A Koreai-félsziget alig két és fél Magyarország nagyságú, a történelemben mégis sok háborút vívtak érte. Legutóbb 1950 és 1953 között dúltak itt véres harcok, hogy aztán a békeszerződésben a háború előtti helyzetet rögzítsék. Most is úgy tűnik, hogy semelyik érintett fél számára nincsen olyan cél, amit egy esetleges háborúval elérhetne. Közben mind szavakban, mind katonai erődemonstrációban túllépték már a határt a felek. Meddig lehet feszíteni a húrt? Vajon lesz-e újabb háború a Koreai-félszigeten? Megírta az Origo, hogy Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát lőtt ki, amely átrepült Japán északkeleti része felett, és a Csendes-óceánba csapódott. A tokiói vezetés működésbe hozta riasztórendszerét, és figyelmeztette a térség prefektúráit a veszélyre, a lakosságot pedig felszólították, hogy húzódjanak biztonságos helyre. Órákkal később, egy hadgyakorlat keretében dél-koreai repülőgépek bombákat dobtak le Észak-Korea közelében, ezzel is figyelmeztették a diktátort: készek az ellencsapásra. Kérdés, hogy ami törént, csak erőfitogtatás-e vagy tényleg küszöbön áll az újabb háború a térségben? Miért ilyen fontos Korea? Tulajdonképpen Észak-Korea az utolsó igazi kommunista diktatúra a Földön. Vannak még egypártrendszerek, de „felpuhultak" az utóbbi időben, mint például Kuba, vagy pedig a nemzetközi közvélemény részéről erős a nyomás, hogy ne tudjanak létrejönni, erre példa a venezuelai kísérlet az alkotmányos demokrácia felszámolására. Észak-Koreában adott egy véreskezű diktátor, és a kommunista elvek alapján szerveződő gazdaság, amely miatt a lakosság szó szerint éhezik. Minden józan számítás szerint Észak-Koreának már régen össze kellett volna omlania, ezért elgondolkodtató, hogy mi tartja egyben mégis. Hajózási térkép: Észak-Korea kedvező földrajzi helyzete ellenére elszigetelődött Forrás: Marinetraffic.com A nem túl nagy Koreai-félsziget jelentős részét hegyek borítják, rendkívül fontos stratégiai ponttá a három tenger felé is nyíló kikötői teszik. A létező legjobb hídfőállás, ha valaki Kínát, Japánt vagy Oroszország távol-keleti területeit akarja megtámadni. Amíg a kínai birodalom erős volt, addig Korea külön állam volt ugyan, de Kína hűbérese. Aztán az egyre erősödő Japán Kínával és Oroszországgal is megvívta a maga győztes háborúját, hogy 1910-ben megszállhassa Koreát. 1945-ben az északi részt szovjet, a déli részt amerikai csapatok szabadították fel, eléggé véletlenszerű módon a 38. szélességi kört jelölték ki a megszállási övezetek határának. A déli részen demokratikus választásokat tartottak, az északi országrészben a szovjetek egy megbízható kommunistát jutattak hatalomra. Kim Ir Szen haláláig vezette Észak-Koreát, olyan erős személyi kultuszt épített ki, hogy fia, Kim Dzsong Il, majd unokája Kim Dzsongun követte, akin állítólag plasztikai műtétet is végrehajtottak, hogy jobban hasonlítson legendás nagyapjára. Egyesül-e a két Korea? Kim Ir Szen volt annyira ravasz, hogy 1950-ben elnyerte Moszkva és Peking jóváhagyását ahhoz, hogy lerohanja Dél-Koreát. Az ENSZ megszavazta a közbeavatkozást, zászlója alatt kilencven százalékban amerikai katonák harcoltak, akik kisegítették a bajból az összeomló dél-koreai hadsereget, sőt elfoglalták a teljes félszigetet. Ezt viszont Kína nem hagyta, és komoly erőkkel közbeavatkozott. Állóháború alakult ki, de közben mindkét félnek rá kellett jönnie, hogy ha kedvez is neki a hadiszerencse és kezére kerül a teljes félsziget, abba a másik fél hosszabb távon úgysem fog belenyugodni. 1953-ban létrejött a megállapodás a tűzszünetről, amely a két Korea határának újra a 38. szélességi kört jelölte ki. Itt húzódik az úgynevezett demilitarizált övezet: szögesdrót kerítésekkel, tankcsapdákkal telezsúfolt senkiföldje, ahol már 64 éve néz egymással farkasszemet két hadsereg. Ha valaki a legismertebb útvonaltervezőbe beírja, hogy Szöulból Phenjanba, az egyik fővárosból a másikba szeretne eljutni, akkor a következő felirat jelenik meg: „Sajnos nem tudunk megfelelő útvonalat ajánlani." Észak-koreai katonák ujjongva köszöntik vezérüket Forrás: AFP/Str Ahogy a Szovjetunió összeomlása magától értetődően Németország újraegyesítéséhez vezetett, úgy a két Korea még nagyon sokáig megmaradhat, hacsak nem jön közbe egy váratlan fordulat. Az USA szövetségese Dél-Korea és Japán is, mindkét országban katonai erőket állomásoztat: közel Kínához és közel Oroszországhoz. Ez számára stabil geopolitikai pozíció még akkor is, ha Észak-Korea fennmarad és a médiában háborúval fenyegeti az Egyesült Államokat. Kínának biztonságot ad, hogy nincs közvetlen határ, ahol amerikai csapatok rátámadhatnának, még ha gazdaságilag segítenie kell is az életképtelen Észak-Koreát. Elvileg az ENSZ gazdasági szankciókat fogadott el, hogy tagállamai csökkentik az importjukat Észak-Koreából. Ezt állítólag Kína nem tartja be, a háború kérdésében pedig úgy nyilatkozott, hogy semleges marad, ha Észak-Korea támadja meg az USA-t, de szövetségese oldalán közbeavatkozik, ha Amerika lesz a támadó fél. Dél-Korea az elmúlt évtizedekben iparilag fejlett állammá vált, de óriási terhet jelentene számára, ha finanszíroznia kellene az északi országrész felzárkóztatását. Közben még ki lenne téve egy gerillaháborúnak, ha a hithű kommunisták elbújnak a hegyek között. Ráadásul maga a kezdeti invázió is problémás katonailag. Szöul mindössze 56 kilométernyire van a demilitarizált övezettől, itt 10 millió ember él, a hozzá kapcsolódó ipari övezet városaiban további 15 millió. Dél-Korea lakosságának fele és iparának jelentős része hatalmas veszélynek van kitéve egy esetleges háború első pillanatától kezdve: teljesen hagyományos fegyverekkel is óriási pusztítást tud okozni bennük Észak-Korea rövid időn belül. Ki akar háborút? Szergej Lavrov orosz külügyminiszter önmérsékletre intette az érintetteket, Oroszországnak sem hiányzik egy háború a Távol-Keleten. Az USA, Kína, Japán és Dél-Korea elégedett a jelenlegi stabil geopolitikai helyzettel. Tajvan ügye is 1949 óta rendezetlen, amikor a polgárháborúban vesztes Kínai Nemzeti Párt külön államot hozott létre a kis szigeten és elérte, hogy Amerika szövetségese legyen. A kommunista Kína katonai erejét tekintve bármikor lerohanhatta volna Tajvant, viszont azzal számolnia kellett, hogy ezzel még nincsen vége a történetnek, mert ebbe az USA nem fog belenyugodni. Akár Tajvan, akár a két Korea esetében Kína és az Egyesült Államok érdekeinek teljesen megfelel a fennálló örök ideiglenesség. Az a kérdés, hogy vajon mit akar Kim Dzsongun. Miért fejleszt atomarzenált, miközben a népe éhezik? Tudatos taktikáról van szó vagy megalomániáról? Megoszlanak a vélemények a személyiségéről. Vannak, akik teljesen alkalmatlannak tartják egy ország vezetésére, állítólag katonai vezetők puccsra is készülődtek ellene, de ezt elfojtották. Más elemzők arra hívják fel a figyelmet, hogy a ravasz Mao Ce-tung külpolitikáját jellemezte az állandó fenyegetőzés. Háromszor is lőni kezdte Tajvant a szárazföldről, de ezzel csak diplomáciai céljai voltak. Kicsikarta a megfelelő technológiát a Szovjetuniótól, hogy neki is legyenek atomfegyverei, mert összességében a kínai hadsereg nem volt elég erős. Aztán gyakran fenyegetőzött atomháborúval, ha szorult helyzetbe került. Kína Mao után következő vezetői már nemcsak ravaszak voltak, hanem bölcsek, és tudták, hogy Kínának előbb gazdaságilag kell erősnek lennie, nem katonailag. A KCNA észak-koreai hírügynökség által közreadott képen kilövésre készítenek elő egy interkontinentális ballisztikus rakétát Pangjon gyakorlótéren. Forrás: MTI/EPA/KCNA Tulajdonképpen az atomfegyverekkel való fenyegetőzést nem is a 2011 óta regnáló Kim Dzsongun kezdte el, hanem még az apja: 1998-ban és 2009-ben is áthaladt már észak-koreai rakéta Japán légterén. Most harmadszor került erre sor, de ez volt eddig a legnagyobb távolság a kilövési és a becsapódási pont között: 2700 km. Csak találgatni lehet, hogy vannak-e olyan rakétái Észak-Koreának, amelyekkel USA-beli célpontokat el lehet érni. További kérdés, hogy technikailag meg tudják-e oldani atomtöltetek rakétára szerelését. Kim Dzsong Un egyelőre a csendes-óceáni Guam szigetét nevezte meg célpontként, ahol amerikai légitámaszpont található. Persze ha Észak-Koreának megvan már a megfelelő fegyvere, akkor is ott van még Dél-Korea, Japán és az USA rakétaelhárító rendszere: a kilőtt rakéta egyáltalán nem biztos, hogy célba ér. Mit tehetne a világ vezető hatalmának első embere, ha egy elmaradott ország atomcsapással fenyegetőzik? Természetesen kemény válaszokat ad. Donald Trump megelőző csapást emleget. Közös hadgyakorlatokon tart erődemonstrációt Japánnal és Dél-Koreával. Követeli az ügyben az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését. Mit tehet az a csekély erejű ország, amelyik elkezdett atomfegyverekkel blöffölni? Egyre keményebb hangon fenyegetőzik. Időnként végrehajt egy rakétakísérletet, de persze úgy, hogy ne veszélyeztessen vele valódi célpontokat. Bízni lehet benne, hogy Kim Dzsongun és tanácsadói köre ha nem is bölcs, de legalább ravasz, és nem ostoba fanatikusok gyülekezete került egy ország élére, akik képesek kirobbantani egy teljesen értelmetlen háborút. Let's block ads! (Why?) Forrás...
