Megunjuk valaha a folytatásokat, rebootokat és remake-eket?

Egyre-másra jönnek a hírek, hogy egy folytatás nem teljesített úgy, mint elődje. Vajon tényleg ennyire rosszak vagy csak rájuk untunk?


A fenti hírek az utóbbi egy hónap termése. A közös nevező bennük az, hogy mindegyik nagy AAA-kategóriás cím, mindegyik folytatás, és mindegyik alulmúlta elődjét. Vajon miért van ez? Ennyire unjuk már a folytatásokat? Esetleg eme játékok valóban rosszabbak, mint elődeik? Netán valami más áll a háttérben? A válasz valószínűleg az, hogy mindegyik közre játszik.


A Titanfall 2-ről sokan mondják, hogy nem csak az elődjénél, de a Call of Duty: Infinite Warfare-nál és a Battlefield 1-nél is jobb lett, viszont a borzalmas kiadói döntésnek hála pont e két nagyágyú közé szorították be. A CoD-ot már kezdjük unni, én legalábbis személy szerint már valahol a Black Ops 2 környékén meguntam – mondjuk most az Infinite Warfare-ra rákattantam, de ehhez a sci-fi környezet és az is kellett, hogy a tavalyi termést kihagyjam. A Watch Dogs 2 sikertelen rajtjánál közrejátszhat, hogy az emberek nagyot csalódtak az első részben (ráadásul PC-re még meg sem jelent), a Dishonored 2 meg egy rétegjáték folytatása, és távolról sem franchise-cím. A Battlefield 1 meg… nos, azzal nincs gond, instant kasszasiker lett.

Ehhez még vegyük hozzá, hogy az október-november igen erős hónap volt, hiszen az őszi hullám ekkor csúcsosodott ki, rengeteg nagy cím debütált. A felsoroltakon kívül ebben az időszakban futott be a Mafia 3, a Gears of War 4 és a Civilization 6 is (és ezek is jól rajtoltak), ráadásként jöttek újrakiadások (Assassin’s Creed: The Ezio Collection), új platformon landoló játékok (Rise of the Tomb Raider PS4). Vagyis annyi játék jelent meg egyetlen hónap leforgása alatt, amit azért a vásárlók nagytöbbsége nem bír pénztárcával. Még nyugaton sem, nemhogy nálunk.

Szóval egyik-másik őszi folytatás sikertelen nyitánya mellett több áll, mint az, hogy unjuk őket. De most nem is ezen akarok agyalogni, hiszen ez adott, erre bárki rájöhet, akinek kettőnél több agysejtje van. A kérdés az, amin most kicsit elméláznék, hogy mikor fogjuk megunni a folytatásokat, remake-eket, rebootokat?


Soha napján, kiskedden


Vágnám rá azonnal, de talán kicsit elhamarkodott lenne, ugyanakkor félig-meddig igaz ez az állítás. Nem fogjuk megunni a folytatásokat, részben azért, mert az ember szereti a megszokottat. Ezért is tudnak sokáig kitartani a tévésorozatok vagy a hosszúra nyúlt mozifilm-szériák. Mert az ember szívesen tér vissza szeretett hőseihez, szeretett világába.

A videojátékokkal ugyanez a helyzet. Amíg nincs drasztikus minőségromlás, addig szívesen visszatérünk. Hiába fut a Tomb Raider már húsz éve és élt meg tizenhét különböző epizódot, a következő résszel is játszani fogunk, és valószínűleg az sem lesz anyagi bukás.

Viszont ehhez a készítőknek bizony sokat kell tenni. Maradva a Tomb Raidernél, rég a feledés homályába veszett volna, ha nem jön két reboot is. Merthogy az eredeti sorozat igencsak hanyatlott, a The Angel of Darkness már kritikán aluli volt. Aztán jött a Crystal Dynamics, és az egész sorozatot újjáélesztette, ehhez azonban szignifikáns változásokat, újításokat kellett hozni mind külcsín, mind belbecs terén, ugyanis a Tomb Raider és a Legends között eltelt 10 évben a játékvilág nagyot fordult, megváltoztak az igények. És ugyanez indukálta a 2013-as rebootot.

Mert egy sorozat csak így tud fennmaradni: ha újra és újra megújul. Hogy ezt reboot vagy remake formájában teszi meg, az szinte mindegy. Néha persze lehet olyan retro hangvételű játékokat készíteni, mint az idei Doom, de ennek sikere pont az elavult elemek modern köntösbe csomagolásában rejlett. Erre még öt epizódot nem lehet alapozni, és ha csak nem újabb tizenkét évet kell várnunk a következő felvonásra, akkor az már kevésbé lesz retro hangvételű. Bár a Bethesdát és az id-t ismerve valószínűbb, hogy most tíz évig semmi sem lesz ezzel a címmel.

A sorozatoknak tehát időről időre meg kell újulnia, ha lépést akar tartani a kor igényeivel. Kivételek akadhatnak, de azok csak a szabályt erősítik. Hogy a megújulás milyen téren történik, az már más kérdés. Van olyan sorozat, aminél elég a szebb grafika, mert játékmechanikailag nem történt előrelépés a piacon. Van, amelyiknél akár a játék koncepciója is megváltozhat. A változás mértéke leginkább attól függ, mikor jön az el. Egy ötéves sorozatnál nyilván nem kell annyit változtatni, mint egy tízévesnél vagy húszévesnél.

Ez persze nem nyeri el mindenki tetszését, mert mint írtam, szeretjük a megszokottat. Szeretjük, ugyanakkor pont abba unhatunk bele a legkönnyebben. Érdekes ellentmondás, de így van.

Amúgy a megújulásra már csak azért is szükség van, hogy a törvényszerűen csökkenő régi rajongók helyére újakat szerezzenek. Továbbra is Lara Croftnál maradva, nem várhatjuk el egy mai tizen- vagy huszonévestől, hogy az 1996-os első résszel játsszon. Sőt, már a 2006-os Legends is necces követelmény lenne. Viszont őt rajongóvá teheti a 2011-es változat, vagy a tavalyi Rise of the Tomb Raider. A magam példájából kiindulva: megvan az összes Tomb Raider-játék, játszottam is mindegyikkel a megjelenésük idején így vagy úgy, de csak a 2013-as reboot óta szeretem, csak az azóta megjelent két részt játszottam ki többször is. A többit egyszer sem, s ez csupán azért van, mert a régi részek nem tetszettek, az újak viszont a kor számomra vonzó követelményeit teljesítve megvettek kilóra.

Ebből is látszik, hogy egy sorozat megújulása ugyan kockázatos, de létszükséges a fennmaradáshoz. A régi rajongókat ugyan elidegenítheti, ez benne van a pakliban, viszont ugyanakkora az esélye annak, hogy tetszeni fog neki, esetleg már a változatlan epizódokba beleunt játékosokat visszacsábítja. És persze, új rajongókat szerez, akik majd megveszik a következő öt, semmit vagy alig változó epizódot – erre megint csak magamat állíthatom példának, gondolkodás nélkül megvettem a Rise of the Tomb Raidert, ami alig valamit változott az elődhöz képest. És élveztem, és meg fogom venni a következőt is, ugyanilyen rohamtempóban. Aztán majd megunom, valahol az ötödik, hatodik vagy tizenkettedik résznél.


Akkor mikor jön a baj?


Ha a változás elmarad, vagy nem a megfelelő mértékben történik, na, akkor jön a gond. Példának okáért a Call of Duty-t sokan azért unják, mert játékmenet terén 2007 óta nem volt szignifikáns megújulás, még mindig azokat – a már megkopott – elemeket ismételgetik, amit a Call of Duty 4: Modern Warfare behozott. Annál sikerült a reboot, a sorozat új erőre kapott, de most már szükség lenne egy újabb nagy megújulásra, mert ez így már unalmas.

Jómagam az Infinite Warfare-nál erőteljesen azt éreztem, hogy az űrhajózást leszámítva ez még mindig a Modern Warfare útján jár (pedig én kihagytam a Black Ops 2-3-at és a Ghosts-ot). Icipici pályán kell végigszaladni, szétlőni mindenkit, aztán lelépni. Játék közben rendre azon kapom magam, hogy ez így kevés. Miért nem hagyják, hogy bejárjam a Retributiont? Miért nincsenek nagy, nyílt pályák a bolygókon? Miért nem hagyják, hogy ha be kell osonni egy pálya egy pontjára, azt magam csináljam meg, ne a játék vezessen végig azon az egyetlen úton? 2007-ben a kis pályákon történő gyors, filmszerű hadakozás ütött, friss volt. 2016-ban uncsi, kopott, lerágott csont.

A Call of Duty a remek példa arra, miért rossz az, ha egy sorozat nem újul meg időről időre, pontosabban szólva, nem a kellő mértékben újul meg. Vagy nem ott, ahol kellene, ez esetben a játékmenet szintjén. Nem űrcsatákkal és falon futással, hanem szabadabb játékmenettel, nagyobb, nyitottabb pályákkal kéne operálniuk. Ez a mai tendencia, erre van manapság igény. Az EA, vagy legutóbb a Ubisoft már rájött erre (mielőtt előjönne: a Ubisoftos hírnél azzal nem értek egyet, hogy nincs szükség egy fő történetszálra, nem pedig a nyílt világok ellen emeltem kifogást), ideje lenne, ha az Activision is felzárkózna.

A másik probléma a minőség romlása lehet. Oké, ez nem beleunás kérdése, de mindenképpen azt eredményezi, hogy az emberek elpártolnak a sorozattól. Erre nagyszerű példa az Assassin’s Creed, ami a gyatra indítás után egy nagyszerű második résszel jelentkezet (plusz két önálló kiegészítővel), aztán azóta olyan mértékben száguld lefelé a lejtőn, hogy ihaj. Egyedül a Black Flag, ami kicsit vissza tudta fogni a zuhanást, de amit a Unity-vel műveltek, hát az nagyon gáz volt. Egy félkész játék kiadása nem csak amatőr és pofátlan húzás, de végleg betett a szériának – olyannyira, hogy én speciel az Assassin’s Creed: Syndicate létezéséről hajlamos vagyok megfeledkezni - mondjuk valószínűleg nem vagyok ezzel egyedül. El is küldték pihenni a sorozatot.

A minőségi romlás persze nem csak bugokban jelenhet meg, lehet elhibázott a megújulás is. Félig-meddig erre példának a Doom 3-at lehetne hozni, ami bár nem volt sikertelen, és a rajongók sem fordultak el a sorozattól, de sokaknak nem jött be az, hogy a pörgős akciójátékból egy kimért horrorjátékot csináltak. Viszont az id belátta hibáját, és az új Doomra visszatértek a megszokott mederbe.

De most jutott eszembe egy még jobb példa, a 2012-es Syndicate. Az 1993-as klasszikus és folytatásai valós idejű stratégiai játékok voltat, az új változat viszont egy unalmas, lapos FPS lett. Itt mind a koncepcióváltás, mind a kivitelezés prezentálja, hogyan lehet egy sorozatot elszúrni (míg a szellemi örökös, a Satellite Reign megmutatta, hogyan kellett volna ezt jól csinálni).


Végtelen sorozatok


Mire akarok kilyukadni? Oda, hogy sosem mondhatjuk majd azt: nem lesz több Call of Duty. Egyszer, valószínűleg nem is a távoli jövőben pihenőre fog menni, de el nem tűnik. Láthatóan elindult egy tendencia, a nagy kiadók már nem erőltetik úgy a franchise-aikat. Az EA a Battlefielddel időről-időre kihagy egy-egy évet, a Need for Speedet is parkolóba küldte, a Ubisoft szintén pihenteti az Assassin’s Creedet. De visszatérnek, és ha egyszer a CoD kicsit lepihen, az sem marad örökre úgy.

Visszatérnek a sorozatok, mert szeretjük a megszokottat, még ha néha-néha el is várjuk, hogy megújuljanak. És persze, jönnek a fiatalok, akiknek a régi viccek újak lesznek, így el lehet adni újra ugyanazt.

Vagyis nem fogjuk megunni a sorozatokat. Ha mégis, majd rebootolják őket és visszaszokunk rájuk. Ha ez sem jön be? Akkor még mindig ott a következő generáció, akinek ugyanúgy el lehet adni a megújított, de régi címet. Nem hiszed? Csak nézz körül, milyen játékok vannak: Hitman, Star Wars: Battlefront, Tomb Raider, Doom – nagy, öreg franchise-ok tagjai, sorozatok következő részei, de a számok és alcímek nem véletlen tűntek el. Ezek azok a rebootok, amik ha nem nekünk, akkor a fiainknak és lányainknak szólnak, akik ugyanúgy felnőnek azokon a sorozatokon, amiken mi. Mi meg mondogathatjuk a válluk fölött állva: régen ez jobb volt.


Let's block ads! (Why?)

Forrás...