Minden úgy kezdődött, hogy Thomas Farrinor királyi pék nem oltotta el kemencéjében a parazsat. Négy nappal később London négyötöde eltűnt a föld színéről. London 1666-ban lényegesen más képet mutatott, mint manapság. A XVII. század közepére lakossága félmillióra duzzadt, miközben a város még középkori képét mutatta. A házak többsége a római kori falak mögött zsúfolódott össze egymás hegyén-hátán, szűk sikátorokat hagyva csak. Egyetlen apró figyelmetlenség Szinte kizárólag fából épültek, szigetelőanyagnak pedig kiválóan égő kátrányt használtak. Az 1666-os nyár ráadásul végtelenül száraz volt, vagyis ennél ideálisabb körülmények talán nem is léteznek egy mindent pusztító tűzvész számára. Szeptember első napján aztán egy királyi pék, Thomas Farrinor a Pudding Lane-en kenyérsütés után a kemencében hagyta a parazsat. Másodikán, a hajnali órákban egy kipattanó szikra meggyújtotta a közelben tárolt tűzifát, hamarosan az egész épület lángokban állt - írja a Rubicon.hu. Az erős keleti szél gyorsan sodorta a lángokat a folyópart közelében húzódó Thames Lane irányába. A bajt csak tetézte, hogy a pék lakása közelében feküdtek a kikötő raktárai, rengeteg spirituszt, szenet, lámpaolajat, gyertyát tároltak. Itt óriási robbanások történtek, amelyek szerteszét szórták a parazsat. Néhány óra múlva London egy nagy tűzvihar volt. „Hatalmas szél volt, és behozta azt [a tüzet] a városba; és a hosszú szárazság után minden éghetőnek bizonyult, még a templomok építőköve is..." - írta naplójába Samuel Pepys. [SIZE=x-small]Wikipedia[/SIZE] Nem tudjuk, hányan halhattak meg A szűk utcák és a tűz intenzitása miatt az oltás szinte lehetetlen volt, a lakosság inkább menekült, de a hatóságok sem tehettek mást, mint tétlenül nézték a város teljes pusztulását. A tűz négy napig dühöngött. A város 80 százaléka elpusztult, 13 ezer épület, 90 templom, köztük a Westminster apátság is a lángok martaléka lett. Hivatalosan hat halálos áldozatot regisztráltak, de nyilván a szegényekről, a nincstelenekről senki nem vezetett statisztikát, a holttestek pedig elporladtak az óriási forróságban.. Rögtön megkezdődött a felelős keresése is, több helyen lincselések történtek. A szóbeszéd az ellenséges franciákat, hollandokat vagy a katolikusokat vádolta. Bűnbaknak gyorsan adta magát egy nem teljesen épelméjű francia órásmester, Robert Hubert. Azt állította, a pápa megbízásából okozta a tüzet. Hamar felakasztották, később pedig kiderült: a szerencsétlen csak a tűzvész után érkezett Londonba... A tűz pozitív hozománya volt viszont, hogy a kacskaringós, szűk utcákat kiegyenesítették és szélesítették, a házakat pedig kőből és téglából építették újjá. London ezzel a modern városépítészet úttörőjévé vált.
