[TD="width: 50%, align: center"]Friedrich Schiller(1759 - 1805) [/TD] [TD="width: 50%, align: center"][/TD] Egész ifjan a katonaorvosnak készülő, máris a hadsereg állományába tartozó egyetemista a lelki és társadalmi forrongásokat ábrázolni kívánó Sturm und Drang stílus ízlése szerinti drámát ír „Haramiák" címen. Ebben nagy igazságtalanságokról, rablókká kényszerült tisztességes emberek tragédiájáról van szó. A darabot egy távoli német tájon — Szászországban — sikerrel be is mutatják, de az otthonába — Württembergbe — igyekvő szerzőt a határon elfogják. Olyan fegyelmit kap, hogy egyenest a király elé kell járulnia. A király pedig szigorúan közli, hogy rendes polgári családból származó férfi, különösen ha ráadásul tisztjelölt, nem írhat színdarabot, különösen olyat, amelyben a hatalmasokat gonosznak ábrázolják. Schillernek tehát becsületszavát kell adnia, hogy amíg a hadsereg kötelékében áll, nem ír drámát. Mit tehetne? Becsületszavát adja, jól tudva, hogy nem fogja betartani. — Néhány év múlva, már hadnagyi rangban katonaorvos egy vidéki városban. Albérletben lakik egy hősi halált halt százados fiatal özvegyénél. Szinte természetes, hogy szerelmesek is egymásba. Az albérlő igen szép szerelmes verseket ír, méghozzá tegező hangon a főbérlő asszonyhoz. Ezek meg is jelennek, fel is tűnnek, az ifjúság körében már itt elkezdődik Schiller költői sikere. De ez a hír eljut az udvarig is, és a szigorú uralkodó maga elé rendeli a költőt. Komoly hangon közli, hogy a szerelmes versekkel még nagyobb szégyent hozott a hadseregre, mint korábban azzal a drámával. Hiszen már egy orvosnak nem illik szerelmes verseket írni, nemhogy egy katonatisztnek. Férfiember — a trónus szerint — parancsol a nőknek, és nem kedveskedik neki. Ha tenné is, ezt nem tudatja másokkal. Tehát egyenes, egyértelmű parancs közli, hogy amíg katona, addig semmit nem ír, se drámát, se verset, legföljebb indulókat menetelő katonák számára. — Pedig ekkorra már titokban több drámát is írt és a már kész „Ármány és szerelem"-ről az a véleménye, hogy időszerű is, hatásos is, előadásra való. Hamarosan kiderül, hogy az irodalmi életben éppen bontakozó szentimentalizmus legszebb, legjobb színpadi alkotása. (Egyébként magát a „szentimentalizmus" szót is Schiller találta ki.) — Tehát választania kellett: vagy katonaorvos marad, vagy megszökik a württembergi hadseregből. Egy éjszaka át is lépi a határt, kis táskájában megírt drámáinak kéziratával. Meg sem áll Lipcséig. Annak idején ott mutatták be sikerrel a Haramiák-at. Szívesen is látják, az olasz múltban játszódó Fiesco című tragédiáját el is fogadják hamaros bemutatásra. Az Ármány és szerelem-től azonban indokoltan félnek. Ez az érzelmes szerelmi tragédia maga a lázadás a feudális élet, a feudálisjogrend és tulajdonképpen az egész elnyomó társadalmi rendszer ellen. — Igaz ugyan, hogy ez a dráma az egész drámatörténet egyik legsikeresebb darabja, de kezdetben ahol kísérletezni mernek vele, ott betiltják. Schiller több helyen próbálkozik, míg időleges otthonra talál Mannheimben. Az ottani színháznak egymás után két sikerdarabot ír. Ezek történelmi drámák, de nem Németországban játszódnak: „Az orléans-i szűz" francia tárgyú, Jeanne d’Arcról szól. Alig-alig hiteles, de hatásosan érzelmes. A másik az angol témájú Stuart Mária, az Ármány és szerelem után megint egy igazi remekmű, de a hatóságok eltűrik, mivel külföldön játszódik. Az emberábrázolás egyik nagy bravúrja az életre-halálra gyűlölködő két királynő — Mária és Erzsébet — szerepformálása. Ezek mellett már nyugodtabb az élete, érzelmes verseinek is sikere van, tervezheti nemcsak a következő műveket, hanem töprenghet azokon a kérdéseken is, melyeknek idővel egyetemi tanára lesz.
