Náday Ferenc, Navratyil Ferenc Színész, rendező Született: 1840. március 13. Pest, Magyarország Elhunyt: 1909. április 14. Budapest, Magyarország Főbb szerepei: Dumas: A nők barátja - De Ryons Ifj Dumas: A kaméliás hölgy - Armand Fredro: Reggeli előtt - Adolf Gabányi Árpád: A Kókai ház - Kenderesi Herczeg Ferenc: A dolovai nábob lánya - Tarjáni Gida Herczeg Ferenc: Bizánc - Spiridion Jókai Mór: Az aranyember - Krisztyán Tódor Meilhac: Az attaché - Prach gróf Madách Imre: Az ember tragédiája - egyiptomi rabszolga Sardou: A Benoiton család - Champrosé marquis Sardou: Az agglegények - Mortimer Sardou: Váljunk el - Adhemar Shakespeare: Szentivánéji álom - Demetrius Shakepseare: Tévedések vígjátéka - Syracusai Antipholus Shakespeare: Sok hűhó semmiért - Benedek Shakespeare: VIII. Henrik - VIII. Henrik Életrajza: Adatok: 1862 - Molnár György direktor, a Budai Népszínházához szerződteti 1863-tól haláláig a Nemzeti Színház tagja. 1866-1893 a Színészakadémia tanára 1888 - 25 éves jubileuma a Nemzeti Színházban 1893. - a Nemzeti Színház örökös tagjává választják 1903 - 40 éves színpadi működése kapcsán a király kitünteti 1909- 69 évesen halála Családja Édesapja újhelyi Navratyil József, a Királyi Kúria főlevéltárnoka, és leghőbb vágya, hogy fia Navratyil Ferenc jogász legyen és idővel végeredményben kúriai bíró lehessen. Az ifjú Navratyil nekilát hát az egyetem jogi fakultációjának, édesapja valamely atyafiságos közreműködésének köszönhetően, egy vezető ügyvéd mellé kerül patvaristáskodni. Aztán a véletlen, és a sors közbeszól. Érdekes, utólag persze mindig mindenről kiderül, hogy semmi sincs véletlenül... Szóval 1862-ben, a kúriai főlevéltáros fia, egy jótékonysági rendezvényen, kényszerűségből, valaki helyett szerepet vállal. Fellép tehát némiképp bátortalanul egy balatonfüredi műkedvelő előadáson, életében először. Aztán nagy taps, és a dicsérő szavak bátorságot öntenek belé, a színpadról lejövet, mely bátorságot, és örömet nem tapasztalt azelőtt soha sem. Sőt bátorítják ismerősei, hogy erre tehetsége van. Navratil Ferenc végleg leveti a jogász talárt, és színésznek áll Nem sokkal a füredi eseményeket követően, egy újabb lehetőséggel találja szembe magát, és él a felkínálkozó alkalommal. Ismét fellép, beugrásszerűen a Budai Népszínházban, a Don Juan opera Leporelló szerepében. A család legnagyobb rémületére az ifjú Navratyil - Uram, ne hagyj el - sikert arat. Ez a váratlan siker rádöbbenti arra, hogy neki nem a Pulszky-féle jogbölcseletre, nem "Septemvir-ségre", nem a Római Jogra van szüksége, hanem a színpad édes és felejthetetlen világára, az örömtől kipirult arcokra, az őszinte tapsra, amelyet olyan jó megszolgálni előzőleg. Molnár György, aki a Budai Népszínház akkori direktora, ott fogja a tehetséges ifjút, és majd féléven keresztül itt, a Budai Népszínházban játszik, kezdetben jobbára operett szerepekben. Ekkor a családnevét használja, amitől nem olyan nagyon lelkesek rokonai. A Nemzeti Színházban, Nádayként A család szégyenévé válik rövidesen választott pályája miatt. Sőt ott, a színészi pályán is még hosszú esztendőkbe telik, amíg végigtalpalja a legalsóbb szerepköröktől a főbb szerepekig magát. Azonban játékának és tehetségének rövidesen híre megy, és 1863-ban, a 23 esztendős fiatalembert szerződteti Radnótfái intendáns, Csepreghy Ferenc ajánlatára, a Nemzeti Színházhoz. Első fellépése is 1863. július 10-én, a Birch-Pfeiffer S.: "A szerencse gyermeke" című drámában történik, ekkor még Navratyil Ferenc néven szerepelve a címlapon. Két nap múlva ismét színpadon találni, akkor a "Két pisztolyban", de már Náday néven szerepel, és ezen a néven marad élete végig. Ekkor változtatja hát át a család nagy zúgolódásait kivédve, Nádayra a nevét, Szigligeti Ede példáján felbuzdulva (aki Szathmáryból lett Szigligeti). Színészként kezdetben Szerdahelyi Kálmán, a kor legnagyobb magyar színészeinek egyike mellé kerül, és az ő igen nagy tudásának kivetülésében nyeri fejlődését hónapról hónapra. Nehéz kenyér egy ifjúnak Szerdahelyi mellett állni a sarat. Sőt az akkor már idős és kiforrott művésszel, Egressy Gáborral három esztendőn keresztül játszik, annak haláláig. Egressy a maga kevésszavúsága ellenére is, a pórábákon ezernyi gesztusával veszi rá az ifjú kollégát a helyes irány megtalálására, ami bár gyötrelmes dolog, de erős iskola egy kezdőnek. Egyre nagyobb szerepeket kap 1868-ban Radnótfái intendánssal a színház akreditálja Bécsbe, tanulmányozzák a bécsi Burg Teather működését, előadásait, színházstruktúrát. Hazatérve pedig színészként egyre nagyobb szerepekhez jut, elsősorban Lendvay és Szerdahelyi sorozatos megbetegedései miatt. Majd halálukat követően szerepeiket is fokozatosan átveszi. Kezdetben fiatal szerelmeseket játszatnak vele még a nagy drámákban is. Később ez a szerepkör fokozatosan idomul egyéniségéhez, és mint szalondarabok elegáns szereplője válik igen ismertté. Nem kedveli a maszkolást, csak elvétve, és kivételes alkalomkor ölt bajuszt, vagy álszakállt. Főképp a saját arcának játékát használja, mindenféle festés nélkül, és ezzel a fajta eszköztelenséggel együtt is rendkívül széles skálán mozog mimikája. A komikus véna Náday, a "...kiváló nagy művész, vonzó, sőt hódító, elegáns megjelenéssel, szabályos szép arccal, kifejező szemmel, amellett remek beszélőtechnikával és kellemes hangorgánummal. Csakhogy egy pajkos, sőt vásott kölyök lakott benne, és állandóan bolondos csínyekre csábította, mind az életben, mind a színpadon, ő pedig ilyen csábításnak nemigen tudott ellenállni, mert minden hajlandósága és ösztöne, ízlése meg vérmérséklete is mindig a tréfa felé terelték. Szertelen temperamentumú bohóclélek volt, csak a legnagyobb megerőltetéssel tudta magát a színpad komoly fegyelmének alárendelni. A világon mindennél jobban szeretett nevettetni és nevetni, s ha valami bolond ötlete támadt, a legkomolyabb színpadi helyzet sem tudta meggátolni, hogy meg ne valósítsa." - emlékezik rá egykor kollégája Csathó Kálmán. A Paulay korszak vezető férfiszínésze Pályája csúcsára hamar elér, ám ezt a csúcsot élete végéig szinten tartja a közönség nagy örömére. A Paulay korszak nagy hármasának, (mások a nagy négyesről beszélnek), szóval a korszak férfiszínészeinek korelnöke, vezéregyénisége. Náday Ferenc, Vízvári Gyula, és Ujházi Ede mellet még Gabányi Árpádot sorolják ide, a Paulay korszak vezető férfiszínészei közé. Vízvárinál Náday csak egy évvel idősebb, Ujházy néggyel, Gabányi meg szinte kölyöknek számít a 15 évvel fiatalabb kora miatt. Náday a színész Játékának egyik fogyatékosságaként emlegetik, hogy drámai szerepeiben soha sem tud igazán mélységet felmutatni, szemben Ujházi alakításaival. Ám ez a hibája talán alkatából adódik. Az érzelmesség és a komolyság oly mérhetetlenül távol áll tőle, hogy mindenféle mesterségbeli tudása ellenére sem képes a színpadon egy ilyen figura bőrébe bújni. Viszont tarol és mindent feledtet, amikor humoros, tréfás, bolondos, komikus, kedves és léha vígjátéki és bohózati alakokat visz színre. Nem egy férfiasan hódító alkat, amely tulajdonságával, minden nőt levehetne a lábáról, mert ez a hódító széptevés szinte teljesen hiányzik a lényéből, viszont eleganciájával, úri mivoltával, szellemességével és kedvességével kárpótolja mindezt. Kortalan tud maradni szerepeiben. Egyik legkedvesebb szerepében például, az ifjabb Dumas: "A nők barátja" című vígjátékában, De Ryon alakítója majd húsz esztendőn keresztül, és bár eredendően egy harmincesztendős fiatalember szerepe szerint, a negyvenéves jubileumi előadásán - amikor ő már több mint kétszerannyi idős - is hiteles és meggyőző alakításával varázsolja el nézőit. Szeretik eleganciáját és derűs személyét, igen népszerű színész, de nem csak a nézők körében, hanem közkedvelt embere a legjobb társaságoknak is. Náday a közéleti ember 1866-1893 között a Színészakadémia tanára majd 23 esztendőn keresztül. Az idők során az Akadémia egyik vezető tanáregyéniségévé válik, aki további színészgenerációkat nevel ki az utókor számára. Állandó törzshelyének számít egyébként a Nemzeti Kaszinó nyilvános éttermében található úgynevezett "szkupcsina", ahol mágnásokkal, politikusokkal, a kor kiemelt társadalmi szereplőivel feketekávézgat, amiből sokan arra a messzemenő következetésre jutnak, hogy a legmagasabb társadalmi körökben mozog. Pedig csupán a politikusok és neves közéleti tisztségviselők bíznak abban, hogy ha híres művészekkel együtt látják őket, személyük, és perc-ember mivoltuk legalizálást nyer, kis időre legalább. Hány politikust, és közéleti személyt tudnánk említeni, akivel Náday kávézgatott? És ki ismerné őket ma, még ha a nevüket is tudnánk? Nádayra meg vár az örök színészeti panoptikum az Interneten is... Náday tagja az Országos Kaszinónak egyébként, amelyet sokan, főképp kései, és tájékozatlan újságíró-palánták tévesen Dzsentri Kaszinónak is neveznek. Közel kétezer tagú klub, jobbára a magyar középosztály reprezentánsait gyűjti egybe a színészeken kívül. Császár Imre, Gyenes, Ódry Árpád mellett Náday is tagja ennek az Országos Kaszinónak. Náday a rendező Az Országos Kaszinó-beli tagsága egyébként azért is bírt jelentőséggel, mert a színésztársadalmat egyedül képviseli a mágnásvilág sorai közt. Mondják, majd minden másnap megjelenik, és ebből adódóan, ha valamilyen rendezvényre, jótékony estre, zárt előadásra kerül sor a főúri világban, elsősorban Nádayt kérik fel rendezésre. Náday minden esetben a legkényesebb elvárást is megelégedéssel teljesíti, egy-egy ilyen alkalommal. Azonban rendezései sorában mégsem ezek állnak első helyen, függetlenül attól, hogy remek jó megélhetést biztosít számára, és a benne résztvevők is felettébb jól járnak, hanem színházában, a Nemzeti Színházban is már jóval ezeket megelőzően, debütál rendezőként. Paulay számos rendezéssel bízza meg, és ezen rendezései során nagy érdemeket szerez, az élénk és könnyed játékstílus kifejlesztése körül, ami Paulay egyik fő rendezői szempontja akkoriban, és örül, hogy olyan rendezőtársra akad, mint Náday. Ő azonban feladatai sorában első helyre teszi inkább a szereplést és csak második helyet tölt be nála a rendezés. Náday a magánember: Az Operaház öreg tenoristájával, Ellingerrel van közelebbi barátságban, talán felesége révén kötődik a barátságuk, egy idő múlva már maguk sem tudják. Vidmár Katalin egyébként Náday felesége, aki olasz származású operaénekesnője az Operaháznak. Nádayné énekli egyebek mellett magyar színpadokon először a Carmen női főszerepét. Sőt az akkor az igényesebb műfajt képviselő operaelőadások nem tartoznak a pénzügyi sikerek élvonalához, és ennek ellenére 195 előadást ér meg előadásában a Carmen, ami után Bécsbe is meghívást kap és onnantől fogva a bécsi közönség számára énekli tovább Carmen híres dalait. Ellingerrel, a Múzeum Kávéházban találkozik előadások után, megisznak egy-egy jó forró teát, és hajnalig elbeszélgetnek gyakorta. Ha meg épp a Szikszaiba megy el előadások után, ott újságírók, képviselők, hírlapírók társaságába kerül hamarost, de soha sem a társaság közepe. Inkább amolyan figyelő, szemlélődő vendéglőbejárós-fajta módjára, szüntelenül és folyvást mindenkiben a fonákot keresi, amely mentén megragadva beépítheti karakterét saját művészetének végtelen panoptikumába. Náday alakításai Az ő Aranyember-beli híres Krisztyán Tódora, a Párisi címszerepe, a Bálkirálynő Fodor Taszilója, az Attaché Prachs grófja, az Alfonz úr címszerepe, a Szegény ifjú története (Bevallottan volt legkedvesebb szerepe, úgyannyira, hogy ezt még hatvanéves életkorán túl is játssza) és a direkte neki készült Csiky-féle kedves iparlovagok felsült szélhámosok, esetlenül uraskodó nyárspolgári gavallérok, néhány klasszikus szerep társaságában, a leggazdagabb színészalakítás portrésorozatát őrzik Náday Ferenc nevével kapcsolatban." - emlékezik vissza rá kedves kollégája Szerémy Zoltán. A Náday elegancia Az ezernyolcszáz-nyolcvanas-kilencvenes években, amikor Budapest inkább egy vidéki város benyomását kelti, Náday Ferencet tartják sokan a párizsi elegancia mintaképének. Jobbára érdekes, és különös szabású felöltői, semmihez sem fogható kalapjai (amiket állítólag Párizsból importál) szolgálnak a szóbeszéd tárgyául. Egyébként kortársa és kollégája Szerémy a róla szóló írásában megemlíti, hogy: "... meg kell állapítanom, hogy Náday Ferenc nemcsak jól adta az urat mint színész, de úr volt anélkül is, hogy színészkedéssel (pláne nappali komédiázással) jutott volna az úri látszat imponáló mivoltába. Az ő lénye, kifogástalan lelki finomsága, ízlése, kétségkívül veleszületett, és eltanulhatatlan gentlemansége, modorának és öltözködésének disztingváltsága, olyan párizsias világfi-tónust hozott magával a Nemzeti Színház színpadára, hogy azt a környezete által tudomásul nem venni, se finomságában leutánozni nem lehetett." Náday a megbecsült művész Nádayt, a Nemzeti Színházban eltöltött 25 éves évfordulója alkalmából 1888-ban, díszelőadáson köszöntik. A lapok hosszas cikkeikben méltatják színészi képességeit, egyéniségének jelentékeny voltát a színpadokon, amivel mindig is az érdeklődés középpontjába kerül, ahányszor csak a rivalda közelébe kerül. 1893-ban, 30 éves színházi tagsága kapcsán elnyeri a Nemzeti Színház örökös tagsága, kitüntető címet. 1903-ban 40 éves jubileuma alkalmából a már korábban is említett De Ryon-t alakítja, a harmincéves gavallért 63 évesen, és meg kell hagyni felettébb hitelesen adja a harmincéves fiatalembert. Friss, ruganyos, temperamentumos, dinamikus, senkinek se jut eszébe, a valódi kora, szemben Ujházival, aki már fiatalon is öreg szerepeiben ragyog, Náday öregen is fiatalos. Jubileuma alkalomából egyébként Ferenc József, a császár és király is kitünteti. Náday a melegszívű komikus Haragudni, villongani nem látta senki sem, de gúnyolódni azt szeret. A szatíra nagymestere, de durva, vagy bántó tréfákat kerüli. Mondják, hogy a "vítőr se képes olyan gyorsabb és pontosabban ülő sebet ejteni, mint Náday Ferenc pompásan találó gúnyos megjegyzései". Ezeket sohasem bántó szándékkal engedi rá, áldozataira, de ráengedi. Mert régi példabeszéd, hogy "a humorista inkább megöli az édesapját, de élcét akkor is elmondja..." Ugyanakkor pontosan érzi és tudja mi az, ami a jóizlés az illem határa, de odáig viszont elmegy, ha erre mód nyílik. "És mégis! Több volna, mint igazságtalanság azt feltételezni föl Náday Ferencről, hogy művészi értékű szarkazmusa mögött ne lett volna a legmelegebb szívek egyike az ő szíve. Ezt nemcsak az bizonyítja, hogy ha Ujházival kártyázott és a Mester a szerencsétlen partnereit szokás szerint - lemarházta - valamely rossz kijátszásért, vagy - bekenésért - Nádayt, a delikvenst angyalnak korholta. Nem! Az ő jószíve, gyöngédsége különösen a családja körében nyilatkozik meg. Jobb apát és férjet el sem lehet képzelni. Sőt mint após is olyan nemesen érző valaki, hogy amikor a veje, Jeszenszky Manó a hírhedt Frohreich-féle attakban elesett a világháborúban, ezt nem lett volna képes elviselni. De ettől a sors megkímélte, mert már 1909-ben, 69-évesen búcsút vett, de nem csak a családjától, hanem a kedves közönségétől is egyben." Örökre.
