Az utókorban rendre felmerül, ha honvédeink Jellasicsot űzve Bécsig mennek 1848-ban, talán átírhatták volna a történelmet. Utánajártunk. Történelmünk egyik legfényesebb diadala volt a pákozdi csata 1848. szeptember 29-én. A közvéleményt azóta is foglalkoztatja, mi lett volna, ha az azt követő napok másként alakulnak? Ha Móga átlépi a Lajtát, egyesül az újonnan kitört bécsi forradalom erőivel, és Magyarország végleg szakít a Habsburgokkal, önállóan, önmaga alakítja sorsát. Nyilván senki nem tudja megmondani, mi lett volna, ha? De a történész feladata, hogy múltban megtett lépéseket értékeljen, méghozzá adott kor szellemisége, lehetőségei, a döntéshozók által birtokolt információk alapján. Baltavári Tamás történésszel, a Történelmi Animációs Egyesület elnökével beszélgettünk. A király végül színt vallott Kezdjük ott, hogy forradalmi tüzekkel a hátában a bécsi udvar kényszerből tett engedményeket a magyar kormánynak 1848 tavaszán. Olyanokat, amelyek eredményeit sem a császárvárosban, sem Pest-Budán nem gondolhatták tartósnak. A magyarok követeléseikkel átléptek az ésszerűen, logikusan “megadható jogok” körén. Többé-kevésbé már az árilisi törvényekkel is, de később az önálló had- és külügy követelése már egyenesen széteséssel fenyegette a birodalmat. Egyértelmű volt a kenyértörés, csak a hogyan és a mikor maradt kérdés. A pákozdi csata előtti hónapokban viszont mindkét fél kényszerhelyzetben volt. V. Ferdinánd és körének erejét a nyugat-európai események kötötték le, ezért támogatták – nyílt titokként – a magyar kormány ellen harcot hirdető szerb, román, horvát erőket. Hazánknak pedig az ellenük való védekezéshez kellett volna vagy saját haderő, vagy osztrák segítség. A Batthyány-kormány színvallást várt az uralkodótól: törvényes királyként rendet tesz Magyarországában, vagy hagyja a magyaroknak, hogy megvédjék magukat. Az eredmény Josip Jellasics horvát bán császári sorozású, jórészt horvát határőrök alkotta seregének támadása lett. Színleg önálló akció volt, mégis császári egyenruhás katonák támadtak a császár “védelmében”. Vagy a hazát, vagy a királyt kell elárulni A másik oldalon pedig az uralkodóra felesküdött, a tőle kapott jogokat védelmező kompánia gyülekezett, ugyancsak császári uniformisban… Komoly lelki tusát okozott ez a magyar tisztikarban: ha harcba bocsátkoznak uralkodójuk hadseregével, felségsértést követnek el. Ha nem, azzal hazaárulókká válnak. Nem csoda, hogy sokak erejét meghaladta a döntés, beteget jelentettek, visszavonultak, dezertáltak – magyarázza Baltavári Tamás. Móga János is hosszas belső viadal után vállalta a Jellasics elleni harc vezetését, de a csatatér is faramuci képet mutatott. Ahogy fentebb írtuk, a magyar seregnek a fele még nem kapott honvéd egyenruhát, ők tényleg “császári viseletben” álltak szembe a bán legényeivel. Csákójukról persze letépték a Habsburg jelképet, és színes sálakat aggattak rá, hogy megkülönböztethessék őket… A Történelmi Animációs Egyesület egy korai kisfilmje a pákozdi csatáról. A teljes, kibővített és megújított produkció a közeljövőben várható: Nem futott, visszavonult Maga a csata nem volt több, mint “kakaskodás”, ezt a veszteségek is mutatják: a császáriak 200, míg a honvédek hét főt vesztettek. A történész szerint Jellasics nem is készült komoly összecsapásra, mindössze puhatolózott. Próbálgatta a magyarok elszántságát. Ha megfutnak, irány Pest-Buda, de ha állják a tüzet, nincs vérontás, a Habsburg erők visszavonulnak. Állták a tüzet, így a bán megkezdte a visszavonulást Bécs felé. Nem futott, visszavonult. Móga pedig nem üldözte, hanem követte, a határon pedig a magyar hadsereg megtorpant. A győzelem hírére Bécsben ismét kitört a forradalom, a honvédek október elején még ellenállás nélkül bemasírozhattak volna Bécsbe, talán birodalom-szerte győzelemre vihették volna a forradalom eszméit. Talán. Szó sem lehet agresszióról Miért álltak meg a magyarok? Akármennyire is elkapja a történelmi hév napjaink fotelben lelkesedő hazafiúit, a magyar kormány ott és akkor jó döntést hozott. Senkinek még csak eszébe sem jutott, hogy felkent, koronás magyar királyra támadjon. Az önvédelem belefér, de Bécs tabu, ott magyar király ül. A korszellem is ellenezte a “forradalom exportját”. A honvédsereg megvédte a magyar alkotmányt, de a Lajta átlépése már egyértelmű agresszió lett volna. Ebben az esetben szinte azonnal mozgásba lendültek volna a nagy európai monarchiák, és az akkori közvélemény is elítélte volna. Külpolitikailag elszigetelődünk, de ami még rosszabb, az orosz cár vélhetően rögvest katonailag is beavatkozott volna, de még a felvilágosult, liberális porosz uralkodó közbelépésére is lehetett volna számítani. A Hohenzollernek ugyanis a felülről jövő reformok hívei voltak, a Habsburg-dinasztia megdöntése számukra is elfogadhatatlan volt. Nem kis súllyal esik a latba az sem, hogy bár honvédeink győzelmet arattak Pákozdnál, a sereg harcértéke nagyon csekély volt. Ha be is vonulnak Bécsbe, egy jól összeszedett, komoly császári támadás széttépte volna őket. Mint ahogy ez meg is történt október végén Schwechatnál. Összességében tehát a történész úgy véli a pákozdi győzelmet nem lehetett volna “jobban kihasználni”. Így is hatalmas hadászati bravúr volt: az önállóság útjára lépett Magyarország katonailag is képes volt magát megvédeni, kiverte az ellenséget a haza területéről.
