A Cannes-i Arany Pálmát a Saul fia elől elhappoló film érzékenyen és demagógiamentesen beszél egy túlbeszélt jelenségről. Menekültkérdésben szeptember-október hónap folyamán annyi mindent láttunk, tapasztalhattunk, hallottunk, olvastunk, miközben jöttek kormány- és ellenzéki oldalról is a lózungok, hogy legtöbbünk valószínűleg már szinte kicsit álmosan tekint a híradásokra, sőt félrenéz, lapoz, továbbkapcsol, ha találkozik a témával. Az üggyel kapcsolatos irányultságtól és fásultságtól függetlenül azonban a jelenség továbbra is létezik, nem lehet csak simán és egyszerűen ignorálni, mint a Facebook-hírfolyamunkon tobzódó cuki kiskutyás videókat, hiszen az érintett egyének számára makroszinten továbbra is tragédia, míg az államalakulatoknak egy megoldást követelő komoly probléma. Az viszont kétségtelen, hogy nehéz már újat mondani a témában, ezért üdítő egy olyan filmet nézni, mint az idei Cannes-i filmfesztivál Arany Pálmával jutalmazott alkotása, a Dheepan – Egy menekült története. Mindenféle demagógiától mentes, nem kapjuk meg a „szegény szerencsétlen menekült” vagy a „munkámat elvevő migráns”-bullshiteket, hanem egy látleletet ad: mivel szembesül Európában a lakhelyét elhagyni kényszerülő bevándorló, és hogyan viseltet vele szemben az értetlen helyi honpolgár. A sztori főszereplője a címben is említett Dheepan, az egykori Tamil Tigris, aki menekülni kényszerül Srí Lankából. A menekülttáborban egy halott férfi iratait kapja meg, plusz egy kamucsaládot is, hiszen így, famíliaként egyszerűbb menekültstátuszt kapnia Franciaországban. Az egymás számára teljesen ismeretlen három ember egy kis francia városban telepszik le, ahol Dheepan gondnokként helyezkedik el, kapcsolata pedig nemcsak a furcsa helyiekkel, hanem újdonsült családjával is legjobb esetben is csak „formálódónak” mondható. CirkoEz az alapszituáció azonban viszonylag gyorsan, a film első 10 percében kirajzolódik, nem kapjuk meg például részletesen a francia hatóságok válaszreakcióját az ügyre, a bevándorlási hivatalban eltöltött idő csak egy rövid epizód Dheepanék számára megpróbáltatásaik sorában, viszont pont elegendő arra nézve, hogy belelássunk az európai menekültpolitika hiányosságaiba, miként nem tudják (jól) kezelni a jelenséget. Annál többet kapunk viszont abból, hogy ez a diszfunkcionális család miként próbál adaptálódni, s milyen döntéseket hoz, hogy a többségi társadalom vélt vagy valós sztereotípiáinak megfeleljenek. Nem a menekültKÉRDÉS itt a fontos, hanem a menekültLÉT, az, hogy nem csak a többségnek nehéz ebben a helyzetben, hanem a bevándorlók élete sem fenékig curry-s csirke. Kapunk egy csomó értetlenséget és közönyt mindkét oldalról, a felek viselkedése kölcsönösen furcsa egymás számára. Ezt főleg Dheepan és „neje” szemén keresztül látjuk, ilyenkor a francia szereplők hosszasan beszélnek hozzájuk, de ahogy ők sem, mi nézők is csak értetlenül figyelünk, mi történik, hiszen feliratot ilyenkor nem kapunk. De azért „kislányuknak” is kijut a jóból, amikor a tanítónője kérdőre vonja, miért nem tanult eddig, de a lány hiába hivatkozik a lebombázott iskolájára, csak jóléti közöny a jutalma. Mindezt pedig teljes hatásvadászat nélkül teszi, nincs a szánkba rágva semmi, és a történet végkifejlete is pont annyira szépelgő, amennyit a téma megkíván. A Dheepan – Egy menekült története legalább annyira ajánlott azoknak, akik már belefáradtak a menekültkérdésbe, mint azoknak, akik egy másik nézőpontra kíváncsiak. Dheepan – Egy menekült története (Dheepan). Színes, feliratos, francia filmdráma, 109 perc, 2015. Értékelés: 9/10. Egyébként a forgalmazó Cirkóról tudni kell, hogy megalakulása óta mindig elsődleges szempont volt az olyan filmek bemutatása, amelyek emberi jogi kérdéseket helyeznek középpontba, a kisebbségek és elnyomottak helyzetét mutatják be, ezért ezt most anyagi eszközökkel is propagálják. A teljes első hétvégi bevételt egy olyan szervezetnek ajánlják fel, amely a menekültek megsegítését tűzte ki céljaként.
