Ha utál felmosni, ezt a gépet imádni fogja

A témát ebben részben 'Hírek!' david9696 hozta létre. Ekkor: 2019. április 06..

  1. david9696 / Moderator Vezetőségi tag

    Csatlakozott:
    2014. július 12.
    Hozzászólások:
    14,588
    Kapott lájkok:
    284
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Férfi
    Kezdésnek bogozzuk ki a nevet, mert nem csodálkoznánk azon, ha olvasóként már nehéz lenne követni a Xiaomi nevezéktanát. A Youpin a Xiaomi webáruháza, vagyis amit ott megtalálunk, arra a webshopok gyorsan ráírják, hogy Xiaomi. A Deerma pedig a kínai gyártó által támogatott olcsóbb eszközöket gyártó cég, ugyan olyan, mint például a Mijia, a Rodmi.

    A hangsúly a Deerma esetében abszolút az olcsón van, még úgy is, hogy a Xiaomi termékeit sem neveznénk kifejezetten drágának. Az alacsony ár a tapasztalataink alapján látszik is a termékeken, példaként elég csak a RendeljKínait által korábban már tesztelt vízpumpás felmosószettre gondolni, ami egyáltalán nem volt nagy eresztés, legalábbis minőségileg.

    [​IMG]
    Fotó: Deerma
    Megijedni ugyanakkor nem kell, hiszen azzal szemben a most tárgyalt gőzölőgép egészen jól sikerült termék. Persze ha közelebbről megnézzük, azonnal látható, miképp lett az 44 000 forintos árból a jóval barátságosabb 22 000 Ft. Szerencsére ahol kell, ott alumínium és normális minőségű műanyag a szerkezet. Kiemelnénk, hogy a szokásos felmosós cuccokon túl a dobozban található egy keret is – ennek funkciójára elsőre nem jöttünk rá, de egy kis olvasgatás után kiderült, hogy ezzel az elemmel

    a gőzölő szőnyegen is használható, ami azért elég király.

    A használat előtt két dologra jöttünk rá: egyrészt az ilyen cuccokat szeretjük egyben elrakni vagy felakasztani valahová, ahogy a Xiaomi Roidmi F8-cat, és erre a gőzölő is alkalmas. A másik a pótanyag ellátottság – és itt nyilván nem a vízre, hanem a felmosópárnára gondolunk –, amiből Deerma márkájút nem találtunk, cserébe nagyjából bármit rátehetünk a tépőzáras talpnak köszönhetően. A gyári méret 27×14 cm, ez a termék pedig 24×16-os, szóval akár ezt is használható, csak egy kicsit kilóg majd a széle.

    Nagy okosság továbbá, hogy a tartály átlátszó, így nyomon követhető a folyadékszint. Szóval a kütyü elsőre nagyon meggyőzőnek tűnt, az egyetlen nagy baj, hogy rá kell dugni a hálózatra, vagyis nem aksiról üzemel, pedig mostanában eléggé ráfüggtünk a különböző hordozható holmikra.

    [​IMG]

    7 Fotó megtekintése

    Tesztüzem
    Kezdésként egy mérőedénnyel feltöltöttük a gépet, majd nekiálltunk a takarításnak. A gyártó szerint 30 másodperccel a kezdés után már ömlik is a gőz, mi viszont ezzel vitatkoznánk: nagyjából 1-2 percnek kell eltelnie, mire az eszköz elkezdi kitolni a tartály tartalmát.

    A RendeljKínait szerkesztőségének környezetében van egy másik gőztisztító, amit két dolog miatt nem szeretünk: lassan fűti fel magát és kifejezetten körülményes vízzel feltölteni. Szerencsére a tesztalanyunk esetében erről szó sincs, bár azt érdemes megjegyezni, hogy nem tűzokádó sárkányként ontja magából a gőzt – cserébe viszont remekül használható.

    A Deerma gőzölőt viszonylag egyszerű működtetni:

    ha lenyomjuk, jön a gőz (ez tulajdonképpen az a mozdulat, amikor előre toljuk), míg ha hátra húzva a szerkezet teríti a vizet. Az már az SWDK elektromos felmosónál is feltűnt, mennyire filmszerűen viszi fel a folyadékokat, és a Deerma terméke is pont így működik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy négyszer-ötször gyorsabban száradnak a felületek, mintha egy hagyományos felmosóval pacsmagolnánk.

    HIRDETÉS
    A tartály első ránézésre elég kicsi, de erre a termékhez adott adagolóból simán rá lehet tölteni. Nagyjából 300 ml az űrtartalma, ami egy 50 nm alapterületű lakásra bőven elég, nekünk ki sem fogyott a takarítás végére, így jóval kevesebb folyadékot használtunk fel, mintha egy felmosóronggyal estünk volna neki a padlónak. A gyártó szerint 13,6x több vizet használunk el kézi felmosással, mint a készülékkel, ami szerintünk kicsit sántít, de ha csak az 5x különbség igaz, már az is elég durva.


    A foltokat a 100 fok feletti gőz szépen felszedi, és jó eséllyel a bacik is sikítva adják meg magukat. Jellemző, hogy egy normális takarítás után is találtunk koszt a laminált padlón, amiket a gőzölőnk egyből eltüntett, tehát aki azt gondolja, hogy a langyos vizes dörgölés hasonló hatásfokú, az meg fog lepődni.

    A kábelezés viszont komoly negatívum,

    még úgy is, hogy 5 méteres vezetéket kapunk, amivel minden helyiséget végig értünk. Ettől függetlenül háromszor is át kellett dugnunk, mire a teljes lakást végiggőzöltük, ami a robot- és állóporszívók korában eléggé ódivatúnak hat. Ráadásul a kábel akadályozó tényező a tologatásban: vagy kitartjuk a levegőbe, ami fárasztó, vagy pedig a földön hagyjuk, ami zavarja a takarítást.

    Kipróbáltuk szőnyegen is, amit szintén jól átgőzöl, így – elméletileg – onnan is kiirtva a baktériumokat és a háziporatkákat, de erre azért más céleszközök is rendelkezésre állnak, gondoljunk csak a Roidmi F8/Jimmy JV51 elektromos fejeire, vagy az SWDK KC101 atkaeltávolítóra. Szóval a lényeg, hogy szinte bármilyen drapérián használható, csak a már említett keretet kell használni közben.

    Összegzés
    A Deerma gőzölő használható háztartási eszköz, szépen eltünteti a parketta/laminált padló makacs foltjait. A gépezet a baktériumok és poratkák elleni harcban is hasznos, ugyanis ezek az élőlények nem igazán szeretik a 140 fokos gőzt, ráadásul szőnyegen is használható. Az egyetlen probléma, hogy egy kábellel kell hadakozni, viszont aki ezt meg tudja emészteni, az nyugodtan csapjon le rá 22 000 Ft-ért.