Legalábbis reméljük, hogy így lesz. Listánkon olyan játékok szerepelnek, amiktől sokat várunk, és reményeink szerint meg is tudják majd ugorni a lécet. Idén sem sztrájkol a videojáték ipar, ahogy azt a 2017-es megjelenéseket taglaló, időről időre frissülő cikkünkből is kiderül – na meg persze abból a tényből, hogy minden napra jutnak hírek. Szóval lesz bőven mivel játszani, már csak az a kérdés, ezek közül melyikkel éri majd meg, és még nagyobb kérdés, melyiktől fogunk úgyszólván elájulni. Most összeszedtük tíz olyan programot, amelyek véleményünk szerint nagyot fognak szólni, és pozitív értelemben. Bár, ha mégis elhasalnak, akkor is eldobhatjuk az agyunkat, negatív értelemben. Lássuk! South Park: The Fractured But Whole Amiért üthet: az első South Park: The Stick of Truth az Obsidian tálalásában mindenki nagy meglepetésére remek játék lett. Nem csak hűen visszaadta az immár húsz éve futó sorozat hangulatát, látványát és hangzásvilágát (hiszen mindenki az eredeti hangján szólalt meg), de amellett jópofa történettel bírt, ötletes játékmenettel ruházták fel és a South Park máza alatt egy meglehetősen hagyományos RPG lapult. A sikerhez hozzájárult az is, hogy a show alkotói, Trey Parker és Matt Stone is kivették a részüket a játék elkészítéséből, s ez a folytatás esetében sincs másképpen. A léc magasan van (hála James Cameronnak), de az eddigiek alapján minden esély megvan rá, hogy a The Fractured But Whole megugorja azt. A paródiára ezúttal sem lesz panasz, a játék a szuperhősöket veszi célba, de nyilván rengeteg más dologra is kikacsint majd. A játékmenetet a videók alapján sok változás nem érte, inkább csak kiegészítették azt – ami nem feltétlen baj, hiszen, ami működik, azt nem kell átalakítani. És persze minden képkockából süt a South Park hangulat. Amin elhasalhat: a The Fractured But Whole-t nem az Obsidian, hanem a Ubisoft San Francisco készíti. Amíg az Obsidian neve jószerivel garancia egy jó RPG-re, addig a Ubis srácok eddig nem tettek le olyasmit az asztalra, ami okot adna a reménykedésre. A nevükhöz a Rocksmith, a Rocksmith 2014, a Just Dance Kids 2014, a The Smurfs 2 és a Tetris Ultimate köthető. Ezen lista alapján inkább tűnnek jó iparosoknak. Talán nem rontják el a játékot, de lehet, hogy csak egy középszerű folytatás lesz végül a The Fractured But Whole. Prey Amiért üthet: a Prey az idei év talán legszokatlanabb FPS-e. A jövőben játszódik, de a helyszínt adó űrállomás úgy néz ki, mintha a ’80-as évekből maradt volna vissza. Ez eléggé egyedi hangulatot kölcsönözhet a játéknak, amivel már kiemelkedhet az átlagból. A világ is érdekes, hiszen egy olyan alternatív idősíkon játszódik, ahol Kennedy túlélte a merényletet, majd a fokozódó űraktivitás miatt egyre több idegen (gyűjtőnevükön a Typhon) kezdett érdeklődni a Föld iránt, mire az USA összefogott a Szovjetunióval, hogy megvédjék a kis kék bolygót. Ennek eredménye a fent említett, az időben megrekedt űrállomás, a Talos I, ami eredendően afféle hadifogolytábor volt, aztán az emberek egyre jobban belakták, az USA, majd később az állomást felvásárló TranStar meg kísérletezni kezdett az idegen rabokkal. Így teremtették meg az olyan szuperembereket, mint amilyen a főhős. Szóval van itt minden: USA és Szovjetunió közti barátság, retro űrállomás, kapzsi cég, idegenekkel történő kísérletezés, természetfeletti erők – az egész olyan bioshockos, de éppen ettől lehet jó. A Typhon eddig látott tagjai is egyediek lettek, nem a megszokott szörnypofák. A képességek között szintén akadnak ötletesek (és furák, például bögrévé alakulhatunk), a fegyverek sem mindennapiak. Összességében tehát azt kell írnom, hogy a Prey igencsak egyedi FPS-nek ígérkezik. Amin elhasalhat: ugyanakkor nem biztos, hogy mindez működni is fog. A Prey sosem volt könnyű falat. Az első is nehezen készült el, a Prey 2 úgyszintén kacifántos utat járt be szomorú végkimenetellel (törölték), s bár úgy tűnik, a harmadik próbálkozás zökkenőmentesen születik meg, azért várjuk ki a végét. Sokszor láttunk már olyat, hogy ami az ígéretek szintjén jól hangzott, az a valóságban nem működött (vagy nem is létezett). És persze még ott van az örökös gond a Bethesda játékaival: roppantul bugosak. Horizon: Zero Dawn Amiért üthet: szintén az érdekes világ lehet az, ami ezt a játékot kiemelheti az átlagból. A modern civilizációnak vége, az emberiség szinte kihalt, csupán technológiát alig-alig használó törzsekben maradt fenn. Ez még nem nagy szó, ilyet már száz számra láttunk, ugyanakkor az már újdonság, hogy az állatvilág helyét robotok vették át. Gépi állatok járják az erdőket, a mezőket. Mindez rettentő szép látvánnyal, nyílt világgal, rengeteg akcióval, felállítható csapdákkal, különféle fegyverekkel, RPG elemekkel, és remélhetőleg valami frankó történettel tálalva. Amin elhasalhat: üres világ, repetitív akció, sablonos történet… Sajnos mindez benne van a pakliban. Az eddigi videók és beszámolók inkább a látványra és az akcióra lettek kihegyezve (a történet eddig összesen egyszer került elő). Előbbi valóban gyönyörű, csak ez nem feltétlen elég egy játékhoz. Utóbbi meg változatosnak tűnik, de ha több videót is megnéz egymás után az ember, kezd rájönni, hogy ugyanazt látja. Red Dead Redemption 2 Amiért üthet: sajnos erről a játékról még túl sokat nem tudunk, így csak röviden lehet felsorolni az erényeit: vadnyugati témájú játék, amiből kevés akad. A Rockstar Games készíti, ez garancia a minőségre. A Red Dead Redemption is remek játék volt, így ha csak kijavítják annak gyengeségeit és ráhúzzák a második részt, valószínűleg akkor is ütne, de a Rockstart ismerve ennél azért többel fognak előállni. Amin elhasalhat: mivel alig tudunk róla valamit, így baljós előjel sincs igazán. Mondanám, hogy PC-re nem lett bejelentve, de egyrészt, úgy hiszem, hogy ez meg fog változni, másrészt, ez még nem elhasalási ok. Talán felhozhatnánk a szokásos open world problémákat (unalmas világ, tartalmatlan helyszínek, gyenge minijátékok, stb.), de a Rockstarról van szó. Tom Clancy's Ghost Recon Wildlands Amiért üthet: itt is a koncepció az, ami kikaphatja a középszerből a játékot. Adva van egy dél-amerikai ország, Bolívia. Nem annyira egzotikus, mint kelet, de azért nem is kerül elő túl gyakran játékokban. Itt ténykedik a Santa Blanca drogkartell, aminek kiiktatására bevetnek egy Ghost osztagot. A játéktér teljesen nyitott, a kezünk pedig szabad. Egyetlen feladatunk a kartell felszámolása bármi áron, bármilyen módszerrel. Lopakodva, robbantgatva, távolról mesterlövészkedve, kisebb háborút kirobbantva, a civilekre gondosan ügyelve vagy azokat magasról letojva, és így tovább. Az egészben a legszebb, hogy a játékot egyedül is játszhatjuk (ekkor a csapattársakat az MI irányítja) vagy online a barátainkkal, s ez az, ami a Wildlandsnak kellemes ízt adhat, hogy csapatosan kommandózhatunk egy nagy, nyílt játékterületen. Amin elhasalhat: a szokásos nyílt világú betegségeken. Bár a Ubisoft az open world játékokban látja a jövőt, és agyba-főbe gyártja ezeket, sajnos nem mindig találja el a megfelelő arányt a világ tartalmát illetően. A mellékküldetéseik önismétlőkké válhatnak, a világ tartalom híján unalmassá. És sajnos a Wildlands jelenleg úgy fest, mintha más feladatunk nem is lenne, mint egyik drogtanyáról a másikra járva kiirtani mindenkit. Ami azért egy ilyen játékhoz édeskevés. Sea of Thieves Amiért üthet: mert kalóznak lenni jó. A Sea of Thieves felhőtlen szórakozást kínál egy kalózhajón, ahol mi lehetünk a kapitány, a térképész, a kormányos, vagy az a szerencsétlen falábú, kampókezű fickó, akit az árbockosárba száműznek. Mindezt barátainkkal közösen, hiszen eme program egy MMOG, ráadásul az egész a kooperatív játékmenetre van kihegyezve, így az együttműködés szinte létkérdés a Sea of Thieves világában. Persze a feladat is adja magát: kalózkodnunk kell. Aranyat lopni, hajókat fosztogatni, kincses szigetet kutatni. Mindezt kedves, rajzfilmes tálalásban. Amin elhasalhat: ha túl kevés játékost mozgat meg. Bár az üzleti modellről még nem tudunk – én a free-to-playre szavazok –, de ha a programban nem merül el elég ember, az könnyen a halálát jelentheti. Persze ezzel minden MMO-nak számolnia kell, aminek a címe nem World of Warcraft. Vampyr Amiért üthet: a Dontnod kevés játékkal bír, de azok eddig mindig emlékezetesek maradtak. A Remember Me világa vagy a Life is Strange története, látványvilága és karakterei berántják és megtartják az embert, ráadásul mindkét programjukra jellemző az egyediség. Az eddig látottak alapján a Vampyr is próbál elszakadni valamelyest a megszokott formuláktól. Vámpírt alakítunk, aki amúgy katonaorvos a londoni spanyolnátha fertőzés kellős közepén. Szomjazik a vérre (aminek komoly játékmenetbeli szerepe van, hiszen így használhatjuk különleges képességeinket), de felesküdött az életmentésre: ez már rengeteg morális kérdéshez vezethet, amit remélhetőleg a fejlesztők nem felejtenek el kibontani. Ugyanakkor üldözik a vámpírvadászok, szóval rejtve kell maradnia, viszont lehetőség lesz szembeszállni a Londonban garázdálkodó bűnözőkkel, amivel meg felkeltheti a vadászok érdeklődését. Mindez rengeteg érdekes szituációhoz és az ígéretek szerint szabad döntéshez vezethet, hiszen rajtunk áll, hogy miképpen intézzük mindennapi vámpír ügyeinket. Amin elhasalhat: nehéz lenne megmondani, ennél a játéknál mi lehet buktató. A Dontnod remek történeteket és világokat tud kreálni, ugyanakkor a kivitelezésnél lehetnek kisebb-nagyobb döccenők. A Life is Strange-ben végül kiderül, hogy hiába van benne sok döntés, az magára a történetre igazán nincs hatással. A Remember Me az egyik leghangulatosabb világgal bíró sci-fi játék, viszont a durván leszűkített játéktér és a borzasztó kamerakezelés túlságosan frusztrálóvá teszi. Könnyen lehet, hogy a Vampyr is így jár: van egy remek világgal bíró jó játék, de valahol valami apróság csak szúrni fogja a szemünket, amit vagy el tudunk fogadni vagy nem. Hellblade: Senua’s Sacrifice Amiért üthet: a készítők nem titkolt célja, hogy létrehozzanak egy indie AAA-kategóriás játékot. Még pontosabban: nagy kiadó támogatása nélkül egy olyan programot, ami fel tudja venni a versenyt a nagy kiadók támogatásával készült játékokkal. És pont ez az, ami miatt üthet. Ha ez sikerül, ha tényleg össze tudnak hozni önköltségen egy ilyen kaliberű játékot, azzal a Hellblade akár be is írhatja magát a játéktörténelembe. A lelkesedés és az ötletesség meg is van ehhez a Ninja Theory-nál. Fejlesztői naplóikat követve láthatjuk, hogy sok olyan munkamenetet, amit más csapatok hatalmas stúdiókkal és milliós komputertechnológiával oldanak meg, ők inkább boltban megvásárolható eszközökből házilag barkácsolt kütyükkel oldják meg. Amin elhasalhat: pont azon bukhat meg a program, amivel villantani akar. Felérni a nagyokhoz „aprópénzből” nem kis feladat, és óhatatlanul nagy elvárásokat szül. Mert ugye hol a határ? Mikortól mondjuk azt, hogy „aha, sikerült, ezt akár a Ubisoft vagy az Activision is megirigyelhetné”? Ha indie játékként tekintünk rá, magasan kitűnhet majd a sorból ez az egyedi világú akciójáték, de ha a kiadók által támogatott játékokkal vetjük össze, könnyen lehet, hogy a Ninja Theory célja visszafelé sül el. Star Wars: Battlefront 2 Amiért üthet: a Star Warsban rengeteg potenciál van, hiszen gazdag világgal rendelkezik, amiben rengeteg konfliktus lelhető fel a galaktikus háborúktól a kocsmai bunyóig. A Battlefront, legalábbis az első kettő pedig igyekezett is kihasználni ezt. Hatalmas csatákat vívhattunk a Star Wars különböző éráiban, különböző frakciók katonáinak bőrébe bújva, különböző fegyvereket és harci járműveket használva. Tulajdonképpen az új Battlefront 2 már akkor is nagyot ütne, ha mai grafikával és játékmenettel átültetné az eredeti Battlefront 2 tartalmát. De jócskán túlszárnyalhatnák azt új játékmódokkal, a Star Wars történetén átívelő sztorival, és még megannyi dologgal. Ígéretből van szép számmal és talán a DICE a sok visszajelzésből tényleg leszűrte, mit is várnak a rajongók. Ha a vágyálmoknak csak a fele teljesülne, ütős kis játékot kaphatnánk. Amin elhasalhat: és gagyi játékot kapunk, ha a vágyálmok fele sem teljesül. A Battlefront – még ha anyagilag sikeres is lett – megmutatta, min bukhat el a játékosok szemében a program: tartalmatlanság. És sajnos ez a veszély a Battlefront 2-t is fenyegeti, hiszen a hiányos tartalom DLC-vel történő feltöltése az EA üzleti stratégiájának a része. Mass Effect: Andromeda Amiért üthet: Mass Effect és Bioware, nem elég? Oké, tudom, hogy nem. Viszont az Andromedában ott van a potenciál. Teljesen új játszótérre visz minket, visszahozza a felfedezés örömét, megújult a grafika, új szereplőgárda érkezik – tömören: valóban egy teljesen megújult Mass Effectet kapunk. Ráadásul a készítők az ígéretük szerint visszatérnek a gyökerekhez, az első részhez, ami több RPG elemet és felfedezést jelent. Ugyanakkor rendesen kibővítették például a harci repertoárt, megújították a fejlődési rendszert, meg elhagytak néhány olyan elemet, ami vagy nem működött vagy senkit sem érdekelt. És így tovább, sok változáson esett át az Andromeda a trilógiához képest. Ezekről bővebben is olvashattok a februári PC Guruban, amiben egy négyoldalas előzetesben vesszük górcső alá a Mass Effect: Andromedát. Amin elhasalhat: bár személy szerint az elejétől a végéig imádom az eredeti trilógiát, még én is össze tudnék állítani egy kisebb kódexet abból, hogy mennyi minden miatt aggódom. Nézzük csak: unalmassá válhat a felfedezés és az akciózás, erőltetetté a kampányba integrált többjátékos mód. Sok újdonságról kiderülhet, hogy régi elem csak más néven, más cicomával (konkrétan a paragon/renegade opció lecserélésére gondolok), az új fejlődési rendszer túl könnyűvé teheti a programot. A koncepcióban is vannak kérdőjelek. Miért nem hallottunk egy ekkora projektről a trilógiában? Miért modernebb a Tempest mint az állítólag a technológia csúcsát képző Normandy SR-2? Ha az MI-k gyártása törvénytelen, miért van egy SAM nevű, az emberekbe is belepiszkáló MI a Hyperionon? Stb… Emellett aggasztó, hogy aktuális gameplay-t a mai napig nem láttunk, csak szépen vágott gameplay-trailert. De talán legkésőbb március 16-án okosabbak leszünk, az EA és Origins Acces tagjai ugyanis akkortól kipróbálhatják a játékot. Még beüthetnek Van itt jó pár játék, amit úgy külön hiába akartam, nem tudtam kiemelni, egyszerűen azért, mert túl kevés az információ róluk vagy olyan helyzetben vannak, hogy nem lehet igazán megítélni, hogyan sülhetnek el. Ilyen az Outlast 2, aminek ugyan nagyszerű az első része, de a Red Barrels eddig munkássága alapján nehéz megmondani, hogyan készítenek el egy folytatást, a második részről kiadott eddigi infók meg nem adnak elég fogódzót. Egyelőre az Outlast 2 inkább tűnik az első rész felmelegített változatának, ami alapból nem rossz, de ahhoz, hogy üssön, túl kéne szárnyalnia az első részt. Aztán ide sorolnám a God of Wart is. Látványos játék, de kritikus a kelta világ bevezetése, illetve az, hogy mennyire lesz izgalmas a sok akció. Kellemes felfrissülést jelent az apa-fia kapcsolat, viszont még azt is nehéz lenne megmondani, ez mennyire befolyásolja majd a játékmenetet. Említeném még a For Honort és a Kingdom Come: Deliverance-t. Előbbinél a szamurájos, vikinges és lovagos adok-kapok jó kiindulópont a többjátékos hadakozáshoz, azonban az eddigi visszajelzések alapján legjobb esetben is csak korrekt játékról lesz szó. A Kingdom Come: Deliverance fogadtatása meg megjósolhatatlan. A fejlesztőcsapatnak ez lesz az első játéka, így az érdekes koncepció (valós, középkori világban játszód, nyílt világú RPG) ellenére nem mernék találgatni. Jó megvalósítás esetén emlékezetes játék születhet, ugyanakkor nemrég magának a Warhorse Studiosnak akadt vele gondja, ami késleltette a megjelenést (már tavaly ki kellett volna jönnie). No, ennyi lenne. Ha valamit lehagytam a listáról, ami szerintetek ütni fog, vagy úgy vélitek, van rajta olyan, ami véleményetek szerint bukás lesz, osszátok meg velünk kommentben. Let's block ads! (Why?) Forrás...
