A tudósok egyszerűen nem tudják megmondani, mi lehet a titokzatos takaró objektum. A legefogadottabb elképzelés szerint a bűnös egy óriásüstökösökből álló raj, de ezzel a hipotézissel is akadnak gondok. Jason Wright csillagász rámutatott, hogy a fények illenek az úgynevezett Dyson-gömbre, egy elképzelt napkollektoros rendszerre, amelyet egy csillag köré lehetne felállítani – vagy amit az idegenek már el is készítettek. Természetesen ez az elképzelés sem tökéletes A helyzet még bonyolultabb lett, amikor Bradley Schaefer bebizonyította, hogy a csillag fénye minden évszázadban 16 százalékkal tompul – ez pedig az üstökös-hipotézis egyik ellenérve. Ha valóban óriásüstökös lenne a jelenség oka, 36 darabra lenne szükség a 20 százalékos árnyékoláshoz. Azonban ha a tompítást is figyelembe vesszük, ez a szám már a 650 ezret is megközelítené – ennyi óriásüstökös viszont nem valószínű, hogy a távoli csillag körül keringjen. Egy új tanulmány azonban megkérdőjelezi Schaefer elképzelését. A szerzők szerint a 100 évenként bekövetkezett halványulás elmélete nem megalapozott, igaz, nem is elképzelhetetlen. A Vanderbilt Egyetemen kutatóinak munkája szerint a jelenség oka nem a csillag változása, hanem a teleszkópok közti eltérés lehet. A vizsgálatban a tudósok Shaefer módszerét utánozva a Harvard régi csillagászati tanulmányait vették alapul, így készítették el az 1890-es és az 1980-as évek közti csillagászati térképeket. Mindkét csapat felmérte a csillagok fényerejének változását az évek során, majd elemezték az adatokat. Itt azonban már eltérő módszereket használtak a Vanderbit Egyetem szakemberei. Michael Lund, a tanulmány egyik szerzője elmondta, hogy a Harvard gyűjteményében nagy változás történt az 1950-es 1960-as években: az egyetem csak kevés adatot gyűjtött össze ekkoriban. Az adathiányt megelőző időszakban a vizsgálatokat több távcsővel végezték, ezután azonban már csak egy teleszkópot használtak. A Tabby csillaga esetében a fénygörbe – azaz a fényességet az idő függvényében ábrázoló grafikon – a kérdéses időszak előtt és után is viszonylag alacsony volt. Ahhoz, hogy bizonyítsák Schaefer elméletét külön kellene elemezni az 1890-től 1962-ig, illetve az 1962-től napjainkig terjedő szakasz felvételeit, összehasonlítva más csillagokkal. Ha a halványulást nem sikerül bizonyítani, az az óriásüstökös hipotézisének kedvez. Shaefer természetesen nem bízik a kutatás eredményeiben, állítása szerint a felmérésbe olyan csillagokat és eljárásokat is bevontak, melyeket tapasztalt csillagászok kihagytak volna. Tabetha Boyajian, a csillag egyik felfedezője és a becenév adója szerint a Harvard elemzései nem mindig megfelelőek, így más forrásokat is fel kéne használni a tompulás-elméletének bizonyításához. Más egyetemek archívumainak bevonása mellett fontos lehet olyan teleszkópokat is használni, melyek fotometriai adatok segítségével képesek következtetni egy-egy csillag jövőbeli fényerejének alakulására. Van azonban egy tény, amely egyik elméletnek sem kedvez. Mind az üstökösöknek, mind az idegen építménynek több infravörös energiát kellene termelnie, ahogy a fényt blokkolják. Ezt azonban eddig nem sikerült kimutatni. A KIC 8462852 tehát továbbra is rejtély marad, de bízzunk benne, hogy minél több szakember dolgozik a jelenség megmagyarázásán, annál előbb kaphatunk tényleges választ. (Via: Popular Science)
