Az elpusztíthatatlan apróságok immár hivatalosan is a Föld legfurcsább élőlényei. A medveállatkák (Tardigrada), ezek a mikroszkopikus méretű, nyolclábú élőlények több száz millió évvel ezelőtt jelentek meg a Földön. Több mint ezer különféle fajukról tudunk: van köztük ragadozó és növényevő is, és legismertebb tulajdonságuk az, hogy gyakorlatilag elpusztíthatatlanok. Szélsőséges körülmények között védőburkot növesztenek maguk köré vagy a kriptobiózis állapotába kerülnek – gyakorlatilag hibernálják magukat, minek következtében anyagcseréjük az eredeti kevesebb mint 0,01 százalékára esik vissza, és nedvességtartalmunknak akár 99 százalékát is elveszthetik. Gond nélkül kibírják a fagypontnál jóval alacsonyabb és a forráspontnál magasabb hőmérsékletet; ha úgy alakul, évekig élnek élelem és víz nélkül; sőt, az űr vákuumját és a kozmikus sugárzást is túlélik. És ha mindez nem lenne elég: egy új tanulmány szerint a génállományuk tele van idegen DNS-sel. A Hypsibius dujardini nevű tardigradafaj genomját a University of North Carolina tudósai térképezték fel. Thomas Boothby, a tanulmány vezető szerkesztője a Motherboardnak nyilatkozva azt mondta, hogy a szekvenálás eredménye „nagyon megdöbbentette” őket. A kutatók azért készítették el a medveállatka géntérképét, hogy jobban megismerhessék a biológiai sajátosságait. Amit találtak, még őket is meglepte: mint kiderült, a tardigrada genetikai állományának egyhatoda más fajok –köztük baktériumok, növények, gombák és ősbaktériumok – „idegen DNS-éből” áll. „Először azt hittük, elrontottunk valamit, és beszennyeztük a szekvenálásnál használt mintákat” – magyarázta Boothby. De miután az eredményeket több megismételt vizsgálat is alátámasztotta, bebizonyosodott, hogy az idegen DNS valóban szerves része a medveállatkák génállományának. Na de hogy kerülhetett oda? A tudósok szerint a megoldás kulcsa az ún. „horizontális géntranszfer”: egy olyan folyamat, amelynek során egymással nem rokon fajok között cserélődnek ki a gének. „Valamikor a múltban valószínűleg több alkalommal is előfordult, hogy a baktériumok, a gombák és a növények génjei átvándoroltak és beépültek a targiadák genomjába – fejtegette Boothby. – Feltehetőleg a csírasejtek génállományába is bekerültek, és így az újabb medveállatka-generációkra is átöröklődtek.” A tanulmány szerzői szerint valószínű, hogy a targiadák éppen kivételes túlélőképességük miatt különösen alkalmasak az idegen DNS befogadására. Mint írták, könnyen előfordulhat, hogy amikor szinte teljesen kiszáradnak, a DNS-ük széttöredezik, amikor pedig újra rehidratálódnak, a sejtmembránjuk időlegesen „áteresztővé” válik, lehetővé téve, hogy az olyan nagyobb molekulák, mint amilyen a DNS is, áthatoljanak rajtuk. Ezután, mivel a szervezetük elképesztően hatékonyan tudja kijavítani a genetikai állományukat ért károsodásokat, az idegen DNS-t egész egyszerűen beépítik a saját genomjukba.
