Mészáros Ági Színésznő Született: 1918. május 24. Budapest, Magyarország Elhunyt: 1989. március 8. Budapest, Magyarország Filmszerepei: A helység kalapácsa (1981) Horváthné meghal (1977) Teketória (1977) - Teréz anyja Budapesti mesék (1976) Tűzgömbök (1975) - Thali nagymama Embersirató (1974) (Tv) Holnap lesz fácán (1974) Tűzoltó utca 25. (1973) - Aranka Lyuk az életrajzon (1973) (Tv) A revizor (1969) tévéfilm - Anna Andrejevna, a felesége Körözés egy csütörtök körül (1969) tévéfilm Holtág (1968) tévéfilm Holdudvar (1968) Kincskereső kisködmön (1967) rövid tévéfilm Mészáros Gyula: Az első esztendő - anya (1966) Énekesmadár (1966) tévéfilm Vidám vasárnap (1966) tévéfilm Zsurzs Éva: A helység kalapácsa - Szemérmetes Erzsók (1965) tv-film Anna három apja (1965) tévéfilm Hintsch György: Iszony - Katinka (1965) Fábri Zoltán: Húsz óra - Terus (1964) Amphitrio (1963) tévéfilm Hagymácska (1962) tévéfilm - Mesélő Amíg holnap lesz (1961) tévéfilm Puskák és galambok (1961) - Bodáné Két vallomás (1957) Várkonyi Zoltán: Dandin György, avagy a megcsúfolt férj - Angyalka (1955) Keleti Márton: Az élet hídja - Erzsi, Bódog felesége (1955) Díszelőadás (1955) Várkonyi Zoltán: Simon Menyhért születése - Simonné (Éva) (1954) Keleti Márton: Kiskrajcár - Garas Juli (1953) Máriássy Félix: Kis Katalin házassága - Kis Katalin (1950) Bán Frigyes: Felszabadult föld - Gózné (1950) Bán Frigyes: Úri muri - Rozika (1949) Keleti Márton: Mágnás Miska - Marcsa (1948) Bán Frigyes: Talpalatnyi föld - Juhos Mari (1948) Apáthi Imre: A huszonnyolcas (1943) a kópia elveszett Cserépy Arzén: Hazafelé - Klári (1940) magyar játékfilm Főbb szerepei: Kopányi György: Igazolatlan ősz - feleség (1976) Nemzeti Színház Ibsen - Miller: A nép ellensége - Stockmanné (1974) Katona József Színház Raffai Sarolta: Utolsó tét - Bözse (1970) Katona József Színház Örkény István: Sötét galamb - Tarné (1970) Nemzeti Színház Calderon: Két szék közt a pad alá - Donna Klára (1969) Gyulai Várszínház Albee: Mindent a kertbe - Mrs. Toothe (1969) Katona József Színház Moliere: Tartuffe - Dorine (1968) Katona József Színház Pirandello: Csörgősipka - Saracena (1966) Katona József Színház Galambos Lajos: Későn - Judit (1966) Katona József Színház Neil Simon: Mezítláb a parkban - Mrs. Banks (1965) Madách Kamaraszínház Aischylos: Oreszteia - karvezető (1965) Nemzeti Színház Pirandello: Az ember, az állat és az erény - Perelláné (1964) Ódry Színpad O'Neill: Hosszú út az éjszakába - Mary Tyrone (1963) Nemzeti Színház Peterdi Pál - Hajdú Júlia: Kaland a motelben - Klára (1961) Kulich Gyula Színpad Miller: Salemi boszorkányok - Elisabeth Proctor (1961) Nemzeti Színház Moliere: A nők iskolája - Ágnes (1961) felújítás - Nemzeti Színház Csehov: Ványa bácsi (1960. február 24.) felújítás - Nemzeti Színház Shaw: Barbara őrnagy - Barbara (1960) Katona József Színház Mesterházi Lajos: Üzenet - Erzsi (1960) Nemzeti Színház Georges Soria: Idegen nő a szigeten - Alicia Harper (1959) Katona József Színház Marie Teserova: Jégeső nem akadály - Vera (1959) Bartók Terem Lawler: A tizenhetedik baba nyara - Olive (1958) Katona József Színház Brecht: Jó embert keresünk - Sen Te (1957) Katona József Színház Goldoni: Mirandolina - Mirandolina (1956) Nemzeti Színház Illyés Gyula: Dózsa - Anna (1956) Nemzeti Színház García Lorca: Bernarda Alba háza - Adela (1955) Katona József Színház Heltai Jenő: Szépek szépe - Hamupipőke (1955) Petőfi Színház Osztrovszkij: Vihar - Katyerina (1954) Nemzeti Színház Kornyejcsuk: Ukrajna mezőin - Katyerina (1953) Nemzeti Színház Shaw: Pygmalion - Eliza (1953) Katona József Színház Urbán Ernő: Tűzkeresztség - Boziné (1951) Nemzeti Színház Csehov: Ványa bácsi - Szonya (1952) Katona József Színház Illyés Gyula: Az ozorai példa - Rozika (1952) Nemzeti Színház Háy Gyula: Az élet hídja - Erzsi (1951) Nemzeti Színház Fu-Ko: Harcban nőtt fel - feleség (1951) Nemzeti Színház Beumarchais: Figaro házassága - Zsuzsi (1950) Nemzeti Színház Mikszáth Kálmán - Karinthy Ferenc: A Noszty fiú esete Tóth Marival - Mari (1950) Nemzeti Színház Pavlenko: Boldogság - Léna (1949) Nemzeti Színház Shakespeare: Ahogy tetszik - Rosalinda (1949) Nemzeti Színház Illyés Gyula: Lélekbúvár - Bárány Klára (1948) Nemzeti Kamaraszínháza Jack Kirkland: Dohányföldek - Ellie (1948) Nemzeti Kamaraszínháza Shaw: Warrenné mestersége - Vivie (1948) Nemzeti Kamaraszínháza Móricz Zsigmond: Úri muri - Rozika (1948) Nemzeti Színház Shakespeare: Szentivánéji álom - Puck (1948) Nemzeti Színház Moliere: Kényeskedők - Magdus (1948) Nemzeti Kamaraszínháza Moliere: Dandin György - Angyalka (1948) Nemzeti Kamaraszínháza De Fries Károly: Kihajolni veszélyes - Piri (1947) Fővárosi Operettszínház Shakespeare: Vízkereszt - Viola (1947) Nemzeti Színház Gorkij: Jegor Bulicsov - Sura (1947) Nemzeti Színház Jankovich Ferenc: A farkas és a bárány - Bárány (1946) Belvárosi Színház Tersánszky Józsi Jenő: A tücsök és a hangya - Tücsök (1946) Belvárosi Színház Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig - Bella (1946) Nemzeti Színház Móricz Zsigmond: Ludas Matyi - Éva (1946) Madách Színház Moliere: Férjek iskolája - Isabelle (1946) Nemzeti Kamaraszínháza Shakespeare: Sok hűhó semmiért - Beatrice (1946) Nemzeti Színház Moliere: Nők iskolája - Ágnes (1945) Nemzeti Színház Török Rezső: Vannak még férfiak - Kati (1945) Márkus Parkszínpad Szimonov: Orosz emberek - Válja (1945) Nemzeti Színház Szigeti József: A vén bakancsos és fia, a huszár - Lidi (1943) Nemzeti Színház Molter Károly: Örökmozgó - Eszter (1943) Nemzeti Színház Dario Niccodemi: A tacskó - Scampolo (1943) Nemzeti Kamaraszínház Galamb Sándor: Hatalom - Eszter (1943) Nemzeti Színház Németh László: Cseresnyés - Tinka (1942) Nemzeti Színház Coubier: Blöff - Paul kedvese (1942) Nemzeti Kamaraszínház Rostand: A sasfiók - Eissler Fanny (1942) Nemzeti Színház Kállay Miklós: A roninok kincse - Csobé (1942) Nemzeti Színház Kisfaludy Sándor: A Dárday-ház - Fanni (1942) Nemzeti Színház Zilahy Lajos: Süt a nap - Jolánka (1941) Nemzeti Színház Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül - Birike (1941) Nemzeti Színház Fejérvári Béla: Elcserélt vőlegény - Éva (1941) Nemzeti Színház Csiky Gergely: Mukányi - Margit (1941) Nemzeti Színház Herczeg Ferenc: A Gyurkovics lányok - Mici (1941) Nemzeti Színház Rákosi Viktor: Elnémult harangok - Kiso (1941) Nemzeti Színház Tamási Áron: Vitéz lélek - Boróka (1941) Nemzeti Színház Csepreghy Ferenc: A piros bugyelláris - Menci (1941) Nemzeti Színház Nyirő József: Új haza - Tera (1940) Nemzeti Színház Galamb Sándor: Sorompó - szobalány (1940) Nemzeti Kamaraszínháza Pünkösti Andor: Három narancs szerelme - Smeraldina (1940) Nemzeti Színház Arttur Järviluoma: Északiak - Lilia (1939) Nemzeti Színház Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival - Kati (1939) Nemzeti Színház Németh László: Papucshős - Gabi (1939) Nemzeti Színház, Budapest Dékány András - Laurisin Miklós: Ludas Matyi - Éva (1939) Szegedi Városi Színház Vértes Henrik: Trafikos Erzsike - Boris (1939) Szegedi Városi Színház Sárkány Lajos: A rút kiskacsa - Mariann (1939) Szegedi Városi Színház Fehér István: Bombaüzlet - Zsuzsi (1939) Szegedi Városi Színház Eisemann Mihály: Kávé habbal - Éva (1939) Szegedi Városi Színház Schubert: Három a kislány - Hédi (1939) Szegedi Városi Színház Walter László: Csavargó herceg - Anna (1939) Szegedi Városi Színház Vaszary Gábor: Bubus - Klárika (1939) Szegedi Városi Színház Beck Miklós: Hadik huszárok - Katica (1938) Szegedi Városi Színház Sally Géza: Ezredes kisasszony - Katja, szobalány (1938) Szegedi Városi Színház Farkas Imre: Kati, gyere ki! - Kati (1938) Szegedi Városi Színház Clare Boothe: Asszonyok - Edith (1938) Szegedi Városi színház Károly Sándor: Gyergyói emlék - Anna (1938) Szegedi Városi Színház Beck Miklós - Bakos Gyula: Huszárparádé - Zsuzsi (1938) Szegedi Városi Színház Ábrahám Pál: Júlia - Trude (1938) Szegedi Városi Színház Shakespeare: Szentivánéji álom - Puck (1938) Szegedi Városi Színház Máthé István: Csárdás kis kalapom - Julika (1938) Szegedi Városi Színház Eisemann Mihály: Vadvirág - Éva (1938) Szegedi Városi Színház André Birabeau: Fiam, a miniszter - Annette (1937) Szegedi Városi Színház Zilahy Lajos: Süt a nap - Sárika (1937) Szegedi Városi Színház Eisemann Mihály: Meseáruház - Éva (1937) Szegedi Városi Színház Scribe: Egy pohár víz - Abigail (1937) Szegedi Városi Színház Jens Locher: Szülők lázadása - Gerda (1937) Szegedi Városi Színház Hugo von Hoffmannsthal: Jedermann - Jótét (1937) Szegedi Városi Színház Zerkovitz Béla: Hulló falevél - Zsuzsa (1937) Szegedi Városi Színház Bókay János: Megvédtem egy asszonyt - Zizi (1937) Szegedi Városi Színház Ábrahám Pál: 3:1 a szerelem javára - Bertuska (1937) Szegedi Városi Színház Zsigmondy Pál: Úrilány szobát keres - Fifi (1937) Szegedi Városi Színház Szép Ernő: Egyszeri királyfi - királylány (1937) Szegedi Városi Színház Békeffi István: Őméltósága sofőrje - Gizi (1937) Szegedi Városi Színház Huszka Jenő: Bob herceg - Annie (1937) Szegedi Városi Színház Erdélyi Mihály: Sárgapitykés közlegény - Kata (1937) Szegedi Városi Színház Kosztolányi Dezső: Édes Anna - Anna (1937) Szegedi Városi Színház Offenbach: Orpheus a pokolban - Minerva (1937) Szegedi Városi Színház Sándor Jenő: Mezei pacsirta - Julika (1937) Szegedi Városi Színház Lakatos László: Láz - Magda (1937) Szegedi Városi Színház Eisemann Mihály: Macskazene - gépírólány (1937) Szegedi Városi Színház Komor Gyula: Piroska és a farkas - Piroska (1937) Szegedi Városi Színház Sally Géza: Marika hadnagya - Borcsa (1936) Szegedi Városi Színház Szép Ernő: Szívdobogás - Éva (1936) Szegedi Városi Színház Buday Dénes: Csárdás - Rozika (1936) Szegedi Városi Színház Andai Ernő: Harangvirág - Éva (1936) Szegedi Városi Színház Verdi: Traviata - Annina szobalány (1936) Szegedi Városi Színház Erdélyi Mihály: Csavargólány - Gici (1936) Szegedi Városi Színház Csathó Kálmán: Az én lányom nem olyan - Gita (1936) Szegedi Városi Színház Lehár Ferenc: A mosoly országa Színpadi szerepei betűrendben: Ábrahám Pál: 3:1 a szerelem javára - Bertuska (1937) Szegedi Városi Színház Ábrahám Pál: Júlia - Trude (1938) Szegedi Városi Színház Aischylos: Oreszteia - karvezető (1965) Nemzeti Színház Albee: Mindent a kertbe - Mrs. Toothe (1969) Katona József Színház Andai Ernő: Harangvirág - Éva (1936) Szegedi Városi Színház André Birabeau: Fiam, a miniszter - Annette (1937) Szegedi Városi Színház Arttur Järviluoma: Északiak - Lilia (1939) Nemzeti Színház Beck Miklós: Hadik huszárok - Katica (1938) Szegedi Városi Színház Beck Miklós - Bakos Gyula: Huszárparádé - Zsuzsi (1938) Szegedi Városi Színház Békeffi István: Őméltósága sofőrje - Gizi (1937) Szegedi Városi Színház Beumarchais: Figaro házassága - Zsuzsi (1950) Nemzeti Színház Bókay János: Megvédtem egy asszonyt - Zizi (1937) Szegedi Városi Színház Brecht: Jó embert keresünk - Sen Te (1957) Katona József Színház Buday Dénes: Csárdás - Rozika (1936) Szegedi Városi Színház Calderon: Két szék közt a pad alá - Donna Klára (1969) Gyulai Várszínház Clare Boothe: Asszonyok - Edith (1938) Szegedi Városi Színház Csathó Kálmán: Az én lányom nem olyan - Gita (1936) Szegedi Városi Színház Csehov: Ványa bácsi (1960. február 24.) felújítás - Nemzeti Színház Csehov: Ványa bácsi - Szonya (1952) Katona József Színház Csepreghy Ferenc: Piros bugyelláris - Menci (1941) Nemzeti Színház Csiky Gergely: Mukányi - Margit (1941) Nemzeti Színház Dario Niccodemi: A tacskó - Scampolo (1943) Nemzeti Kamaraszínház De Fries Károly: Kihajolni veszélyes - Piri (1947) Fővárosi Operettszínház Dékány András - Laurisin Miklós: Ludas Matyi - Éva (1939) Szegedi Városi Színház Eisemann Mihály: Kávé habbal - Éva (1939) Szegedi Városi Színház Eisemann Mihály: Macskazene - gépírólány (1937) Szegedi Városi Színház Eisemann Mihály: Meseáruház - Éva (1937) Szegedi Városi Színház Eisemann Mihály: Vadvirág - Éva (1938) Szegedi Városi Színház Erdélyi Mihály: Csavargólány - Gici (1936) Szegedi Városi Színház Erdélyi Mihály: Sárgapitykés közlegény - Kata (1937) Szegedi Városi Színház Farkas Imre: Kati, gyere ki! - Kati (1938) Szegedi Városi Színház Fehér István: Bombaüzlet - Zsuzsi (1939) Szegedi Városi Színház Fejérvári Béla: Elcserélt vőlegény - Éva (1941) Nemzeti Színház Fu-Ko: Harcban nőtt fel - feleség (1951) Nemzeti Színház Galamb Sándor: Hatalom - Eszter (1943) Nemzeti Színház Galamb Sándor: Sorompó - szobalány (1940) Nemzeti Kamaraszínháza Galambos Lajos: Későn - Judit (1966) Katona József Színház García Lorca: Bernarda Alba háza - Adela (1955) Katona József Színház Georges Soria: Idegen nő a szigeten - Alicia Harper (1959) Katona József Színház Goldoni: Mirandolina - Mirandolina (1956) Nemzeti Színház Gorkij: Jegor Bulicsov - Sura (1947) Nemzeti Színház Háy Gyula: Az élet hídja - Erzsi (1951) Nemzeti Színház Heltai Jenő: Szépek szépe - Hamupipőke (1955) Petőfi Színház Herczeg Ferenc: A Gyurkovics lányok - Mici (1941) Nemzeti Színház Hugo von Hoffmannsthal: Jedermann - Jótét (1937) Szegedi Városi Színház Huszka Jenő: Bob herceg - Annie (1937) Szegedi Városi Színház Ibsen - Miller: A nép ellensége - Stockmanné (1974) Katona József Színház Illyés Gyula: Az ozorai példa - Rozika (1952) Nemzeti Színház Illyés Gyula: Dózsa - Anna (1956) Nemzeti Színház Illyés Gyula: Lélekbúvár - Bárány Klára (1948) Nemzeti Kamaraszínháza Jack Kirkland: Dohányföldek - Ellie (1948) Nemzeti Kamaraszínháza Jankovich Ferenc: A farkas és a bárány - Bárány (1946) Belvárosi Színház Jens Locher: Szülők lázadása - Gerda (1937) Szegedi Városi Színház Kállay Miklós: A roninok kincse - Csobé (1942) Nemzeti Színház Károly Sándor: Gyergyói emlék - Anna (1938) Szegedi Városi Színház Kisfaludy Sándor: A Dárday-ház - Fanni (1942) Nemzeti Színház Komor Gyula: Piroska és a farkas - Piroska (1937) Szegedi Városi Színház Kopányi György: Igazolatlan ősz - feleség (1976) Nemzeti Színház Kornyejcsuk: Ukrajna mezőin - Katyerina (1953) Nemzeti Színház Kosztolányi Dezső: Édes Anna - Anna (1937) Szegedi Városi Színház Lakatos László: Láz - Magda (1937) Szegedi Városi Színház Lawler: A tizenhetedik baba nyara - Olive (1958) Katona József Színház Marie Teserova: Jégeső nem akadály - Vera (1959) Bartók Terem Máthé István: Csárdás kis kalapom - Julika (1938) Szegedi Városi Színház Mesterházi Lajos: Üzenet - Erzsi (1960) Nemzeti Színház Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival - Kati (1939) Nemzeti Színház Mikszáth Kálmán - Karinthy Ferenc: A Noszty fiú esete Tóth Marival - Mari (1950) Nemzeti Színház Miller: A salemi boszorkányok - Elisabeth Proctor (1961) Nemzeti Színház Moliere: A nők iskolája - Ágnes (1961) felújítás - Nemzeti Színház Moliere: Dandin György - Angyalka (1948) Nemzeti Kamaraszínháza Moliere: Férjek iskolája - Isabelle (1946) Nemzeti Kamaraszínháza Moliere: Kényeskedők - Magdus (1948) Nemzeti Kamaraszínháza Moliere: Nők iskolája - Ágnes (1945) Nemzeti Színház Moliere: Tartuffe - Dorine (1968) Katona József Színház Molter Károly: Örökmozgó - Eszter (1943) Nemzeti Színház Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig - Bella (1946) Nemzeti Színház Móricz Zsigmond: Ludas Matyi - Éva (1946) Madách Színház Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül - Birike (1941) Nemzeti Színház Móricz Zsigmond: Úri muri - Rozika (1948) Nemzeti Színház Neil Simon: Mezítláb a parkban - Mrs. Banks (1965) Madách Kamaraszínház Németh László: Cseresnyés - Tinka (1942) Nemzeti Színház Németh László: Papucshős - Gabi (1939) Nemzeti Színház, Budapest Niccodemi: A tacskó - Scampolo (1943) Nemzeti Kamaraszínház Nyirő József: Új haza - Tera (1940) Nemzeti Színház O'Neill: Hosszú út az éjszakába - Mary Tyrone (1963) Nemzeti Színház Offenbach: Orpheus a pokolban - Minerva (1937) Szegedi Városi Színház Osztrovszkij: Vihar - Katyerina (1954) Nemzeti Színház Örkény István: Sötét galamb - Tarné (1970) Nemzeti Színház Pavlenko: Boldogság - Léna (1949) Nemzeti Színház Peterdi Pál - Hajdú Júlia: Kaland a motelben - Klára (1961) Kulich Gyula Színpad Pirandello: Az ember, az állat és az erény - Perelláné (1964) Ódry Színpad Pirandello: Csörgősipka - Saracena (1966) Katona József Színház Pünkösti Andor: Három narancs szerelme - Smeraldina (1940) Nemzeti Színház Raffai Sarolta: Utolsó tét - Bözse (1970) Katona József Színház Rákosi Viktor: Elnémult harangok - Kiso (1941) Nemzeti Színház Rostand: A sasfiók - Eissler Fanny (1942) Nemzeti Színház Sally Géza: Ezredes kisasszony - Katja szobalány (1938) Szegedi Városi Színház Sally Géza: Marika hadnagya - Borcsa (1936) Szegedi Városi Színház Sándor Jenő: Mezei pacsirta - Julika (1937) Szegedi Városi Színház Sárkány Lajos: A rút kiskacsa - Mariann (1939) Szegedi Városi Színház Schubert: Három a kislány - Hédi (1939) Szegedi Városi Színház Scribe: Egy pohár víz - Abigail (1937) Szegedi Városi Színház Shakespeare: Ahogy tetszik - Rosalinda (1949) Nemzeti Színház Shakespeare: Sok hűhó semmiért - Beatrice (1946) Nemzeti Színház Shakespeare: Szentivánéji álom - Puck (1938) Szegedi Városi Színház Shakespeare: Szentivánéji álom - Puck (1948) Nemzeti Színház Shakespeare: Vízkereszt - Viola (1947) Nemzeti Színház Shaw: Barbara őrnagy - Barbara (1960) Katona József Színház Shaw: Pygmalion - Eliza (1953) Katona József Színház Shaw: Warrenné mestersége - Vivie (1948) Nemzeti Kamaraszínháza Szép Ernő: Egyszeri királyfi - királylány (1937) Szegedi Városi Színház Szép Ernő: Szívdobogás - Éva (1936) Szegedi Városi Színház Szigeti József: A vén bakancsos és fia, a huszár - Lidi (1943) Nemzeti Színház Szimonov: Orosz emberek - Válja (1945) Nemzeti Színház Tamási Áron: Vitéz lélek - Boróka (1941) Nemzeti Színház Tersánszky Józsi Jenő: A tücsök és a hangya - Tücsök (1946) Belvárosi Színház Török Rezső: Vannak még férfiak - Kati (1945) Márkus Parkszínpad Urbán Ernő: Tűzkeresztség - Boziné (1951) Nemzeti Színház Vaszary Gábor: Bubus - Klárika (1939) Szegedi Városi Színház Verdi: Traviata - Annina, szobalány (1936) Szegedi Városi Színház Vértes Henrik: Trafikos Erzsike - Boris (1939) Szegedi Városi Színház Walter László: Csavargó herceg - Anna (1939) Szegedi Városi Színház Zerkovitz Béla: Hulló falevél - Zsuzsa (1937) Szegedi Városi Színház Zilahy Lajos: Süt a nap - Jolánka (1941) Nemzeti Színház Zilahy Lajos: Süt a nap - Sárika (1937) Szegedi Városi Színház Zsigmondy Pál: Úrilány szobát keres - Fifi (1937) Szegedi Városi Színház Életrajza: Adatok: 1934-ben - 16 éves korában lép először színpadra 1936 - Kiskunfélegyházán tánckarban szerepel 1936 - 39 - Szegeden, Sziklai Jenő társulatának tagja 1939 - Németh Antal szerződteti a Nemzeti Színházhoz. Itt 1943. - Niccodemi: "A tacskó" című darabjában aratja első nagy sikerét 1943. február 25-én - hites felesége lesz Voith Lajosnak 1944. március 17-én - megszületik leánya Voith Ági 1950, 1954 - Kossuth-díjat kap 1950 - érdemes, és kiváló művész (1953) 1947 - 1956 - a Nemzeti Színház tagja 1956. október 39-én - beszédet mond a rádióban 1956 - 1976 - a színház tagja marad, de politikai okokból kifolyólag diszkriminálják, előnytelen szerepekhez jut, ha jut... néha vannak csak kivételek ez alól. 1977 - több hullámban, de egyre súlyosabb betegsége úrrá lesz rajta 1989 - halála A kezdetek Félévesen kerül a lelencházból nevelőszüleihez. Az égi hatalmasságok ekkor már a színház felé terelik sorsát, hisz befogadó atyja - foglalkozására nézve - színházi szabó Debrecenben, akinek számos édes gyermeke közt három lánya is színésznővé válik az idők során. Szülei próbálják Ági figyelmét a kereskedelmi pálya felé terelni, mindhiába mert a kamaszlány már tizenöt esztendősen színpadon van, a tánckarban szerepel Kiskunfélegyházán. A gyereklány 1936-ban havi 80 pengő fizetségért Kiskunfélegyházán mulattatja a közönséget, a helyi társulatban - színház híján - a helyi kultúrházban. Az első színdarab, amelyben fellép, a "Hawaii rózsája". A társulat soproni előadásán meglátja Sziklai Jenő, aki ez időben a szegedi színház direktora, és 50 pengővel magasabb fizetést ajánlva Szegedre szerződteti Ágit. Végül is itt, Szegeden válik színésznővé igazán, bár hivatalosan sohasem tanulta azt, ám a szegedi színháznál jobb iskolára talán nincs is szüksége. Szegeden Szeged színházi élete ekkoriban már országosan rangos hírnévnek örvend, és a város színháza Sziklai "Pipi" igazgatása alatt tovább erősíti helyét a hazai kulturális életben. Szeged szellemi élete egyébként mindig is túlmutatott a város határain. Mikszáth Kálmán főszerkesztősödött itt egykoron, Tömörkényi írt a tanyavilágról, a magyar operett megalapítói, Huszka és Zerkovitz koptatják köveit gyerekkoruk óta, Fedák Sári Huszkáék vendégeként innét indul hódító pályájára, akárcsak később Kiss Manyi, Dayka Margit, Mezey Mária, vagy a Nemzeti Színház nagy színésze, Bartos Gyula. Békeffy László, a konferancier, Mikszáth keresztfiának gyökereit is itt kell keresnünk, akárcsak unokaöccséét, a zeneszerző Békeffy Istvánét is (Turay Ida férje). Móra Ferenc bátorítására pedig már az új generáció, a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma hoznak friss szellemi erőt, Hont, Erdei Ferenc és Ortutay, Buday György, Radnóti, Berczeli Anzelm és Balla Sándor, Tolnai Gábor személyében. Az akkori fiataloknak köszönhetően megalakul a Szegedi Szabadtéri Játékok intézménye. Ahogy Lábass Juci mondja: a szegedi színház művészei pedig "mind egyenrangúak a fővárosiakkal". Ennek a pezsgő szellemi környezetnek lesz aktív részese Mészáros Ági is, olyan kollégákkal, mint Déry Sári, Sziklainé Patkós Irma, Komlós Juci, Balogh Klári, Bátki Teréz, Fülöp Viola, Endrődy Kálmán, Sármássy Miklós, Földessy Géza. Hamar beilleszkedik a társulatba, és meglepően rövid idő alatt kivívja színésztársai elismerését emberségével, kedves figyelmességével, koraérett talpraesettségével. Csupa szív természetével, segítőkészségével több kollégája életébe hoz könnyebbséget, még jóval azután is, hogy elhagyja a várost. Kiharcolja például társai béremelését egyik alkalommal, az árvaházi esztendők utóéleteként mindenét megosztja. Mondják, ha neki van egy szelet kenyere, a felét biztos odaadja az éhesnek, jellemző eset az is, hogy ami ételt vőlegénye, Voith Lajos jóvoltából kap, azt megosztja a többiekkel a színészházban, az öltözőkben. "Elég sokat nem ettünk, mert ami kevés pénzünk volt, az a jelmezre kellett. Áginak akkor már udvarolt későbbi férje, Voith Lajos, aki nagyon finomakat főzött. Ági mindig annyit kért tőle, hogy minket is tudjon etetni. Úgyhogy az öltözőben már reszketve vártuk, mit küld a Lajos. Ági mindenét megosztotta velünk, pedig ő is szegény volt" - emlékszik vissza Komlós Juci (Ézsiás Erzsébet: Mészáros Ági - 11-12. old.). A szegedi hétköznapok 1936 őszétől tehát Mészáros Ági a Szegedi Városi Színház színpadán szerepel, s a hetente új darabbal jelentkező színház talán minden más intézménynél jobb iskola. Operett, próza, dráma, vígjáték szinte naponta váltják egymást. 1936-ban tíz, 1937-ben huszonöt, 1938-ban tizenegy új szerepben látható, gyakorta operettekben, de a prózai feladatok sem kerülik el. Kosztolányi "Édes Anná"-jában például a tragikus sorsú cselédet alakítja, hogy nem sokkal később a "Szentivánéji álom" Puck-szerepében ragyoghasson. Természetes bája és őszinte játéka valósággal sugárzik a színpadon, és hatással van mind a közönségre, a kollégákra, mind pedig a szerzőkre. A "Kati, gyere ki" című Farkas Imre-operettben való alakításáról például maga a szerző szól elismerően. (Egyébként további részletek Ézsiás Erzsébet: "Mészáros Ági" című könyvében olvashatók.) "Istenáldotta tehetség volt. Olyan adottságokkal, mint az orgánuma: mintha gordonka szólt volna. Olyan íze volt beszédének, mint se előtte, se utána senkinek. A kollégák beültek nézni a próbákat, csak hogy láthassák. ... A mesterséget meg lehet tanulni, a művészetet nem. És ő ezt tudta" - vallja róla Komlós Juci. Clare Boothe "Asszonyok" című drámájában Edithet formálja, aztán egy beugrásnak köszönhetően a "Traviáta" kaméliás hölgye szerepében is látható színpadon, ami már csak azért is nagy merészség a prózai színésznő részéről, mert énekelni sem tanult, ennek ellenére bebizonyítja, hogy az opera műfajában is jól megállja a helyét. A nevezetes fővárosi beugrás Jávor Pál szegedi vendégszereplése idején Mészáros Ági Iluskát alakítja a "János Vitéz"-ben. Az előadás után így szól hozzá Jávor: "Magának a Nemzetiben van a helye." Jávor udvarias bóknak tűnő mondata egy szédítő, és egyben elérhetetlennek látszó álom körvonala, amelyet az ember inkább betud a premierek felfokozott hangulata szabta sztereotípiák közé, semmint hogy jóslatként vegyen. Jávor kitűnő jósnak bizonyul esetünkben, s amit mond, talán több is mint jóslás, hiszen nemsokára egy beugrás kapcsán országos figyelem középpontjába kerül Mészáros Ági. A beugrás hiteles történetéről a korabeli sajtó így számol be: "Az elmúlt hét legérdekesebb színházi eseménye kétségkívül a fiatal szegedi színésznő beugrása volt. Van, úgy látszik mégis új a nap alatt, mert eddig csak olyan beugrások voltak ismeretesek, amikor egy színháznál megbetegedett valamelyik szereplő, s helyette egy másik vállalta el a szerepet próba és tanulás útján. Már ritkábban történt meg az, hogy valamelyik színház egy másik színháztól kért kölcsön szereplőt helyettesítésre. Most azonban tényleg olyan szerephelyettesítésről számolhatunk be, amely párját ritkítja. A Ludas Matyi című színdarab egyik főszereplője, Olty Magda megbetegedett és pedig a közvetlenül a kitűzött délutáni előadás előtt alig néhány órával. A színház tanácstalanul állt, mit tegyen, mert az előadást már nem lehet elhalasztani, mert a jegyek mind el voltak adva. A színház érintkezésbe lépett Dékány Andrással a szerzővel, s tőle kért tanácsot a darab sorsára vonatkozólag. Dékánynak mentő ötlete támadt. Eszébe jutott a darab szegedi előadása, amikor a premieren ő is jelen volt, s ahol a szóban forgó szerepet egy Mészáros Ági nevű igen tehetséges színésznő játszotta. Most már csak az volt a kérdés, hogyan lehetne érintkezésbe lépni Mészáros Ágival. Dékány felhívta telefonon a szegedi színházat, elmondta miről van szó, a színház igazgatója hamarosan meg is találta a fiatal színésznőt. Nem lehetett sokáig habozni. Az eredmény az volt, hogy Mészáros Ági azonnal autóba ült, följött Pestre, s pompásan eljátszotta a szerepet. A színházi előadás meg volt mentve, szerzők örültek s a fiatal szegedi színésznő ezzel a beugrással máris ismertté tette nevét Budapesten. Ki tudja, hogy ez a vendégszereplés nem egy pesti karrier kezdete-e?!" - kérdezi a színházi hetilap, a "Délibáb" munkatársa a lap 1939. május 20-ai számában. A beugrás tehát látjuk, pompásan sikerül, és a felzúduló taps hátterében már az első pillanattól fogva jól érzékelhető, hogy sokkal többről van szó, mint egy előadás megmentéséről. Mészáros Ági vasárnap délutáni beugrása után este Szegeden is fellép, mert anyaszínházában előadása van. Akárhogy siet, a késés kivédhetetlen. Sziklai Pipi hét órakor kimegy a függöny elé, s azt mondja a közönségnek: "A mi kis Mészáros Ágink a Nemzeti Színházban vendégszerepelt, már úton van vissza Szegedre, kérem a türelmüket és megértésüket." Amikor vagy két óra késéssel megérkezik és felmegy a függöny, óriási ováció fogadja, a publikum vagy tíz percig tapsol. "Édesanyám sohasem felejtette el, hogy Szegedről indult. Számára ez a város maga volt a csoda. Imádták itt az emberek" - mondja Voith Ági színésznő, a gyermek. A Nemzeti Színházban Németh Antal kitűnő társulatépítő, éles szemű szakember, azonnal felismeri Mészáros Ágiban a tomboló tehetséget, és nyomban szerződteti az ország első színházához. Kezdő fizetése százhúsz pengő. Ennek az összegnek a hatszorosát kínálják neki a Fővárosi Operettszínházban, ugyanabban az időben, a Nemzeti Színház ajánlatával párhuzamosan, ám ő mégis marad a Nemzetiben, mint annyi más kollégája. "Tudja, kedves - mondja Tasnádi Ilona, a színház művelt finom színésznője - aki ide kerül, az szegénységi fogadalmat tesz." A kor nagy sztárjai más kategóriában mozognak az anyagi megbecsülés terén. A Nemzeti szupergázsiját Bayor Gizi kapja, háromezer pengős havi fizetésével, amikor például ugyanakkor Karády Katalin esténként kap ezerkétszáz pengőt a Vígszínházban. Pusztán összehasonlításul említjük a két anyagi magaslatot, a skála csúcsán állókat, míg azért a 120 pengős kezdő fizetés sem kevés egy akkori átlagfizetéshez képest, de talán nem is sok. (Összehasonlításul: egy állami MÁV irodai alkalmazott visz haza 100-120 pengőt akkoriban.) Mészáros Ágira felfigyel a szakma, és a közönség Németh Antal fütyül a formaságokra Mészáros Ági esetében, hisz tudvalevő, hogy ez időben a Nemzeti fiatal utánpótlását a Színművészeti Akadémia adja. Németh mégis Mészárosban látja Somogyi Erzsi és Olty Magda utódját, és nem az Akadémián keresi a megfelelő tehetséget erre a szerepkörre. A feladat tehát nagy a fiatal és tehetséges színésznő számára, ám a feladatok fokozatosan, hónapról hónapra, évről évre nőnek. A kezdeti esztendőkben többnyire kisebb, apróbb szerepekben, gyakorta például szobalányszerepekben adódik lehetősége a bizonyításra olyan darabokban, amelyek a színház palettáján is a második vonalba sorolhatók. Ezeken az előadásokon formálódik, és csiszolódik viszont Mészáros Ági tehetsége darabról darabra. Játszik többek közt Rákosi Viktor "Elnémult harangok", Galamb Sándor "Sorompó", Kovách Aladár "Téli zsoltár" című darabokban, Zilahy Lajos "Süt a nap"-jában, Csepreghy Ferenc "Sárga csikó"-jában vagy Fejérvízi Béla "Elcserélt vőlegény"-ében, s ad ezekben kisebb-nagyobb szerepeket. Ungváry László partnereként egyszerűen elbűvölő szerelmespár női felét alakítja például Coubier szellemes komédiájában, a "Blöff"-ben, 1942 októberében, amelyet a Nemzeti Kamaraszínház tűz műsorára, Nagy Adorján rendezésével. Niccodemi: "A tacskó" A döntő nagy sikert, az áttörést egy cserfes, pimasz kis olasz lány megformálása hozza, Dario Niccodemi "A tacskó" című komédiájának címszerepében, amely 1943. április 14-én, Apáthy Imre rendezésében kerül színre. Eredendően a darabot "Tökmag" címen már bemutatta a Renaissance Színház korábban, ám ezúttal dr. Révay fordításában a Nemzeti Kamaraszínház "A tacskó" címmel tűzi műsorra. Főszereplője a kis bűbájos Scampolo, az utca gyereke, a kis vadóc lány, akinek azonban a lelke tiszta és a szíve úgy csilingel, mint a hegyi kápolnák harangszava. Niccodemi szerint a bűnök és aljasságok a zárt térben, a szobákban történnek meg, de Scampolo a parkok virágillataitól körüllengett padjain lakik. Ami a szívén, az a száján, nála a gondolat és a kimondott szó azonos, őt még nem fertőzte meg korunk betegsége, a képmutatás. Minden jelenet, minden mondat tisztán szublimált irodalom, és az alkotó zseni foszforeszkáló, villódzó színekben pompázó játéka - írja a korabeli kritika. "A Kamaraszínház előadása egyébként nagy-nagy meglepetés! Főleg Mészáros Ági szereplése avatja azzá (ő a címszereplő), aki ezt a kissé Pygmalion-szerű figurát annyi eleven színnel, természetes és helyenként szinte utánozhatatlan kedvességgel, a művészi kvalitásoknak oly döntő bizonyítékaival formálja meg, hogy megmondjuk őszintén: ennyit nem vártunk tőle. Valamilyen mélabús borongással ültünk be a nézőtérre, éppen az ő szereplése miatt, és ez a mufurcképű, pillanatnyilag feketéről szőkére változott, izgága, túlfűtött ambíciójú kis színésznő oly briliáns alakítással lepett meg bennünket, hogy kételyünk semmivé foszlott, és ezennel ünnepélyesen és korábbi zokszavainkat visszavonva kijelentjük: ezzel az alakítással a vidékről nemrég felkerült Mészáros Ági feltétlenül pestivé érett! Valódi Scampolo volt, a legszorosabb kontaktusban az író költői elképzeléseivel." - írja tehát Egyed Zoltán lapja, a "Film Színház Irodalom" 1943. évi 17-es, húsvéti száma. Alakítását a szakma is méltányolja, és az évad végén Farkas-Ratkó-gyűrűvel jutalmazza a Nemzeti Színház társulata. Játéka tehát beérett, és Mészáros Ági a "befutott" színészek, a Nemzeti Színház kiemelt színésznői közé tartozik eztán. Sikereit azonban a II. világháború egyre közelgő veszedelme szakítja félbe. Utolsóként Szigeti József népszínművében, "A vén bakancsos, és fia, a huszár" címűben formálja Lidit, tegyük hozzá, nagy sikerrel. Mészáros Ágiból - Voith Lajosné Veleszületett tehetsége, mint látjuk, hamar utat tör magának, de az egyre kedveltebb színésznő személyiségében mégis ott hordozza gyermekévei, a korai munkába állás nyomát, és a valódi, biztonságot adó család hiányát. Egész életére jellemző szeretetigénye által válik talán oly fontossá számára a szerelem, amely Voith Lajos főhadnagy személyében köszönt be életébe. Az egyébként népszerűsége ellenére zárkózott, magányos életet élő Mészáros Ágira olyan nagy hatást gyakorol a jóképű, szintén árva gyermekként felnőtt katonatiszt, hogy minden, őt a fiatalembertől óva intő jó tanácsok ellenére - merthogy az asszonynépre "igen veszedelmes" hírét költik városszerte - 1943. február 25-én hites felesége lesz Voith Lajosnak. A szerelmet, mint tudjuk, nem a szokásjog vezérli gyakorta. "Nagy esemény történt az Eszék utcában. Az aranyos, kis Mészáros Ági, a Nemzeti Színház kedvence nagyságos asszony lett. Voith Lajos százados vezette az oltár elé." A házasságkötést követő időben a fiatalok Ági szüleinél laknak. "... Édesapám akkoriban főhadnagyként Szegeden szolgált, és saját széket bérelt a színházban, ahová édesanyám előadásain senki más nem ülhetett. Mindig hatalmas virágcsokrot vitt neki. A közönség is izgalommal figyelte a kapcsolatukat, édesanyám még leveleket is kapott, amelyek arra figyelmeztették, Voith Lajossal vigyázzon, mert nagy nőcsábász. Végül mégis hagyta, hogy édesapám elcsavarja a fejét, olyannyira, hogy feleségül ment hozzá" - meséli Voith Ági, aki talán a legnehezebb időkben, 1944. március 17-én érkezik meg szüleihez. A háború talán ekkor éri el végleg a hátországot is, hisz az országossá váló bombázások az év vége felé szinte folyvást pincékbe kényszerítik a lakosságot. Állandósul a szovjet hadsereg éjjel-nappal tartó ágyúzása, és az ezzel párhuzamos bombázások csak a félelmet növelik. Az addigra már a fővárosban élő Voith család számára a pasaréti filmgyár közelében dr. Németh Antal Tárogató úti villájának a pincéje ad menedéket, és itt éri őket a háború vége, Dayka Margittal, Szörényi Évával, Tolnay Klárival, Bulla Elmával, Tőkés Annával együtt. Szem- és fültanúja, amikor bombatalálat éri a filmgyár földalatti raktárait, ahol őrizték az 1945 előtti filmek valamennyi ún. nullkópiáit, a napokig égő tűzben veszett oda Mészáros Ági kevésszámú filmjeinek is a törzskópiája. Újrakezdés 1945 után A háború befejezését, és kétévnyi játékszünetet követően Mészáros Ági Szimonov "Orosz emberek" című színdarabjában Válját, az orosz sofőrlányt formálja a Nemzeti színpadán először, 1947-ben, újrainduló pályája kezdetén. Szerepei másik vonulataként klasszikus darabokban is látható, mint például Moliere "A nők iskolája" című művének Ágnes-szerepében Major Tamás oldalán játszik, a rendező pedig Hont Ferenc. "A nők iskolájának Ágnese vetekszik a legjobb mai külföldi alakításokkal, szakértők szerint még a franciát is felülmúlja" - mondja Szücs László. Ágnessel új irány születik művészetében, és e Moliere-alakot követően olyan színdarabokban bizonyítja drámai tehetségét, sajátos, természetes, belülről sugárzó humorát, mint a "Férjek iskolája", "Kényeskedők", "Dandin György" és a "Tartuffe", amelynek Dorine-ját jeleníti meg. A Moliere-szereplők mellett Shakespeare és Shaw alakjait formálja meg: a "Sok hűhó semmiért" Beatricéje 1946-ban, majd a "Vízkereszt" Violája 1947-ben, a "Szentivánéji álom" Puckja 1948-ban, majd az "Ahogy tetszik" Rosalindája; szintén 1948-ban a "Warrenné mestersége" című Shaw-darabban ő Vivie, később a "Pygmalion" Elizájaként Básti Lajos és Balázs Samu társaságában látható színpadon, majd pedig a "Barbara őrnagy" címszereplője, már 1960-ban. De remek játékot produkál Beaumarchais "Figaró házasságá"-ban Zsuzsiként (1950. október 12.), vagy Goldoni "Mirandolina" című darabjában, amely alakítását Illés Endre méltatja: "A csontjáig csupa kedvesség, tréfa, szépség, ironikus okosság, s egyetlen hangsúlyában egyetlen mosolyában vagy szemöldökrándításában sem oktató, erkölcsös, polgári hősnő. Csak fény és játék, nincs árnyéka." Játékában tökéletesen tükröződik lénye tisztasága, és veleszületett, ösztönös tehetségével formálja meg mind a szobalányokat, a népi figurákat, és bájos természetességgel ível át a Moliere-naivaszerepek és a bonyolult komikus szerepek megformálásáig, s ezzel megtöri a róla kialakulni készülő "hamvas, üde naiva"-képet. Sokszínűségének köszönhetően a kor kritikusai számára művészi személyisége megfoghatatlanná válik, s bár a szakmai kritikák egyfajta "cukrosbaba" skatulyát szánnak neki, ő mégsem fogadja el ezt, elszántságával, apró, törékeny alkatával, kislányos bájával tovább hozza ragyogó alakításait tragikaként is. Kirándulás az Operettszínházba A zenés szerepek hiányát pótlandó például 1947 augusztusában váratlanul egy operett-szerepre cseréli fel Shakespeare és Moliere urak klasszikusait egy rövid időre, hogy mint tűzrőlpattant szubrett csodálkoztassa meg híveit. Szántó és Szécsén operettjében játszik, "a tusfekete Ági ebben a szuperszubretti minőségben estéről estére olyan dörgő tapsokat arat, hogy becsületére válhatna bármelyik hétpróbás ősszubrettnek" - írja Földényi a "Színház" című folyóirat hasábjain. (Színház, 1947. 32. sz.) Ám nem ő az egyetlen, aki a prózai vonalról érkezik a darabhoz, mert Tolnay Klári is komoly prózai szerepből disszidál a primadonnai szerepkörre, Básti Lajos pedig hősszerelmesi sarzsijáról mond le a bonviván szerepkör kedvéért. "Talán nem véletlen, hogy pont ezt a szerepet játszom - mondja Mészáros Ági -, vidéki színésznő koromban, amikor időnként énekes naiva is voltam, Szegeden játszottuk ezt az operettet. Akkor én Tolnay Klári mostani szerepét játszottam és egy kicsit mindig irigykedve néztem a szubrett működését. Most is, amikor Fényes Szabolcs ezt a szerepet kínálta fel nekem, pillanatra meglepődtem, de elfogadtam. ... igaz, vissza akartam aztán adni a szerepet. Nagyon meg voltam ijedve, féltem, hogy nem tudok megbirkózni vele, mert rájöttem, hogy az operett műfaj külön "szakma" a színház világában. Ehhez nem elég csak jó színésznek lenni, sok minden kell még hozzá, amiről a prózai színésznek fogalma sincs. Most azonban boldog vagyok, hogy játszom, és sikerem van, de azt is értem, hogy miért kapnak az operettszínészek nagyobb gázsit, mint a többiek..." Mészáros Ági és a film A filmgyártás újraindulásánál jelen lenni neki különleges élmény, már csak azért is, mert a pasaréti stúdiók pincéjében vészelte át a nehéz heteket. Óhatatlanul szemtanúja az ötvenesztendős magyar filmgyártás pusztulásának, a saját két elkészült filmjének nullkópiájával egyetemben. Találat éri mindkét föld alatti filmraktárat, amelynek pusztulása egyben számos magyar film pusztulását is eredményezi. Alig marad a filmgyárnak ép fala, romokban hevernek a stúdiók, az eszközök jó része is elpusztult. Ezért a halottaiból feltámadó magyar film talán számára mindenkinél nagyobb boldogságot jelent. Korábban, 1945 előtt, csupán két filmprodukcióban szerepel, annak ellenére is, hogy minden rekordot megdönt az akkor gyártott magyar filmek száma. Tucatnyi, a film számára felfedezett színésznő között nem találjuk ott Mészáros Ágit. Az ún. "Film Noir" időszaka nem kedvez Mészáros Ági kedves, barátságos és huncut személyiségének. Mindössze két filmben játszik, Cseréphy Arzén rendezésében egy hazafias drámában és Apáthy Imre egy meglepő hangvételű komédiájában, ám mindkét film megsemmisült. Nem látható ma sem. 1948-ban lép először kamerák elé ismét, és alig másfél év leforgása alatt három olyan filmet forgat, melyek szinte példaként sűrítve őrzik színészetének sajátosságait, három színt villantva fel művészi palettájáról: megrázóan hiteles parasztleányka a "Talpalattnyi föld"-ben, fergeteges szubrettként játszik a felejthetetlen "Mágnás Miská"-ban Gábor Miklós oldalán, és egy bonyolult karakterszerep megformálása hárul rá a Móricz-regény filmadaptációjában, az "Úri muri"-ban. Mészáros Ági kiemelt filmszerepei A "Talpalatnyi föld" az államosított magyar filmgyártás első alkotása, amely Szabó Pál regényéből készül, és az 1930-as évek szegénységben élő magyar falusi világát, "a kulákság, a kizsákmányolás és a szegényparasztok ellentétét" idézi. A már-már anekdotikus körülmények között, de a forrongó, vajúdó korszakra nagyon is jellemző zűrzavaros körülmények között született, mégis a magyar filmgyártás egyik jeles alkotásává lesz. Mészáros Ági Juhos Marika-alakja megrendítően magával ragadó, érzékeny játéka, lírai megközelítése, örömei és fájdalmai lélektanilag is alátámasztják, hitelessé teszik ennek a fiatal parasztlánynak a felszabadult lázadástól a tragikumig ívelő sorsát. A parádés szereposztás hozzájárul a film korabeli sikeréhez (Vízvári Mariska, Lehotay Árpád, Molnár Tibor, Soós Imre, Szirtes Ádám). Bár elkészül a film folytatása is "Felszabadult föld" címmel 1950-ben, ennek fogadtatása már nem üti meg a korábbi mércét. 1955-ben még forgatásra kerül "Az élet hídja" című film Mészáros Ágival, amelynek egyik érdekessége, hogy míg előző filmjeiben állandó partnere Szirtes Ádám, itt Görbe Jánossal látható a filmvásznon. E filmmel zárul Mészáros Ági gyorsan felfelé ívelt filmes karrierje, amelyet 6 évnyi szünet követ. Színpadon és filmen - szovjet hősnőkként... 1945 után az akkori világ egyik legnagyobb hadserege szállja meg az országot. A jaltai szerződés megpecsételi e térség lakóit, még ha adott pillanatban felszabadulásról is beszélnek az időszakról. A megszállókkal szembeni lojalitás jeleként a hivatalos kormányzat preferálja a szovjet kultúrának a kedvező színű bemutatását. Ám a szovjetrendszer globális ráerőltetése az országra mégis éveket vesz igénybe. A Nemzeti Színház vezérkara pedig, talán több mint lojalitásból, kezdetben az akkor még oly rózsaszínűen ható rendszer mellett kardoskodva műsorra tűz számos olyan darabot, amely a szovjet, a szocialista rendszert népszerűsíti. Később ez már követelmény lesz. Ezekben a tematikus darabokban találják meg Mészáros Ági helyét, igen korán már. Ma derülünk azon a naiv dramaturgián, amely során a főszereplő például "telefonon kér tanácsot Rákosi Mátyástól" valamely ügyben a színpadon. Vagy Lenin töprengő alakja tűnik fel másutt, de a szép traktorista lány a kolhozból is hétköznapi szereplővé lesz ebben a korban. Játszik az "Orosz emberek" című színdarabban, és ezzel, Válja szerepével veszi kezdetét Mészáros Ági munkás hősnőinek megformálása, 1945-ben. Ezt újabb olyan feladatok követik, amelyekben a zárt világ figuráit kell a valóságot is fedően, ugyanakkor az emberekben élő álomképeket is tükröző módon életre keltenie. Ilyen Jack Kirkland "Dohányföldek" című darabjának Ellie-je, majd 1949. december 21-én a Nemzeti Színházban bemutatásra kerülő Pavlenko "Boldogság"-ának Lénája. De a tematikus filmek is megtalálják a kitűnő színésznőt. 1950-ben forgatják vele a "Kis Katalin házassága" című filmet, amelyben Mészáros Ági a címszerepet hozza. 1951-ben viszik színre Fu-Ko "Harcban nőtt fel" című művét, amelyben Mészáros az alázatra szoktatott, halk szavú, mégis hősies jellemű asszonyt formálja, aki "a felszabadulásért minden áldozatra kész kínai asszony jelképévé magasztosul" - írja Vázsonyi Endre. Kornyejcsuk "Ukrajna mezőin" című darabját 1953-ban láthatja a színházkedvelő közönség, s Mészáros Ági Katyerinájáról, a szép traktorista lányról így szól Horvai István rendező: "Olyan szovjet lányt hoz a színpadra, aki nem csak a munkáján keresztül példaképünk, de emberszeretete, harcossága, kulturáltsága, derűje is utat mutat fiatalságunknak." A példaképteremtés az egyik legfontosabb szempont abban a társadalmi rendben, amely a sok ezer éves istenhitet elavult dogmának tekinti, és sarokba dobja templomostul és internált papságával együtt. Ám az így keletkezett űrt kapkodva, és a művészetek, elsősorban a színház és a film világával kívánja pótolni, és az ezredéves erkölcsiséget egy-egy ideális példakép behelyettesítésével látja elfogadhatóvá tenni. Az ateizmus eme válfaja csak ideig-óráig bír fennmaradni, és talán a vártnál is hamarabb jön a nagy összeomlás ideje. 1953-ban Osztrovszkij "Vihar" című ötfelvonásos drámájában alakítja az egyik főszerepet, a változatosság kedvéért itt is Katyerinát formálva, Major Tamás és Kazimír Károly rendezésében, Bessenyei Ferenc, Tőkés Anna, Básti Lajos, Makláry Zoltán és a fiatal kolléganő, Ferrari Violetta partnereként. Aztán a volt Belvárosi Színház helyén megalakult Katona József színházbeli vendégszereplés Shaw "Pygmalion"-jában igazi felüdülést jelent számára, 1953 tavaszán. Lizi Doolittle, a szegény kis virágáruslány szerepe színháztörténeti jelentőségű, pályájának is egyik mérföldköve; Gellért Endre rendezésében, Upor Tibor díszletei között, olyan partnerekkel, mint Ladomerszky Margit, Básti Lajos, Balázs Samu. 1954 kora tavaszán, még a télvégi hidegekben, nemritkán napi 12-15 órán át forgatják a Déry Tibor kisregénye alapján készült, "Simon Menyhért születése" című filmet. Embert próbáló a Bükkben, a bánkúti menedékházban állomásozva, pihenés nélkül teljesíteni, művészi munkát végezni. Várkonyi Zoltánnak, a rendezőnek különösen nagy feladat az éjszakai fagyban és havazásban beállítani egy-egy jelenetet. A természet közepén megtalált filmes motívum bevilágításához például 12 ökör húzza fel a generátort, az áramfejlesztő készülékeket, hogy a megfelelő helyen dolgozzanak a lámpák. Simon Menyhért, az erdész, Szirtes Ádám. Feleségét, Simonnét alakítja Mészáros Ági; Pécsi Sándor, Barsi Béla, Solti Bertalan partnereként. Tisztának maradni egy kétes korban Mészáros Ági emberi és művészi mivolta elválaszthatatlanul fonódik össze élete és szerepei különös egységében. A kis árva lányból lett népszerű színésznő hivalkodás nélkül éli meg és kezeli a történelem kétes helyzeteit, mindvégig megtartva önmagát és azon jellemvonását, hogy ahogyan tud, segít másokon. Talán túlzásnak hatna mindez, ha nem ismernénk már többször említett gyermekkorát, amelyet feledni sosem tud, hiszen az ebből hozott hatások egy életre kihatnak. Segítő szándékában partnerre talál férjében, Voith Lajosban, és együtt segítenek anyagilag Kalmár Ödönnek, az egykor őket is eskető papnak, vagy éppen kitelepített családokat hoz vissza Mészáros Ági, párja pedig a háború alatt több száz zsidót bújtat biztonságos helyen. Mészáros Ági népszerűségével sohasem él vissza, mértéktartó józansággal kezeli a sztárállapot pillanatnyi sodrását. Talán egyetlen terület, a másokon való segíteni akarás az, ahol él összeköttetéseivel, ismertségével. Megszámlálhatatlan esetben jár közben hozzá forduló kitelepítettek ügyében. Bár Rákosi és köre nyaralót és villát ajánl a művésznőnek, ő ezt nem fogadja el, inkább vállalja a házaspár, hogy saját erejéből felépíti a Ménesi út 79. szám alatti házát, és idővel Tihanyban kis telket vásárol. Mészáros Ági a népszerűség talán egyetlen, számára is élményt jelentő kiváltságaként külföldre utazhat akkor, amikor a vasfüggöny lezárja, sőt blokkolja az országok közti határokat, így jár tanulmányúton a Szovjetunióban, később pedig Olaszország szépséges tájait és különleges világát csodálhatja meg. A pálya delelőjén - az első Kossuth-díj Klasszikus szerepek sora várja, amely méltó módon kompenzálja az akkori mind színpadon, mind pedig filmekben egyre gyakrabban neki szánt szerepkört. Színpadon a Shakespeare-drámákban teljesedik ki igazán művészete. Puck szerepe például korántsem idegen számára, hiszen kezdő színésznő korában, 1938-ban, már játszotta Szegeden, másrészt Shakespeare koboldfigurája az alkotás titokzatos erejével íródott Mészáros Ági személyére. "Ahogy Jászai Mari született Elektra volt, ahogy Bajor Gizi immár mindörökre a legnagyobb Lady, Mészáros Ági minden idők legtökéletesebb Puckja marad" - írja róla Ézsiás Erzsébet. "A gyorslábú kobold szélsőséges játékok lehetőségeit kínálja a színésznek. Lehetne olykor nyugodtan okos, simán ravasz is az elbeszélő, jelentő replikáiban, majd lelkendező, loholó szolgálatkészség, utána pedig önfeledt, konok, engedetlen csínytevő, aztán meg a természetben rejlő varázslatot átérző sejtelmes fény és végezetül a játékot bezáró, epilógus-felmondó egyszerű színész. Nem könnyű kitérni e sok szín tarkaságának csábításai elől! (...) Mészáros Ági Puckja okos ösztönnel kerüli el a tarkaságot. Egyenes vonalú, egységes alakítás ez a Robin, levegőt hoz a színre, embert mutat a talányos figurában, valóság tud lenni a költői álom varázsos éjszakájában is" - jellemzi alakítását Szücs László. A "Szentivánéji álom" új előadása 1948-ban kerül bemutatásra a Margitszigeten kitűnő szereposztással: Titániát Bayor Gizi, Oberont Ungvári László, Hyppolitát Sulyok Mária, Theseust Básti Lajos, Helénát Barta Mária, Demetriust Somogyvári Pál, Lysandert Gábor Miklós, Hermiát Ilosvay Katalin, Zubolyt Ladányi Ferenc formálja, Mészáros Ági Puckja mellett. Mészáros Ági ezen alakítása talán a legkimagaslóbb Shakespeare-interpretáció pályája során, de nem feledhető Beatricéje a "Sok hűhó semmiért"-ben vagy Violája a "Vízkeresztben", majd pedig Rosalindája az "Ahogy teszik"-ben. A Shakespeare-szerepek sokféle előadásmód lehetőségét rejtik magukban, Gyárfás Miklós szakértő jellemzése jól tükrözi, hogy hogyan adja vissza Mészáros Ági Shakespeare figuráit: "Mészáros Ági tökéletesen megformálta Beatrice alakját és közben hűséges maradt a költészethez is. Nem játszik meg minden szót, nincs mozgása, nincs tekintetváltása, csak olyankor, amikor a szöveg - és természetesen a szituáció - megkívánja. Ritmusa van a beszédének, érezni a verssorok lejtését és emelkedését, a szöveg játszi könnyedségét, legbelsőbb fordulatait. Jó hallani ezt a szövegmondást, s ezzel nemcsak a shakespeare-i muzsika nyer, hanem Beatrice alakja is. A költő csapongó fantáziája realizálódik Mészáros Ági játékában. (...) ...Beatrice alakjának megrajzolása közben egyben Shakespeare költészetének tolmácsolója is." Shakespeare-alakításaiért, valamint Pavlenko "Boldogság"-ának Léna-szerepéért 1950-ben megkapja a Kossuth-díjat első ízben, de ugyanezen esztendőben jutalmazzák az Érdemes Művész kitüntetéssel is. Mészáros Ági, az 1950-es évek filmcsillagaként Mind művészként, mind pedig ideálként különleges helyet tölt be az 1950-es évek hazai kulturális életében. Örökifjú, bájos arca és sugárzó, tüzes barna szemei, apró, törékeny termete, és nem utolsósorban veleszületett ösztönös játéktehetsége, párosul az új éra személyiségideáljával. S bár ő nem készül tudatosan rá, ennek ellenére is tökéletesen beleillik abba a népi eszményképbe, amelyet a rendszer megvalósítandó modellként kezel. Ráhúzott szerepkörében művészete tökéletesen visszaadja az elvárások korlátai közepette is a kor hangulatát és közérzetét, és hiteles, őszinte játékával rövidesen az időszak egyik kedvelt színésznőjévé lesz. Adottságaira építve az akkori kultúrpolitika részben vele kívánja hitelesíttetni azt az új típusú munkáslányképet, amelyet helyesnek gondol, a sematikus filmek garmadában. A sematizmus csapdájában vergődve A tematikus gondolkodás egyik jó példájaként említhető a "Kis Katalin házassága" című filmje, amelynek már az alapszituációjára - ma azt mondanánk -, hogy nem életszerű. A materialista világkép egyik ködös realitása, és elérési pontjait egzaktan sohasem meghatározható szocializmus felé pusztán csak törekedni lehet a kor emberének. És ebben a távoli elérésű szocializmusra törekvő idealizált világban él Kis Katalin is (Mészáros Ági), aki a haza szolgálatára öntudatosan törekvő munkáslány, és aki viselkedésével, az egyes szituációkra adott reakcióival az oly általános sablonos mentalitástól eltávolodva mégiscsak megfelelni igyekszik a társadalomnak, és persze férjének is. "Személyiségének varázsa átüt a legsematikusabb figurán is. ... A legtermészetesebb magyar színésznő volt: önmagát tudta adni az egyéniségétől távol álló szerepekben is. Ezért érezzük őszintének alakítását negyven év távolából is..." - írja Mészáros Ágiról Ézsiás Erzsébet róla írott könyvében. A színész pedig teszi a dolgát, legjobb tudása szerint formálja meg a figurákat és játszik, azzal együtt is, hogy mindannyiunk tudja, a valóság ugyanekkor teljesen mást mutat, mint azt a filmeken láttatni enged magából a rendszer. Mészáros Ági maga is jól tudja ezt, és ezen oknál fogva kellően józan rálátással kezeli kiemelt helyzetét. Allűröktől mentes, továbbra is szerény életet él, és akkor sem ragadtatja el magát, amikor közönsége üvöltve, őrjöngve tombolón követeli őt vissza a színpadra előadás után, és ekkoriban popsztárok híján színésznőért rajong a közönség - amelyhez azonban elengedhetetlen "kellék" persze személyiségének az a különleges és egyéni varázsa, amely oly sokakat rabul ejt. Kitörést ebből a kényszerű filmes sematizmusból Várkonyi Zoltán két filmszerepe jelent. Az egyik, a "Simon Menyhért születése" című filmben Szirtes Ádám oldalán játssza az asszonyi helytállás és bátorság mozzanatait, apró kis gesztusokból, szemvillanásokból felépített, gyakran finom humorral táplált szerepét. 1955-ben pedig Moliere "Dandin György"-ét viszi filmre Várkonyi, megelevenített színházként, amelyben megismerhetjük ma is Mészáros Ági klasszikus vígjátéki szerepformálásának stílusjegyeit. Durcás, ravasz és érzéki "Angyalka"-alakítása vérbeli Moliere-figurát teremt. A második Kossuth-díj Az 1950-es évek színjátszására erőltetett tematikus darabok sora mellett elvétve lehetőség nyílik igazi mélységek bemutatására is. A szovjet-orosz szerzőktől talán több is mint "illett" játszani, és a szocialista embertípus árnyalt bemutatása színdarabokon elsődlegességet élvez mindenfajta más rendezőelvvel szemben. Az 1950-1953 közötti erőteljesebb szakaszt követően, egyfajta enyhülésként, 1954-ben már enged egy kicsit a szorításból a rendszer. Ám ez egy olyan színházban, mint a nemzet első színháza, csak halvány pontokon érezhető. Talán épp ennek az "enyhülésnek" köszönhetően kerül 1954-ben bemutatásra a "Vihar" című Osztrovszkij-darab, amelyben Katyerina összetett alakját formálja meg Mészáros Ági tökéletes ráérzéssel, a mélyen vallásos, és a kor korlátjai közül kitörni készülő, szabad élet után vágyakozó drámai figurát, aki: "...emberi módon szeretne élni ebben az embertelen világban. Ember szeretne maradni, olyan ember, akinek nem kell hazudnia azért, hogy tűrhetővé tegye az életét" - vallja Katyerináról maga Mészáros Ági. Bár e vallomás a szerep vallomása, de akaratlanul irányul mindeközben magára a korra, melyben a történet játszódik. Az emberek sokszor kényszerű hallgatása átszövi az emberek mindennapjait, s Katyerina alakja felvillantja előttük, s talán hallgatólagosan elő is hívja azt, amit egyébként kimondani nem lehet: a szabadság és az igazság vágyát. Mészáros Ági ezen alakításáért 1954-ben megkapja második Kossuth-díját. A magyar drámák hősnőjeként Shakespeare és Moliere alakjai mellett hazai alkotások hősnőit is hitelesen és sikerrel jeleníti meg. Pályája egyik kiemelkedő pontját jelenti Móricz "Úri muri" című darabja Rozikájának megformálása, valamint Illyés Gyula "Dózsa" című művének Anna-szerepe. 1948. december 17-én, Gellért Endre rendezésében kerül színre a Nemzeti Színházban az "Úri muri", olyan szereplőkkel, mint: Szörényi Éva, Rajczy Lajos, Somlay Artúr, Tompa Sándor, Ungvári László, és később Bessenyei Ferenc (1954-ben). Mészáros Ági Rozikája sokak emlékében megmaradt nevéhez fűződően, ebben kétségkívül jelentősége van a mű megfilmesített változatának is. De ez esetben is a szerep és a színésznő tökéletes találkozása az, amely végül is a maradandó sikert eredményezi. A sorsával elégedetlen, ám a kitörésre egyetlen természetesnek ható utat - teste áruba bocsátását - találó leányt Mészáros Ági "... remek beleéléssel eleveníti meg, élesen kibontva az alak legrejtettebb tulajdonságait is, s a tettek legmélyebb rugóiig leásva. Nagyszerű alakítása a legfinomabb árnyalatokat is visszaadja s anélkül, hogy túlpolitizálná e figurát, mégis sikerül kritikai eszközökkel ábrázolnia" - írja Bárány Tamás. Mészáros Ági és az Illyés-darabok Az Illyés-drámák sorában az első a "Lélekbúvár" című, 1948-ban, Gellért Endre rendezésében. 1948. november 13. a bemutató dátuma, és kezdetben még Barta Mária játssza a címszerepet, amelyet később vesz át Mészáros Ági, aki egyébként Bárány Klára doktornőként látható színpadon. Az Illyés-darabok sorában 1952. május 22-én "Az ozorai példa" című színdarab következik, s ennek bemutatója alkalmával ismeri meg tulajdonképpen egymást személyesen is Mészáros Ági és Illyés Gyula. A találkozás aztán idővel talán többé is, mint munkakapcsolattá alakul. A "Dózsa" című Illyés-drámában Mészáros Ági Annát formálja, amelyet az író már eleve a művésznőre igazít. Mészáros Ági kérésére kap nagyobb súlyt Anna szerepe, s Illyés neki írja a végső monológ által megrendítő erővel bíró zárást a darab végén. 1956. január 6-án mutatja be tehát a Nemzeti társulata a "Dózsá"-t, amelyben Mészáros Ági ismét bizonyíthat, hogy sokkal több rejlik benne a korábbi kasztba sorolásánál, és hogy igazi nagy művésznő a magyar színjátszás egén. Kitérő: Major és Gellért közti ellentét A Nemzeti Színházon belül meghatározó Major Tamás szava akkoriban, és nem csak direktorként. A színházon belül kialakult egyfajta rend, azon a téren, hogy az Illyés- és Németh László-darabokat Gellért Endre rendezi. Majornak azonban kétségei vannak Illyés Gyula drámaírói mivoltát illetően, így folyvást ellenzi darabjai bemutatását. Ahol tud, ott gáncsoskodik ez ügyben. Ez a színfalak mögött zajló konfliktus idővel megjelenik a műsortervben is. Major és Gellért Endre között nézetkülönbség alakul ki. A dolog azonban nem egy hétköznapi munkahelyi ellentét, hanem a Major Tamás által képviselt hatalom és a másképp gondolkodó kisember egyenlőtlen és eleve kudarcra ítélt viszonya. Gellért játszatná a darabokat, ezzel szemben Major folyton az alacsony nézettségről beszél, hogy - bár rövid ideig, de - sikere van a "Lélekbúvár"-nak, "...bizonyos körökben, egy-két előadásra szólóan nagy sikere volt", Major mégis hamar leveszi a műsorról. Gellért szerint talán túlontúl is hamar. "Az ozorai példa" bemutatójának fogadtatása is ellentmondásos, Bóka László irodalomtörténész így ír a darabról: "Az ozorai példa előadása is átgondolatlan, hamari munka. ... Mintha dramaturgok, rendezők végre a kígyóbűvölővel találkoztak volna, alélt tehetetlenséggel táncolták körül Illyés darabjának még a hibáit is. ...a szavakat meg kellett volna egy kicsit ritkítani, az előadás tempóját ütemesebbé kellett volna tenni ahhoz, hogy ez az inkább epikus, mint drámai remekmű igazi drámai hatást tehessen." Bóka a darab kevés pozitívuma közé sorolja Mészáros Ági játékát, sőt kifejezetten dicsérő szavakkal illeti... 1956 - és következményei Pályája azonban törést szenved a kialakuló történelmi helyzet következtében, az 1956-os események okán. A konfliktus és a későbbi megtorlás kiváltó oka egy később soha vissza nem vont rádióbeszéd. Elhangzik ugyanis a Magyar Rádióban egy felhívása, a magyar színészek nevében, amelyért később pokolra kell mennie... Mészáros Ági maga vallja, hogy 1956. október 29-én Hont Ferenc hívja be a Parlamentben berendezett ideiglenes rádióstúdióba, hogy szóljon az ország népéhez - nyilvánvaló, hogy népszerűségére és az emberekre tett hatása okán kerül előtérbe személye. Elhangzik a később sokszor a szemére vetett mondat, beszédének részeként: "... addig nem lépek színpadra, amíg itt vannak az orosz csapatok". "Hont Ferenc hívott, hogy menjek el vele a Parlamentbe, berendeztek ott egy ideiglenes rádióstúdiót, beszéljek az ország népéhez, szavaljak vagy mondjak valamit, amit akarok. Engem szeretnek, hallgatnak rám. Hát elmentem. Óriási felfordulás volt, szaladgálás, a szomszéd helyiségben tanácskoztak a politikusok. A stúdióban néhány soha nem látott arc fogadott, egyedül Máriássy Juditot ismertem fel közülük. Rám is átragadt a többiek izgalma, és akkor azt mondtam a mikrofonba, hogy addig nem lépek színpadra, amíg a szovjet csapatok itt vannak nálunk. ... Én akkor azért mondtam azt a mondatot, mert attól tartottam, hogy a régi rendet akarják restaurálni." 1956. október 29. - Magyar Rádió - Teljes szöveg "Október 29. 16.00 Most Mészáros Ági Kossuth-díjas színművésznő áll a mikrofon előtt. Most nem egy színész, hanem egy magyar anya áll a mikrofon előtt. Az elmúlt években és az elmúlt békegyűlésen hangoztattam, hogy féltem gyermekeink jövőjét. Azért küzdöttem és akarok küzdeni, hogy ne folyjon többé drága magyar vér. Az elmúlt tragikus napok komolysággal, de egyben ... biztosítják ... így tovább nem mehet. Ezt mindenki tudja. Ebben az országban csak úgy élhetünk, ha mi magyarok magunk intézzük sorsunkat. Ezt csak abban az esetben tudjuk, ha a szovjet csapatok elhagyják hazánkat. Az elmúlt években annyi ígéretet kaptunk, amiből semmi sem lett. Hiszek benne, hogy ezúttal az ígéret nem marad üres szó. Én a magam részéről csak akkor fogok tovább dolgozni, ha ez az ígéret a legközelebbi napokban valóra válik." (Forrás: "A magyar forradalom és szabadságharc a hazai rádióadások tükrében" - Free Europe Press, New York). Mészáros Ági mondata színészsztrájkot generál A beszéd egy mondatát kiemelve, a frissen nyomott "Hétfői Hírlap" közli is nyomban, még 1956. október 29-én. Egy, a "Szabad, igaz rádiót" követelő, illetve a hazugságoktól mentes hírközlést dicsérő cikk alatt jelenik meg, ezzel a kiemelt címmel: "Hétfőn megváltozott a hangja". "Mészáros Ági hétfő délután 4 órakor nyilatkozott a Magyar Rádióban: "Ameddig szovjet csapatok vannak, ne szóljon egyetlen magyar színész sem." Az idézett mondat azonban igazán másnap terebélyesedik ki, amikor október 30-án 11-órakor, a Nemzeti Színházban meghirdetett gyűlésen kimondják a színészek és színházak képviseletében megjelentek, hogy "nem folytatják munkájukat a színészek, míg szovjet csapat van Magyarországon. Küzdenek mindennemű restauráció ellen. Nem dolgoznak, míg megnyugtató módon fel nem oszlatják az ÁVH-t (Állam Védelmi Hivatal) és felelősségre nem vonják a bűnösöket, s nem biztosul a Szovjetunióval való teljes egyenlőségen alapuló független viszony." (Forrás: Igazság, 1956. október 30.) Az említett gyűlésen egyébként a Nemzeti, a Madách, és a Néphadsereg Színházának küldöttei, valamint az Operaház delegált képviselői jelenlétében megalakuló Színművészek Nemzeti Bizottsága fogalmazza meg Mészáros Ági szavai nyomán a fenti közleményt, számos helyszíni felszólalással és szövegmódosítással egyetemben is. A hozzászólók között találni Darvas Ivánt, a Madách Színház delegáltját, aki formai változtatásokra tesz javaslatot, vagy hozzászól Illyés Gyula is, aki elvek helyett tényeket követel, és ugyancsak hozzászól Szörényi Éva is, aki tiltakozik a rádióban leforgatott régebbi hangfelvételeinek akkori adása ellen, és követeli mások nevében is, hogy az ilyesfajta szándékos hangulatkeltés szűnjék meg. Felszólítják rádió útján az ország valamennyi színházának művészeit, alakítsák meg mindenütt a színházak forradalmi bizottságát és vegyék fel a kapcsolatot a Színművészeti Szövetséggel. A Színművészeti Szövetség által képviselt sztrájk tehát az így létrejövő forradalmi bizottságok útján rövidesen országos méreteket ölt. Erről számol be egyebek közt a korabeli "Magyar Nemzet" Losonczy Géza szerkesztésével 1956. október 31-ei számában. (Megalakult a Színművészek Forradalmi Bizottsága) A lapokban közzétett, hat pontból álló felhívás első pontja mindjárt a Mészáros Ági által előző nap felvetett kérdést rögzíti: "1. A magyar művészek mindaddig nem hajlandók a színházakat megnyitni, amíg az utolsó szovjet katona el nem hagyja az ország területét." Mészáros Ági nyilatkozata 1956. november 1-jén. Az Obersovszky Gyula főszerkesztése alatt álló "Igazság" című lap 1956. november 1. csütörtöki számának 4. oldala tartalmazza Mészáros Ági nyilatkozatát, amelyet szükségesnek vélt a művésznő közzé tenni a rádiónyilatkozata kapcsán. "Szerdán (okt 31. szerk.) délelőtt felkereste szerkesztőségünket Mészáros Ági azzal a kéréssel, hogy nyilatkozatának adjunk helyt az Igazság hasábjain. Alább közöljük a nyilatkozatot: - A Hétfői Hírlap 1956. október 29-ei számában közölte a rádióban elhangzott nyilatkozatomat. Az én szövegem fölött a következő vastag betűs címet olvastam: HÉTFŐN MEGVÁLTOZOTT A HANGJA. Megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy az olvasók egy része ezt a címet úgy értelmezte: politikai szélkakas vagyok, az én hangom változott meg hétfőn. Azonnal telefonáltam Boldizsár Ivánnak, a Hétfői Hírlap főszerkesztőjének, hogy magyarázatot kérjek. Boldizsár bocsánatot kért, és közölte velem, hogy a kifogásolt cím folytatása az én nyilatkozatom fölé tördelt cikknek, amely épp a rádió hazug hangja ellen tiltakozott. A hangváltozás tehát a rádióra vonatkozott, amely hétfőn már közölte az én nyilatkozatomat is. Sajnálatos, hogy a lap tördelésében ezt a szándékot sok egyszerű, az újságírás technikai vonatkozásaiban járatlan olvasó félreértette. Elfogadom Boldizsár Iván magyarázatát, hiszen nekem is az a meggyőződésem, hogy a Hétfői Hírlap nem engem, hanem a rádiót akarta - akkor még teljes joggal - támadni. Jelen nyilatkozatom közlését azért tartom szükségesnek, hogy minden olvasó, aki a szerencsétlen tördelési eljárást félreértette, meggyőződjék a valóságról." Budapest, 1956. október 31. MÉSZÁROS ÁGI. Obersovszvky Gyula újságja még egy kis írást is közzétesz a nyilatkozat után, amelyből elég világosan kiderül a művésznő elszántsága rádióban tett nyilatkozatával kapcsolatosan. "A Hétfői Hírlap a forradalmi órák lázas sietségben készült. Nyilván ez az oka, hogy a szerkesztőség tagjai - akik valamennyien ismerik, és nagyra becsülik Mészáros Áginak nemcsak a művészetét, de hazafias, demokratikus meggyőződését is - nem vették észre technikai hibájukat. A tények kedvéért hadd említsük meg, hogy a régi Kossuth Rádió már pénteken üzent Mészáros Ágiért, jöjjön szavalni. Mészáros nem ment. Hétfőn ismét érte jöttek. Mészáros Ági közölte, hogy akkor hajlandó bemenni, ha szabad akarata szerint azt a szöveget mondhatja mikrofonba, amelyet ő írt" - írja az "Igazság" 1956. november 1-jén, az újság 4. oldalán. A megtorlás időszaka A forradalom bukása után, mint ahogy a történészek azt valamennyire feltérképezhették eddig, a megtorlás mértéke nagyjából a megalakult Kádár-kormány tisztségviselőinek belátásán alapult. A színészek forradalmi szerepelései kapcsán az itthon maradottaknál eltérő elbírálást alkalmaznak. Sinkovitsot a párt központi intézkedése helyett - elébe sietve az esetleges súlyosabb következményeknek - a helyi alapszervezet marasztalja el szóban. A pártközpontban tombolnak emiatt, és Gobbi Hilda, meg Major Tamás lojalitásán. Sokkalta nagyobb szigorúságot, és innentől fogva némely esetben még börtönbüntetést is alkalmaznak, mint például Mensáros László, Görgey Gábor esetében. Krencsey Mariannt, Szörényi Évát, Kaló Flóriánt országon belüli száműzetésre ítélik. Mészáros Ági körül pedig egyszerűen elvonják a levegőt. Többen barátok, tisztelői, elkezdik hivatalosan is menteni őt. Karinthy Ferenc például "elemzi" az ominózus szöveget, amelyet vissza kívánnak vonatni Mészáros Ágival. Karinthy megítélése szerint "a szöveg stilizáltsága egyértelműen arról árulkodik, hogy a beszédet előre átgondoltan megírták", s úgy véli, talán nem is Mészáros tollából született. (Tehát nem is kell mit visszavonni, mert nem az ő szövege?) Másrészt azt mondja Karinthy, hogy a szöveg akkoriban általánosan jellemző szlogenekből építkezik, s Karinthy a színésznőt ismerve arra következtet megint csak, hogy nem eredhet tőle a beszéd. "Ma már úgy látom, Ágit belerángatták, szükség volt a nevére, a népszerűségére" - nyilatkozza Karinthy Ferenc Mészáros Ágit mentve a megtorlás időszakában. A valóság azonban sokkal prózaibb. Az ominózus rádiónyilatkozatot megelőzően az elmondandó szöveget lányának diktálja reggel még, a konyhaasztalnál, és kéri, hogy minél nagyobb nyomtatott betűkkel írjon Ági, mert feltételezhetően nem biztos, hogy módja lesz előkeresgélni a szemüvegét az izgalmak közepette, és adott esetben fel tudja a mondandóját olvasni szemüveg nélkül is - meséli leánya, Voith Ági. Utólag próbálják menteni a jobb érzésű barátok így meg úgy a sajtóban, nyilatkozatokban, azonban hiába minden, a Kádár-féle restauráció keményen fellép a forradalom idején exponált személyekkel szemben. Még az sem nagyon zavarja a rendszer vezérkarát, hogy maga Kádár János is kiáll a szovjet csapatok kivonulása mellett egykor, bár egy hét sem telik el, és már épp az ellenkezőjét állítja, a Szolnokról Budapest felé tartó szovjet tankok védelmében. Mészáros Ágit a forradalom leverését követően retorziók sorozata éri életében. Elhangzott beszédét megpróbálják többször is visszavonatni vele, de rá jellemző módon kiáll amellett, amit már kijelentett. Nem erőszakosan, csupán a maga egyenes módján, önnön hitét követve utasítja el a nyilatkozat visszavonását, s itthon maradásával cáfolja a felröppenő kósza híreket, amelyek szerint külföldön kívánja folytatni életét. "Nem volt arra képessége, hogy átlakkozza a múltját... Volt a hátán egy hátizsák, és ezt ő vitte haláláig - mondja Gergely Ágnes Mészáros Ágiról. - Mikor megkérdeztem tőle, miért játszott sematikus szerepeket, vállat vont: Ez volt a dolgom. - Miért olvasta fel azt a nyilatkozatot? - Akkor is ez volt a dolgom. Egyébként pedig ez volt a véleményem is. Azt becsültem benne, hogy se nem mentegetőzött, se nem hősködött." 1956 után Gellért Endre, Major Tamás és Marton Endre, vagy ahogy akkoriban a szakma nevezi, a "háromkirályok" ugyan visszahívják őt játszani, azonban visszatérésekor már nem ragyoghat régi fényében. "Büntetés alatt áll." A "Pygmalion"-ból egy ünnepi műsor keretén belül előadott részletekben szerepel (demonstrálandó, a rendszer mily erős...), majd 1957. április 6-án Brecht "Jó embert keresünk" című színdarabjában játszik, ez utóbbiban Sen Téként, az utolsó nagy alakításainak egyikét adó Gózon Gyula oldalán. Az előadás színhelye a Katona József Színház, a darab rendezője pedig Gellért Endre. Mészáros Ági ekkor már túljutott 40. életévén, s így éppen abban a korban van, amikor színésznő számára fontossá válik a színpadi szerepkörváltás. Ez azonban az ő esetében nem valósulhat meg, ugyanis 1956-os fellépése még elevenen él az emberek és egyes szakmabeliek "tudatában" is, de pályaívének derékszögbe töréséhez talán Gellért Endre halála is hozzájárul, amelynek következtében vezetőválságot kénytelen megélni a Nemzeti Színház. A Nemzeti direktori posztjára visszakerülő Major pedig finoman szólva "nem fordít kellő figyelmet" a színésznőre a továbbiakban, de évekig a filmszerepek is "elkerülik" Mészáros Ágit. Talán ha egy Gellért típusú rendező támogatja őt ezekben az években, és játszatja vele a megfelelő szerepeket, neve sem merült volna idő előtt feledésbe - azonban túl sok a "ha"... de a valóság az, hogy nem akadt emberére. Vagy talán ez is "büntetése része". Színpadi magány - magánéleti kirekesztettség A megfelelő szerepek, hogy elkerülik? Az magyarázható szakmai kérdésekkel, vagy legalábbis takaródzni lehet vele, egész sikeresen. Viszont arra sehogy sem kerekedik magyarázat, hogy az egykori ismerősök miért nem fogadják az utcán a köszönést, miért mennek át a túloldalra inkább, miért tesznek le drámai hirtelenséggel telefonokat azok, akik korábban a művésznő csillogó fényében sütkéreztek vele, a társaságában, és a magánéletben a családjával. Az emberek megérzik a sikeresség illatát, és a menekülésre okot találók félelmét. Mészáros Ági vesztésre állt a hatalommal szembeni kiállásával, és mindazok, akik előrébb szeretnének jutni, a szocialista ranglétra valamelyik stációjára érve, azok számára Mészáros nem jó társaság. Kényelmetlen kérdések felvetésére adhat okot esetleges kihallgatásoknál, ahol már Mészáros Ági férje, a Horthy-korszak századosa sem számít egyáltalán jó kádernek. Az igaz barátok, kevesebb számban, kitartanak szeretetben mellette, a képmutatók kellő ürüggyel magára hagyják, és nem pusztán néhány hónapra, hanem évekre, évtizedekre... Talán ez volt az a dolog, amit a legkevéssé sem tudott soha feldolgozni önmagában, és ami legmélyebben érintette. Akárcsak 20 évvel korábban Niccodemi "A tacskó"-jában Scampolóként, akkor és ott a valóságban nem tud mit kezdeni az őszinte, nyíltszívű vadóclány a hazugsággal és képmutatással, az önös érdeket mindenáron érvényesítőkkel. "Marton-színésznő"-ként 1949. augusztus 1-jén kerül a Nemzetihez Marton Endre, s eleinte modern magyar darabok színpadra állítását bízzák rá - Háy Gyula, Szabó Pál, Dobozy Imre műveit rendezi többek között. 1951-ben Fo-Ko "Harcban nőtt fel" című darabjában Marton már rendezi Mészáros Ágit, majd 1955-ben a "Bernadra Alba háza" című színdarab kapcsán szintén együtt dolgoznak. Marton a "Felszabadult föld" című film kapcsán elismerő kritikát ír Mészárosról, művészetét, játékát nagyra tartja. Talán ennek köszönhetően kaphatja meg és játszhatja el Elisabeth Proctor szerepét Miller "A salemi boszorkányok" című darabjában, valamint Mary Tyrone szerepét a "Hosszú út az éjszakában" című színdarabban - e szerepek szerepei Mészáros Ági számára a legjelentősebbek az 1960-as években. Mindkét szerepben nyújtott alakítását meleg hangú kritikákkal fogadják a véleményezők, s Mészáros Ági ezen két alakításával bebizonyítja: végérvényesen drámai hősnővé érett az egykori "malteroslány", ugyanakkor azt is, hogy képes az új színpadi szerepkör továbbvitelére. A kibontakozni látszó új irány azonban elakad, újabb feladatok híján. Támogatói ez időben már nincsenek vagy nem lehetnek mellette (Várkonyi Zoltán már nincs a Nemzetiben, Apáthi Imre és Gellért Endre nem élnek...), a direktorok pedig sorra váltják egymást a nemzet első színházában, alig követhető módon. Ennek okán újra feladatjellegű szerepeket játszhatna, ez ellen védekezni úgy próbál, hogy a Kamara Varietében, a Kulich Gyula Színpadon, az Irodalmi Színpadon, a Gutenberg Otthonban vállal fellépéseket, valamint ballépésként, de önnön művészetét nem alábecsülni hagyva 1964-ben visszaadja az Yves Jamiaque "Tengerimalacok" című darabjában felkínált szerepet, ami nagy felháborodást eredményez színházában. Mészáros Ági végül is írásbeli megrovással és pénzbüntetéssel jut túl ezen a konfliktuson. Ritka kivételként olyan szerepben is tündökölhet, mint Neil Simon "Mezítláb a parkban" című művének Mrs. Banksa, melyet 1965-ben formálhat meg Ádám Ottó rendező jóvoltából. A darab a Madách Kamarában kerül bemutatásra, Mészáros Ági darabbéli partnerei: Domján Edit, Lőte Attila, Ajtay Andor. De ez alkalommal is csak egyszer csillantja meg magát a siker, és színi pályája dicső folytatásának lehetősége. Színpadon csak azért is... "A nők iskolájá"-nak 1961-es felújításában Ágnesként újra sikerre viszi a darabot, rendezői instrukciókkal ez esetben Marton Endre látja el. Ezt megelőzően a "Barbara őrnagy" Barbara-szerepét hozza 1960-ban, s ugyancsak ez év február 24-én ismét színre kerül a "Ványa bácsi", rendezőként Gellért Endre neve fémjelzi a darabot. A bemutató "lázítóan szép"-re sikeredik - ahogyan Molnár Gál Péter jellemzi az előadást, s amelyhez a magyar színháztörténet újabb vesztesége fűződik: egy héttel később Gellért Endre véget vet életének. E szomorú eseményt követően alakulhat ki a Nemzetiben a Major-, illetve a Marton-klikk-nek nevezett színházon belüli csoportosulás, Mészáros Ági értelemszerűen ez utóbbiba sodródik. A hatalmi harcok következményeként az egyes darabokhoz való szereplőválasztás csupán "szimpátia" kérdésévé válik, nem az arra alkalmasak jutnak szerepekhez, s akit "Marton-színész"-ként tartanak számon, Major rendezte darabban "természetesen" nem léphet közönség elé. Ez fordítva is igaz. Ezen állapot jellemzi a 60-70-es évek szereposztásait, s tény, hogy ez nem tesz jót sem a színházi moralitásnak, sem a művészi színvonalnak. Major nem csak mint direktor, hanem "A párt" képviseletében neheztel rá 1956-os nyilatkozata miatt, kegyvesztettként kezeli a továbbiakban is. "Haragszunk magára..." - így többes számban. Karakterszerepeket kínál Mészárosnak, amelyek szemmel láthatóan csupán kényszerfeladatok. Mészáros Ági azonban sokkal többre hivatott a néhány oldalas szerepeknél. Ezzel talán mindketten tisztában vannak. Új szerelem életében 1962 szeptembere új fordulatot hoz a színésznő életébe - akinek válása is már folyamatban van, törvényesen 1966-ban válik el Voith Lajostól -, ugyanis ekkor tűnik fel életében egy új szerelem, Tompa László, aki kolléga, előadóművész. Három hosszú évet töltenek egymástól távol (Erdélyből 1965-ben jön át végleg Tompa), s az ez idő alatt született 260 levél is jelzi ragaszkodásukat egymáshoz. Bár szerelmüket próbálják titokban tartani, de hát... kicsi a világ és benne Budapest még kisebb, Mészáros Ági pedig ismert művész, nem bújhat el a figyelő tekintetek elől, bármennyire is csendes magánélete, az sem maradhat az élet színfalai mögött. Erős kapocs egyébként köztük a hivatásuk, Mészáros kritikáival, instrukcióival segíti Tompa színészi fejlődését. Végül 1963 nyarán Csíkszentdomonkoson mondják ki egymásnak az életre szóló "igen"-t. Magánéletének kedves, és talán újra csak nem véletlenszerű mozzanata, hogy lánya, Voith Ági, aki eredetileg nem készül színésznőnek, mégiscsak a Színművészeti Főiskola hallgatójává lesz ekkoriban, majd később Bodrogi Gyula felesége is, 1972. május 8-án pedig Mészáros Ági unokájának, Ádámnak édesanyja. "... Nem akartam színésznő lenni, végül mégis jelentkeztem a főiskolára - mondja Voith Ági -, de csak az első rosta után mondtam meg a szüleimnek. Nem örültek neki, hogy ezt a pályát választottam, de azért anyám mindig drukkolt nekem. Nagyon sokat láttam őt színpadon, a Szentivánéji álomban legalább százszor. De rengetegszer megnéztem a Pygmaliont és a Ványa bácsit is. "... rajongtam édesanyámért. Rajongok érte most is! - mondja Voith Ági. - Ezek után természetes, hogy színésznő akart lenni - így Rátonyi Róbert, a kérdező. - Ezek után természetes, hogy nem akartam az lenni! Túlságosan elérhetetlennek tűnt előttem az a tökéletesség, amit édesanyám művészete jelentett számomra. Iparművész vagy külkereskedő akartam lenni. Aztán érettségi előtt egyik osztálytársnőm jelentkezett a Színművészeti Főiskolára. Kért, hogy kísérjem el. Gondoltam egyet, s ha már ott vagyok, akkor én is megpróbálkozom. Az első felvételi vizsga sikerült... - A mama tudott róla? - Dehogy! Csak a második felvételi vizsgám előtt árulta el neki valaki a tanári karból. Kétségbeesve kérte Várkonyit, Simon Zsuzsát és a többieket a vizsgáztató bizottságból, hogy ne vegyenek fel. Illetve csak akkor vegyenek fel, ha nagyon tehetséges vagyok. Hiszen még a tehetségesnek is sokszor keserves ez a pálya, nemhogy a tehetségtelennek!" Nem örül Mészáros Ági lánya döntésének. "Voltaképpen akkor nyugodott meg, amikor mint negyedéves főiskolás a Fekete opera című musicalben a sajtó és a szakma felsőfokon dicsérte a teljesítményemet..." - mondja Voith Ági. Filmszerepekben Színpadi repertoárjának elsorvadásával párhuzamosan filmszerepei is elapadnak. Ez is a levegőelvétel része, megtorlásul az 1956-os események, korabeli szóhasználattal élve, "a sajnálatos eseményekben" való részvétele miatt. Sokkalta nagyobb azon lista, amit NEM játszathat el, mint amire valójában felkérés érkezik. 1964-ben megszületik a "Húsz óra" című filmalkotás, amelynek Terus-szerepét adja, vagy 1965-ben az "Iszony" Katinkáját, szintén ebben az évben "A helység kalapácsa" című filmben ő Szemérmetes Erzsók, mint első jelentősebb főszerep. 1966-ban pedig "Az első esztendő"-ben az anyát személyesíti meg, végül a "Holdudvar" című filmben tűnik fel egy kisebb szerep erejéig 1968-ban. Továbbiakban elsősorban televíziós filmeken tűnik fel, mint például, a "Kincskereső kisködmön" (1967) rövid tévéfilmben, a "Holtág" című (1968) tévéfilmben, vagy "A revizor" (1969) című Gogol-tévéadaptációban adja Anna Andrejevna, a revizor feleségének szerepét. A hetvenes évek mozijaiban azért fel-fel tűnik, mint például a "Holnap lesz fácán" (1974), vagy "Tűzoltó utca 25." (1973) című filmben, ahol Arankát személyesíti meg, látjuk a "Budapesti mesék"-ben (1976) és a "Teketória" (1977) című mozikban, ez utóbbiban például a főszereplő Teréz anyját játssza. Utoljára "A helység kalapácsa" (1981) című Petőfi-tévéadoptáció felújításában játszik, a közel 25 évvel korábbi felvétel reprízeként. Változás korában - váltózó korban Mészáros Ági a folyamatosan változó világban próbálja mindvégig megtartani azt, akinek érzi és hiszi önmagát. Önismeretének tudatosságát mindvégig szem előtt tartja, s bár ő az a színésznő, aki sokáig, az évek előrehaladtával is alkalmas valós koránál jóval fiatalabb szerepek hiteles megformálására, mégis, amikor úgy érzi, itt az ideje, ő maga alakítja úgy, hogy adott szerepeit jóval fiatalabb kolléganői vegyék át tőle, akár például egy betegség okán - hogy azután az átadott szerepére később se tartson igényt. (Berek Kati veszi át például a "Bernarda Alba háza" című darabban a legfiatalabb lány, Adela szerepét, amelyet Mészáros Ági 40 évesen játszik!) A naiva-szerepkörben sokáig megmaradva formálja "A nők iskolája" Ágnesét, vagy épp a "Szentivánéji álom" Puckját. "Puckja pajzán, pimasz, pofátlanul pajkos kópé volt: erotikus és vásott. Negyvenhez közeledett, még mindig siheder-megveszekedettséggel robogta körbe-körbe a Szentivánéji álom szerelmes világát" - szól elismerő kritikával Molnár Gál Péter. 34 éves az "Úri muri" Rozikájának megformálásakor, de a hazai filmes alkotások 18 éves, az 1940-50-es évek realista hősnőinek megjelenítésekor is túlhaladt már a 30-on. Személyiségének egyik különös varázsát szexepilje adja, s ez hozzájárul ahhoz, hogy a színházi közönség és a mozinézők egyaránt feledni tudják földi korát. Az illúzió tökéletessége magával ragadja pályatársait is: "Lehet az Úri muri Rozikáját elfelejteni? - kérdi Lukács Margit. - Nem lehet. Azokat a pici felhangokat, amik nem műviek voltak. Ilyen volt Ági az életben is. Természetes. ... Erotikus hangjai voltak. ... Benne olyan női vonzerő volt, mint kevesekben." Erotikus kisugárzása beissza magát megformált szereplőibe, és rabul ejti a közönséget. Hangja, mozgása magában hordozza nőisége rejtelmeit, s ha kell, szendén, máskor pedig drámai erővel közvetíti azt a néző felé. Mészáros Ági sztár mivolta vélhetően ezen sajátosságainak is köszönhető volt... azonban a 70-es évek "dühös fiataljai"-nak az elődök hagyományait sokszor harcos módon megújítani kívánó tisztogatásai lépésről lépésre jelzik, hogy csillaga körül az égbolt átalakul. Az éra lesz más, a világ átalakul, más sebességre vált, más értékek köré rendeződik, amelyben Mészáros Ági egyre kevéssé érzi otthon magát. Lassan talán nem is bánja, hogy elmarad belőle. Betegsége jelentkezik "A színészet konzervál" - mondja Lukács Margit. 1963-as Mary Tyrone-alakítását követően 5 esztendőt kell várnia az újabb jelentős szerepre, a "Tartuffe" Dorine-jára. A 40 évesen még fiatal Mészáros Ági helyett néhány évvel később egy kissé elhízásnak indult, megöregedett színésznő lép színpadra. Az 1966-os "Az első esztendő" című filmben - melyet lányával, Voith Ágival közösen készít - termete, de még kiállása sem a régi, tekintete, mozdulatai riadtak, rebbenők, arca ráncos. 50 éves. Az egyébként is zárkózott életet élő Mészáros Ági visszavonulása folyamatosan, lépésről lépésre valósul meg. Hozzá egyre méltatlanabb szerepekben tűnik fel a 60-as évek második felében - mert erre kap csupán lehetőséget -, és játékára a korral kicserélődött közönség sem úgy reagál, mint akár tíz esztendeje még. Az emberek gondolkodásmódja, életvitele ekkorra megváltozik, a Kádári konszolidáció egyfajta joviális létbiztonságot sugall, ahol a valós gondokat egyebek közt generációs problémával helyettesítenek. A tévé, a film már a fiatal és új színészcsillagok, a következő generáció számára lesz kitűnő ugródeszka, és minden jó szándék ellenére is a soraikból kikerülő sztárok elvonják a levegőt az előző generációk elől fokozatosan, amely mellett azért nem szabad számításon kívül hagyni a politika láthatatlan erőinek hatását sem Mészáros Ági esetében. 1956-os nyilatkozatát a hatalom sohasem bocsátja meg. Az, hogy méltánytalan szerepekhez "jut" a Both Béla, vagy a Major vezette színházban, az ő esetében csupán okozat, bár a hivatalos vélemény Mészáros valós és meglevő esendőségeivel takarózik, még utólag is. A levegő elvonásának egyik jól érzékelhető következménye az, hogy a közönség mellett a szakma számára is egyre kevesebb jelentőséggel bír személye. Nem beszélnek róla. A mesterségesen (vagy csak figyelmetlenségből?) kialakult közöny fojtogató, romboló hatásáról csupán azok tudnak, akik már átéltek hasonlót. Nehezen tetten érhető, hogy a lassan csak már másoknak szóló taps egy természetes és kegyetlen folyamat része, vagy ebben a folyamatban a siker, a megmérettetés lehetőségét szándékosan, vagy tán figyelmetlenségből, valakik "elsikkasztják". Csak a szorosan vett kollégák tudják, egy-egy szerepet tulajdonképpen kinek is kéne játszani házon belül, és ez fokozottan igaz Mészáros esetében. Utólag csak a lőtt gólok számítanak, a ziccer-helyzeteket nem jegyzik sehol. Utólag nehéz tetten érni azt a keserűségre okot adó folyamatot, amely során a hatalmi gépezet lépésről-lépésre vonja el egyik-másik nem kedvelt személy elől a levegőt. Nem nagy és bonyolult dolgokat kell elképzelni a háttérben, hanem egy-két "jó helyen és jó időben" végrehajtott, apró csúsztatással felkonferált dolgot, hogy például egy 11-es rúgást másra bíznak, s valakinek így nem adnak sanszot, hogy a labdarúgás hasonlatával éljek. "Gólt" tud a másik játékos is rúgni (lám, jó döntés volt őt választani), s a kritika már az új "góllövőkről" szól, hűen loholva az események után. Mészáros Ági neve "A nép ellensége" című darab előadása kapcsán kerül elő újból, bár igaz, hogy a színen voltak még kategóriában, vagy éppen le sem íródik, mint ahogyan a "Sötét galamb" című Örkény-mű előadása esetében például meg is történik. Utólag nehezen bizonyítható és tetten érhető, hogy mindez még 1956 miatt van, vagy pedig ez a folyamat csupán következménye a korábbi ellehetetlenülésének. Az utolsó siker Szinetár Miklós rendezésével kerül bemutatásra Ibsen-Miller darabja, "A nép ellensége" 1974-ben, a Katona József Színházban. Szinetár Mészáros Ágit kéri fel a darab női főszerepére, Stockmanné alakjában 3 éven keresztül láthatja a közönség Kállai Ferenc és Őze Lajos partnereként a színpadon - majd 1978-ban kerül ismét felújításra a színdarab. 1977. február 21-én székesfehérvári vendégszereplését követően betegeskedése egyre gyakoribbá válik a legyengült fizikai állapotba került színésznőnek, és még e hónapban infarktus gyanújával kerül kórházba. Elhagyhatja ugyan a kórházi ágyát egy tv-játék befejezésének erejéig, amelyet rá való tekintettel gyorsított tempóban forgatnak (5 nap alatt készül el 2 hét helyett!). Majd a lassú felépülési időszakot egy minden korábbinál súlyosabb baj szakítja félbe. Agyembólia dönti le a lábáról. Kemény asszonyként a legnehezebb időben sem adja fel, és hosszadalmas felépülése hatalmas akaraterejének köszönhető. Az agyembólia következtében újra meg kell tanulnia írni és beszélni, de "A nép ellenségé"-nek ismételt felújítása során újból színpadra lép, betegségének egyik következményeként a magyar nyelvvel küszködve. Halála 1988 őszén köhög, fullad, újra kórházba kerül. Megüti a gerincét, amikor kórházi ágyáról leesik, s ezt követően gipszfotelben tud csak ülni, időnként fel-feláll "pihenni". A következő agyembólia itt éri, amelynek következményeképpen a világtól való szinte teljes elzártságban él, lakásában. Így telik el élete utolsó 10 esztendeje. Nyugdíjaztatását kéri, és utoljára a Nemzeti Színház 150 éves jubileumán látható a színházi falak közt aprócska termete. Kollégáit sem igen engedi közel magához utolsó éveiben, a "Nemzeti Színház szürke katonái", akiket még maga körül elvisel. Csongorné Zsuzsika, az öltöztetőnő, Farkas Istvánné Julika hivatalsegéd, Szitás Erzsi ruhafelelős. 1989. március 8-án csendben távozik, szerettei, ismerősei csak a múlt ködös falain keresztül szemlélhetik elmúló alakját. Mészáros Ági ravatalánál (Sinkovits Imre beszéde) Éppen két hete, hogy itt álltunk Kálmán Gyuri ravatalánál, s ama gyászszalagos színészportrékra utalva (a nemzeti színházi vitrinben) hozzátettem: csak azt nem tudjuk, ki lesz a következő. A gyászbeszédek szófoszlányait, Kálmán Gyuri hangját még itt forgatta fejünk felett a farkasréti szél, könnyeink fel sem száradtak, néma gyászunk ott dadogott torkunkban, de már érkezett a hír, "meghalt Mészáros Ági". Mint árván maradt gyermekek bújtunk össze aznap este színházi vackainkon. S ki-ki emlékezetének vásznán vetíteni kezdett egy filmet. Háborútól meggyötört arcok, szétszabdalt ország, romokban heverő városok és színházak, kegyetlen békeszerződés! De mégis a Nemzet előtt egy feltámadás reménysége! Nos, itt és ekkor indult el üstököscsillagként Mészáros Ági, a magyar színészet egén. Könny és nevetés, öröm és fájdalom, szerelem és sorscsapás, gyermeki kacaj és érett asszony zokogása: minden, minden kelléke a színészetnek ott lapult tarsolyában. De tán mindezek felett legfőképpen: MAGYAR SZÍNÉSZNŐ VOLTA! Igen. Hangsúlyozottan magyar színésznő. Erre predestinálta talentuma és embersége. E kettő volt Ő együtt. Mint ahogy a halálból is kettő jutott Neki. Ha Illyés Gyula azt mondja Az ozorai példa című versében "... ötven huszár volt akkor a szabadság...", Ágika sorsát így fogalmazhatjuk meg: tíz esztendőn át Ő volt a magyar színészet! Igen! Tíz éven át! Ennyi jutott Neki! Tíz esztendő alatt hozta világra színházi és filmszerepeinek fényes sorát, klasszikus és mai, magyar és világirodalmi nőalakok feledhetetlen panteonját. Most joggal kérdezhetik a mai fiatalok: miért csak tíz éven át?! Az udvarias, semlegesítő válasz ez lehetne, mert megbetegedett. De ugye, Ágika és Ti, kortársaim, mi tudjuk az igazságot. 1956 novembere után a magyar színészek javának egy közös vágya, hogy addig nem lépünk színpadra, amíg idegen hatalom katonái tartózkodnak hazánkban! S ezt Ágika maga olvasta fel a nevünkben. Hát ekkor halt meg először a magyar kultúrpolitikai kivégzőosztagának sortüzében. Emberi életét meghagyták, de hogy élhet rab madár is törött szárnnyal?! Ebbe csak belebetegedni lehet! - megtörtént! Hát ezért hiányzik életéből még annyi szép és fontos magyar nőalak, ahogy megközelítőleg hasonló okból lettek szegényebbek oly sokan pályatársai közül, de tán legszegényebb e magyar közösség. És most itt állunk, drága Ágika volt játszótársai, megöregedve, lehajtott fejjel, szívünkben a hűség és tisztelet fáklyalángjával. Mélyen megrendülve, hogy volt egy társunk, aki a legdrágábbat, fényes színészi pályát és gyönyörűnek ígérkező életét áldozta: AZ IGAZSÁGÉRT. Drága Ágika! Az isteni igazságszolgáltatás kegyesebb lesz, mint a földi! Ez adjon Magának örök nyugodalmat és az a tudat, hogy a magyar színháztörténet legfényesebb lapjai őrzik nemcsak napsugaras szerepalakításait, de Magyar Elektrá-s, antigone-i életét. Ágika, Isten vele! - Sinkovits Imre Kitüntetései: Farkas-Ratkó díj - (1943 - Szörényi Évával megosztva) Kossuth-díj (1950, 1954) Érdemes Művész (1950) Kiváló Művész (1953)
