[TD="width: 50%, align: center"]JAMES FENIMORE COOPER (1789 - 1851) [/TD] [TD="width: 50%, align: center"][/TD] Az amerikai irodalom a vidékiségből vele és általa lép a világirodalomba. Első könyvei akkor jelennek meg, amikor Európában éppen fellángol és uralkodó hang lesz a romantika. Ő maga Walter Scotttanítványának vallja magát, de hamarosan népszerűségben és hatásban is az angol mintakép mellé emelkedik, sőt az egész angol nyelvű amerikai irodalmat elsősorban ő emeli az európai irodalom mellé. Néhány regénye - a „Vadölő", a „Bőnharisnya" vagy éppen „Az utolsó mohikán" - másfél századdal halála után is minden tájon népszerű olvasmány. Abban pedig versenytárs nélküli úttörő, hogy először ábrázol megértéssel, rokonszenvvel színes embereket. A Cooper család a legelőkelőbb angol őstelepülők közé tartozott. Óriásbirtokok urai voltak. Róluk kapta nevét Cooperstown városa, uradalmuk egykori középpontja, ahol kezdetben erődített családi otthonuk volt. Pihenőre, üdülésre vissza-vissza is tértek a róluk elnevezett város róluk elnevezett kastélyába, a már világhíres író is ott halt meg 62 éves korában. A hat évtizedre terjedő életnek éppen a közepén, 31 éves korában jelent meg első regénye. A további 30 év szakadatlan alkotómunkával telt. Derűsen, vonzó könnyedséggel dolgozott. Az anyagot, a sokféle ismeretet és a sokféle ember megismerését az előbbi harminc évben gyűjtötte össze, lelkes olvasással, lelkes világjárással, nemegyszer politikai súlyú vitatkozásokkal. Anyagi gondjai sohase voltak, igazi gazdag otthonból lépett a világba, majd első regényei után hamarosan a legkeresettebb, tehát e legtöbbet kereső írók közé tartozott. Gyermekéveit és serdülőkorát a családi birtok központjában, Cooperstownban töltötte, ott járt iskolába is, de házitanítók is nevelték-oktatták. Könnyen ragadtak rá a nyelvek. Az indián gyerekektől megtanult nem is egy indián idiómát. Az Amerikába telepedés, majd Amerika szabadságharca érzelemmel teljes családi hagyomány volt. Olvasni is hamar kezdett. Jó felkészültséggel folytathatta tanulmányait a Yale egyetemen. Ezt a híres és magas színvonalú legfelsőbb iskolát New Havenben igen korán, már 1701-ben alapították a legtekintélyesebb angol egyetemek - Oxford és Cambridge - mintájára. Tanárai képzett tudósok voltak. Coopert leginkább a különböző nyelvek, a történelem és az irodalom érdekelte. 16-l7 éves korában szokatlanul művelt és olvasott fiatalembernek számított. Akkor azonban rátört a kalandvágy, és felcsapott tengerésznek a haditengerészetnél. 22 éves koráig hajón ismerkedett a nagyvilág tájaival, a különböző kikötőkkel és különböző népekkel. 22 éves fővel azután hazament, a birtokán gazdálkodott, igazi szakértője lett a földművelésnek és állattenyésztésnek. A földeken dolgozók és a környék indiánjai szerették, mert méltányos és kedves szavú volt. Szívesen ivott és énekelt együtt a földön dolgozókkal, a színesbőrűekkel is. Némileg különc híre is volt, hiszen a földesurak, főleg az ennyire előkelő földesurak távol tartották maguktól a dolgozó embereket, a színesbőrűeket pedig nem is tartották embereknek. Ez a földesúr azonban ráadásul szabad óráiban olvasott. Egész könyvtára volt szobái hosszú polcain. És - miközben békés életet élt, korábban cimborák és asszonyok körében, később a családjával - íróasztalánál írással kísérletezett. Valóban kísérletezett, kipróbált többféle stílust, többféle témakört. Szentimentális szerelmi történetektől történelmi kalandokig, a tanulóifjúság életétől az őserdei rejtelmekig addig próbálkozott, míg maga nem volt megelégedve. 1820-ban - 31 éves korában - úgy vélte „Elővigyázatosság" című nem nagy terjedelmű, érzelmes társasági regénye már eléggé érett mű, a nyilvánosság elé léphet vele. Ezzel jelentkezett. Nem volt sikere, ez a mű nem is emlékeztetett még a következő Cooper-regényekre. De egy év múlva készen volt „A kém" című történelmi regénye Amerika szabadságharcának korából. Ez már széles körben feltűnt, siker volt. Innét kezdve három évtizeden át ő volt az amerikai irodalom élő főalakja, akinek műveit előbb Angliában, majd hamarosan Európa-szerte egyre nagyobb példányszámban olvasták. - A felsőbb hatóságok is észrevették, hogy a művelt, nyelveket tudó és kellemesen beszélő, egyre híresebb író nagyon is alkalmas diplomatának. Neki se volt ellenére egy időre Franciaországban élni. 1826 és 1833 között az Egyesült Államok konzulja volt Lyonban. Ott is egymás után írta regényeit, ezeknek jó része egyszerre jelent meg angolul és franciául. Ha nem akadt éppen fordítója, megírta franciául is a regényt. Ezek általában nem fordítások, hanem ugyanazon mű két különböző nyelven újrafogalmazva. [TD="width: 50%, align: center"][/TD] [TD="width: 50%, align: center"][/TD] Amikor hét év után visszatér Amerikába, ott már javában bontogatja szárnyait az európaival versengő szépirodalom. Irving Washington, Hawthorne, Melville megalapozzák a hamarosan világsikerű, világszínvonalú amerikai prózát. Nemsokára a költészetben megszólal a minden kortársnál fontosabb és jelentékenyebb Edgar Allan Poe is. Ez az irodalmi kortárs-gárda szinte egyhangúlag vallja, hogy Cooper a kezdeményező. Figyelik, miről mi a véleménye. Regényei egyre kritikaibb politikai véleményekkel telítődnek. Emellett indulatos publicisztikai cikkekben is közli véleményét. - Hosszú franciaországi tartózkodása alatt sem volt minden francia vagy általában európai jelenséggel elégedett. Az egyre mohóbbá váló tőkés világtól egyáltalán nem volt elragadtatva. Hazatérve azután összehasonlíthatta az európai és az amerikai viszonyokat. Nagyon tisztelte és meg is ismerte az európai kultúrát, de szíve szerint jobban szerette a még hátrább tartó, de hazának tudott Amerikát. Most ingerelte az a felismerés, hogy Amerika a legriasztóbb európai tulajdonságokat igyekszik átvenni. A gazdagok úrhatnámságát, a pökhendi egyenlősdiséget, a féktelen vagyonhajhászást indulatos cikkekben pellengérezte ki. Alkata szerint politikailag mérsékelt konzervatív volt. Mint előkelő ősei, ő is félt a túl gyors haladástól, de nem kevésbé a minden haladástól rettegő maradiságtól. Rokonszenve az indiánok iránt pedig sokak számára egyenest meghökkentő lehetett, hiszen a hódító fehér ember nemzedékeken keresztül módszeresen pusztította a világrész őslakóit. Cooper megalkuvás nélküli humanizmusa egyértelműen hirdette az emberek egyenlőségét, a színes emberek embervoltát. Az indiánokkal pedig gyermekkora óta baráti viszonyban is volt. Múlhatatlan sikerű indián-regénysorozata, ezért fontosabb még többi regényénél is, holott néhány történeti, tengerész témájú vagy a Csendes-óceán tündéri tájait idéző regénye közül nem egy talán ezeknél is szebb romantikus történet. - Az indián regények - köztük a leghíresebb, „Az utolsó mohikán" - világtörténelmi agitációs feladatot töltöttek és töltenek be az emberi egyenrangúságról és egyenjogúságról. Ezek a mindig érdekes-kalandos regények az eltelt másfél évszázad alatt javarészt ifjúsági, nemegyszer kimondottan gyermekolvasmányokká lettek. De így talán még hatékonyabbak: kellő időben oltják be az ifjú, sőt legifjabb olvasókba a humanizmus igényeit és igazságait. Irodalmi divatok jönnek-mennek. Sikeres írók elavulhatnak. Cooper olykor politikai iránymutató, olykor serdülő fiúk letehetetlen olvasmánya, pontatlan jelző volna azt mondani rá, hogy „modern", de a gyakorlat bizonyítja, hogy nem avul. [h=2]Művei[/h] Unkasz, az utolsó mohikán (illusztráció) Leginkább tenger és indián témájú regényeket írt, de hazánkban ez utóbbiak által vált népszerűvé. Romantikus indián történeteinek őslakos főszereplői megfeleltek a „nemes vadember” ideálnak. A kém (1821) Bőrharisnya (1824) A vörös kalóz (The Red Rover) (1828) Bőrharisnya-ciklus (nevét az elsőként írt részről kapta), ma "Nagy indiánkönyv" néven ismert - A ciklus részei: (cselekmény szerinti sorrendben) Vadölő (1841) Az utolsó mohikán (1826) Nyomkereső (1840) Bőrharisnya (1823) A préri (1827)
