Miből derül ki? A globális numerikus éghajlati számítógépes modellek képesek a rendszer egyes összetevői (a légkör, az óceán, a szárazföld, a jégtakaró és az élővilág) fizikai folyamatainak leírására, valamint a komponensek közötti bonyolult kölcsönhatások és visszacsatolások jellemzésére. Ezek a modellek a komplex rendszer egészét együtt tekintik, ezért lehetőségünk van velük leírni az éghajlati rendszer válaszát egy feltételezett jövőbeli kényszerre. A feltételezett jövőbeli kényszerek egyik legfontosabb és legbizonytalanabb eleme az emberi (antropogén) tevékenység. Az éghajlati rendszerre hatással bíró emberi tényezőket a globális modellek számára oly módon számszerűsítik, hogy meghatározzák mindezen tényezőknek (a népesség, az energia-felhasználás, az ipari és mezőgazdasági szerkezet stb. változásainak) az éghajlati rendszerre gyakorolt "sugárzási kényszerét", azaz kiszámítják a hatással egyenértékű üvegházgáz- és aeroszol-kibocsátást, valamint az ennek megfelelő koncentrációt. Az ezekhez kapcsolódó bizonytalanság abból adódik, hogy jelenleg nem vagyunk képesek teljes bizonyossággal megmondani, hogyan változnak az antropogén tevékenység egyes részletei a jövőben. Éppen ezért a jövőbeli kibocsátási tendenciákra a kutatók számos hipotézist (forgatókönyvet) állítottak fel, melyek között vannak optimista, pesszimista vagy átlagosnak tekinthető változatok. Ezek figyelembevételével készítenek globális modell-szimulációkat a Föld egészére. A nagy klímakutató központok globális éghajlati modelljei képesek megbízhatóan leírni az éghajlati rendszer elemeinek viselkedését a közöttük lévő összetett kölcsönhatásokkal együtt. Összetettségük miatt azonban a jelenlegi számítógépes kapacitás teljes kihasználásával sem lehetséges, hogy az éghajlatváltozás regionális vonatkozásairól is pontos információhoz jussunk. Térbeli felbontásuk többnyire még ma sem haladja meg a 100 km-t. A kutatók a részletek feltárására úgynevezett regionalizációs (leskálázási) módszereket alkalmaznak, amelyek segítségével kisebb területekre, tartományokra vonatkozóan finomítják a globális információkat. Jelenleg 10 és 25 km-es felbontású regionális modellekkel vizsgálják a Kárpát-medence éghajlatának jövőbeli alakulását. Az alábbiakban négy Magyarországon alkalmazott regionális klímamodell eredményeit mutatjuk be. Az összefoglaló Magyarország éghajlatának várható főbb jellemzőit vázolja fel 2050-ig és 2100-ig. Emelkedő hőmérséklet A regionális klímamodellek "egyetértenek" abban, hogy a Kárpát-medencében a XXI. században folytatódik az átlaghőmérséklet emelkedése. A növekedés abban a tekintetben folyamatos, hogy a vizsgált 2071-2100 időszakban, nagyobb mértékben (átlagosan 3,5°C-kal) várható, mint a korábbi 2021-2050 időszakban (amikor 1,5 fok az átlagos változás). Mindez nem jelenti azt, hogy az állítás minden egyes évre érvényes lesz. Továbbra is lesznek az 1961-1990-es átlagnál hűvösebb évek és évszakok. A melegedés pontos mértékében eltérnek az egyes modelleredmények, különösen az évszakos tendenciák esetében. A legnagyobb változásokat nyárra vetítik előre: a 2021-2050 időszakban 0,7.2,6°C, míg az évszázad utolsó évtizedeire 3,5-6,0 °C-os változásra számíthatunk! Az ország keleti és déli területein kell nagyobb mértékű melegedéssel számolnunk, míg az északnyugati tájakon valamivel kisebb változás valószínű. A hőmérsékleti szélsőségek alakulása az átlagos viszonyokhoz hasonlóan követi a melegedő tendenciát. A 25 °C napi maximumhőmérsékletet elérő (ún. nyári) napok száma is egyértelműen emelkedni fog: 2050-ig az ország területének nagy részén 16-20 nappal, de a keleti országrészben ennél nagyobb változás is lehetséges. A 25 °C napi átlaghőmérsékletet meghaladó (ún. hőhullámos) napok száma is várhatóan növekedni fog, de itt nagyobb a bizonytalanság az egyes modellek között. A 0°C-t el nem érő minimumhőmérsékletű (ún. fagyos napok) száma a melegedésnek megfelelően csökkenni fog: 2050-ig 15-28 nappal, 20100-ig viszont már 40-53 nappal. Röviden: Melegedés várható Magyarországon! 2050-re átlagosan 1,5°C-kal és 2100-ra 3,5°C-kal. Legnagyobb változás nyáron: a 2021-2050 időszakra a hőmérséklet-emelkedés mértéke elérheti a 2°C-ot, az évszázad végén pedig meghaladhatja a 3,5°C-ot. A déli és keleti területeken nagyobb mértékű melegedés várható. A meleg szélsőségek gyakorisága erőteljesen növekszik, a hideg szélsőségek előfordulása kisebb mértékben csökken. Kevesebb csapadék A csapadék megváltozása tekintetében a kép már jóval kevésbé egyértelmű, mert a modellek eredményei nem minden aspektusban egyeznek meg, ráadásul a változások csak igen kevés esetben bizonyultak statisztikailag szignifikánsnak. A 2021-2050 időszakban az éves csapadékösszeg nagyon kismértékű (5%-ot többnyire nem meghaladó) és a nyári csapadékátlag 5-10%-ot elérő csökkenésére lehet számítani. Lesznek olyan területek (észak-északkeleten), ahol egyes modelleredmények a nyári csapadéknövekedés valószínűségére hívják fel a figyelmet. A modellek többsége alapján, télen csökkenő tendencia várható, az ország keleti és északnyugati tájain 10%-ot meghaladó mértékű. Az átmeneti évszakok esetében tavasszal a csökkenés, ősszel inkább a növekedés lesz jellemző. Az évszázad végére az éves csapadékátlag csökkenni fog, mértéke nagy valószínűséggel túllépi az 5%-ot. Nyáron 10%-ot meghaladó csökkenés várható az ország egész területén. Tavasszal és ősszel az évszázad közepén tapasztalt változások növekvő mértékkel folytatódnak. Ezzel szemben a téli évszakban a 2021-2050-re várható tendencia az évszázad végére megfordul. Télen tehát a növekedés valószínű. A szélsőséges jelenségek tekintetében, míg a hőmérsékleti extrém értékek terén szignifikáns változások szemtanúi lehettünk, addig a csapadékokkal kapcsolatos szélsőségek változásai a legtöbb esetben nem szignifikánsak. Ha a csapadékintenzitást tekintjük, akkor azt tapasztaljuk, hogy ez az egész országban növekedni fog. 2021-2050 időszakban még csak az ország nyugati tájain, de az évszázad végére szinte mindenütt. Az éves csapadékbevétel várhatóan a jövőben csökken a jövőben, akkor 2021-2050-ben a csapadékos napok száma is csökkenni fog 10%-kal, az évszázad végére pedig 10-20%-kal. A vizsgálatok azonban azt is kimutatták, hogy a nagy (20 mm-t meghaladó) csapadékkal járó események száma várhatóan növekedni fog. Az évszázad végére az ország egyes tájain (főként keleten) megnőhet a szárazság és aszály lehetősége. Röviden: A csapadék tekintetében kevesebb a statisztikai összefüggés, mint a hőmérsékletnél. Mindkét időszakban az éves, a nyári és a tavaszi csapadék csökkenése, valamint az őszi csapadék növekedése valószínű. A 2021-2050 időszakban a téli csapadék csökkenését, míg 2071-2100-ban a növekedését valószínűsítik a modellek. Kevesebb csapadékos nap várható, nő a tartós szárazsággal járó időszakok hossza. Az évszázad végére a csapadék egyre inkább rövid ideig tartó, intenzív záporok formájában fog lehullani. A változás a század végén válik markánsabbá. Mennyire lehet bízni az éghajlati szcenáriókban? Természetesen a modelleredményeknek vannak bizonytalanságai. Egyrészt a társadalmi-gazdasági folyamatok (pl. a népesség alakulása, a gazdasági fejlődés üteme és régiónkénti eloszlása, technológiai újítások széleskörű elterjedése, antropogén kibocsátások alakulása stb.) még néhány évtizedre előre is nehezen prognosztizálhatók. Évszázadokkal előre látni még nehezebb. A klímamodellek is magukban foglalnak számos bizonytalansági forrást, ilyen például a felhőfizikai folyamatok leírása, amely értelemszerűen kihat a modell-szimulációkból származtatható csapadékmennyiségekre. Készült az Országos Meteorológiai Szolgálat és az ELTE Meteorológiai Tanszék regionális klímamodell-eredményeinek együttes elemzése alapján.
