkodnia, szégyenkeznie kell, hanem tudja: ez egy törvény adta lehetősége, egyenrangú félként ül egymással szemben mindkét ember. Nincs különbség kettőnk között, egyikünk sem jobb vagy rosszabb a másiknál, nem is ítélkezünk senki múltja miatt. Azt nézzük meg, hogy ebből a hozott helyzetből hogyan lehet indulni – mert mindenki maga hozza a kérdéseit és a problémáit, melyekre választ és megoldást szeretne. Lutár Balázs Fotó: Hirling Bálint - Origo Szalóki Ági hogyan segít? Szalóki Ági: Sokszor és sokféle segítségre van szükség. Igyekszem hasznossá tenni magam. A legfontosabb talán az, hogy képes legyek felismerni azt, ha segítségre van szükség. A másik, ami legalább ilyen fontos, hogy képes legyek azt is helyesen megítélni, van-e lehetőségem, kellő tudásom, erőm a segítségnyújtáshoz. Ha felemésztem magam a segítségnyújtással, legközelebb biztosan nem fogok tudni segíteni, sőt én is segítségre fogok szorulni. Számos esetben azonban a segítségnyújtás egyszerűbb, mint gondolnánk. Főként akkor látszik a megoldás egyszerűsége, ha van bennünk együttérzés. A Menhely Alapítvány egyik munkatársától megkérdeztem, hogy mivel tudok leginkább segíteni a hajléktalan embereknek? Azt mondta: lehet leadni ruhát, ételt, pénzt, de a legfontosabb az, ha odafordulunk magához a hajléktalanhoz és megszólítjuk, beszélgetünk vele. És miért?: Egyre jobban érzem, hogy milyen súlya van az idő múlásának. Nincs idő a sopánkodásra és a késlekedésre, a cselekvés ideje van, ezért, ha megtehetem, beszélek erről a csatornámon keresztül, ahol esetleg több tízezer embert elérek. Az értékek eltolódnak. Kevésbé jó a PR-ja annak, hogy milyen érték az együttérzés, milyen a segítségnyújtás, az erőszakmentesség, az együttműködés. Most itt a Jószolgálat-díj, ami egy példaértékű összefogás. Hasonló területen tevékenykedő szervezetek összefognak és azt mondják, hogy kérem szépen, van itt egy olyan szakma ami ritkán kap figyelmet vagy különösebb elismerést. Őket és a munkájukat népszerűsíteni, felhívni rájuk a figyelmet, nagyon jó dolog. Szalóki Ági és Lutár Balázs együtt, a Jószolgálat-díj mögött Fotó: Hirling Bálint - Origo Minden probléma megoldható, amivel az utcáról bemegy a Református Szeretetszolgálathoz valaki, aki tenni is akar, hogy megváltozzon a helyzete? Lutár Balázs: Nem, de éppen ezért fontos a prevenció, ami ebben az esetben tájékoztatást jelent, hogy tudjanak a rászorulók a saját lehetőségeikről. Mondok egy példát: van egy család, akik kilakoltatás-közeli helyzetben vannak. Ha nem tudnak felmutatni semmilyen lehetőséget, hogy együtt lakjanak – a gyerekek akár kiemelésre is kerülhetnek. Ez a legrosszabb, ami egy családdal történhet? Igen. A szegénység bizonyos formáit – azt, hogy lejjebb adunk, kevesebből élünk – meg lehet szokni, de ha a szeretteinktől megfosztanak minket, az olyan sebeket okoz mindenki életében, amit nem lehet meggyógyítani. Az emberek nem tudják, hogy hova fordulhatnak krízishelyzetben, pedig ilyenkor mi, szociális segítők tudunk segíteni, tudjuk, hogy a családot nem fogják szétszakítani, ha felveszik őket egy intézménybe. A döntés-előkészítésben van jelen a szakma. Abban, hogy azok az információk rendelkezésre álljanak a családnak, amelyek alapján felelősségteljesen tud döntést hozni és eszköz is legyen. Egy kollégám fél évig keresett kiadó lakást egy roma családnak Miskolcon. Dolgos emberek voltak, tenni akartak, ott álltunk mellettük és még így is nagyon nehéz volt olyan tulajdonost találni, aki hajlandó volt bizalmat szavazni egy újrakezdő családnak. Meddig maradnak ilyenkor egy család mellett? Amíg el nem érjük a kitűzött célt. Ha vállalást teszünk, akkor teljes mellszélességgel beleállunk a dologba. A miskolci család végül pont azt köszönte meg, hogy együtt maradhattak. Ott már napirenden volt a kiemelés. Valójában akkor mégis minden probléma megoldható, csak idő kérdése... Amit lehetőségünk van odaadni – odaadjuk. Amit kaptunk – továbbadjuk. Ez a küldetése egy szeretetszolgálatnak. Let's block ads! (Why?) Forrás...
