Berobogott hazánkba a kegyetlen tempót diktáló dél-koreai Vonat Busanba, mi pedig megnéztük, érdemes-e jegyet váltani erre a járatra. Akármilyen közhelyesen hangzik, tény, hogy a zombik az utóbbi pár évtizedben a szórakoztatóipar jó pár szegmensét megfertőzték. Ott vannak már a képregényekben, a sorozatokban, a játékokban és regényekben, de természetesen a filmek sem menekülhetett előlük. Erre az enyhén szólva is telített piacra próbáltak betörni a dél-koreaiak 2016-ban a Train to Busan (Vonat Busanba – Zombi expressz) című filmmel, és bizony vittek mindent, hiszen az év legsikeresebb dél-koreai moziját tették le az asztalra. A vonat nem vár A Train to Busan története nincs túlbonyolítva. Ahogy azt az ilyen filmekben már megszokhattuk, a háttérben elszabadul a fertőzés, ami hörgő, agyatlan, emberi húsra éhező szörnyetegekké alakítja azokat a szerencsétleneket, akik érintkeznek vele. Főhősünk, az agyonhajszolt, feleségétől elvált üzletember Seok Woo és kislánya Soo-an pont akkor szállnak fel a Busanba tartó KTX járatra, mikor kitör a káosz. Bár maga a vonat még gond nélkül kifut az állomásról, egy sebesült, szemmel láthatóan beteg nő az utolsó pillanatban még feljut a fedélzetre, és ahogy azt várni lehet, ettől a pillanattól kezdetét veszi a puszta túlélésért folytatott elkeseredett küzdelem. Az utasok végső célja eljutni az állítólag még biztonságos Busanba, azonban aligha árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy az útjuk egyáltalán nem ígérkezik egyszerűnek vagy zökkenőmentesnek. Helyjegyed van? A karakterek közül a legtöbb, a történethez hasonlóan, nem lett túlbonyolítva, azonban ez nem is baj, hiszen így is remekül működnek. A figyelem középpontjában természetesen Seok Woo és Soo-an, valamint a kettőjük közti apa-lánya kapcsolat áll, így a felvezetésben is elsősorban rájuk fókuszálnak. Érdekes dinamikája van ennek a párosnak, hiszen míg az üzletember arra neveli a lányát, hogy csak saját magára gondoljon, addig a gyerek kedvessége és naivitása miatt mindig kész segíteni másokon, és nem is érti, hogy apjának mindez miért nem triviális. A két főszereplőn kívül a többieket csak egy-egy rövid jelenetben mutatják be nekünk (jellemzően azáltal, hogy mit csinálnak a vonaton, mielőtt elszabadulnának az élőholtak), azonban ez bőven elég arra, hogy képet kapjunk mindenkiről. Az utasok között a társadalom szinte minden csoportja képviselteti magát: akad a vonaton magában beszélő, lerobbant csavargó, hangoskodó középiskolás sportcsapat, követelőző, parancsoláshoz szokott üzletember és idős nagymama egyaránt. Rosszabb, mint a felsővezeték-szakadás Bár a történet tökéletesen működik, és a karakterekbe se lehet belekötni, a Train to Busan legerősebb pontja mégis a tempója. Akárcsak maga a vonat, a film se lassít egy másodpercre se, csak robog egyenesen előre a célja felé kegyetlen iramot diktálva, ahogy azt az ázsiai produkcióktól megszokhattuk. Nincs lassítás, nincsenek üresjáratok, itt egy percre se lehet megállni, hiszen most a túlélés a tét. Az akciójelenetek ennek megfelelően odacsapnak, de a nyugodtabb, „lelkizősebb” képsorok alatt sem fog senki unatkozni, hiszen ezek is kellően feszültek, dinamikusak. Ami a zombikat illeti, itt már a modern kornak megfelelő, villámgyorsan sprintelő és tömegben támadó élőholtak kaptak helyet, akik ráadásul őrjöngve vetik magukat bármire, ami mozog. Elég egy figyelmetlen lépés vagy túl hangos mondat, és már jön is a horda, ami áradatként temet maga alá mindent és mindenkit. Külön érdekesség, hogy a fertőzés itt villámgyorsan terjed: ha a földre tepernek valakit, és feltépik a nyakát, pár pillanat múlva már áll is fel üveges szemekkel, hogy ő is az utastársaira vethesse magát. A vérrel sem bánt szűkmarkúan a stáb: jutott belőle az élőholtakra, színészekre és a vonatra egyaránt, azonban mindez megmarad az ízlésesség határán belül. Bár zombifilmről beszélünk, és ennek megfelelően harapják is rendesen az ütőereket, a vérengzés nincs túltolva, sosem válik öncélúvá vagy épp unalmassá, monotonná. A Train to Busan nem egy kisköltségvetésű mozi, és ez bizony meg is látszik a nagyobb jeleneteken, mikor az élőholtak megindulnak előre. Bár olyan nagyszabású (és valljuk be, kissé röhejes) tolongásra nem kell számítanunk, mint amilyet a World War Z élőholtjai rendeztek Jeruzsálem falainál, azért amikor a szűk kocsiban, a peronon vagy épp a sínek között megindul a zombihorda, és egymásra halmozódnak a fertőzöttek, annak van súlya, és látványnak sem utolsó. Végállomás Bátran elmondható, hogy a Train to Busan egy remek alkotás, mely hírnevére abszolút rászolgálva, méltón emelkedik ki a zombifilmek véres masszájából. Gyors, pörgős, de nem felszínes, véres és kegyetlen, de nem öncélú. Ha tehetitek, üljetek be a moziba, és szánjatok rá egy két órát, hiszen ez egy olyan vonat, amit valószínűleg ti se akartok lekésni. Let's block ads! (Why?) Forrás...
