A Korhut Mihályt is foglalkoztató izraeli Hapoel Beer Sheva csapatkapitánya, Elyaniv Barda majdnem meghalt a csapat edzésén, miután mellbe találták egy labdával, és megállt a szíve. A 35 éves támadó azonnal összeesett és csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg az életét. A pálya mellett várakozó mentősök szerencsére nem estek kétségbe, és azonnal megkezdték a játékos újraélesztését, ami negyedik nekifutásra sikerült nekik. A futballistát azonnal kórházba szállították, ahol stabilizálták az állapotát, és már jobban van. Elyaniv Barda (jobbról a második) szíve majdnem megadta magát Forrás: AFP/Jack Guez A Hadashot tévécsatorna beszámolója szerint, miután Bardát mellbe találta a labda, a földre rogyott, előbb csak ült, de szólt a társainak, hogy rosszul érzi magát, majd elsápadt és elájult. "Elmondhatatlanul aggódtunk Elyanivért, és óriási megkönnyebülés tudni, hogy már jobban van" - mondta a csapat tulajdonosa, Alona Barkat. "Ijesztő volt - mondta a Beer Sheva egyik játékosa - olyan dolgokra emlékezetett bennünket, amiket jobb ki sem mondani. Egy erős emberről van szó, borzasztó volt látni, ahogy összeesik. Amikor elkezdték újraéleszteni többen is majdnem elsírták magukat. Csak akkor mertünk felsóhajtani, amikor láttuk, hogy rendben lesz." A Hapoel Beer Sheva játékosai számára valóban nem ismeretlen a pályán bekövetkező tragédia: 2007-ben a csapat egy külföldi játékosa ugyanígy edzésen kapott szívrohamot, de rajta nem tudtak segíteni. Let's block ads! (Why?) Forrás...