Agents of S.H.I.E.L.D Ha a szuperhősökről volt szó, Superman mindig, mindenben élen járt: ő volt a legelső szuperhős, övé volt közülük az első nagy költségvetésű mozifilm, és ő bukkant fel először a tévében is. A televíziókészülékek még épphogy csak kezdtek széles körben elterjedni Amerikában, amikor 1952-ben bemutatták George Reeves főszereplésével a Superman kalandjai (Adventures of Superman) című, élő szereplős széria első részét, amelyet a következő hat évben még további 103 követett. Ennek ellenére a műfajban évtizedeken át inkább az animációs sorozatok domináltak – hosszú út vezetett addig a képregényes tévéforradalomig, ami éppen mostanság van alakulóban, és amelynek rohamát némileg paradox módon nem is egy szuperhős, hanem egy ultraerőszakos horror, a hatalmas sikerű Walking Dead vezeti. Több praktikus oka is van annak, hogy a tévétársaságok miért részesítették mindig is előnyben a rajzfilmes formátumot az élő szereplőssel szemben, ha szuperhősökről volt szó: a szuperhőstörténetek általában gyerekeknek szólnak,akiknek az animáció is megfelel. Az igazán döntő ok azonban a költségvetés: a tévécsatornák a filmstúdióknál jellemzően kevesebb pénzből gazdálkodnak, az isteni erejű, csodákat véghez vivő, eposzi küzdelmeket vívó szuperhősök témája pedig rendkívül költségzabáló. Könnyebb egy robothordával viaskodó Supermant rárajzolni egy üres papírlapra, mint életre kelteni komplex trükkök és bonyolult díszletek segítségével. Bár egyéb képregényekből, comic-stripekből már az 1950-es években is készültek rajzfilmek (Tintin), a szuperhősök csak az 1960-as évek második felében terjedtek el. 1966-tól a Marvel és a DC is bevetette legnagyobb hőseit: Batman, Superman, Aquaman, Pókember, a Bosszú Angyalai és a Fantasztikus Négyes tagjai mind képernyőre költöztek. Igaz, meglehetősen kezdetleges animációs formában, amely mérföldekre volt például az 1941-ben elstartolt, The Adventures of Superman című híres, mozis szériától. A következő két évtizedben rajzfilmsorozatok garmadája készült, bár ritka volt az olyan, amelyik egy-két évnél hosszabb ideig műsoron tudott maradni. Mára a helyzet kissé megváltozott: nincsenek igazán nagynevű animációs sorozatok, és a legtöbb új próbálkozás nem húzza tovább két-három évnél (gyorsan elhasalt a tavalyi, nagy csinnadrattával beharangozott Beware the Batman, és még az igen szép fogadtatásban részesült Zöld Lámpás is). A konkurencia óriási, és nem csak az animáción belül: a hősök kalandjai sokkal nagyobbak, színesebbek és látványosabbak a mozivásznon, most pedig már az egyre szaporodó, élő szereplős tévésorozatok is komoly alternatívát jelentenek. Hús-vér hősök a dobozban Ami az élő szereplős szuperhős-tévésorozatokat illeti, a manapság a bájos gagyi kategóriába sorolt, 1977-es A csodálatos Pókembert és A hihetetlen Hulkot leszámítva, a terepet egészen az utóbbi két évig főleg Batman és Superman uralták (illetve a DC egyéb olyan hősei, mint Flash, Shazam és Wonder Woman). A sötét lovag máig kultstátuszban lévő, Adam West főszereplésével készült, 1966-os komédia/paródia szériája akkora durranás volt, hogy a korszak képregényeinek hangvételét is évekre meghatározta (értsd: Batman a képkockákon is olyan infantilis kalandokba keveredett, mint a képernyőn). Lois és Clark A 80-as évek nihilje után a 90-es és a 2000-es évek egyértelműen Supermané voltak: először jött a Lois és Clark: Superman legújabb kalandjai (1993-1997), majd az Acélember eredettörténetét 10 évadon keresztül, 2001-től 2011-ig elmesélő Smallville, amely egyébként messze a legtovább futott szuperhősös tévéadaptáció (és még legalább jó pár évig biztosan az is marad). Aztán minden megváltozott. Filmdömping után sorozatdömping A Vasember 2008-as bemutatásával a Marvel példátlan erejű, és azóta is csak erősödő mozis divathullámot teremtett, amely most a tévébe is átgyűrűzni látszik. 2012-ben debütált A zöld íjász (Arrow) című sorozat, ami idén októberben kezdte a harmadik évadát, és töretlen népszerűségnek örvend – olyannyira, hogy szintén idén októberben elindult az első társsorozata, az elődjéhez hasonlóan pozitív kritikai és közönségfogadtatásban részesült Flash is. E két széria karakterei, cselekményszálai kapcsolatban állnak egymással, ugyanannak az univerzumnak a részei, és a csatorna nem titkolt szándéka az, hogy további ismert szuperhősöket vezessenek be bennük, akik idővel szintén megkaphatják a saját sorozataikat. Egy-két éven belül pedig jön a DC következő, élő szereplős szuperhősszériája, a Supergirl (bár az egy másik csatornától, a fentiektől függetlenül), és a Krypton, ami Superman szülőbolygójának történetét fogja elmesélni. Közben a Marvel 2013-ban elindította az Agents of S.H.I.E.L.D.-et, amely a Vasemberrel, Thorral és a többiekkel (vagyis a Bosszúállókkal) fémjelezett mozis univerzum tévés mellékága, főszerepben a szélesvásznon mellékalakként felbukkant, és közönségkedvenccé vált Coulson ügynökkel, aki azóta a képregényekben is megjelent már. Jövőre ez is megkapja a maga társsorozatát, az Agent of Cartert, a 2011-es Amerika Kapitány mozifilm második világháború után játszódó spin-offját, főszerepben a csillagos-sávos szuperhős szerelmével, Peggy Carterrel, mellékszerepben Howard Starkkal, Vasember apjával. Megfelelni mindenkinek És a Marvel számára ez még csak a kezdet: a Netflixszel kötött megállapodása értelmében már forog az egyelőre 13 részesre tervezett Fenegyerek (Daredevil) sorozat, amelyet majd egy Jessica Jones-, egy Vasököl (Iron Fist)- és egy Luke Cage-széria követ – végül pedig ez a négy történetszál a Defenders című sorozatban találkozik, épp úgy, ahogy a szélesvászon hősei a Bosszúállókban álltak össze. Bár ezek a show-k is részei lesznek ugyannak az univerzumnak, mint a Bosszúállók vagy az Agents of S.H.I.E.L.D., az alkotók azoknál komorabb, realisztikusabb, érettebb hangvételt ígérnek. Gotham Ez a diverzifikáció nagyon is tudatosnak tűnik. Akit az Agents of S.H.I.E.L.D. könnyed, vicceskedő, modern kémsztorijai untatnak, az talán felfrissülésként éli majd meg a 40-es évek második felében játszódó Agent Cartert, vagy még inkább a felnőttesebbnek ígért Fenegyereket és társait. A másik oldalon (a DC sorozatainál) hasonló a felállás: A zöld íjász véresen komolynak szánt, ugyanakkor a szappanoperás fordulatokat merészen felvállaló cselekményszövéséhez képest a Flash szándékosan vidámabb, felszabadultabb sorozatnak tűnik. És ott van még az idén nagy sikerrel, de egy másik csatornánál elstartolt (vagyis minden valószínűség szerint teljesen önálló) Gotham, ami Bruce Wayne gyermekkorát és James Gordon felügyelő első gothami éveit egy realisztikus, noiros krimibe csomagolja be. Ami pedig a jövőt illeti, többek közt Hulk és X-Men sorozatokról is susmognak már. A szuperhősök a szélesvászon után megérkeztek a tévébe is, és ott is teret hódítanak maguknak. Ez egyébként egy nagyobb trend része. Ahogy Hollywood az utóbbi évtizedben végképp ráállt arra, hogy inkább már meglévő alapanyagokat dolgozzon fel az eredeti ötletek helyett, most ugyanerre az útra léptek a tévécsatornák is: egymás után jelentik be a régi filmek és tévésorozatok, könyvek és képregények nyomán készülő szériákat. A szuperhősökön túl A nem DC- vagy Marvel-képregények alapján készült, élő szereplős tévésorozatok kis túlzással nem is léteztek, amíg a Walking Dead el nem startolt 2010-ben. Próbálkozások persze voltak, A hollótól (The Crow: Stairway to Heaven) a Tökéletes célpontig (Human Target), de egyik sem bizonyult nagy sikernek, többségük örülhetett, ha túlélte az első évadát. Most azonban ez a csap is megnyílt. Októberben indult el a kultikus Hellblazer című természetfeletti horrorképregény sorozatadaptációja, a Constantine, decemberben jön a szuperhősökkel teli világban tevékenykedő nyomozókról szóló Powers, jövőre pedig az iZombie, amelynek főszereplője egy (félig-meddig) zombi lány. iZombie És ez itt is csak a jéghegy csúcsa: Neil Gaiman Sandmanéből ugyan a jelenlegi állás szerint mozifilm lesz, de a képregény egyik spin-offjából, a Luciferből tévésorozatot készítenek. Akárcsak Frank Miller szamurájos sci-fi eposzából, a Roninból, a Vatikán időutazó elitegységéről szóló Pax Romanából vagy minden idők egyik legnagyobb vihart kavart amerikai képregényéből, Garth Ennis kompromisszumokat nem ismerő, gonosz, gátlástalanul vicces és véres, tabudöngető Preacheréből… és a sort lehetne folytatni. A képregények mozgóképes forradalma tehát egész biztosan nem állt meg a mozifilmeknél – és noha utóbbiakkal kapcsolatban már évek óta mondogatják a nézők és a kritikusok is, hogy a dömping miatt előbb-utóbb rájuk un a világ (főleg a szuperhősökre), egyelőre nem úgy tűnik, hogy ez egyhamar tényleg bekövetkezik. Sőt, még a mozifilmek terén is a növekedés fázisában vagyunk, a tévében pedig csak most kezdnek igazán beizzani a dolgok. (A cikk eredetileg a Könyves Magazin téli számában jelent meg.) Hogyan változtatta meg a képregény a tévézést? - KönyvesBlog
