[TD="width: 50%, align: center"]MIHAI EMINESCU (1850 - 1889) [/TD] [TD="width: 50%, align: center"][/TD] Attól kezdve, hogy 39 éves korában, ismétlődő idegzavarok után meghalt, mindmáig a román költészet legnagyobb alakjának tudják hazájában is, a világirodalom értő olvasói is. Életében azonban csupán egyetlenegy verseskötete jelent meg 1883-ban. Holott már diákkorában is napvilágot látott verse, a neve nem volt ismeretlen az olvasók körében, mivel lírai és olykor elbeszélő költeményeit szívesen hozták az újságok és a folyóiratok. Több ízben volt szerkesztő is. Kiemelkedő irodalmi személyiségek nemcsak kedvelték, hanem mindig elismeréssel is szóltak róla. Legjelentékenyebb író-kortársai - mint Caragiale és Slavici - már életében a legnagyobb román költőnek tartották. De rohamszerűen rátörő pesszimizmusa, máskor a szélsőségekig csapongó lelkesedés szerelmi és hazafias költészetében előre jelezték a tragédiát. Hajlott a szélsőségekre nemcsak hangulatában, de véleményeiben is, s ez magányossá, néha egyenest emberkerülővé tette. El kellett következnie korai halálának, hogy egycsapásra kitörjön a nemzeti lelkesedés és a világirodalmi elismerés. Noha már „Költemények" című egyetlen kötetben megjelent versgyűjteménye is kifejezetten sikeres volt. „Calin" című verses meseregényéről megjelenésétől fogva vallják, hogy a román költészet legvarázsosabb hangulatú és legzeneibb hangzású alkotása. De életében ez is csak egy ízben, folyóiratban jelent meg. Újságokban szórványosan napvilágot látott politikai költészete: demokratizmusával, népszeretetével, az utópista szocializmushoz is közel álló ábrándjaival és indulatos önkényuralom-ellenességével minden haladó irányzat számára lelkesítő volt. (Igaz, hazafias lírájának olykori túlzásai a nacionalizmus számára is felhasználható propagandaanyag volt és maradt is). Kisnemesi - ott úgy mondták, hogy „kisbojári" - moldvai családban született. Akkor még nem volt egységes román királyság. A török hódoltságból igen későn felszabaduló román nép kezdetben két fejedelemségben szerveződött: Moldvában és Munténiában, ez utóbbi vidéket nálunk „Havasalföld"-nek hívják. Az egységes román állam mint Román Királyság csak 1 871-ben született meg. Eminescu moldvai állampolgárként járta iskoláit, tanult külföldi egyetemeken - Berlinben, Bécsben -, járt külföldi fővárosokban, többek közt Pesten is (akkor még Budapest se létezett, csak 1873-ban egyesült Pest, Buda és Óbuda Magyarország fővárosává.). Pest azért is volt érdekes a számára, mert itt szerkesztették azt a Família című román nyelvű újságot, amely az egységes Románia egyik szellemi előkészítője volt, és már 1870-ben helyet adott a húszéves Eminescu verseinek. Eredeti neve is ebben a lapban változott Eminescura. A családot ugyanis Eminovici-nak (ejtsd Eminovics) hívták. Ez parasztosan hangzó név volt. A Família szerkesztőjének, a maga korában neves író Iosif Vulcannak ez sehogy se tetszett. Ő módosította Eminescura, ami nemesi hangzású volt. A költő ettől fogva maga is így nevezte magát. [TD="width: 50%"]Ó jössz-e már?Látod: a fecske útra kél, hull a sápadt diólevél; deres a szőlő, őszre jár - ó, jössz-e már, ó, jössz-e már? Karomba veszlek itt megint, míg szemem szomjan rád tekint, s fejem válladon elpihen szép szeliden, szép szeliden. Hányszor bolyongtunk, édesem, e völgy ölén s a réteken! s fölemeltelek, drága társ, hogy messze láss, hogy messze láss. Vannak e földön mindenütt szép nők: szikrákat szór szemük, de mint te, oly kedves, komoly nincsen sehol, nincsen sehol. Te vagy a lelkem, életem: tündökölsz tisztán, fényesen: hol is találnék csillagot, mely így ragyog, mely így ragyog? Késő ősz van, csillan a dér, halkan csörren a holt levél, didereg a puszta határ - ó, jössz-e már, ó, jössz-e már?Képes Géza fordítása[/TD] [TD="width: 50%"]Jó éjszakátEzernyi álmos kis madárka Fészkén lel altató tanyát, Elrejti lombok lenge sátra; Jó éjszakát! Sóhajt a forrás, néha csobban, A sötét erdő bólogat - Virág, fű: szendereg nyugodtan, Szép álmokat! Egy hattyú ring a tó vizében, Nádas-homályba andalog; Ringassanak álomba szépen Kis angyalok! Tündérpompájú éji tájon Felkél az ezüst holdvilág; Összhang a föld, egy édes álom... Jó éjszakát!Dsida Jenő fordítása [/TD] A kor, amelyben költészete kialakul, a XIX. század hetvenes évei és nyolcvanas éveinek eleje. Ez Európa-szerte a romantika végső virágkora. A francia Victor Hugo, az olasz Manzoni, minálunk Jókaiszemlélete és stílusa az iránymutató. Byron és Walter Scott még mindig példaképek. 1848 forradalmainak emléke élő és lelkesítő hagyomány. Eminescu 31 éves, amikor fellángol és vérbe fullad Párizsban a „kommün", a proletariátus felkelése. Eminescu forradalmi hangvételű verseinek történelmi háttere 1848 emléke és a párizsi néptragédia. Egyik leghíresebb nagy költeményének címe: „A császár és a proletár". - De ugyancsak 1871-ben valósul meg végre a nagy álom: az egységes román állam. Igaz, ez királyság és a szabadság költői, igaz szívvel nem tudnak lelkesedni a királyokért. Pillanatnyilag azonban a remények királyság formájában valósultak meg. Ez magyarázza, hogy nemcsak Eminescu, de hasonlóképpen a demokrata eszményű Caragiale, sőt a harcosan forradalmár lelkű Slavici is olykor konzervatív újságok munkatársa, egy ízben ők hárman együtt egy reakciósnak is mondható újság szerkesztői. Ezt az ellentmondásosságot az is magyarázza, főleg éppen Eminescunál, hogy ha rázuhan a pesszimizmus, akkor saját eszményeiben sem tud hinni. Odáig is elmegy, hogy minden elképzelhető társadalmi rendet hazugnak és emberellenesnek tart. Csak a meglévő elleni tiltakozásban gyanítja az emberhez méltó, az igazságért harcoló magatartást. Ezért tud néha - romantikus hitvallása ellenére - lelkesedni a realizmusért, sőt a kibontakozó naturalizmusért is. Kitűnő elméleti tanulmányokat, elemző kritikákat ír a valóság sivárságát hirdető műveiről. Ez az ellentmondó-tiltakozó indulat nyilvánul meg abban is, hogy az ortodox (pravoszláv, görög-keleti) román hívők körében lelkesedni kezd a római katolicizmusért. És utópista ábrándjai ellenére sehogyan sem tud megbarátkozni a mozgalommá erősödő szociáldemokráciával sem. Komorságának, olykor rohamszerű pesszimizmusának nemcsak társadalmi kiábrándulások az okai. Talán ennél is jobban megrázzák szerelmi csalódásai. Folyton szerelmes, és mindig reménytelenül. Ennek egyik fő oka saját természetében rejlik. A hisztérikusan depresszió és rajongó lelkesedés közt ingadozó lélek -, aki kételkedik saját érzelmei őszinteségében, s még inkább a szerelemre és viszontszerelemre vágyott nő érzelmeiben - néha gorombaságig indulatos, majd hirtelen magányba menekül: igazán nem lehetett kellemes szerelmi partner. Igaz, tudott nagyon kedves szavú is lenni, szokatlanul művelt is volt, a tehetség szinte sugárzott belőle. De minden hangulatot ő maga rontott el. És ha elromlott a hangulat, akkor egyszerre mindent - sorsot, társadalmat, nőt - eleve gonosznak hitt. Igazán idegbeteg csak élete végső három évében volt, ez az idegbetegség azonban ifjúkorától készülődött. A modern lélektan „önsorsrontó"-nak mondja az ilyen természetű embert. Az a különös, hogy ez a lelki bizonytalanság szinte egyáltalán nem látszik költészetén. Kettesben a papírral, még a szélsőséges ábrándok között is tiszta elméjű, képalkotásaiban szemléletes, maga alkotta mesevilágaiban is az összhangzó szépséget megvalósító művész volt. Ez lefegyverezte azokat is, akik riadtan figyelték élete ellentmondásait. A költők akkor is szerették, ha nem is értették eredetiben verseit, csak tolmácsok, nyersfordítások útján találkoztak vele. Alig van európai nyelv, amelyen számos fordítása ne volna. Magyarra már életében is fordították. A halála óta eltelt több mint száz év alatt ötven költőnk is tolmácsolta líráját, mesevarázsú epikáját és okos elméleti műveit is. Kétségtelen: világirodalmi jelentőségű nagy alkotóegyéniség.
