Krémer Manci

Krémer Manci, Margit Színésznő, primadonna, bábszínész

Született:
1907. szeptember 28. Nagykároly, Magyarország,
ma Carei, Szatmár megye Románia

Elhunyt:
1990. szeptember 21. Budapest, Magyarország



Főbb szerepei:

Andrea (Csak egy kislány van a világon, Kolozsvár, Színkör),
Anna (Rejtő Jenő: Elvonó kúra),
Anna grófnő (Sándor Jenő: Nincs szebb, mint a szerelem),
Annie (Molnár: Játék a kastélyban),
Antónia (Huszka Jenő: Mária főhadnagy),
Báró Antalffy Anna (Zerkovitz: Száz piros rózsa, Kolozsvári Nemzeti Színház),
Bessy (Jacobi: Leányvásár),
Bettina (Audran - Rákosy Jenő: Az üdvöske),
Borbála (Vidám szüret, Kolozsvári Nemzeti Színház),
Demnisell Grisi (Schubert - Berté: Három a kislány),
Emmy (Bécsi gyors, Kolozsvári Nemzeti Színház),
Éva (Fényes Szabolcs: Vén diófa, Kolozsvári Nemzeti Színház),
Ilona (Huszka Jenő: Gyergyói bál, Kolozsvári Nemzeti Színház),
Ilonka (Szigeti József: Vén bakancsos és a fia a huszár, Kolozsvári Nemzeti Színház),
Iluska (Kacsóh: János vitéz),
Janka (Fatornyok, Kolozsvári Nemzeti Színház),
Jelizavéta Petrova (Buday Dénesssss: Tábornokné, operett (Kolozsvári Nemzeti Színház),
Júlia (Földes-Harmath: Júlia),
Kató (Márkus Alfréd - Szilágy: Nem leszek hálátlan),
Kőrösházy Ilona (Lehár: Cigányszerelem),
Latkóczy Ida (Huszka Jenő: Erzsébet, Kolozsvári Nemzeti Színház),
Lidi (Eisemann Mihály: Tokai aszú, Kolozsvári Nemzeti Színház),
Magdolna (Géczy István: Gyimesi vadvirág, Kolozsvári Nemzeti Színház),
Marcsa (Szirmai: Mágnás Miska),
Nelly (Eisemann: A hölgy hozzám tartozik),
Rémisolné (Mindenért fizetni kell, Kolozsvári Nemzeti Színház),
Rozika (Buday Dénes - Kellér Dezső: Csárdás, Kolozsvári Nemzeti Színház),
Sári (Dénes - Kamjonkay: Ide gyere rózsám, operett),
Sárika (Kálmán Imre: Cigányprímás),
Szilvia (Kálmán: Csárdáskirálynő),
Zórika (Lehár: Cigányszerelem

















Életrajza:

Adatok:

1918 - 11 évesen már színpadon
1919-1921 - gyereklányként Szabadkay József társulatának tagja
1925-1928 - játszik Nagykárolyban, Kolozsvárott, Nagyváradon, Aradon, Temesváron,
Segesváron és Désen.
1928-1929 - dr. Ferenczy Gyula társulatának tagja, Szatmárnémetiben szubrett
1934 - férjhez megy Szűcs Kálmán díszlettervezőhöz
1937-1938 - Szabadkay hívására ismét a szatmárnémeti társulat tagja
1945 - az ostrom idején Budapesten van a bátyjánál, Ferencnél
1947. január 22. - férjhez megy Kolozsváron gróf széki Teleki Ádámhoz
1939-1949 - a Kolozsvári Nemzeti Színház tagja
1949-től letiltják a színpadról nemesi házassága okán, többet nem léphet színpadra
1949-1957 - mint bábszínész játszhat
1990 - gyógykezelésre Budapestre érkezik, itt éri a halál

Összefoglaló:

A nehéz sorsú színésznő szatmár-megyei Nagykároly szülötte. 11 esztendős, még jobbára gyereklány, amikor elveszíti édesapját. Édesanyja, Bermann Irma hamarosan férjhez megy Szabadkay József színigazgatóhoz, aki édesapai szeretettel gondoskodik a Krémer gyermekek, Ferenc és Manci, taníttatásáról. Nevelőapjának köszönhetően már 1919-től kezdve gyereklányként, már a társulat pénzkereső tagja. A tanulás mellett Manci énekelni, beszélni, táncolni, zongorázni is tanul, sőt sportol, úszik, teniszezik, mint afféle modern nő. Szatmárnémeti színház tagjaként pedig számos ragyogó siker fűződik nevéhez. A történelem, azonban keresztül szeli többször is ígéretes karrierjét. Nevelőapját deportálják a háború alatt, édesanyja vezeti a szatmárnémeti társulatot, de az ostrom idején már gróf Teleki Ádámmal együtt Budapesten tartózkodik bátyjánál Krémer Ferencnél. Az ostrom után, még a magyar - román határ lezárása előtt visszamennek Kolozsvárra. 1947-ben Kolozsváron férjhez megy gróf széki Teleki Ádámhoz. A házastársak boldogsága két esztendeig sem tarthat. 1949-ben férjét bebörtönzik, mint osztályellenséget (gróf), vagyonukból kiforgatják, és őt magát kényszerlakhelyre száműzik, sőt a színpadot is el kell hagynia. A fiatal, ünnepelt primadonnának, a kiteljesítetlen gazdag tehetségű színésznőnek választania kellett az életcélját jelentő színpad és a férjének tett hűségeskü között. Bármilyen fájdalmas volt számára, habozás nélkül a fogadalom mellett döntött. Mindezt nem látványosan, ország - világ előtt kinyilatkoztatva, hanem csendben, mint a világ legtermészetesebb dolgát tette.
Egyedül, bábszínészként maradhatott láthatatlanul a színház közelben. "A körülmények, megalázások borzalmasak voltak, de én akkor ismertem meg Erdélyt, a népemet és életem legkeserűbb és legszebb emlékei ehhez az időhöz kötnek" - vallja, úgy hogy tulajdonképpen többet már színpadra nem lépett soha. Férjét később újabb börtönévek várják, ahonnét már csak betegen kapja vissza.
Krémer Mancit fiatalon, művészetének kiteljesedésében, tizenöt évre a pályakezdéstől száműzték a magyar színpadról, a nagyra hivatott művészet reménye, és álma, soha sem válhatott valóra.

Az első lépések

Nagykárolyban, a betanuló állomáson, már javába zajlik Krémer Sándor direktor új színi évada, amikor fontos eseményre készül a család, Krémer Sándorné Berman Irma babát vár. Akkor még nem tudták, hogy a kislány az erdélyi és az egyetemes magyar színjátszás egyik jeles primadonnája, és színésze lesz.
Krémer Margit 1907. szeptember 28-án született Nagykárolyban a Széchenyi utca 7. sz. házban. 1907. október 20-án, a kereszteléskor, a Kalazanci Szent József templom segéd plébánosa a Margit Sarolta Gizella nevet írta a vezetéknév mellé a születési anyakönyvbe. Az apa Krémer Sándor színigazgató ev. ref. vallású, kolozsvári születésű a kor egyik legtehetségesebb színésze és színigazgatója, anyja Berman Irma szintén színésznő, de ő római katolikus vallású. Ezért keresztelik meg az újszülöttet a katolikus templomban, ahol Balla Ferenc Lajos vasúti hivatalnok és özv. Keszler Antalné nagybecskereki hölgy tarja keresztvíz alá.
Manci 11 esztendős gyereklány, amikor elveszíti édesapját. De Krémer Sándor, halála előtti napokban, abban a pótolhatatlan utolsó apai örömben részesült, hogy kislányát színpadon láthatta. Nagy sikert aratott a 11 éves Krémer Mancika, akiről azt írta a Gyulán megjelenő Békés című hetilap kritikusa, hogy "Felnőttnek is dicsőségére váló módon játszotta" a Stambul rózsájában Litt Boyt.
Özvegy Krémer Sándorné Bermann Irma hamarosan férjhez megy Szabadkay József színigazgatóhoz, aki édesapai szeretettel gondoskodik a Krémer gyermekek, Ferenc és Manci, taníttatásáról.

Az 1919/1920. és az 1920/1921. színi évadban Szabadkay József társulatának tagja, ami azt jelenti, hogy a tizenkét éves leánygyermek pénzkereső tagja a családnak.
Az 1921-1922. tanévben a Szatmárnémeti Felső Leány és Kereskedelmi Iskola kereskedelmi tagozatának V. osztályos tanulója. Demjénné Molnár Ilona volt az iskola igazgatója, aki háztartástant, földrajzot és német nyelvet tanított. A rendes tanárok sorában Kolonnay Zoltán, Nagy Gabriella, Szathmáry Ákos, Pilhoffer Ida, dr. Winter Ottó neve szerepel. Borsi István levelezést, könyvvitelt, közgazdaságtant és jogi ismereteket, gyorsírást, gépírást, német nyelvet tanított.
A tanulás mellett Manci sportol, úszik, teniszezik. Modern nő. Szabadkay bácsi, a nevelőapa, következetesen arra törekedett, hogy Manci énekelni, beszélni, táncolni, zongorázni tanuljon. Zongorázni társasági szinten tud.
Mindezek mellett ott van a színpadon és kisebb szerepekben meg is szólal. De elsősorban tanul, ellesi a mesterség megtanulható fogásait Szabadkay Józseftől és társulatának olyan tagjaitól, mint: Fehér Erzsi, Görög Olga, Katona Irén, Kovács Dezső, Marosy Géza, Neményi Lili, Rákossy Ferenc, Szabados Árpád, Torday Etel, Borovszky Oszkár.
Szabadkay József színigazgató betanításában és rendezésében a szatmárnémeti diákok előadják Farkas Imre: Iglói diákok című darabját. Ebben fellép Krémer Manci és Krémer Lajos is. Az előadásról kritika jelent meg a Szamos napilapban. "Az előadás központjában az egyetlen női szereplő Krémer Manci állott. Krémer Mancit már a hivatásos színészekkel több alkalommal láttuk, most megerősítette azt a véleményünket, hogy helyes felfogású, széphangú színjátszó."
Egy 1923. szeptember 23-án Szatmárnémetiben barátnőjének dedikált fénykép is azt igazolja, hogy a 16 esztendős kislány már gyakorlott színésznő. Érettségi után játszik Nagykárolyban, Kolozsvárott, Nagyváradon, Aradon, Temesváron, Segesváron és Désen.
Az 1928/29. évadban dr. Ferenczy Gyula társulatának tagjakét még mindig szatmárnémetiben szubrett - primadonna. Ábrahám Pál: Zenebona, Zerkovitz Béla: A legkisebbik Horváth lány, Siliga Ferenc - Arányi Kornél: A bolygó zsidó, című operettekben a primadonna szerepeket játssza nagy sikerrel. Ő Iluska Kacsóh Pongrác: János Vitéz, operettjében, ahol Borovszky játssza János vitézt szerepét.

Első házasság

1934. májusában eljegyzi, majd augusztus 1-én feleségül veszi Szűcs Kálmán. Szűcs Kálmán jóvágású fiatalember. Versei jelennek meg a helyi lapban, jeleneteket, mi több operettet ír. Ugyanakkor Szabadkay József társulatának tagja, mint díszlettervező. Éppen Szabadkay tanácsolja neveltlányának Mancinak, hogy menjen bele a Szűcs Kálmánnal való házasságba. A fényképeken jó pofát vágnak a felek, de a családi hagyomány úgy emlékszik, hogy nem volt sikeres a Manci házassága. Ez akkor derült ki igazán, amikor Krémer Manci elindult egyedül a színi pályán. A válás elkerülhetetlen volt.
Az 1937/38. színi évadban a Szabadkay hívására még egyszer lesz szatmárnémeti társulat tagja. Aztán dr. Janovics Jenő meghívására 1949-ig Kolozsvárott színésznő és operettprimadonna, olyan partnerekkel, mint: Bázsa Éva, Csóka József, Deésy Jenő, Gróf László, Hegyi Lili (sógornője), Perényi János, Rajnay Elly, Réthely Ödön, Sándor Stefi, Senkálszky Endre, Szentes Ferenc, Tóth Elek, Tompa Sándor stb. De játszott Szabadkán, Kassán, Nagykanizsán, Zentán. Vendégként fellépett Marosvásárhelyen, a délvidéki Magyar Színházban, Szabadkán, Nagykanizsán és Zentán, egy másik alkalommal Kassán.
Egyénisége kedves, hangja lágy, selymes, illúziót keltően tudta megeleveníteni a különböző társalgási drámák és vígjátékok lírai szerepeit is, nem csak kora egyik legnépszerűbb operett primadonnája volt.
1943-ban a bátyja, Krémer Ferencnek a Délvidéki Színház igazgatójának meghívására Zentára érkezett. Itt mint vendég lépett fel Huszka Jenő: Gül Baba című operettjében Gábor diák szerepében. Ezen az előadáson a sógornője Györffy Rózsa alakította Leilát. A zentai vendégszereplés alkalmával fellépett Sári szerepében (Kálmán: Cigányprímás) és Stefit alakította Erdélyi Mihály Csavargó lányában.

Fontosabb szerepei

Andrea (Csak egy kislány van a világon, Kolozsvár, Színkör), Anna (Rejtő Jenő: Elvonó kúra), Anna grófnő (Sándor Jenő: Nincs szebb, mint a szerelem), Annie (Molnár: Játék a kastélyban), Antónia (Huszka Jenő: Mária főhadnagy), Báró Antalffy Anna (Zerkovitz: Száz piros rózsa, Kolozsvári Nemzeti Színház), Bessy (Jacobi: Leányvásár), Bettina (Audran - Rákosy Jenő: Az üdvöske), Borbála (Vidám szüret, Kolozsvári Nemzeti Színház), Demnisell Grisi (Schubert - Berté: Három a kislány), Emmy (Bécsi gyors, Kolozsvári Nemzeti Színház), Éva (Fényes Szabolcs: Vén diófa, Kolozsvári Nemzeti Színház), Ilona (Huszka Jenő: Gyergyói bál, Kolozsvári Nemzeti Színház), Ilonka (Szigeti József: Vén bakancsos és a fia a huszár, Kolozsvári Nemzeti Színház), Iluska (Kacsóh: János vitéz), Janka (Fatornyok, Kolozsvári Nemzeti Színház), Jelizavéta Petrova (Buday Dénesssss: Tábornokné, operett (Kolozsvári Nemzeti Színház), Júlia (Földes-Harmath: Júlia), Kató (Márkus Alfréd - Szilágy: Nem leszek hálátlan), Kőrösházy Ilona (Lehár: Cigányszerelem), Latkóczy Ida (Huszka Jenő: Erzsébet, Kolozsvári Nemzeti Színház), Lidi (Eisemann Mihály: Tokai aszú, Kolozsvári Nemzeti Színház), Magdolna (Géczy István: Gyimesi vadvirág, Kolozsvári Nemzeti Színház), Marcsa (Szirmai: Mágnás Miska), Nelly (Eisemann: A hölgy hozzám tartozik), Rémisolné (Mindenért fizetni kell, Kolozsvári Nemzeti Színház), Rozika (Buday Dénes - Kellér Dezső: Csárdás, Kolozsvári Nemzeti Színház), Sári (Dénes - Kamjonkay: Ide gyere rózsám, operett), Sárika (Kálmán Imre: Cigányprímás), Szilvia (Kálmán: Csárdáskirálynő), Zórika (Lehár: Cigányszerelem) stb.

A történelem viharában

A zsidótörvények miatt 1938-ban a Szabadkay József családja közös megegyezéssel felbomlik. A színházát névlegesen a volt feleség Bermann Irma veszi át. Szabadkay Józsefet a német megszállás után a vidéki zsidóság deportálásakor behívták. Ő felvette hófehér frakkját, feltűzte kitüntetéseit és bevonult a marhavagonba. A túlélők mesélik, hogy a vagon sarkában leült - nem evett, nem ivott - és Kassán holtan szedték ki a vagonból.
Krémer Manci 1945.-ben az ostrom idején gróf Teleki Ádámmal együtt Budapesten tartózkodott bátyjánál Krémer Ferencnél. Az ostrom után, még a magyar - román határ lezárása előtt visszamenetek Kolozsvárra. 1947. január 22.-én Kolozsváron férjhez ment gróf széki Teleki Ádámhoz. A házastársak boldogsága két esztendeig sem tartott.
Férje grófi származása miatt a családod 1949-ben kitelepítették a kolozsvári Hegedűs utcai épületből. Mindenéből kiforgatták, Marosvásárhelyt jelölték ki kényszer lakhelyéül.
Férje, gróf Teleki Ádám Márton Áronnal és még sok ezer értelmiségivel együtt a koncepciós perek áldozata. Következnek a szamosújvári, duna - deltai, pitesti börtönévek, a test és a lélek hatalmas megpróbáltatásai. Gróf Teleki Ádám 1955- évben szabadult.
Míg folyik a koncepciós per Teleki Ádám ellen, Krémer Manci, aki néhány évvel előtte egyik vezető primadonna volt Erdélyben, 1949 - tól nem léphet közönség elé. Mint bábszínész a paraván mögött a marosvásárhelyi bábszínházban szerzi be az élet fenntartásához szükséges mindennapit.

A kétségbeesett asszony Teleki gróf és Groza régi barátságára hivatkozva bizalommal fordul dr. Petru Grozához, aki akkor Románia elnöke volt.
Íme az 1955. április 20-án írott levél:

"Kedves Elnök Elvtárs! Kedves Groza! (a Nagy Nemzetgyűlés Elnökségének elnöke)

Márton Áron püspök Úr szabadlábra helyezés folytán, aki férjemmel Telki Ádámmal ugyanazon vád miatt volt elítélve, teszi időszerűvé férjem ügyének újbóli kivizsgálását és jelen kérésemet.
Kérem Elnök Elvtársat, aki férjemet Teleki Ádámot szinte gyermekkora óta ismeri, hogy milyen becsületes tiszta ember, akihez nem is férnek hasonló vádak - ügyének kivizsgálását elősegíteni és lehetővé tenni, hogy majdnem hat évi ártatlan szenvedés után szabadlábra kerüljön.
Hiszem, hogy Elnök Elvtárs is meg van győződve férjem ártatlanságáról és így kérésemet sem tartom lehetetlennek. Érzem, hogy azt nem fogja megtagadni.
Úgy értesültem, hogy férjem ügye a bukaresti belügynél van.
Mielőbbi válaszát kéri és várja
Teleki Ádámné Krémer Margit
Marosvásárhely, Mihai Viteazul 1.
Marosvásárhely 1955. április 20.

Ennek a levélnek az eredményességéről akkor győződhetünk meg, ha elolvassuk Krémer Manci egy hónap múlva írott újabb levelét.

"Elnök Elvtárs! Kedves Groza!

Hivatkozással április hó 20-án kelt levelemre, amire a mai napig választ nem kaptam, mégis bizalommal fordulok Önhöz, hogy legyen segítségemre férjem ártatlansága bizonyítása és szabadlábra helyezése ügyében.
Ádám ügyében az Ö kérésére és a kapott információk alapján, perének újrafelvételét szeretnék kieszközölni, annál is inkább, mivel az előző perben adott vallomásait kényszer hatása alatt tette.
Tudomásom szerint ezeknek az ügyeknek a kivizsgálása folyamatban van, ezért bátorkodom felhívni figyelmét s kérem, hogy kísérje figyelemmel férjemnek szomorú helyzetét és legyen segítségére régi barátságukra hivatkozva, szabadlábra helyezése ügyében.
Kérem szíves válaszát, mivel attól teszem függővé a szükséges lépések megtételét az ügy sikeres elintézése céljából.

Krémer Margit - Marosvásárhely, Klastrom utca 1
Marosvásárhely, 1955. május 18."

A férjével kapcsolatos eljárások nem csak megélhetési gondokkal sújtják Krémer Mancit. A Szekusok nem bántották fizikailag, de az állandó rendőrségi vegzatúra, kihallgatás erősen megviselte. Ennek tanújelét nem adta soha. Látszólag derűs, erős lélekkel viselte a sors csapásait, melyek ismét jöttek.
Teleki Ádámot 1960-ban ismét bebörtönözték feljelentés elmulasztása miatt az államot veszélyeztető ügyben. 1964-ben szabadult amnesztiával Causescu királyi kegyéből. Következő években már gégerákkal fekszik a marosvásárhelyi klinikán. Kórházi ágyán 1972. június 1.-én tollba mondott végrendeletében kimondja, hogy tudomásul veszi a történelem viharait, de a jogairól soha le nem mond. Úgy rendelkezik, hogy a világon bárhol lévő ingó és ingatlan vagyonát feleségére Krémer Manci színésznőre hagyatékozta.
Magyarországon többször gyógykezelték haláláig, mely 1972-ben következett be. Kolozsváron a házsongárdi temető családi kriptájában helyezték örök nyugalomra.

Krémer Csaba visszaemlékezése

segít megérteni és megismerni a korabeli romániai és magyarországi helyzetet:
"Mi azon a nyáron voltunk először a háború után Erdélyben. Hosszú utánjárás után kaptunk csak útlevelet. Akkoriban Romániában nagyon jó volt. Volt minden, ami akkor Magyarországon nem (déligyümölcs, csokoládé, csokitorta, finom flekkeneket ettünk a Maros partján). Manci a marosvásárhelyi Állami Színház keretében működő bábszínházi társulat tagja volt, időnként beugróként szerepeltették színpadon, persze csak végszükség esetén, mert tüntetés volt mellette vagy csak annak hitték. És ekkor jött 1956. majd a nevezetes társulati ülés 1957-ben.
Manci arról volt híres, hogy nem járt, hanem vonult. A társulati gyűlésen el kellett ítélni a magyarországi . Mancit provokálták. A párttitkár hölgy a beszédek elhangzása után megszólalt, hogy kollégák írjuk alá az elítélő nyilatkozatot. Körülnézett majd kaján mosollyal Mancihoz intézte szavát. Kérlek, azt hiszem Neked kéne aláírni elsőnek. Manci felállt (a társulat a nézőtéren, a színházi vezetés a színpadon ült, melyhez egy ideiglenes lépcső vezetett a nézőtérről) majd a színpadhoz vonult, és a tempón nem változtatva balra fordult és kiment, kivonult a nézőtérről. A társulat tekintélyes része pedig utána. Másnap behivatták a Néptanácshoz nem emlékszem pontosan, de mintha Kelemen nevezetű személy lett volna az akkori megyei elnök. Nagyon szerette Mancit, a történtekre való tekintettel viszont azonnal kirúgták, de Kelemen a kényszer nyugdíjazását elintézte.
Megismertem népemet
Furcsa, hogy a megalázó évekre csillogó szemekkel emlékezett. "A körülmények, megalázások borzalmasak voltak, de én akkor ismertem meg Erdélyt, a népemet és életem legkeserűbb és legszebb emlékei ehhez az időhöz kötnek".
Krémer Manci többet már színpadra nem lépett, kiterjed baráti körrel levelezget. Ezt is óvatosan tehette, hiszen a hatalom figyelemmel követi ilyen személyiség levelezését. Pillantsunk bele néhányba.
Óváry Zoltán New Yorkból a kávé és 100 dollár mellé aggódó tartalmú levelet is küld 1982-ben.
A Szatmárnémetiből Tel Avivba települt Berger Duci 1987. május 27. leveléből idézünk: "Több mint egy éve semmit nem tudok Rólad. Most végre megérkezett a lapod. Én sokat gondolok Rád és az együtt töltött szép (és nem szép) napokra. Sajnos Lacit nem tudtam rá venni, pedig én nagyon szerettem volna menni, viszontlátni a még megmaradt barátokat. Én ma is nagyon sokat dolgozom. Nem tudok nemet mondani, ha hívnak valahová. Így minden napom foglalt. Azon kívül állandóan közlik az itteni magyar nyelvű újságok és folyóiratok a novelláimat, verseimet stb."
Egy Essenből küldött levél tanúsítja, hogy még mindég segélycsomagra szorul. Részint, mert anyagi okai voltak rá, másrészt Romániában ebben az időben nagyon nehezen lehetett élelemhez jutni. A csomagban csupa ínyencségnek számító finomságok voltak, mint: 2 csomag margarin, 1 kg. liszt és kristálycukor, olaj, rizs, kakaó, 500 gr kávé, szalámi és más élelem mellet egy pulóver érkezett.

Az Erdélyért dobogó szív

Az idős hölgy betegen sem akarta elhagyni Marosvásárhelyt. Magyarországi unokaöccse Krémer Csaba budapesti klinikákra viszi, abban a reményben, hátha megmenthető még az élete. Krémer Manci azonban érezte, hogy Budapestről nem lesz visszaút, ezét még Marosvásárhelyen felvette a betegek szentségét.
Nagy műtétek, orvosi kezelés Marosvásárhelyen és Budapesten, közben az utcán az 1990. márciusi marosvásárhelyi események. Ez sem segít, javulás már nem tapasztalható.
Budapesten halt meg 1990. szeptember 21.-én. Unokaöccse Krémer Csaba a halott végakarata szerint járt el, Kolozsváron a házsongárdi temetőben Teleki Ádám mellé helyeztette örök nyugalomba a Teleki - kriptába.
Krémer Manci gyászjelentéséből több tanúságos részt ragadhatunk ki. "Légy hű mindhalálig és Neked adom az élet koronáját." (Jel. 2, 10) Nem véletlen a Jelenések könyvéből vett idézet. A hűségre törekvés a népéhez, hitéhez, férjéhez, Erdélyországhoz végig jellemezte a művésznő életét.
Íme a gyászjelentés szövege:
"Szomorúan tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy özv. gróf Teleki Ádámné sz. ballai Krémer Margit színésznő szép és küzdelmes életútja véget ért, szíve már nem tud dobogni Erdélyért, 1990. szeptember 21-én, élete 83. évében örökre megpihent. Családján kívül gyászolják Őt mindazok, akik szerették, tisztelték, ismerték. Temetése - végső akaratának megfelelően Kolozsvárott a házsongárdi temetőben lesz, ahol férje is pihen., október 8-án 12 órakor. Gyászmise lelkéért Marosvásárhelyen a Plébánia templomban október 10-én 7,30 órakor, Budapesten a Szent Domonkos templomban október 12-én, 16,45 órakor lesz. Nyugodják békében!"

A színész emléke él

Krémer Manci már évtizedek óta nem játszott színpadon, de a közönsége nem felejtette el. Ezt igazolják azok a részvéttáviratok, levelek, amelyek hónapokon át érkeztek a családnak.
Kezdjük a sort a kolozsvári Állami Magyar Színház társulata nevében küldött távirattal:
"Megrendülten értesültünk Krémer Margit színművésznő végleges eltávozásáról, őszintén együtt érzünk a gyászoló családdal."
"Nem csak a közös sors volt barátságunk alapja. Kellemes volt lénye, okos volt, kedves és sokoldalú. Jó volt a humora is, amire nagy szüksége volt azokban az időkben. Csodáltam bátorságát, erejét. Nemes szíve igazán csak Erdélyért dobogott." írja Bánffy Dánielné Schmiechenből.
Majd folytassuk a Krémer Manci erdélyi primadonnától való búcsút első férjének a szatmárnémeti díszlettervező, színdarabíró, költő, szülővárosa színházi mindenesének ifj. Szücs Kálmánnak Mese leszel című versével:

Formába önt a múlt és mese leszel Te is
S, ha életem csodakönyvén visszaforgatok:
Megjelensz majd előttem fátyol - köntösödben
S virággal fonnak át múlttá dicsőült napok.
Zene leszel, messziről zsongó kósza dallam,
Illat, mint az idő szele lehel majd felém
S én érted megyek selymes emlékvitorlámon
Szivárványos múlt Óperenciás tengerén.
Varázsvesszejével még szebbé bűvöl a múlt
S az utcák, hol együtt jártunk, magukhoz csalnak,
Elfújt nyomod keresem ezüstös esteken
S hiányod panaszolom fának, virágnak, falnak.
Formába önt a múlt s bánatos mese leszel,
Elmerült csókjaid álom álomszárnyakra kelnek
S én tündérmesekönyvem lapozva siratlak,
Mint valóságba torzult meséjét a gyermek.

Végezetül a temetői búcsúztatóból idézünk, mert a művésznő élete végén készült mérlegen pontosan lemérhető az a veszteség, amelyet a kommunista diktatúra okozni volt képes a vele le nem paktáló művésznek és a romániai magyar színjátszásnak. Nehéz kimondani a nagy szavakat, de Krémer Mancira ráillik a kommunizmus áldozata kifejezés. Ha azt mondjuk színész létére hőssé tudott emelkedni, nem túloztunk. De kövessük a búcsúztató szavait:
"Krémer Manci magával vitte beteljesületlen álmait. Pályatársunkat az embertelen hatalom leparancsolta a színpadról, mert nem volt hajlandó elválni ártatlanul elítélt férjétől. A fiatal, ünnepelt primadonnának, a kiteljesítetlen gazdag tehetségű színésznőnek választania kellett az életcélját jelentő színpad és a férjének tett hűségeskü között. Bármilyen fájdalmas volt számára, habozás nélkül a fogadalom mellett döntött. Mindezt nem látványosan, ország - világ előtt kinyilatkoztatva, hanem csendben, mint a világ legtermészetesebb dolgát tette.
Az embertelen ítélet derékba törte egy sokszínű, nagyra hivatott művészét magyar színjátszásunknak. Krémer Mancit fiatalon, művészetének kiteljesedésében, tizenöt évre a pályakezdéstől száműzték a magyar színpadról, reménye álma, nem válhatott valóra.
Tompa Miklós a Székely Színház igazgatójának bátor kiállása lehetővé tette Krémer Manci számára, hogy anyanyelvű kultúránk múltjának legszentebb hagyományait töretlen hűséggel szolgálja, láthatatlanul a Marosvásárhelyi Bábszínházban."
Krémer Manci magyar állampolgárként született 1907-ben Nagykárolyban, mint román állampolgár halt meg Budapesten, és Kolozsváron alussza örök álmát a házsongárdi temetőben. Huszadik századi magyar sors.