[TD="width: 50%"]Kisfaludy Károly (1788 - 1830)[/TD] [TD="width: 50%"][/TD] A magyar romantika XIX. század kezdetétől fogva készülődött, hogy azután 1820 körül, Kisfaludy Károly kirobbanó sikerével uralomra kerüljön. Ettől kezdve tíz éven át ő a magyar irodalom főszereplője, a romantikusok szervezője, Vörösmarty nemzedékének ösztönzője, a kezdődő reformkor bizakodásainak kifejezője. Amikor 1830-ban, negyvenkét éves korában meghal, úgy gyászolja az ország, a főváros, az irodalom, mint legnagyobb fiát. Annyi bizonyos, hogy ha ösztönző hatása jelentékenyebb is, mint műveinek túlnyomó többsége, ha kétségtelenül nagy tehetségével több hevenyészett írást hozott létre, mint halhatatlan alkotást — irodalomtörténetünk egyik legvonzóbb, legrokonszenvesebb alakja. És néhány, kivételesen fegyelmezett költeményével, legsikerültebb vígjátékaival, prózájának ironikus humorával maradandó helye van klasszikusaink között. Nagy tekintélyű, maradi hajlandóságú nemesi família kitagadott fia volt. Apja konzervatív, Győr megyei közéleti férfi; bátyja, Kisfaludy Sándor, a századforduló utáni évek legnépszerűbb, de hasonlóképpen a nemesi múlt ábrándjaiban élő költője. Károly nyolc gyermek közül a legifjabb, Sándornál tizenhat évvel fiatalabb. Születésekor anyja meghal, s ezért apja már kezdettől fogva sem szereti. Az otthoni rideg légkör előbb csak szembefordítja apjával, de ez a nemzedéki ellentét idővel. politikai és világnézeti ellenségeskedéssé erősödik. Otthon azt akarják, hogy katonatiszt legyen. Neki azonban egyre kevésbé kell a katonaság, s miközben egészen fiatalon főhadnagy lesz, nagy karrier várhatna rá, megválik a hadseregtől. Ráadásul polgárlányt akar feleségül venni. Mindez előkészíti a végleges szakítást. Apja megtagadja, ő hátat fordít a nemesi világnak és a nemesi életformának. Ifjúkora óta versel és fest. Sokáig maga sem tudja eldönteni, hogy festő legyen-e vagy költő. Nyomorúságos éveiben képeivel tartja el magát, s amikor már ünnepelt író, a maga gyönyörűségére még mindig fest. A Nemzeti Galériában látható képek bizonyítják, hogy a készülődő hazai romantikus festészetnek jó színvonalú képviselője. Ha az ecset mellett dönt, talán a jelentékeny magyar festők közt volna a helye. De felismeri, hogy a soron következő fő feladat a korszerű magyar irodalom. Sokat kószál külföldön. A tízes évek folyamán bekóborolja, javarészt gyalog, Ausztria, Svájc és főleg Itália tájait. Világlátottan, az új világirodalom ismeretében érkezik haza. Felismeri, hogy az ország szellemi középpontjának Pesten kell lennie. Itt telepszik le, és él egyszerre könnyelműen bohém és szívósan programszerű életet. Érvényt akar szerezni az újfajta költészetnek, drámának, meg akarja szervezni az irodalmat. Összebarátkozik Kazinczy pesti körével, különösen Szemere Pállal, kapcsolatokat talál az ország színtársulataival. Ő az első minálunk, aki irodalomból él. Ez már polgári életforma, habár ennek az életformának a bohém szélsősége. Egyelőre még nyomorog egy iparosmester házában, és ha nincs pénze, dohányszelencékre fest erotikus képeket. Közben Székesfehérvárott már játszották is az egyik drámáját, de a siker csak akkor következik be, amikor ez a fehérvári társulat 1819-ben Pesten vendégszerepel, és műsorára tűzi Kisfaludy Károly vadromantikus, még pufogó pátoszú drámáját, A tatárok Magyarországon címűt. Szerzője is tudja, hogy gyenge darab ez, de magán hordja a romantika minden jegyét. És telibe talál. Azok a hazafias és liberális szenvedélyek, amelyek hat évvel később már politikai hangot kapnak az első reformországgyűlésen, hangosan szólaltak meg a színpadon. Ezzel győzött minálunk a romantika. Olyan nagy a siker, hogy a közönség új Kisfaludy-drámát követel, és az egyszerre ünnepelt író négy nap alatt, kávéházi asztal mellett összeüt egy még frázisosabb, még gyengébb darabot: az Ilkát, amelynek még nagyobb a sikere. Irodalmi alkotások Hadi ének Olaszországban (1805, vers) A gyilkos (1808, szomorújáték, első drámája) A tatárok Magyarországon (1809, majd 1811 dráma) Műfordítások (1812, német – magyar fordítások) Szécsi Mária (1817, dráma) A kérők (1817, vígjáték) Stibor vajda (1818, dráma) A pártütők (1819, vígjáték) Ilka vagy Nándorfehérvár bevétele (1819, színmű) Kemény Simon (1820, színmű) Barátság és nagylelkűség (1820, színmű) Irene (1820, színmű) Aurora (1820-tól, zsebkönyv, évkönyv) A vérpohár (1822, elbeszélés) Tollagi Jónás Pesten (1822, elbeszélés) Barátság és szerelem (1822, elbeszélés) Sulyosdi Simon (1823, elbeszélés) Mit csinál a gólya? (1823, elbeszélés) Mohács (1824, elégia) Tihamér. Sok baj semmiért. Andor és Juci. (1824, elbeszélések) Mátyás diák (1825, vígjáték) Kritikai jegyzetek. (1826) Xéniák. (1826, bökversek) A betegek (1826, vígjáték) Leányőrző (1826, színmű) Tollagi Jónás mint házas (1826, színmű) Kénytelen jószívűség (1827, vígjáték) Szeget szeggel (1827, vígjáték) Hűség próbája (1827, vígjáték) Csalódások (1828, vígjáték) Hős Fercsi (1828, elbeszélés) Nem mehet ki a szobából.(1828, színmű) Három egyszerre (1829, vígjáték) Csák Máté (1830, tragédia) Festmények László király a cserhalmi ütközetben Ivóban László király a cserhalmi ütközetben (1826-30) Éjjeli szélvész (1820-as évek) Tengeri vész (1820-as évek) …
