Federico Fellini

A témát ebben részben 'Filmrendezők Bemutatói' klarensz hozta létre. Ekkor: 2014. február 27..

  1. klarensz / Moderator Vezetőségi tag

    Csatlakozott:
    2012. június 27.
    Hozzászólások:
    16,928
    Kapott lájkok:
    2,488
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Federico Fellini

    ( 1920 -1993 )


    [​IMG]
    Olasz filmrendező és forgatókönyvíró, a filmtörténet egyik legnagyobb alakja. Apja ügyvédnek szánta, őt azonban az újságírás vonzotta. Firenzében, majd Rómában képregényeket rajzolt, különböző szerkesztőségekben dolgozott. A háború végéig több forgatókönyv társszerzője. 1943-ban feleségül veszi Giulietta Masinát. Mesterének Roberto Rossellinit tartja, 1944 és 1953 között csaknem minden filmjében közreműködik. A közös munka és barátságuk hatására érlelődik meg benne az elhatározás, hogy filmrendező lesz. Első filmjét, A varieté fényei-t Alberto Lattuadával együtt rendezi 1950-ben. A már egyedül készített A fehér sejk (1951) a szórakoztató- ipar hamis mítoszát leplezi le, a sok önéletrajzi elemet tartalmazó A bikaborjak (1953) pedig a vidéki ifjak felszínes életformáját mutatja be, mély együttérzéssel.
    A nemzetközi elismerést az Országúton hozza meg számára 1954-ben. Az ember megválthatóságába vetett hitet sugárzó trilógia első darabjában az őszinteség és tisztaság poétikus megtestesítője Gelsomina, Giulietta Masina felejthetetlen alakításában.

    Rendezései


    Fontosabb díjak és jelölések

    Oscar-díj


    • 1947 jelölés Róma, nyílt város (legjobb forgatókönyv, jelölve még: Sergio Amidei)
    • 1950 jelölés Paisà (legjobb forgatókönyv, jelölve még: Sergio Amidei, Alfred Hayes, Marcello Pagliero és Roberto Rossellini))
    • 1957 jelölés Országúton (legjobb forgatókönyv, jelölve még: Tullio Pinelli)
    • 1958 jelölés A bikaborjak (legjobb forgatókönyv, jelölve még: Tullio Pinelli és Ennio Flaiano)
    • 1962 jelölés Édes élet (legjobb rendező és legjobb forgatókönyv, utóbbira jelölve még: Tullio Pinelli, Brunello Rondi és Ennio Flaiano)
    • 1964 jelölés 8 és ½ (legjobb rendező és legjobb forgatókönyv, utóbbira jelölve még: Tullio Pinelli, Brunello Rondi és Ennio Flaiano)
    • 1971 jelölés Fellini-Satyricon (legjobb rendező)
    • 1976 jelölés Amarcord (legjobb rendező és legjobb forgatókönyv, utóbbira jelölve még: Tonino Guerra)
    • 1977 jelölés Fellini-Casanova, legjobb forgatókönyv (megosztva Bernardino Zapponival)
    • 1993 Életműdíj
    BAFTA-díj[


    César-díj


    David di Donatello-díj


    Európa-filmdíj (Félix-díj)


    Ezüst Szalag-díj


    Cannes-i filmfesztivál


    Moszkvai filmfesztivál


    Velencei filmfesztivál


     
Címkék :