Minden eddiginél hatalmasabb metánkészletet fedeztek fel brit kutatók a Csendes-óceán mélyén. Ha az itt csapdába ejtett gáz felszabadul, és a légkörbe kerül, az tovább fokozná a globális felmelegedés már így is riasztó mértékét. A metán egy olyan gáz, ami színtelen és szagtalan, mégsem szeretnénk nagy mennyiségben megtalálni a légkörben. Habár átlagosan 8,4 év alatt eltűnik a levegőből, üvegházhatása húsz-huszonnégyszerese a szén-dioxidénak, így alaposan hozzájárul a globális felmelegedés felgyorsulásához. Éppen ezért nyugtalanító a brit Queen Mary University of London (QMUL) kutatóinak felfedezése, akik a csendes-óceáni üledékminták gyűjtése közben találtak rá földünk legnagyobb víz alatti metánkészletére, mely 8000 kilométer hosszan húzódik Guatemala nyugati partjaitól egészen Hawaii-ig. Az eredményt az International Society for Microbial Ecology című szakfolyóiratban publikálták. Hatalmas metánkészletek a mélyben A metánnak számos forrását ismerjük. A szarvasmarhák naponta például több száz liter metángázt bocsátanak ki, és ezzel hozzájárulnak a Föld légkörének felmelegedéséhez. A gáz akkor képződik, amikor a kérődzők bendőjében bizonyos mikrobák lebontják a cellulózt, és ez a folyamat folytatódik az állat testén kívül, az elpotyogtatott trágyában is. Kevésbé ismert tény, hogy a termeszek ugyancsak sok metánt juttatnak a levegőbe, sőt, bizonyos kutatások szerint többet, mint a kérődzők: bár az egyes példányok termelése átlagosan csupán napi fél mikrogramm, rendkívül sokan vannak, együttes kibocsátásuk tehát már nem elhanyagolható. Az egyetem kutatóinak mintavevője Forrás: Queen Mary, University of London Eddig ismert volt, hogy hatalmas metánkészletek vannak többek között Szibéria és Észak-Amerika örökké fagyott talajába, vagyis a permafrosztba zárba, valamint nagy mennyiségben találhatók meg az óceán mélyén található üledékekben is. Az itt jelenlévő metán akkor keletkezik, amikor bizonyos mikroorganizmusok oxigénszegény (anaerob) környezetben bontják le a szerves anyagokat. Az idővel felhalmozódó gáz az alacsony hőmérséklet és a nagy nyomás hatására szilárd vegyületté, úgynevezett metán-hidráttá alakul. Ha az anyagot fedő víz- vagy jégréteg melegedni kezd, esetleg savassá válik, a metán-hidrát instabil lesz és gázszivárgás kezdődik. Az instabilitás nagy erejű robbanásokhoz vezethet, amik krátereket hagynak maguk után. Ilyen képződmények figyelhetők meg például Norvégiában és Szibériában. Metánrobbanás ütötte lyuk Szibériában Forrás: Siberian Times 56 millió évvel ezelőtti esemény figyelmeztet a veszélyre Nagyjából 56 millió évvel ezelőtt a Föld egy gyors globális felmelegedésen, a paleocén-eocén hőmérsékleti (termális) maximumon (PETM) ment át, amelyet részben ugyancsak a metán-hidrátok megolvadása, a metánkészletek felszabadulása idézett elő. Az esemény jelentős változássorozatot indított el: a tengervíz hőmérséklete 5-8 fokkal emelkedett néhány ezer év alatt, és a sarkvidéki területeken is elérte a mai szubtrópusokra jellemző értéket. A földtörténet egyik leggyorsabb felmelegedése számos mélytengeri szervezet kihalásához vezetett - eltűnt például a bentosz foraminiferák (likacsohéjúak) 30-40 százaléka. Ezzel egyidejűleg jelentősen átalakult a szárazföldi gerincesek világa: ebben az időben jelent meg a ma ismert emlős evolúciós vonalak nagy része. Ugyan az akkoriban lezajlott éghajlatváltozás rendkívül intenzív volt (alig néhány ezer év alatt a globális átlaghőmérséklet 5 Celsius-fokot emelkedett), meg sem közelíti az ember által előidézett globális felmelegedést, amely legalább tízszer gyorsabban megy végbe a PETM során tapasztaltnál. Jól látszik tehát, hogy az óriási mértékű szén-dioxid kibocsátással már így is hatalmas problémákat okozunk bolygónknak, ha ehhez hozzájárulna a víz alatti metán felszabadulása, az még nagyobb károkat idézne elő. KAPCSOLÓDÓ CIKK Let's block ads! (Why?) Forrás...
